Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Választási szavazás

10960 levél
02.02.19. 13:55 #93
Lacko
Kedves Jet!

Már megint nem értünk egyet.
Amit Horn Gyulus művelt, arra - demokráciákban - nincs bocsánat.
1., Megpróbálta korlátozni a katolikusok egy csoportját a szólásszabadságukban.
2., Majd miután ez nem használt megfenyegette őket és rájuk uszította a pribékjeit.

Ezért - normális országokban - örökre el kellene tűnnie a politika szinpadáról.
10960 levél
02.02.19. 13:53 #92
Lacko
Pedig engem sokszor próbáltak lebeszélni és győzködni, hogy nincs Isten és a huszadik század végén nem szabad olyanokban hinni, amiben a sötét középkorban. És nem egy ilyen ember volt.
És akkor még nem is beszéltem azokról a tanárokról, akik kiállítottak az osztály elé és nyilvánosan megaláztak a hitem miatt.

Az pedig, hogy nem követsz el annyi bűnt, mint egy hívő természetes, hiszen számodra nagyon sok minden nem bűn, ami egy hívőnek már régen az. És emiatt mi - hívők - sem tartunk bűnösnek.

Rosszabnak pedig pláne nem tartunk senkit magunknál. Persze szeretnénk ha te is látnád, ismernéd azt, amit mi igen, de erre soha nem fogunk kényszeríteni. szerintem te összekevered a történelmi egyházakat a szektákkal, ami azért tök más.
10960 levél
02.02.19. 13:47 #91
Lacko
"Isten bocsássa meg, de ateista vagyok..."
(Mézga Géza)
10960 levél
02.02.19. 13:46 #90
Lacko
Jatfield!

Onnan van tudomásom a lenti urak elmeállapotáról, ahonnan neked Grespikéról (hiába tagadod, utánna leírod, hogy igenis van tudomásod az elmeállapotáról): tehát a megnyilatkozásaikból.

Semmivel sem veszélyesebb egy irredenta, nacionalista párt a kormányban mint egy ex-kommunista. Tökre nem érdekli az EU-t. A haider körüli hajcihő egyértelmű kudarc és persztizsveszteség BRÜSSZELnek (nem pedig Ausztriának) Ebbe még egyszer nem mennek bele. Már csak azért sem, mert közben megváltozott az európai országokat irányító kormányok összetétele. Azok az újságok, amiket olvasol elfelejtettek tájékoztatni téged, hogy a nagy ausztria-ellenes bojkott idején az EU kormányok töb mint kétharmada balos volt, akik érezték, hogy a közlegő választásaikon bukni foknak, ezért ezzel a sznakcióval üzentek a saját választóiknak. Leszarják, hogy Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban mi van. Tökre nem ez alapján vesznek be vagy nem vesznek be. Ez nem számít. Az ilyesmit az MSZP kiabálja, hogy senki se merjen a MIÉPre szavazni. De a valósághoz semmi köze.

Hogy Orbánról mi a véleményed az szived joga. Az én véleményem az, hogy nála talpraesettebb, inteligensebb, becsületesebb miniszterlenöke nem volt ennek a hazának Bethlen óta. Az a rágalom-hadjárat amit ellene indítottak éppen azért van, mert nagyságrendekkel jobb, mint mondjuk Medgyessi (Kunczéról nem is beszélve).
ez pedig az én véleményem. Szívem joga...
20761 levél
02.02.19. 13:43 #89
Eric
Én sem hiszek istenben, egyházban stb. Ezt vállalom, nem is ezzel van a baj. Nekem az nem tetszik(többek között), hogy ezért le ateistáznak.
Az a baj, hogy a hívők szemében az ő utuk az egyetlen, helyes és járható út. A nem-hívők általában elfogadják a vallásos emberek világnézetét.
Fordítva meg álatlában nem igaz.
Én még nem hallottam olyat, hogy egy "ateista"(utálom ezt a szót) győzködte volna hívő embertársát, hogy "te figyi ne legyél má' vallásos...". A fordítottjára meg bőven akad példa, akár történelmiek is.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
3488 levél
02.02.19. 13:27 #88
jatfield
Én viszont bevallottan ateista vagyok, mégpedig abban az értelemben, hogy se egyházban, se Istenben nem hiszek. (a lentiek szerint ) Ennek ellenére én erkölcsösnek tartom magam és bűnbe sem esem többször, mint egy keresztyén. A lényeg: abszolút nincs rálátásom az egyházi életre (legfeljebb Görgey-től /református/ meg Horn bátyánktól , úgyhogy a puszta kíváncsiság vezet arra, hogy megkérdezzem: Ugye a vallásosak sem értenek egyet azzal, hogy szabd a lelkészeknek/papoknak/rabbiknak/testvéreknek/mittomkiknek politikai útmutatást adni a nyájnak? Szerintem a politikai választásnak a lehető legracionálisabbnak kell lenni, míg a vallás az irracionalitáson alapul (sz*rd le mit látsz, az van, amit én mondok).
20761 levél
02.02.19. 13:19 #87
Eric
Ateista-komonista
Ezt még eddig senki sem mondta nekem.

Miért vagyok én ateista? Tévedés ne essék, tudom mit jelent a szó, de miért kell ezt rám húzni? Az ateista szó egy tipikus, vallási szemléletű(vagy magukat annak tartó) emberek által kreált, általában erősen mellékizű szó. Van egy megbélyegzés szerű hangzása. Én semmivel nem vagyok kevesebb másnál, aki hisz valamiféle istenségben, ez mindenki belső magánügye. Engem ne kategórizáljon senki a világnézetem(nem politikai) alapján. Ettől vísítani tudnék.
Ez egy kicsit a bigott amerikai őrületre hasonlít: "hisz ön Istenben?", ha véletlenül nem a válasz, akkor kész, a palinak reszeltek, onnantól kezdve a tömeggyilkos, pedofil, stb. kategóriák valamelyikében tanyázik.
Na, az meg hogy komonista(kommunista v. esetleg common-lista), ehh...
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
3488 levél
02.02.19. 13:16 #86
jatfield
Egyetértek, néha nagyon hülye arcokat tudnak választani. Még ha a személy ellen nem is lehet kifogás, ébreszthet nem kimondottan kellemes képzettársításokat az emberekben.
3488 levél
02.02.19. 13:14 #85
jatfield
Szerintem ha egy EU-hoz csatlakozni kívánó ország kormánykoalíciójába olyan párt kerül, amelyik köztudottan irredenta, nacionalista és antiszemita (ne mondjátok, hogy nem, mert már így is forog a gyomrom attól, hogy őket kell idézgetni), akkor igenis szólnának valamit! Még a jobboldaliak is fújoltak Haider-ra meg Berlusconi-ra, mit szólnának ha egy olyan ország élén vigyorogna egy ilyen, amelyik éppen be akar lépni?
Horn, Meciar Iliescu, Clinton és Bush intelligenciájáról fogalmam sincs (neked honnan?), sőt, Grespikéről sem, csak rá akartam mutatni, hogy nem feltétlenül jó, ha egy olyan párt kerül a kormánykerék közelébe amelyik eltűr a soraiban olyanokat, akik szerint Jézus szittya herceg volt és hogy a piramisok léte a bizonyíték arra, hogy a japánok és a magyarok az Orionból jöttek. Akár önerőből, akár egy másik párt segítségével történjen. Ezt akkkor is váltig állítom, ha tudom, hogy a FIDESZ ugyanúgy felzabálná a MIÉP-et,mint ahogy azt a KDNP-vel, a kisgazdákkal és az MDF-fel tette. (Bár ezek közül csak az MDF-et sajnálom) Tisztára, mint a fekete özvegy vagy az imádkozó sáska. Bár ezt inkább hagyjuk, mert akkor jönnek a strigák meg a többiek is .
Nem attól félek, hogy a MIÉP kirobbantja a második VH-t, vagy hogy a szomszédainkkal kerül összetűzésbe a revizionista hülyeségeik miatt, hanem hogy ezzel végképp lejáratják az országot külföld előtt és a politikát a magyarok előtt. Én ugyanezt a veszélyt látom a FIDESZ esetében is, ehhez még hozzájárul a néha kifejezetten ostoba hataloméhségük. Gondoljunk csak Orbán legutóbbi megmozdulásaira (semmi szükség a közgazdasági tankönyvekre, úgy kell ezt csinálni, ahogy ők, tegnap meg a Varsói néggyel húzott ujjat).
Ha nem lenne számomra tétje, lehet, hogy a FIDESZ-nek zurkolnék, marha kíváncsi vagyok rá, hol lenne az ország még vagy két ciklus múlva.
10960 levél
02.02.19. 13:11 #84
Lacko
Figyi Aruns! Én nem vitatom, hogy a NAGYON öreg katolikusok szeretik a Habsburgokat és nem szeretik Horthy-t. Pl a nagypapám is ilyen. De kérdem én: nem nevetséges ez egy kicsit? Annyira piti dolog számomra, hogy sosem próbáltam meg lebeszélni róla nagyapámat.

Viszont elötte olyan dolgokat írtál, ami azért bánt, mert szerintem sztereotípia. Persze lehet, hogy te ezeket mind megélted, de mivel nekem eddig nagyrészt nagyon jó tapasztalataim vannak katolikus papokkal, ezért én ezeket nehezen hiszem el. De NEKED elhiszem.
1970 levél
02.02.19. 13:01 #83
Vaszilíj Zajcev
Tények:
Magyarország államformája 1989. október 23. előtt Népköztársaság!
Az állami berendezkedés e dátum előtt kommunista.
Na már most, sajnos 1990 után találunk olyan személyeket(nem csak a központi közigazgatás szintjén)aki vezető pozícióban volt az azt megelőző időszakban.
Egy példa. Kósáné Kovács Magdika ott feszít 1986 május elsején Berecz dzsoni mellett a pulpituson a "boldog "tömeg előtt.
Az MSZP-vel semmi gond nem lenne, ha nem azekkel az arcokkal, nem ezen a néven hirdetné a szociál-demokrácia előnyeit. Akkor képes lehetne politizálni.
Addig viszont, már elnézést a kifejezésért de szemét komcsik!!!
divide et impera
7034 levél
02.02.19. 11:56 #82
Aruns
Lacko:
A cölibátus szerintem az egyik oka, hogy kevéssé élnek a valós világban. Az, hogy a katolikus egyház a Habsburgok kiemelt támogatását élvezte, tény. Ezen egyébként nincs mit csodálkozni, lévén egy katolikus dinasztiáról van szó.
Én olyat nem mondtam, hogy nem puritánok (szerintem még az ateista-komonista Eric) sem). A közvetklenséggel kapcsolatban pedig ez a saját tapasztalataimon alapuló véleményem (külön ki is írtam, hogy katolikus vagyok, tehát nem a reformátusok irányában elfogult).
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
10960 levél
02.02.19. 11:47 #81
Lacko
Aruns: mindenki - még és is - ki vagyok téve az agymosásnak. Ha sokat hallasz valamit, azt egy idő utánelhiszed, vagy legalábbis gyökeret ver benned a gyanu, hogy te tudod rosszól. A katolikusokról 1948 óta folyamatosan hazudnak! Mi csináltuk az inkvizíciót, mi raboltunk össze mesés kincseket, mi nyúztuk a népet, mi terjesztettük a népek ópiumát, mi akarjuk visszahozni a sötét középkort és még annak is mi vagyunk az okai, hogy a Fidesz népszerű (a'la Gyuszibácsi).
Kicsit kezd elegem lenni ebből.
Tökre szeretem a reformátusokat és egészen másmilyen KÜLÖNBSÉG van közöttünk, mint az ateisták is mi közöttünk. Velük sokkal jobb vitatkozni, mert van KÖZÖS nevező. Az ELTE-n nagyon kedves tanárom volt Tőkéczki László, aki csak per "pápista atyafiaknak" nevezett bennünket és mindig egy aranyos lenézéssel kezelt. És ez nem zavart egyáltalán, mert tudtam, hogy NAGYON rendes ember.

De ez, hogy a cölibátussal, meg a Horthy-gyűlölettel, meg, hogy nem igazán puritánok, meg nem igazán közvetlenek... szóval, hogy ezekkel jöttök. Ez azért fáj.
10960 levél
02.02.19. 11:39 #80
Lacko
Lehet, hogy kicsit erősen reagáltam. De az utóbbi napokban elég durván megtámadtak bennünket katolikusokat és most tökre úgy érzem magam, mint egy zsidó 1940-ben. Úgyhogy akik kicsit is negatív dolgokat mond ránk, arra most nagyon mérges tudok lenni.
És bár szó szerint egyikőtök se mondta ki ezt, de azért elég erősen érződik azon, amit írtok.

Kedves Aruns! Nagyon jól jött a katolikusoknak a cölibátus, amikor a kommunisták elhurcolták őket. Ekkor nekik csak saját maguk miatt fájt a fejük és nem kellett a családjukért is aggódniuk, ezért sokkal kevésbbé lehetett őket betörni, mint e református kollégáikat, akiknek - teljesen érthető okokból - mindent meg kellett tenniük, csak a családjukat ne bántsák. Úgyhogy egyáltalán nem akkora nagy hülyeség az. Persze van amikor nem túl praktikus pl. jegyesoktatás, de a legtöbb pap ezt civilekkel végezteti, akik járatosabbak a házasság gyakorlatában. És ez így jó. A katolikus paphoz, viszont éjszaka is bedörömbölhetsz és olyan élethelyzetekben is "zaklathatod" problémáiddal, amikor egy református lelkész - tök jogosan - elvárja, hogy ne zaklassák, hiszen családi életre is kell szentelnie.
7034 levél
02.02.19. 11:35 #79
Aruns
Lacko: én is elég sok katolikus papot ismerek, a fiatalok közülük közvetlenek, de a reformátusok még közvetlenebbek. Az idős katolikus papok között viszont nemigen találtam közvetlent, az idős református lelkészek viszont mind azok, csakúgy mint a fiatalok. Ezek az én tapasztalataim, nem a kommunisták béreltek fel erre, a demagógiával kapcsolatos megjegyzésedet pedig inkább eleresztem a fülem mellett.
Egyébként van még egy rendkívül bosszantó dolog az idős katolikus papokal kapcsolatban: Habsburg-imádók. Ezek az én tapasztalataim és az én véleményem. Általában nem is vidéki plébánosok alapján, mert dolgoztam sokáig együtt olyan katolikus pappal is, aki évtizedekig anított teológiai főiskolán (nagyon intelligens volt).
Azon viszont csak nevetni tudtam, amikor szent áhítattal a képén mutatott egy székre, hogy azon ült x évvel ezelőtt a Habsburg Ottó
Nem felejtették el a sok privilégiumot, amit tőlük kaptak (Horthyt pedig utálta, mert református és mert reálpolitikusként nem engedte vissza IV. Károlyt - az ilyen szubjektív ítélkezők nekem nem nagyon jönnek be).
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
20761 levél
02.02.19. 11:23 #78
Eric
"Nem hiszem, hogy nyomatni kellene ezt a komcsik által belénkvert demagógiát a gazdag, fényűző, buta, zsíros csuhásokról..."

Te ezt melyikünk írásában vélted felfedezni???????
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
20761 levél
02.02.19. 11:19 #77
Eric
A cölibátus erősen az egyházi földek védelmének érdekében alakult ki anno és tényleg nincs semmi köze a bibliához
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
10960 levél
02.02.19. 11:14 #76
Lacko
Na srácok (Aruns, Eric)!

Álljunk már meg egy pillanatra! Az, hogy ti nem találkoztatok közvetlen, puritán, "jófej" katolikus papokkal, az nem a papokon múlott. Én elég sok papot ismerek és a 90% jófej, puritán, közvetlen.

Nem hiszem, hogy nyomatni kellene ezt a komcsik által belénkvert demagógiát a gazdag, fényűző, buta, zsíros csuhásokról.
Én egyetlen ilyet sem ismerek. (persze lehet hogy van).
10960 levél
02.02.19. 11:11 #75
Lacko
Dead Heart! Ez nem igaz. A politika nem szennyes. Ezt azok a politikusok nyomatják, akik azt szeretnék, hogy ne akarjon senki normális, becsületese ember politikus lenni, mert akkor neki nem lesz lehetősége lopni.

A politika az életünkről szól. Fontos! És mindig akkor jön elő ez a "minden politikus lop", amikor az egyik vagy mindegyik pártnak az az érdeke, hogy kevesebben menjenek el szavazni...

Nekem több rokonom is politikus és egyik sem lakik villában és nem furikáznak audikon. Ugyan abban a lakótelepi lakásban lakik az egyikük a négy gyermekével, amelyben a választások elött. Őket nem a lenyúlandó pénz érdekli, hanem, hogy az ország JÓ irányba haladjon. És meg is teszik. Csak erről nem olvashatsz egyik újságban sem.
7034 levél
02.02.19. 11:04 #74
Aruns
Én sem igazán vagyok gyakorló katolikus (inkább csak a műemlék templomokat látogatom. A református és katolikus lelkészek közti egyik fontos különbség szerintem az az önkéntes aszkétaság, amit a katolikus egyház felvállalt (szrintem nincs sehol a Bibliában, hogy a papok ne házasodjanak). Egészen más a világlátása egy harmonikus családi életet élő református lelkésznek, mint egy katolikus papnak...
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
20761 levél
02.02.19. 11:00 #73
Eric
Én ugyan nem vagyok vallásos, de a reformátusokkal jobban tudok szimpatizálni mint a katolikusokkal. Jobban bejön nálam, ha valaki a hitét szerény, puritán(persze nem aszkéta) körülmények között gyakorolja.
A hit szerintem nem a külsőségekről, hanem a belső meggyőződésről szól.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
439 levél
02.02.19. 10:53 #72
Dead Heart
Na igen, a politika mindig is szennyes volt, mert az emberek, akik csinálják, maguk is szennyesek.
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
7034 levél
02.02.19. 10:50 #71
Aruns
Én találkoztam személyesen is a kis Hegedűs Lórival, egy tündéri aranyos ember és felháborító az a hecckampány, ami megy ellene.
Arra, hogy ő mennyire "zsidógyűlölő", csak egy példa: egyszer egy naggyűlésükön valami olyasmit mondott, hogy "ki kellene békülni zsidó testvéreinkkel" és erre egy csomó vadmiépes hülyegyerek kiröhögte.
Én katolikus vagyok, de elég sok református lelkészt ismerek - jobban kedvelem őket a katolikus papoknák a közvetlenségük miatt és midegyik, akit kicsit is megismertem, kivétel nélkül KIVÁLÓ EMBER. Amit a legtöbb politikusról, aki ismerek, egyáltalán nem tudok elmondani...
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
439 levél
02.02.19. 10:49 #70
Dead Heart
Igen, Hegedűsnek valóban jó az az írása. Csak az a baj, hogy a mai politikai életben minden párt valakire mondja, hogy kirekesztő a másik párt. És valóban. Ha belegondolunk, akkor az a párt, amelyik a legtöbbet hangoztatja valamelyik másikról, hogy kirekesztő, akkor igazából ő a kirekesztő párt. csak hát sokan nem gondolkodnak sajnos.
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
10960 levél
02.02.19. 10:43 #69
Lacko
Eric! Tökéletesen - ismétlem: TÖKÉLETESEN - egyetértek veled. Kösz, hogy figyelmeztettél, hogy tekintsek el a politikától.
Igazad van.
A probléma az, hogy a politikusok kitalálnak ilyen szavakat (kirekesztés, gyűlöletbeszéd, párt-közeli, mélymagyar, stb...) és ezeket előszeretettel aklamzza az ellenfélre. De természetesen rájuk sosem igaz. Még akkor sem, ha egy az egyben azt teszik, amit az ellenfelük.
Namármost a "kirekesztő" szót nem a jobboldaliak találták ki, hanem ránk kezdték el mondogatni az Antall-kormány idején, ami azért is különösen fájt, mert én mindig nagyon vigyáztam arra, nehogy valakit megbántsak valamihez tartozásában (ha találkoztam egy szadeszessel, nem kezdtem el szindi a szadeszt, ha egy úttörővasutassal beszélgettem, akkor nem komcsiztam le az úttörőket, stb...). Viszont sokszor le kellett nyelnem, hogy én a csuhásokat szolgálom és náci vagyok, stb...

Egy idő után aztán betelik a pohár és a jobboldal is visszamondogatja, hogy kirekesztő, ha a baloldalon valaki olyat mond vagy csinál, mint ők, amiért megkapták a negatív kirekesztő szót. És persze a balosok is elkezdték komcsizni a jobbosokat, mert túl sokat hallgatták, hogy ék a komcsik. Sőt, most már a jobbosok is nácizzák a balosokat, mert a jobbosok is megelégelték, hogy ők a nácik. Így megy ez.

Van ez az írás, amit Hegedős Lóránt írt és mindenki nácizza miatta. Szerintem a legtöbben el sem olvasták. Csak sisteregve gyűlölködnek. Pedig az írás szerintem ironikus. Minden mondata azzal kezdődik, hogy "Rekeszd ki...!", de arról, szól, hogy a balosok, akik a MIÉPesekre sütötték a "kirekesztő" bilogot, éppen ők rekesztik ki a MIÉPesket: embereket, akik itt élnek köztünk, dolgoznak, lélegzenek, szeretnek... Szóval szerintem egyáltalán nem arról szól a szöveg, amiről a média harsog - anélkül persze, hogy leközölnék az eredeti szöveget.

U.I.: De még egyszer megjegyzem: nem vagyok MIÉP szimpatizáns, se SZDSZ szimpatizáns. Ennek ellenére mindkét párt programjából, elveiből, párttagságából léteznek olyan elemek, melyeket el tudok fogadni.
439 levél
02.02.19. 10:41 #68
Dead Heart
Na igen, a MIÉP előadások, és a szakértőik valóban nagyon viccesek.
Lackó, természetesen én is tudom, hogy nem szólnának semmit sem a külföldiek. Mit érdekli őket, hogy ki kerül nálunk kormányra egészen addig, amig a külföldel együtműködik.
Az egészet csak azért írtam, hogy el kellene gondolkodni, milyen szellemi képességű emberek irányítják ezt a kis országot.
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
7034 levél
02.02.19. 10:32 #67
Aruns
Ehhh, ez mán túl magasröptű nekem, nem tudlak titeket követni. Az egyetlen gondolat, amit felfogtam és amivel egyetértek, hogy akinek nincs egyetemi diplomája, az húzzon a sunyiba
A Grespik féle halandzsához meg annyit, hogy nem ő találta ki; egyszer én is voltam egy MIÉP előadáson és könnyesre röhögtewm magam egy "szakértő" hasonlóan elmés beszólásain (nem tudom honnan szalajtották, valami tanítóképzőt végzett egyébként)
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
20761 levél
02.02.19. 10:17 #66
Eric
Lehet, hogy igazad van, de:
Persze mert , ha az mondom, hogy Pista Bá' elmúlt hetven, hadd utazzon ingyen, akkor az összes 70 év alatt taknyos "ki van rekesztve"
Igen, ha nagyon ragaszkodunk a szó szerinti dolgokhoz akkor igen.
De ha valaki egy az egyben azt mondja valamire, hogy ez KIREKESZTÉS, akkor az kap egy pejoratív felhangot is: EMBEREK ENGEM KORLÁTOZNAK! MÉ' KAP MÁS TÖBB KEDVEZMÉNYT MINT ÉN, ÉN ROSSZABB VAGYOK?
És ez így már veszélyes, mert bármire rá lehet húzni, és ebből a kiút csak a klasszikus lenini kommunizmus

ui:
Ha a mondókámat csak azért olvastad el, hogy a végén rálelj a kirekesztés szó szabatos értelmezésére, akkor sorry!
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
10960 levél
02.02.19. 10:08 #65
Lacko
De. Ilyen alapon ez mind kirekesztés.

De most már aztán tényleg nagyon érdekel, hogy szerinted mi a kirekesztés?
20761 levél
02.02.19. 10:00 #64
Eric
Ehhh!

A kirekesztés fogalma nem függ a FIDESZ v. az SZDSZ által lökött maszlagtól. Marhára nem érdekel, hogy mit mondott az egyik v. a másik. És én ezt nem is kívánom e két párt politikai csatározása szemszögéből nézni.
Próbálj meg elvonatkoztatni a politikától!
Ilyen alapon a 70 év felettiek ingyenes utazása, a külföldi cégek adókedvezménye, a villamos szektorban dolgozók kedvezményes villanyszámlája, a nagycsaládosok szocpol kedvezménye, diákbérlet, stb. stb. stb. mind-mind kirekesztés!!! Nem? (hát nem...)
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
10960 levél
02.02.19. 09:02 #63
Lacko
OK.
Az 1.-est elfogadom. De fentartással: Ha nem voltak képesek a koalicióban az érdekeiket érvényesíteni, akkor miért léptek be? Hatalom- és pénzsóvárságból?
2., Szívesen megválaszolom neked: az egyszeri embereknek jó volt, hogy a Fidesz felemelte a minimál bért 50e-re, hiszen többet vihettek haza. Viszont a vállalkozóknak nagyon rossz volt, mert nem csalhattak annyi adót, mint ezidáig. Mivel a legtöbb vállalkozó és az alkalmazottaik minimál bérrel voltak/vannak bejelentve.
Nade! Ha az SZDSZ megcsinálná a 100e dipl.min.bért, akkor az százszor nagyobb csapást jelentene a vállalkozókra, mivel ők is sok diplomást foglalkoztatnak. Azt írod, hogy a közalkalmazottakat leszámítva a diplomások megkapják a 100-at. ez igaz, de csak feketén. A bejelentett fizujuk pont a minimál bér. Tehát igen is nagyon sok embert érintene (lehet, hogy sok diplomást kirugnának).
4., Ebben magam sem vagyok biztos, hogy igaz (attól hogy egy SZDSZ-es mondta, még nem biztos). De ha nem igaz és a fősulisok is kapnak, akkor az legalább az ország 1/3-át érinti, ami hatalmas szám!

Eric! Szerinted mi a kirekesztés? Mert ha a Fidesz azt modnta, hogy a fiataloknak ingyen internetet ad, akkor az az SZDSZ szerint kirekesztés. Ha viszont az SZDSZ mondja azt, hogy a diplomások dupla annyit kapjanak, mint a diploma nélküliek, akkor az NEM kirekesztés?
(most vagy az SZDSZ használja hibásan a kifejezést, vagy te...)
10960 levél
02.02.19. 08:53 #62
Lacko
Szerintem nem vita tárgya egy olyan ember szellemi képessége aki ilyeneket ír. Arról azonban ki kell ábrándítsalak, hogy senki nem szólna semmit (külföldiek) még akkor sem ha ő lenne a min.elnök (neadjisten!!!). Hiszen Hornra se szóltak semmit, Meciar-ra se szóltak semmit, Iliescura se szóltak semmit, és Clintonra és Bushra se szólnak semmit, pedig ezeknek az embereknek a szellemi képessége ugyan úgy a béka alsó teste alatt van.
439 levél
02.02.18. 18:20 #61
Dead Heart
Nos, Grespik a jelen politikai élet egyik legnagyobb marhája. egyszerűen szomorú, hogy egy képviselő jelölt, meg akármicsoda képes akkora egetverő baromságokat mondani.
Képzeljük el: mondjuk ez az ember lenne valami miniszter, aki az országot képviseli mások elött.
Vajon mit gondolnának az itt élő emberekről, hogy egy ilyen valaki parlamentbe juthat?
Többet azt hiszem kár mondani Grespikről, eleget mond ő saját maga.
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
20761 levél
02.02.18. 18:00 #60
Eric
Júúúúúúj, ez nagyon súlyos!!!!
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
3488 levél
02.02.18. 17:55 #59
jatfield
1.: Ez jó felvetés, de mondhatják erre, hogy nem az ő pártjuk alkotta a kormány többségét, szóval nem vihették végbe. De szerintem az is jó érv lenne, hogy a 100 ezres diplomás minimálbérre az 50 ezres "össz-minimálbér" miatt van szükség, hogy megtartsa a diploma az értékét.
2.: Passz. Csak homályos fogalmaim vannak a minimálbér-emelés közgazdasági hatásairól, de az tény, hogy több embert érint, mint a diplomások minimálbére, akik a közszférák egy részétől eltekintve megkapják a min. 100 rongyot. Egyébként meg lsd. 1.
3.: Duplapluszpassz, nem vagyok közgazdász .
4.: Igen, nem ártott volna a főiskolát végzetteknek is ígérni valamit .

Az előbb kihagytam, az én körömet, hogy pontosan idézhessek. Jöjjön hát Grespik László, MIÉP-képviselőjelölt három, a diplomások minimálbérének emeléséhez fogható baromsága :
"A Tatárlakán, Erdély közepén talált, helyi agyagból helyben kiégetett, a magyar közvélemény előtt ismeretlen kis táblákon magyar rovásírás a bizonyítéka annak, hogy a Kárpát-medencét legalább 7000 éve magyar nép lakta, írástudásából következtethető államalkotó képessége."
"Ősi, isteni tehetségünk olyan képességekkel áldott meg minket, amelyek a világon egyedülállóak: gondolattal gyógyítani, nem látható energiákat, aurát meglátni és használni. Szerveket lehet szellemgyógyászattal teremteni. Ezeket cselekedte meg Jézus is, aki a táltosok táltosa. Több szentet adtunk a világnak, mint a világ összes többi népe. Szent királyaink voltak, akik halálukkor fénnyé váltak, mint Jézus."
"Az emberi faj DNS-ének adott hosszegységén 2-3 csavarodása van, míg a magyarnak (és japánnak, akikkel távoli rokonok vagyunk) 9, ami megegyező a Szíriuszról a Földre jövő fény megcsavarodási számával. Ebből is származik a magyar elme, lélek, szellem kivételes volta, kozmikus származása, a magyarok "kiválasztottsága". Az Orion csillagképből való származásunk misztériumára utal többek között a három gizai nagy piramis és a Pilisben bizonyos helyek pozíciója, léte is."

20761 levél
02.02.18. 16:40 #58
Eric
"... Tehát mindenki aki "csak" főiskolát végzett, az megehet a sunyiba. Mi ez ha nem kirekesztés?"
Igaz ez csak vicz vót?
A kirekesztés mint fogalom teljesen mást takar. Meg ennyi erőből eleve az is kirekesztés, hogy"a diplomásoknak". Nem?
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
10960 levél
02.02.18. 16:23 #57
Lacko
Na tessét. Tökre köszi, hogy te magad veted fel: Ez a plakát (100e Ft diplomás minimálbér) pontosan populista HÜLYESÉG.

1., Miért nem akkor vezették be amikor kormányon voltak?
2., Ha ez annyira jó ötlet, akkor miért nem örültek (miért kiabáltak kígyót békát) amikor a Fidesz felemelte a minimálbért 50ezerre?
3., Még ők maguk is tudják, hogy ez pusztán igérgetés és semmi alapja sincs. Ha ezt betartanák csődbe menne az ország mivel a legtöbb diplomást az állam fizeti (tanárok, orvosok, hivatalnokok).
4., Az egyik SZDSZ-es kollégám mondta, hogy ez CSAK az egyetemi diplomára vonatkozik. Tehát mindenki aki "csak" főiskolát végzett, az megehet a sunyiba. Mi ez ha nem kirekesztés?

Tényleg örülök, hogy te vetetted fel...
10960 levél
02.02.18. 16:19 #56
Lacko
Lehet, hogy én is lejáratom magam, de nekem is tetszenek. Pont annyira mint a MIÉP vicces megnyilvánulásai: röhögök rajtuk. De ezek populista hülyeségek és semmi közük a VALÓSÁGHOZ. És ez nagyon fontos!

Bocs a jetért JAT!
3488 levél
02.02.18. 15:59 #55
jatfield
3488 levél
02.02.18. 15:51 #54
jatfield
Khm... Lehet, hogy most lejáratom magam, de nekem tetszenek ezek a plakátok . Jó, persze vannak köztük túlzók is, de a ngay részük kreatív és találó, mint például ez. Kösz a linket, és jatfield, ha kérhetem .
10960 levél
02.02.18. 15:25 #53
Lacko
Nekem még pontatlanul idéznem sem kell. Nézd meg a szamizdata.szdsz.hu oldalt és láthatod a saját szemeddel. És még ők tartják magukat komoly pártnak??? Ennél silányabb, populista, hülyeséget még a fogaskerekes szabóalbi sem pedzegetett meg, pedig nálam még mindig ő vezet az "áremelések helyett béremeléseket!" demagógiával.

Szerintem 1:1.

De megigérem neked, hogy a MIÉPre nem szavazom.
10960 levél
02.02.18. 15:20 #52
Lacko
Bocsánat Eric! Eltévesztettem, Jetfield volt. Tényleg bocs!
7034 levél
02.02.18. 15:03 #51
Aruns
Eric: ha wormsot játszol, el tudom képzelni, hogy honnan veszed a kis kukacok neveit
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
20761 levél
02.02.18. 14:58 #50
Eric
Én nem mondtam a MIÉP-re, hogy hazug!
És a MIÉP-et legszívesebben semmivel sem hasonlítanám össze...
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
3488 levél
02.02.18. 14:58 #49
jatfield
Én is laktam együtt alkesszal, és -ha nem is támadt rám csákánnyal - tudom, hogy nem egy leányálom.
Szerintem addig nyugodtan felhúzhatjuk magunkat, amíg nem egymáson vezetjük le .

"Szerintem a MIÉP nem hazug, csak nem szalonképes. Egyébként én a MIÉPet nem a Munkáspárttal, hanem az SZDSZ-szel hasonlítanám össze." OK, én mondok egy dolgot, amivel a MIÉP szalonképességén túl az eszementségét is biztonyítom, te pedig mondasz egy SZDSZ-es "szélsőséges, popularista" szöveget! Kezdem:
Zsidó ügynökök fúrják magukat be a nemzetbe és így próbálják bomlasztani azt és ránk fogni, hogy antiszemiták vagyunk.
Nem pontos idézet, de ez volt a lényege annak, amit legutóbb Csurkától hallottam. Most röhögök rajta, ha még azt is hozzáteszi, hogy paranoiásnak is megpróbálják beállítani a MIÉP-et, sírva is fakadnék.
Számomra, ha a FIDESZ hülyesége nem lenne elég (orvosok, tanárok, Ezüsthajó, Happy End, Hídember, külföldi tudósítók feketlistája, látogatás Berlusconi-nál és Haider támogatása, csak hogy egy pár balliberális hazaáruló bomlasztást említsek), akkor is ellenük szavaznék, azért mert még mindig nem ígérték meg, hogy nem szövetkeznek a MIÉP-pel (pedig beférne az eddigi ígérgetések közé).
20761 levél
02.02.18. 14:55 #48
Eric
Aruns:
Látom benned egy költő veszett el, szeretsz a költői túlzás eszközével élni, ha igazolni akarod magadat
"...mindenesetre én nem férgeztem le mindenkit, aki az MSZP-től jobbra áll,
mint Eric))))..." - Én csak a MIÉP-ről és a FIDESZ-ről mondtam ilyet(és ezt vállalom is)

Én egyszer 1-est kaptam a Nagy Lajos gimiben angolból, azóta ki nem állhatom azt a szemét II. Erzsébetet!!!!



"Dilisek ezek a rómaiak...!"
10960 levél
02.02.18. 14:49 #47
Lacko
Senkinek sem akarom kitörölni az írását (kivéve ha warez témában született) Egész egyszerűen csak arra kérlek titeket, hogy EGYMÁST ne minősítsétek (se féregnek, se gyengeelméjűnek, se semminek). Tartsátok tiszteletben egymás véleményét még akkor is ha az különbözik a tietektől.

Ericnek meg azt üzenem, hogy ez a MIÉP-Munkáspárt téma a legjobb példa arra, hogy mennyire nincsen közös koordináta rendszerünk. Szerintem a MIÉP nem hazug, csak nem szalonképes. Egyébként én a MIÉPet nem a Munkáspárttal, hanem az SZDSZ-szel hasonlítanám össze. Mindkettő szélsőséges, populista párt, ezért mindkettőnek igaza van, csak ezt ÍGY nem lehet kimondani. Ezeknek a dolgoknak van kimondható formája, de mivel populisták nekik muszáj ezt a hülyeséget nyomatni.
7034 levél
02.02.18. 14:21 #46
Aruns
Eric: tudod mit? elárulom a titkot. Azért utálom az MSZP-t, mivel a Vonyótól egyszer ok nélkül nagyon rossz jegyet kaptam
Ennyit erről
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
7034 levél
02.02.18. 14:19 #45
Aruns
Jatfield: LOL
Kövér eme szövegét nem ismertem, de köszönöm, hogy ráirányítottad a figyelmem.
Egyébként ha figyeltél: Hornra eme nemes jelzőt nem valami szélsőjobboldali zsidógyilkos akasztotta rá, hanem saját pártjának emberei. Ha a pécsi polgármestert ismernéd, arról is tudnád, hogy egy undorító idegbeteg alkoholista (most tőle is idézek, amit talán te nem hallottál: a polgármesteri hivatal folyosóján ordította, hogy: " a Fidesz pedig kapja be".
A közélet tisztaságát csak akkor várhatjuk el, ha a közszereplők maguk is azok. Az alkoholisták magukban hulladék emberek, teljességgel használhatatlanok, ilyet fontos pozícióba állítani több, mint felelőtlenség - ráadásul egy részük az alkoholizmusa nélkül is teljességgel alkalmatlan lenne a pozíciója betöltésére (sajnos én nemcsak tévében látok ilyen embereket; évekig éltem együtt alkoholistákkal, tudom milyen iszonyat kibírhatatlanok - ha veled is előfordult már, hogy "haza" mentél, és csákánnyal támadtak rád, akkor tudod, mire gondolok - bár nem hiszem, hogy neked ilyen "élményeid" lennének).
Egyébként sem azt mondtam Hornra, hogy pufajkás zsidó geci, hanem azt, hogy pufajkás alkoholista. Ez pedig tény(mindkét jelző). És ahogy azt a nagy Sztálin is megmondta: a tények makacs dolgok
Lacko: ha nem tetszik a hozzászólásom, vagy úgy gondolod, hogy sérti a közízlést, nyugodtan töröld ki (mindenesetre én nem férgeztem le mindenkit, aki az MSZP-től jobbra áll, mint Eric))))
Nem húzom fel magam a politikán, mivel az mindig is piszkos dolog volt (ha más nem, vastag korrupció minig van).
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
20761 levél
02.02.18. 14:13 #44
Eric
Te nagyon haragudhatsz valamiért erre az MSZP-re!
Szerinted azért hozták meg a tandíj beveztéséről a "politikai döntést", mert a Grósz elvtárs aszonta valamikor amit mondott? Ehhh...

Ezt az országot a szarból valamikor ki kellett húzni!!
Azt te sem gondolhatod komolyan, hogy ezt csakis a FIDESZ tette meg az elmúlt 3,5 évben!!! Ehhez kellett a Bokros, a Kupa stb. is. Bár tény, hogy ezzel nem lettek valami népszerűek. Nézd meg a cseheket: ők nem szigorítottak mindjárt az elején, ment is nekik a szekér egy darabig, aztán elfogyott a lendület és kénytelenek voltak ugyanazokat a lépéseket megtenni mint Magyarországon csak kicsit erősebben.

A kormány most tündököl és osztogat(érdekes módon főleg az utolső egy évben), holott ahhoz, hogy ezt megtehesse, kellett az előző két kormány is. Sőt azok nélkül most ők kényszerülnének hasonló lépésekre. Ennyi simlibe, csalásba és botrányba az előző kormányok bármelyike belebukott volna(belegondoltam - egy lapot teleírhatnék az elmúlt évek dolgaival, de még tuti utána is jutna eszembe újabb), mivel a gazdasági helyzet népszerűtlen intézkedésekre kényszerítette őket.
A mostani pedig minden botrányra hint egy kis "országimázst" és jóóvan!
"Dilisek ezek a rómaiak...!"

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.