Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Oscar 2002

952 levél
Válasz 02.03.31. 19:57 #47
Gebasz
Kedves PK

A Golden Globe díjat megsúgom, hogy olyanok itélik, akik filmeket az életükben nem csináltak. Az ugyanis a kritikusok, az újságírók díja.
Ezzel szemben az Oscar-t olyanok szavazzák, mint pl. Szabó Isván, vagy éppen Russel Crowe, de Denzel Washington is szavaz, ugyanis ő is nyert már oscart (csakúgy, mint Whoppi Golberberg)

Azt nem állítottam, hogy őket nem befolyásolják dolgok, mint például Russel Crowe botrányai, de az mind szubjektív és nem utasítást kapnak, hogy most fekete győzzőn. Persze én nem zárok ki semmit...
(Valszeg 93-ban a Malcom X-ért is ezért nem kapta meg az oscart."Még kilenc év múlva"-mondták)
Az a kifejezetten tetszik, hogy már tavaly tudták, hogy jövőre majd 3 fekete fog nyerni. Biztos azt is tudják, hogy jövőre melyik lesz a legjobb film.

Ajánlom, hogy olvass bele a Monsters Ball kritikáiba, amik még tavaly születtek és egyöntetüen el vannak ájúlva Halle Berry alakításától.

Russel Crowe alakítása kifejezetten tetszett, sőt a film is. Én egy szóval nem vontam meg az elismerést tőle. Amit írtam nem pont erről a filmről gondoltam, de jól mutatja, hogy kb. te ennyit vontál le Washington Training Day beli alakításáról.
82 levél
Válasz 02.03.31. 18:50 #46
pk
az egesz szakma altal elismert?( ez ugy ahogy van balfaszsag. mephisto is leirta hogy kik lettek a golden globe jeloltjei/nyertesei. ajanlom figyelmedbe ezt a reszt. a *** a gyoztes:
Legjobb színész - Dráma
***:: Russell Crowe - Egy csodálatos elme
:: Will Smith - Ali
:: Kevin Spacey - The Shipping News
:: Billy Bob Thornton - Az ember, aki ott se volt
:: Denzel Washington - Kiképzés)

a szakmarol csak annyit hogy ha azert amit te is emlitettel (
"1. utálják, mert egy erőszakos seggfej. Pár hete is összeverte az akkori gála rendezőjét. "( russel crowe)) nem kaphat valaki dijat akkor nyilvan valo hogy nem az alakitasat nezik. hanem az embert. es nyilvanvalo hogy mi szurt nekik szemet washingtonon.
aztan azt is mondod hogy :" 2. kicsit uncsi a "játszon szellemileg beteg embert, akkor kap egy oscart" formula." eloszor is remelem tudod hogy a szellemileg beteg embereket is a rasszistak szoktak baszogatni. amugy pedig szamoljuk ossze hogy eddig hany oscart adtak szellemi fogyatekosokat jatszo szineszeknek es hanyat akcihosnek.
"3. tavaly ajándékba kapta az oscart, mert SEMMI különös nem volt a Gladiátor beli
alakításában."
ha tavaly a semmiert kapta az oscart de washington mar akkor is olyan nagyot alkitott a hurrikanban akkor tavaly miert nem o nyert? akkor nem jott volna ilyen szepen ossze az afroamerikai siker?
az viszont hogy szerinted kiabalasrol es vizelesrol ( LOL) szol crowe szerepe nagyon szep bizonyitvany arrol hogy mennyire ertetted a filmet.
952 levél
Válasz 02.03.31. 17:05 #45
Gebasz
LOL
Imádod az önjelolt filmszakertőket? Hát akkor nagyon jóban lehetsz magaddal. Nem is tudom ki fikázta egyből egy, az egész SZAKMA -tehát nem ÉN- által elismert alakítást.

Amúgy maga a film nem kapot semmi díjat, szóval nem kellett nagy értelmének lenni. Mellesleg jó volt, mert ami a mai amerikai filmekből legjobban hiányzik, a karakterfejlődés remek példája. (Bár ezért inkább Ethan Hawke karaktere volt a felelős)

Amúgy SZVSZ egy alakítás akkor jó, ha azt gondolod, hogy az illető nem is szinészkedik. Nem hinném, hogy akkor lesz egy alakítás jelentős, ha valaki dadogva maga alá vizel, vagy öklét a levegőben rázva kiáltja, hogy NEEEEEEEEM!!!!
82 levél
Válasz 02.03.31. 15:54 #44
pk
gebasz: mond mar meg hogy mi volt a nagyon mely ertelme annak a filmnek! most nem azert de szted az olyan nagy teljesitmeny egy szinesztol hogy ledug egy drogdiler torkan egy tollat vagy hogy felboszulten uvoltozik a fel gettoval hogy lecsukatja oket ( a szerepe miatt ugyebar erzelmeket nem jatszhatott el).... amugy annak nagyon orulok hogy TE tudod mi az a jo szineszi jatek emiatt felulbiralsz minden masik velemenyt. egy dolgot nem ertek. ha ennyire profin ertesz a szineszekhez hogyhogy nem vagy amcsiban szineszeket kukkolni a legujabb filmedhez? imadom az ilyen onjelolt filmszakertoket...
952 levél
Válasz 02.03.31. 14:02 #43
Gebasz
"washington semmit sem alakitott a kikepzesben. egy oyan zsarut jatszott mint az a ven clint eastwood. nem gondolod hogy mar lejart az ideje a gonosz de megis josagos zsaruknak" -ebből például semmi nem vonatkozik a kiképzésre, szóval vagy nem láttad a filmet, vagy nagyon nem értettél belőle semmit. Az pedig, hogy nem tudod mi a jó szinészi játék nyilvánvaló.

Forma 1, Európa Nagydíj 1997
Időmérés végeredménye:
1.Villeneuve 1perc 21.072mp
2.Schumacher 1perc 21.072mp
3.Frentzen 1perc 21.072mp

Azóta se (előtte se nagyon) fordúlt elő, hogy KETTEN ugyan azt az időt fussák, nemhogy HÁRMAN. Ennek az esélye jóformán csillagászati volt. Mégis megtörtént.

Nem csodálkoznék, hogy nem érted meg a példát, amit felhoztam.
82 levél
Válasz 02.03.30. 16:00 #42
pk
lattam a filmet es nagyon szar volt. amugy arra azert valaszolj hogyha nem volt semmi koze a borszinnek az idei oscarokhoz akkor miert volt iyen sok fekete dijazott?
952 levél
Válasz 02.03.30. 08:53 #41
Gebasz
Általában az ilyeneket válaszra se méltatom, de azért megjegyzem, hogy nem láttad a filmet.
82 levél
Válasz 02.03.29. 22:26 #40
pk
washington semmit sem alakitott a kikepzesben. egy oyan zsarut jatszott mint az a ven clint eastwood. nem gondolod hogy mar lejart az ideje a gonosz de megis josagos zsaruknak.raadasul ahogy az a rendor fel volt oltoztetve.... istenem. aranylancok gyuruk egy rendoron... persze a munkatarsak kozul senkinek sem tunik fel. az az alakitas annyira nulla volt hogy meg jelolni sem kellett volna.
ha meg azt allitod hogy nem volt koze a borszinenek az oscarhoz akkor miert lett rajta kivul meg oyan sok fekete oscaros?
952 levél
Válasz 02.03.28. 20:35 #39
Gebasz
Washington-ról csak annyit, hogy ez az 5. jelölése volt. Aki azt mondja ezek tükrében, hogy azért kapta meg mert fekete, az bizony rasszista. (Most a szó nem legerősebb értelmében, mondjuk úgy, hogy előitéletei vannak)
439 levél
Válasz 02.03.27. 21:14 #38
Dead Heart
Maud, mint írtam, hiába magyarázol valamit, ha az illetőnek más a véleménye, az ízlése.
Tök fölös a zenén, meg úgy általában az ízlésről vitatkozni.

Én is hiába magyaráznám neked, miért jobb egy Wagner opera, mint a mai zenék nagy része.

Amúgy egyetértek, megérdemelte Denzel Washington az Oscart, de ha nem ő kapta volna, attól még nem lenne roszabb színész.
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
1592 levél
Válasz 02.03.27. 18:50 #37
imq
Szerintem sem volt rossz Russie a Gladiátorban, bár a személyes kedvencem Joaquin Phoenix volt.
Mindenesetre én örülök, hogy Denzel Wash. nyerte az Oscart, már megérdemelte, hiszen a pelikán ügyiratban is és abban a tengeralattjárós filmben is rohadt jó volt - sajna a Kiképzést még nem láttam, de majd megnézzük, igaz szando?
Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.
509 levél
Válasz 02.03.27. 18:36 #36
Muad-Dib
Tudom, hogy a világon minden relatív, de itt bizony figyelembe kell venni a tényeket, ugyanis a két zene között mérföldkő van, és itt már nem csak az ízlés dönt.
Én most nem arról vitatkozok, hogy a Coca Cola vagy a Pepsi Cola a jobb, mert ez tényleg ízlés kérdése.
A két zene közt akkora különbség van, mint a Dos és egy Windows operációs rendszer között.

Muad-Dib, aki a helyes utat látja
6 levél
Válasz 02.03.27. 12:31 #35
Schimmy
és a legjobb nem amerikai film?
Senkiföldje!!!
Mikor az Amélie 1000x jobb voltt!!
pfhö!
blablabla
439 levél
Válasz 02.03.27. 11:50 #34
Dead Heart
Szerinted nevetséges, hogy ez kapta, mások szerint meg nem. Tudod, van egy mondás: Ízlések és pofonok.....

Szóval szerintem felesleges erről vitázni, melyik a jobb, úgysem tudod meggyőzni a másikat, ha neki a Gyürűk Ura zenéje tetszik jobban.
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
509 levél
Válasz 02.03.27. 00:57 #33
Muad-Dib
Annak aki nem járatos a filmzenékben, természetes, hogy bejön a Gyűrűk ura muzsikája, de könyörgök:

HALLGASSÁTOK MEG AZ A.I. - MESTERSÉGES ÉRTELEM ZENÉJÉT!

Aztán rá fogtok jönni, hogy a Gy.u. zenéje mennyire jellemtelen, nincsen benne semmi eredeti, különös, a Mesterséges értelemhez képest.

Egyszerűen nevetség tárgya, hogy ez vitte el az Oscart.

Muad-Dib, aki a helyes utat látja

20761 levél
Válasz 02.03.27. 00:57 #32
Eric
A Gladiátor egy qrva jó film. De Crowe tényleg nem alakított benne különösebben nagyot(rossz azért nem volt...).
A Denzel Washington pedig egy állati jó színész, függetlenül a mostani alakításától megérdemelte.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
439 levél
Válasz 02.03.26. 23:57 #31
Dead Heart
Igazából engem nem nagyon érdekel, melyik film mennyi Oscart kapott. Nem hiszem, hogy ez mutatná meg, mennyire jó egy adott film. Ez a kis szobrocska az Akadémia tagjai szerinti legjobbakat mutatja.
Számomra nem ez egy film értékmérője.
A jó szinész meg akkor is jó színész, ha nem kap szobrot.

Nem kapta meg a Gyürűk Ura a legjobb filmért a szobrocskát? Na és? Attól még rengeteg embernek ez a legjobb film tavajról.

Az a lényeg, az adott film neked mit ad. Neked mit nyújt.
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
647 levél
Válasz 02.03.26. 20:34 #30
szando
Na, szóval Crowe nem egy hagyományos, értelmifogyatékos embert játszott, hanem egy skizofrént, és ez nagy külömbség, ilyen eddig nem is nagyon volt. Az, hogy egymás után 2 oscart kapjon valaki, nem privilégium, hanem egyszerűen ő volt a legjobb két évben is. Azt viszont ne mondd, hogy ezt az oscart Washington nem ajándékba kapta a tavalyi "elmaradt" Hurrikánért! Ráadásul a Gladiátorban is jól játszott tavaly (talán nem a legjobban, de jól)
"És egy pár üveg sörtől majd mindenki elfelejti, hogy az lett amit így pont nem akart itt senki..."
647 levél
Válasz 02.03.26. 20:30 #29
szando
Télleg nem volt rossz a GYU zenéje sem...

Moken: igen, bocsot kértél, nincs is semmi bajom vele, és csak azért hagytál el levélszámban, mert DAoC-ozok, és a fórum 2. helyre szorult az életemben. (hehe)
"És egy pár üveg sörtől majd mindenki elfelejti, hogy az lett amit így pont nem akart itt senki..."
1819 levél
Válasz 02.03.26. 20:21 #28
Moken
Nem'tom melyik esetre gondolsz, de én a saját esetem után bocsánatot kértem és elismertem, hogy én voltam a hibás.
Azóta pedig lehagytalak hozzászólásokban! hehe

A GYU zenéje pedig frenetikus. Még anyámnak is nagyon tetszett, pedig 50 év alatt hallhatott pár jó zenét.
Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !
5959 levél
Válasz 02.03.26. 09:37 #27
Mephisto
Berry akkor is a színe miatt kapta meg, mert Oscarra (állítólag) a legjobbakat jelölik. Tehát 5 nagyon jóból örülök, hogy ő kapta, jó nő meg jó színész, de a választásnál a színe előnyt szerzett.

Washingtonnak jó szövege volt

A Pearl télleg szar volt, ezért nagy bukás, hiszen annyira nagyon készültek vele.

Egyetértek, hogy Crowe nem volt jó a Gladiátorban.

De hogy Amelie egy darabot nem kapott...

És eljött talán az idő, hogy megnézzem a No Man's land c filmet
"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.
952 levél
Válasz 02.03.26. 07:49 #26
Gebasz
Ennyi rasszistát!

Láttátok egyáltalán az érintett filmeket? Halle Berry kb. 100000x volt jobb mint Nicole Kidman, akit eleve nem is a Moulin Rouge-al, hanem a The Others-el kellett volna jelölni. 74 év óta előszőr nyer szinesbőrű, és máris "ja, mert fekete". Ha 120 évig nem nyer fekete, akkor az a normális?

Russel Crowe. Nem mondom remek alakítást nyújotott (Ha nem egy bunkó állatt a filmvásznon, az azt jelenti, hogy jól játszik) DE már csak azért sem nyerhetet volna, mert:
1. utálják, mert egy erőszakos seggfej. Pár hete is összeverte az akkori gála rendezőjét.
2. kicsit uncsi a "játszon szellemileg beteg embert, akkor kap egy oscart" formula
3. tavaly ajándékba kapta az oscart, mert SEMMI különös nem volt a Gladiátor beli alakításában.
4. két évben egymás után oscart kapni csak Spencer Tracy-nek, és Tom Hanks-nek sikerült. Ez egy olyan priviléium, amit nem osztogatnak csak úgy.
5. Denzel Washington kitűnő alakítást nyújtott a Training Day-ben.

Már csak azért szerettem volna, ha Crowe győz, hogy meghallgassam elmondja-e az az ominózus verset.
509 levél
Válasz 02.03.25. 23:29 #25
Muad-Dib
Egy dolgon viszont nagyon kiakadtam : Nem John Williams kapta az Oscart az A.I -Mesterséges értelem c. filmért.
Teljesen egyedülálló, fantasztikus zene, önállóan is megállja a helyét, ami minden pillanatában vmilyen jelentést hordoz.

A Gyűrűk ura zenéje viszont ( saját megítélésem szerint ) teljesen sablonos.

JOHN, ÉN VELED VAGYOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Muad-Dib, aki a helyes utat látja
2752 levél
Válasz 02.03.25. 22:23 #24
Pete Croft
Jah lehet...
Vanília égboltot láttátok?? Én nem, de a nővérem igen. Meg a Lovagregényt is. asszonja, hogy qrvajó
₪Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen...₪
647 levél
Válasz 02.03.25. 22:22 #23
szando
Sztem ennél többet nem is érdemelt a Gyűrűk ura. Azt viszont sajnálom, hogy a feketézés miatt nem Russel haver nyerte meg a f. főszereplő díjat, sztem megérdemelte, de nagyon.
A Fekete kérdéssel én úgy vagyok, hogy ha én az Akadémia tagja lennék, akkor nem azt nézném, hogy vki fekete-e vagy sem. (kivétel Poitier, az más tészta) De nem vagyok se amerikai, se az akadémia tagja. ők biztos máshogy gondolkodnak. Will Smithet és az Alit is sajnálom, nyerhetett volna díjat (bár nem nagyon volt miben )
A Beautiful mind a legjobb!
"És egy pár üveg sörtől majd mindenki elfelejti, hogy az lett amit így pont nem akart itt senki..."
2752 levél
Válasz 02.03.25. 22:17 #22
Pete Croft
nekem is!! A GYU isteni film!!!!!!!!!!!
₪Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen...₪
647 levél
Válasz 02.03.25. 22:17 #21
szando
Moken, te már tudod ezt, ugye?
"És egy pár üveg sörtől majd mindenki elfelejti, hogy az lett amit így pont nem akart itt senki..."
1819 levél
Válasz 02.03.25. 22:15 #20
Moken
Teljes mértékben egyetértek veled! Azt mindenki tudta, hogy 5-nél több Oscar-t nem nagyon fog összeszedni, de szerintem így is szépen teljesített. Külön örülök a Legjobb eredeti filmzenének, mert nálam is nagyon bejött a GYU zenéje.
Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !
1592 levél
Válasz 02.03.25. 22:05 #19
imq
Na megállj! Csak nem hittétek, hogy a Gyűrűk Ura megkapja mind a 13 jelölésére a díjat?
Szerintetek a 4 Oscar csúfos bukás? -szerintetek volt ee már olyan "sci-fi,fantasy" amely kapott volna ennyit-nos a válasz NEM, eddig nem volt és nem is lesz ilyen, ezt biztosra mondom! A legtöbb Oscart azok a filmek nyerik melyeknek fontos lelki mondandójuk is van...nos ilyen szempontból a GYU nem egy csúcs.Mind1

Azzal gondolom mindenki egyet ért, hogy az OSCAR, hogy úgy mondjam a "feketék" nevében zajlott.Nem volt elég az életműdíj Poitier-nek, hanem Wasinghton és Halle Berry is megkapta -és az biztos, hogy ez nem véletlen-bár szerintem botrányos.DE az biztos, hogy ilyen többet nem lesz!

Legjobb film:
Egy csodálatos elme -szerinted melyiknek kellett volna kapni, csak azt ne mondd, hogy a GYU-nak!

Legjobb színésznő:
Halle Berry
Miután nem láttam a filmet, nem tudok ítélkezni, de egyet értek veled Mefi

Legjobb rendező:
Ron Howard
Ha úgy vesszük ez is egyfajta kárpótlás mondjuk az Apollo 13-ért.Szerintem Riddle Scott-nak kellett volan nyerni, bár miután tavaj már bezsebelt a Gladiátorral, így szinte biztos volt, hogy sajna nem nyer.

Legj. anim. film:
Shrek
Ez egyértelmű, mert ez a legjobb.

Legj. vágás:
Black Hawk Down
Detto.

Legjobb hang:
Black Hawk Down
Ehhez sem tudok mit hozzáfűzni, mert nagyon el van találva.

Legj. vizuális effektek:
GYU
Nem tudom mi neked ezen a szopás messz ez a leglátványosabb - ezt le mertem volna fogadni!

Méghogy a Pearl H. a legnagyobb vesztes, baromság. Szerintem az év legszarabb filmje volt, és tíz évvel ezelőtt is max a Legj. viz. eff. díjat kaphatta volan meg- olyan unalmas filmet biz Isten rég láttam már(ráadásul csak úgy ragad a nyáltól és az éljenek az Amcsik felfogástól).

Összegezve:
4-4 Oscart zsebelt be :
-Egy csodálatos elme
-GYU

2-2 Oscart kapott:
-Black Hawk Down
-Moulin Rouge

1 Oscart:
-Iris
-Kiképzés
-No Man's Land
-Monster's Ball
-Gosford Park
-Monsters, Inc.
-Shrek
-Pearl Harbor

Személy szerint, a friss élmények miatt az év filmje: Black Hawk Down és a GYU megosztva.


Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.
1819 levél
Válasz 02.03.25. 21:37 #18
Moken
Na idefigyelj!!!! Nem jó elásni magad az első hozzászólásoddal szóval KUSS! Ha van véleményed azt kultúráltan közöld nem ilyen stílusban.

Muad-Dib: Szerintem nincs olyan dolog ami minden embernek tetszik. Így van ez a GYU-val is. Nekem tetszik (és még sok embernek), de elfogadom hogy sokaknak nem.
Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !
1 levél
Válasz 02.03.25. 21:30 #17
Rocsild
Igazad van, szar az a gyűrű kúra!!
509 levél
Válasz 02.03.25. 21:10 #16
Muad-Dib
Ebből a szempontból viszont teljesen relatív a megközelítés.
Engem ( sajnos ) egyáltalán nem kötött le a Gy.u, nem volt olyan része, ami megfogott volna, egyszerűen UNALMAS volt.
Még a fantáziámat se mozgatta meg.

LEHET, HOGY BENNEM VAN A HIBA!!!!

Muad-Dib, aki a helyes utat látja


408 levél
Válasz 02.03.25. 20:13 #15
Telapo
Kénytelen vagyok Mokennel egyetérteni, nem magyarórán vagy ahol mindig a mögöttes tartalmat kell keresni. Szerintem éppen ezért nagyon jó a Gyűrűk Ura, és épp ezért vagyok Star Wars fan is, mivel amíg azzal foglalkozom, addig megszűnik számomra a külvilág és egy csodás világba kerülök. Ha mondanivalót akarsz olvass kötelező szépirodalmi műveket! De meg kell mondanom a Gyűrűk Urában is van mondanivaló, legfeljebb nem úgy mint a fent említett művekben. Ennyi!
ATI, AMD, ATI, AMD, ATI, AMD, ATI, AMD
1819 levél
Válasz 02.03.25. 20:00 #14
Moken
Engem nem az érdekel, hogy mire tanít. Én azért olvastam éjszakáról éjszakára, mert elvitt ebből a világból egy csodálatos helyre ami elfeledtette velem a gondjaimat, bajaimat és amíg olvastam addig képtelen voltam szabadulni ettől az érzéstől. Egyszerűen felszabadított bennem valamit aminek köszönhetően más szemmel nézek mindenre.
És vannak benne nagy mondások még ha ezeket te nem is ismerted fel.
Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !
509 levél
Válasz 02.03.25. 19:53 #13
Muad-Dib
Erről most nem akarok vitát nyitni!!!

A Gyűrűk ura KÖNYV! számomra óriási, sőt! életem egyik legnagyobb csalódása volt.
Rengeteget vártam a könyvtől, de nem hinném, hogy ez okozta volna a csalódást.
Mondjatok bármit, de a Gyűrűk ura mondandója = a nullával. Persze most az elfogult Gy.u. fan. felháborodottan kezdi írni : szeretet, barátság, összetartás, szerelem, hatalom.
Ezeknek a dolgoknak, nincsen második, jelképes jelentésük, nem kell őket megmagyarázni, a Gyűrűk ura nem értelmezhető parabolának, nincsen didaktikus, tanító jellege. Mind a film- és könyvkritikusok - egszerűen nem tudom felfogni, hogy miért, de - ezeket a dolgokat erkölcsi példázatként kezelik, holott ugyanezekkel a dolgokkal szembesülünk a mindennapi életben.
Ha egy könyvnek nincsen mondanivalója, miért húzzák el 1100 oldalon keresztül?

Őszintén kérdezem mindenkitől:

Hatott vki gondolkodásmódjára, életvitelére, filozófiájára a Gyűrűk ura?
Megtanított vmire?
Csak egy olyan dolgot mondjatok, amiből egy pindurkát is tanultatok volna!

A baj az, hogy a Gyűrűk urának óriási kultusza van, és mai befogadó, értelmező is elhiteti magával, hogy a Gyűrk ura egy tényleg fantasztikus és egyedülálló alkotás, ami a mű terjedelmére nézve igaz is.

Muad-Dib, aki a helyes utat látja
1819 levél
Válasz 02.03.25. 19:50 #12
Moken
Aki a rendes listát akarja az menjen a Hardwired-re, ott normális dolgokat írnak.
Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !
5959 levél
Válasz 02.03.25. 19:44 #11
Mephisto
Érdemes összehasonlítani a Golden Globe és az Oscar díj jelöltjeit ill. nyerteseit. (a ***-os a GG nyertese)


Legjobb film - Dráma
***:: Egy csodálatos elme
:: In The Bedroom
:: A gyűrűk ura - A gyűrű szövetsége - kritika
:: Az ember, aki ott se volt
:: Mulholland Drive

Legjobb színésznő - Dráma
***:: Sissy Spacek - In The Bedroom
:: Halle Berry - Monster's Ball
:: Judi Dench - Iris
:: Nicole Kidman - The Others
:: Tilda Swinton - Mélyvíz

Legjobb színész - Dráma
***:: Russell Crowe - Egy csodálatos elme
:: Will Smith - Ali
:: Kevin Spacey - The Shipping News
:: Billy Bob Thornton - Az ember, aki ott se volt
:: Denzel Washington - Kiképzés

Legjobb film - Musical vagy vígjáték
***:: Moulin Rouge - kritika
:: Bridget Jones naplója - kritika
:: Gosford Park
:: Doktor Szöszi - kritika
:: Shrek - kritika

Legjobb színésznő - Musical vagy vígjáték
***:: Nicole Kidman - Moulin Rouge - kritika
:: Thora Birch - Ghost World
:: Cate Blanchett - Banditák
:: Reese Witherspoon - Doktor Szöszi - kritika
:: Renee Zellweger - Bridget Jones naplója - kritika

Legjobb színész - Musical vagy vígjáték
***:: Gene Hackman - The Royal Tenenbaums
:: Hugh Jackman - Kate & Leopold
:: Ewan McGregor - Moulin Rouge - kritika
:: John Cameron Mitchell - Hedwig And The Angry Inch
:: Billy Bob Thornton - Banditák

Legjobb nem angol nyelvű film
***:: Senkiföldje
:: Amélie csodálatos élete - kritika
:: Behind The Sun
:: Monsoon Wedding
:: And Your Mother Too

Legjobb női mellékszereplő
***:: Jennifer Connelly - Egy csodálatos elme
:: Cameron Diaz - Vanília égbolt - kritika
:: Helen Mirren - Gosford Park
:: Maggie Smith - Gosford Park
:: Marisa Tomei - In The Bedroom
:: Kate Winslet - Iris

Legjobb férfi mellékszereplő
***:: Jim Broadbent - Iris
:: Steve Buscemi - Ghost World
:: Hayden Christensen - Life As A House
:: Ben Kingsley - Szexi dög
:: Jude Law - A.I.: Mesterséges értelem - kritika
:: Jon Voight - Ali

Legjobb rendező
***:: Robert Altman - Gosford Park
:: Ron Howard - Egy csodálatos elme
:: Peter Jackson - A gyűrűk ura - kritika
:: Baz Luhrmann - Moulin Rouge - kritika
:: David Lynch - Mulholland Drive
:: Steven Spielberg - A.I.: Mesterséges értelem - kritika

Legjobb forgatókönyvíró
***:: Akiva Goldsman - Egy csodálatos elme
:: Joel Coen & Ethan Coen - Az ember, aki ott se volt
:: Julian Fellowes - Gosford Park
:: David Lynch - Mulholland Drive
:: Christopher Nolan - Mementó - kritika

Legjobb eredeti filmzene
***:: Craig Armstrong - Moulin Rouge
:: Angelo Badalamenti - Mulholland Drive
:: Lisa Gerrard & Pieter Bourke - Ali
:: James Horner - Egy csodálatos elme
:: Howard Shore - A gyűrűk ura - kritika
:: John Williams - A.I.: Mesterséges értelem
:: Christopher Young - The Shipping News
:: Hans Zimmer - Pearl Harbor - Égi háború

Legjobb eredeti filmbetétdal
***:: Until - Kate & Leopold - Sting
:: Come What May - Moulin Rouge - David Baerwald
:: May It Be - A gyűrűk ura - A gyűrű szövetsége - Enya & Nicky Ryan & Roma Ryan - kritika
:: There You'll Be - Pearl Harbor - Égi háború - Diane Warren
:: Vanilla Sky - Vanília égbolt - Paul McCartney - kritika

Cecil B. DeMille-életműdíj
:: Harrison Ford


A különbségeket, tanulságot, konklúziót vonja le mindenki magának.
"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.
20761 levél
Válasz 02.03.25. 17:48 #10
Eric
És az előző Oscar-ját melyik filmjéért kapta?
No nem arra gondolok, ami hivatalosan szerepel a listán, hanem a te gondolkodásmódod szerint
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
7034 levél
Válasz 02.03.25. 17:48 #9
Aruns
Ez a buxa játszott az utolsó cserkészben is, nem?
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
5959 levél
Válasz 02.03.25. 17:37 #8
Mephisto
A legjobb külföldi film

Denzel Washingtonnak már tavaly megelőlegezték az Oscart, ezt a díjat a Hurrikánért kapta, csak kissé megkésve.

A győztesek listája

Legjobb film
Egy csodálatos elme
ez Amerika

Legjobb színésznő
Halle Berry - Monster's Ball
Csak azért kapta, mert fekete

Legjobb női mellékszereplő
Jennifer Connelly - Egy csodálatos elme
Már tavaly a Requiem egy álomértra megkaphatta volna (ha jelölik ;-D
Egyébként szerintem azért kapta az Oscart, mert Russel nem kapta meg

Legjobb rendező
Ron Howard - Egy csodálatos elme
azért ez túlzás

Legjobb animációs film
Shrek
ez amerika

Legjobb vágás
A Sólyom végveszélyben - Pietro Scalia
Nem véletlen

Legjobb filmbetétdal
If I Didn't Have You (Randy Newman) - Szörny Rt.
Beszarás

Legjobb hang
A Sólyom végveszélyben - Michael Minkler, Myron Nettinga & Chris Munro
Nem véletlen

Legjobb filmhang-vágás
Pearl Harbor - Égi háború - George Watters II & Christopher Boyes
Az év igazi vesztese - emlékszik még erre valaki?

Legjobb vizuális-effektek
A gyűrűk ura: A gyűrű szövetsége - Jim Rygiel, Randall William Cook, Richard Taylor & Mark Stetson
Szopás


Összességében el lehet mondani, hogy a GYU csúfosat bukott, és vszínüleg még egyszer nem fogják jelölni. Mindig szokott lenni csúsztatás a legjobb színészeknél, annyira jó lett volna a Kiképzés? Kötve hiszem... A Női fsz Nicolelal szemben színe miatt kapta, J. Connellynek örülök, de ha ugyan úgy alakít, csak nem az A Beautiful mindban, akkor nem kapja meg.

A Pearl Harbor, a legnagyobb vesztes. Ez az a film, ami pár éve több mint 10 Oscart kapott volna: szép szerelmi történet, kegyetlen látványos akciórész, abszolút elfogult nézőpont (Pearl Harbort nem Tókióval, hanem Hirosimávan és Nagasakival bosszúlta meg a "becsületes nép"). Kiváló hajósűllyedős film is volt, összességében biztos többet érdemelt volna (nekem annyira nem tetszett), de külön-külön már lerágott csont volt az egész: Ryan, Titanic, Mátrix: ezen filmek sajátos egyesítése nem volt rossz, de már ezen filmek megkapták a saját Oscarjukat...
"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.
20761 levél
Válasz 02.03.25. 17:28 #7
Eric
Úgy fest bejött a tippem(már ami a Denzel Washingtont illeti).
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
408 levél
Válasz 02.03.25. 17:13 #6
Telapo
Muad-Dib: félre ne érts nem akarlak leszólni, de te nem vagy normális. Méghogy egy hétköznap-este-8órai-film-et tartasz minden idők legjobb alkotásának....háát sajnállak. Mennyi idős vagy? Olvastad egyáltalán a Gyűrűk Urát?
Ha a nem az idei évből akarsz filmet ami nagyságrendekkel jobb, akkor pl: a Keresztapa-trilógia jut eszembe ami annyival jobb mint a M.R. mint amekkora különbség van a fekete és a fehér közt. Ami jó film (mármint a M.R.), mert meg lehet nézni 1x-2x, de ennyi, nem több.
Persze tudom, hogy teljesen szubjektív az amit írtál, de akkor is.

ATI, AMD, ATI, AMD, ATI, AMD, ATI, AMD
952 levél
Válasz 02.03.25. 06:52 #5
Gebasz
Nos, vége. Tulajdonképpen nem vagyok csalódott, mert nem számítottam másra.

Peter Jackson remélem kap majd a következő két évebn egy oscar-t, mert nem tagadhatják meg tőle az elismerést, hogy három filmet rendezett egyszerre.
20761 levél
Válasz 02.03.25. 00:52 #4
Eric
Én a férfi Oscar-t Denzel Washingtonnak adnám.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
509 levél
Válasz 02.03.24. 20:54 #3
Muad-Dib
Szerintem az év legjobbjai:

Legjobb film: Moulin Rouge ; megőrülök, ha nem ez kapja.

Legjobb férfi főszereplő: Russel Crowe ( egy csodálatos elme ) ; ehhez hasonló férfi alakítást nem nagyon láttunk ez évben.

Legjobb nő főszereplő: Nicole Kidman ( Moulin Rouge )

Legjobb rendező : David Lynch ( Mullholland drive ; bár a filmet még nem láttam, de Lynch az egyik kedvenc rendezőm - bízom benne.

Legjobb animációs film : Shrek

Legjobb operatőr : Donald McAlpine ( Moulin Rouge )

Legjobb filmzene : John Williams ( A.I. - Mesterséges értelem ; ebben teljesen biztos vagyok )

Legjobb betétdal: Enya : May It Be ( A gyűrűk ura - A gyűrű szövetsége )

Legjobb vágás : Moulin Rouge

Legjobb díszlet : Moulin Rouge

Legjobb jelmez : A gyűrűk ura - A gyűrű szövetsége

Legjobb hang : Moulin Rouge

Legjobb vizuális effektek : A gyűrűk ura - A gyűrű szövetsége

A kimaradt 11 kategóriában nem merek tippelni.

Végitéletként és összegzésként hadd mondjam el, hogy számomra az év leggjobb filmje és minden idők!!! legjobb mozija egyértelműen a MOULIN ROUGE.
Nálam ez a film vitte el a pálmát ill. az Oscar-t.

A Gyűrűk ura ( meglehet jól átgondolt, látványos film ) ehhez képest felejthető alkotás, mondandója pedig eltörpül, jelentéktelenné válik.

Muad-Dib, aki a helyes utat látja



1592 levél
Válasz 02.03.24. 20:09 #2
imq
A jelöltek:

LEGJOBB FILM:
-Egy csodálatos elme
-Gyűrűk Ura
-Moulin Rouge
-In the Bedroom
-Gosford Park

LEGJOBB RENDEZŐ:
-David Lynch(Mullholland Drive)
-Riddle Scott(A sólyom végveszélyben)
-Peter Jackson(GY.U)
-Robert Altman(Gosford Park)
-Ron Howard(Egy csod. elme)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ:
-Halle Berry (Monster's Ball)
-Judi Dench (Iris)
-N. Kidman (M. Rouge)
-R. Zelwegger (Bridget J. naplója)
-Sissy Spacek (In the Bedroom)

LEGJOBB SZÍNÉSZ:
-Denzel Washington (Kiképzés)
-R. Crowe (Egy csod. elme)
-Sean Penn (I AM SAM)
-Tom Wilkinson (In the Bedroom)
-Will Smith (Ali)

LEGLÁTVÁNYOSABB FILM:
-A.I
-Gyűrűk Ura
-Pearl Harbor
Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.
1592 levél
Válasz 02.03.24. 19:51 #1
imq
Végre eljött a nagy este, ma éjjel(jobban mondva már holnap) 2 órakkor átadják a filmvilág legrangosabb díját.

Kíváncsian várom addig is a tippeiteket, vaj ki nyeri a legjobb film, legjobb színész(nő) díját?!
Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftausstellung még szebb.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.