Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Hardware

»» INTEL rulezz

3127 levél
Válasz 04.02.09. 08:36 #769
Blade Runner
Először is nyugalom a teljes fronton, se egy AMD, se egy Intel proci nem éri meg, hogy hajba kapjanak rajta!
Amint nincs legjobb kocsi vagy legjobb nő a világon, úgy nincs legjobb proci sem. Itt is az a lényeges, hogy mire kell és mennyit szán rá az illető. Általában elmondható, hogy azokban az alkalmazásokban, amelyekben a processzor ki tudja használni a hosszú pipeline adta lehetőségeket, az Intel a jobb, (például MP3 vagy video kódolás-dekódolás) de azokban az alkalmazásokban, ahol a gyakori programelágazások miatt gyakori a pipeline ürités, a jóval rövidebb pipeline-os AMD az erősebb, (például játékok, általános célú programok). Az mindenesetre tény, hogy az AMD, mint kisebb cég, az áraival is próbál új vevőket meghódítani, így nem csoda, hogy általában olcsóbb, mint az Intel hasonló teljesítményű csipjei. Az is tény, hogy az AMD új csipje beváltotta a hozzá fűzött reményeket, míg az Intel új csipje csalódás a pletykákban elsuttogott csodához képest.
Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy az Intel még a K7 indulásának idejében elszenvedett fiaskókat is kiheverte piaci visszaesés nélkül. Gondoljun csak a 820-as, az RDRAM-os vagy a kezdeti P4-es, meg a P3-1200 MHz-es bakikra. Az Intel megengedheti magának, hogy hibázzon, az AMD nem. Egy hasonló baki után végleg eltűnne az egyetlen piaci ellenfél az Intel mellől. Abban is biztos vagyok, hogy a Prescott egy éven belül kiheveri az indulási problémáit. Abban csak reménykedem, hogy ez az idő elegendő lesz az AMD-nek arra, hogy az úk K8-as családot felfejlessze arra a szintre, hogy a Prescott kiforrott változatainak is méltó ellenfele legyen. Ez lenne jó igazán a piacnak.
Blade
4531 levél
Válasz 04.02.09. 08:27 #768
Anonymus23
Már miért lenne szar az Athlon XP?
A maga idejében rendesen elkapalapálta a P4-et!
Ez egy hülyeség amit leírtál!

De van akinek ilyen van, van akinek nem!

De a kutya a pénznél vanm elásva. Kinek mennyi pénze van.
Ahhoz, hogy a legcsúcsszuperebb géped legyen, ahhoz pénz kell, sok-sok pénz. És mivel a felhasználók többsége gémer, nem csak a proci számít. Ott van a vidikari is.
Amit én fontosnak tartok, hogy a szükséges teljesítmény elérhető áron legyen meg!
Azt, hogy tesztekben melyik hány 100, vagy 1000 ponttal kap töbet mit számít, ha úgysem használod ki?!
Sokan vannak még itt akik 2 GHz alatti gépekkel (pl én is ha visszaveszem teljesen alapra a prockót) nyomulnak, és megy minden, vagy legalábbis nem a procitól függ.

Logikusan és ésszerűen gondolkozva, az volna a lényeg, hogy mindkét cég fejlesztései bejöjjenek, mert így sokkal olcsóbban jutnánk a későbbiekben egy jóval nagyobb teljesítményhez! És azután, hogy ez AMD vagy Intel lesz, engem nem érdekel!

Ez az egész vita nem másról szól (szerintem), csak, hogy bibíí az enyém jobb, a tiéd meg gagyi! Jó lenme egy kicsit tárgyilagosabban, (mély)hűtött fejjel gondolkozni. Míg itt nyírjátok egymást a két cég röhög a markába, mert ők fan-okat akarnak szerezni, olyanokat, akik akkor is azt veszik, mindegy, hogy mi szól ellene, vagy mellette.

Bocs a szóáradatért...

GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W
236 levél
Válasz 04.02.09. 07:40 #767
Attis_xXx
Hello.

Hat nem emlitetted hogy angolt tanitasz...de semmi baj,kicsit kihagy a memo

Ezeket 64-biten Itanium 2-kel kell betesztelni--Hat megmondom hogy foldig verik.

A masik meg hogy a P4 EE-t is foldbe verik kozbe meg az ara a csillagos eg.

Így olcsóbb az elő állítás, és elérhető a 5-6GHz is akár. Kész. Ennyi. Ezért lépték meg ezt. ---Hat lehet DE benne van az ocsmany marketingis, ahol is a vevo a MHZ-et nezi.

A Masik eszrevetel: a Prescott melegedese..Ha mar 4 GHz-nel tartanak gyari vizhutest adnak hozza?,mert ha igy csinaljak akkor nem lesz olyan hutorendszer ami elbirna ezt.Szoval nem tudom mirol beszelsz, ha keptelenseg lesz huteni + tap is kell mar lassan.
DivX tömörítés: 2 dolog kell - SSE + Magas MHZ. ennyi.
9563 levél
Válasz 04.02.08. 19:32 #766
kEnAcE
"Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a Prescott magos Pentium 4 processzorok által nyújtott teljesítmény az SSE támogatású szoftverek elterjedését követően sem ugrik meg jelentős mértékben, azonban ezen alkalmazásokban a Prescott chipek végre legalább olyan sebességre lesznek képesek, mint hasonló frekvenciájú, Northwood magos elődjeik. Egyes források szerint az SSE3 támogatásnak köszönhetően a Prescott processzorok sebessége körülbelül 2-5 százalékkal fog növekedni."
Hogy az egyik általad beírt linkből idézzek. Ahogy az SSE3-as támogatás is, az SSE2 is ennyire segíti a P4-et. Nem azért jobb a P4 DivX tömörítésben (is) mert SSE2 van benne. Különben a ez a lebegőpontos egység igazi tesztje.
Így olcsóbb az elő állítás, és elérhető a 5-6GHz is akár. Kész. Ennyi. Ezért lépték meg ezt. Semmi másért. Nem is kerül többe, mint a régiek. Hiába csinál meg az AMD 2 utasítást egy órajel alatt, már két éve a 2GHz környékén toporognak, míg az ellenfél már 4-nél jár lassan, és nem áll meg. Nem viccből hozták be az Opteronokat FX-51 néven. Kétségbe esettek. Ezek High-End szerver processzor. Ezeket 64-biten Itanium 2-kel kell betesztelni, mert azt a szegmenst képviselik. Azt, hogy a buta Xeonokból átültetett P4 EE-k a tesztek többségében így is elverik őket, megint azt bizonyítja, hogy nincsenek beljebb. Remélem nem találsz benne túl sok sértőt.
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
26 levél
Válasz 04.02.08. 19:29 #765
Perception


Bár kicsit későn válaszolok, de sajnos az utóbbi időben nem voltam net közelben.
Az új konfiguráció nem kifejezetten játékra lenne.
Bár arra is használnám!
Inkább zeneszerkesztéshez szeretném felfejleszteni a gépet.
Amihez legfőképpen sok Memória és Mhz kell.(Cubase SX)
Ezért voltam kíváncsi, hogy műveletvégzésnél (pl.: hangeditálásnál) mekkora teljesítménynövekedés várható?
Végül is egy Audio szerkesztéshez legmegfelelőbb PC kellene nekem.
Illetve örülnék, ha tudna valaki egy linket mutatni, ahol különböző konfigurációk teljesítményét vetik össze.

Előre is köszönöm!
9563 levél
Válasz 04.02.08. 19:17 #764
kEnAcE
"Osztondijad? 5x20 rugo = 100e FT hat nemtom hol raktad ossze a geped de add meg a cimet"
Ha jól emléxem valahol említettem, hogy tanítok angolt is.
Hol raktam össze? Otthon.
Ha iszonyat profi véleményeket akarsz, akkor menj el szervízbe, és kérdezd meg a véleményüket az AMD-kről. De feltétlenül ne olyanhoz menj, amit az Intel lefizetett. Erre ügyelj. Hoppá, ezt lehet, hogy nem kellett volna mondanom, mert nagyon sértő.
Rajtad kívül senki nem példálózik 533-as P4-ekkel, te meg ezt vedd már észre, nem viccből van ott a "C" jelzés mögötte.
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
236 levél
Válasz 04.02.08. 19:01 #763
Attis_xXx


Engem nem tudsz megserteni...Sandra 2003-ba nezd....Sot ferre is ertetted...abba meg a regi 133-as fsb-sek voltak...Kicsit figyelj mar oda, ha akkora az iskolazatsago es az osztondijad Te ASZ
9563 levél
Válasz 04.02.08. 19:00 #762
kEnAcE
Használjá Sandra 2004-et tökfej!

CPU Multimédia Benchmark:

Én CPU-m: 21398/31038
XP 3200+: 20191/20449

Hát kb. ennyit az Isten AMD-ről meg rólad, meg hogy a te agyon tuningolt Athlonod lezúzza - vagy hogy montad - a 2.8-as P4-et.
Az igazat akartad. Itt van. Remélem ettől is megsértődsz, mint a többi egetrengető gyalázkodásomtól.
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
236 levél
Válasz 04.02.08. 18:36 #761
Attis_xXx
http://www.sg.hu/cikk.php?cid=30959&PHPSESSID=caf194e57202138a794d2c5c18620ef8

Ezt is olvasd el....hat nekem kell ezt irogatni neked?

Jah es a sertegetesen meg stb-en kivul irj lecci egy 1 ERTELMES mondatot, amivel alatamasztod az igazad.
236 levél
Válasz 04.02.08. 18:33 #760
Attis_xXx
http://www.sg.hu/cikk.php?cid=30959&PHPSESSID=caf194e57202138a794d2c5c18620ef8

Ezt is elolvashatod, de ugy latom nem szoktal olvasgatni
A fogyasztok velemenyet is olvasd el ott alul.

Es nem fikazast meg sertegetest varok toled, hanem nyogjel mar ki 1 ERTELMES mondatot is!
236 levél
Válasz 04.02.08. 18:20 #759
Attis_xXx
http://www.hwsw.hu/perl/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=1&t=007855

kicsit bongzd ezt...tobb velemeny tobbet er ! LAss is ne csak nezz! TE ASZ

Tetszik a cime is : Intel Pentium 4 Prescott: egyet előre, kettőt hátra?
236 levél
Válasz 04.02.08. 18:18 #758
Attis_xXx
A Celeron T-sek nagyon jok...olcsok es tuti jok...Nem is arra ertettem..hane ma hulladek sima Celeronra...Csereld le egy 2.4-es Cerkara majd lesel hogy mekkora gany.PAr ismerosom vett Celeront.....de hogy teljesitmeny nincs az mar biztos.

4730 levél
Válasz 04.02.08. 18:17 #757
Pyton
shit. rohatt szmájli...
Sonic boom babieee!
4730 levél
Válasz 04.02.08. 18:15 #756
Pyton
Nézzünk egy régebbi példátnem először írom)

XP1600+ gef4 mx440: 55xx pont
én procim gef4 mx440: 51xx pont
(a procim alá egy kb. 4 éves rendszer dolgozott)

Az intel nagyot alkotott a P6 archtektúrával! A közelmúltig igen hatékony volt, és még mostanában sem tervezem a cserét!

INTEL RULEZZZ!!!!!!!!!!
Sonic boom babieee!
236 levél
Válasz 04.02.08. 18:13 #755
Attis_xXx
Jah es negativumok az inteltol: - Celeronok...ki a fasz vesz ilyet?tiszta szegyen hogy ilyeneket a piacra dob.

A MAsik meg: ami tenyleg csak azert van hogy a vak vevot atbasszak.Ez az orajel emeles: - végrehajzó pipeline-t meghosszabbította...ugy latszik bevalt.(kinezetre nem rossz ,de a tobbi)
236 levél
Válasz 04.02.08. 18:08 #754
Attis_xXx
Te csak maradj a te vilagodba....jah es a kirohoges eleg bunkosag, ha mar valakinek szarabb gepe van de sokkal olcsobb is.
Akkor kell rohogni a hulyesegen amikor ugyan annyi penzert szarabbat vesz az ember.DE nekem ez is tokeletesen megfelel, minek jobb ha ezzel is barmit futtatok?!

Osztondijad? 5x20 rugo = 100e FT hat nemtom hol raktad ossze a geped de add meg a cimet

Sandra 2003 volt...keress a forumokon es megtudod hogy hasonlo karibalu AMD tenyleg ilyenre kepes.

Jah es: Tobbet esszel mint Penzel ! TE ASZ
236 levél
Válasz 04.02.08. 18:05 #753
Attis_xXx
Hello.

Ezzel egyet is ertek.

De ha belegondoltak az AMD jelzesek mar a Intel C jelzes elott jottek kepbe..Nah most mint kisebb felhasznalo tudom hogy az fsb nagyon megugrasztja a teljesitmenyt.PL: Ha en 166 fsb-vel kihozok egy 2Ghz kornyekit meg egy 200 fsb-vel akkor a 200 Fsb sokkal gyorsabb pedig a CPU orajele egyforma kb.

Eze nem jott ossze a jelzes mivel az Intel 200-as fsb-re valtott es 2.4-ed a minimum ami kaphato es az mar nem gey 2400+ nak felel meg ..inkabb az elodeikre gondoltak hogy ahhoz kepest.Az intel valtoztatasa boritotta fel a jelzeseket.

Visoznt az Athlon64 a jelzesek mar jok....az FX51-et meg midnig nem birta lenyomni..Nem mintha olyanom lenne egyszer is.

9563 levél
Válasz 04.02.08. 15:01 #752
kEnAcE
Csak szeretném idézni a kollégát: "A 3200+ jó ha felér egy 2,6C-s P4-el, de hétköznapban inkább 2,4C"
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
133 levél
Válasz 04.02.08. 14:54 #751
fausztg
Na de stílus gyerekek!!! Nem semmi ez a veszekedés. Látom nem igazán vannak egyesek tisztában a processzortervezés rejtelmeivel. Az igaz addig, hogy a processzor teljesítményét nem pusztán az órajel határozza meg. Láthattuk ezt anno a P3 korszak végén, amikor az 1Ghz-es P3 lenyomta az 1,5-ös P4-et. Ennek az oka egyszerű volt. Ahhoz, hogy növelni lehesen az órajelet, az Intel meghosszabbította a végrehajzó pipeline-t. Mellesleg kivett egy SSE végrehajtót a P4-ből, ezért volt jobb a P3. Viszont a növekvő órajel ezt később kompenzálta. Növelték az FSB-t is lépésekben, majd Dual channel vezérlőt hoztak be. Az AMD nem tudta tartani a lépést a K7-es szériával, ezért bevezették ezt (ma már az AMD-sek szerint is buta) számozási rendszert. Az AMD koncepciója alpjában véve jó, de az a baj a céggel, hogy nem rendelkezik elegendő tőkével. Már egy ideje a céget lekötötte a Hammer fejlesztése. Viszont az Athlon XP-ben nem volt már tartalék. Jött a Hammer, viszont itt neAz m képesek órajelet, meg elegendő yield out-ot produkálni. AMD még mindig az ősrégi 200mm-es átmérőjű wafferekkel dolgozik, míg az Intel már 300mm-esekkel. Ez azt jelenti, hogy a Prescott esetében 588 Prescott proci állítható elő elvileg 1 wafferből, míg 148 Opteron/Hammer. Ez azt jelenti, hogy az Intel még 40%-os hatékonyság esetén is több CPU-t tud előállítani, mint az AMD 60% esetében. Azért ehhez is ész kell, hogy kifejleszd.
Bizonyos alkalmazásokban jó az AMD, de itt nem az Athlon XP-re gondolok már. Az egy sz*r. A 3200+ jó ha felér egy 2,6C-s P4-el, de hétköznapban inkább 2,4C. Az Athlon 64-nek erős az FPU-ja, és jó a memvezérlője. Az AMD viszont taktikai hibát követ el azzal, hogy nem árasztja el a piacot a procikkal. Ennek két oka lehet: 1. Nem akarja elárasztani. 2. Nem tudja. És az utóbbi a valószínűbb. Az SSE problematikáról meg annyit, majd ha a többség AMD-t használ, akkor majd mindenki 3dNow!-ra fog optimalizálni.
9563 levél
Válasz 04.02.08. 14:39 #750
kEnAcE
Valszeg te erősen keverheted a 2.8B-t a 2.8C-vel, vagy egy kicsit régi a Sandrád. Ezért nem értem, hogy minek okoskodsz ott, ahol nem vagy képben. Ha ezen meg besértődsz, akkor menj el a minimax fórumba, ott nem fogsz kritikát kapni.
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
9563 levél
Válasz 04.02.08. 14:26 #749
kEnAcE
Majd ha lekurvaanyázok valakit, akkor nevezheted tajparasztnak a stílusomat, addig ha nincs jobb dolgod más topicban játszd a Dredd bírót.
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
9563 levél
Válasz 04.02.08. 14:23 #748
kEnAcE
Mellesleg egy félévemből megvolt a gép.
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
9563 levél
Válasz 04.02.08. 14:22 #747
kEnAcE
Hát röhögök is a rajtad, apám. Muhohohaha. Főleg ott az 1700+ -nál fogott el a hahota. 9100 64 MB ez a másik kedvencem. Szal nem tudom mire emberkedsz. Lökjed azokat a Sandra pontokat. Nem tudom, hogy miről beszélsz, mert itt van előttem egy 3200+ XP Sandra pontjai és hát nem gyengén verem meg a szar Intel 2.8C-saommal. Meg főleg mikor felhúzom 14x243-ra, akkor az igazi. Úgyhogy te hazudsz vagy hazudsz, ez a két lehetőség van. Vagy persze az, hogy a Sandra is le van fizetve, SSE2-re van optimalizálva.
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
236 levél
Válasz 04.02.08. 12:36 #746
Attis_xXx
Hello.


Nem akartam megbantani senkit, linkeltem egy test helyet ahol az uj Intel csoda kuszkodik.Erre kEnAcE elkezd sertegetni.Tenyleg Tajpari vagy.
Semmi teny csak a sertegetes.


Ghoost: Aze nem jottetek mert nem tudtatok volna elodrukkolni semmivel , nah ferre a trefaval.

Serito: Intel az felülmúlhatatlan ez jo. Nah miben?
Mikor volt AMD-d? 5x86?





390 levél
Válasz 04.02.08. 12:20 #745
serito
Csak az aláírást kell megnézni!!
Ide ne pofátlankodjon be egy tudatlan AMD-s!
Itt senki nem szidja az AMD-t itt mindenki tisztában van a dolgokkal, Intel az felülmúlhatatlan.
Köszi csak ennyit akartam.

Bocs , hogy belepofáztam de volt AMD-m és tudom mi a külömség, ez sokkal jobb.
Csákó.
AMD A64 AM2 X2 4200+@5000+ | Gigabyte M59-SLI | 4x1GB PQI/800 | Sapphire X1950 XT 256MB | Chieftec 400W | 19' AOC CRT |
6609 levél
Válasz 04.02.08. 12:00 #744
Kolin Mekré
azért továbbra is tajparaszt a stílusod...
Minden ellenállás hasztalan! 8-)
11785 levél
Válasz 04.02.08. 11:24 #743
Ghoost
Gratula atis büszke lehetsz a csoda gépedre.
Rajtad kívül senki sem jött még be ide okoskodni a csoda AMDs konfigjával.
Mindenki elismeri, hogyha anynira szar lenne az AMD (nem az) már rég csődbe ment volna.
Ez itt egy Inteles topic, nem tom mi hány AMDsba mentünk be osztani az eszet.
"Ha te geprol iteled el az embert akkor kiraly vagy."
Te meg miről? Elolvastad az aláírását és rögtön jössz az apuci pénzével stbstb...
Úgyhogy kérnélek téged, hogy vagy moderáld magad vagy nyiss egy amd-s topicot.
236 levél
Válasz 04.02.08. 10:36 #742
Attis_xXx
Hello.

Hat ezt is elcseszted.Ha te geprol iteled el az embert akkor kiraly vagy.
3200+ egy 2.6C-nek felel max...De mibe?Te altalanossagba irtad, kicsit gondolkodj

Mibe jobb a 2.6C: - DivX, DVD tomorites, Olyan testbe ahol SSE2 szamit

Tobbibe nem jobb.
Jah es en AutoCAd + Net + Jatekra hasznalom a gepet.
Gepem: Abit Nf7 2.0
512 DDr400 Samsung
AMD 1700+@2400+ 10x200 de megy 11x220 de minek.
Ati 9100 64 DDR
Nah rohogjel kiscsira.
Sandra testben a 2.8-as P4-et lezuzom vele....
NEzzuk az arat: - 25 + 20 + 14 + 15 = 74 e FT

Tied: 40 + 40 + 40 + 30 =150 e Ft

Es annyivel nem tud tobbet a tied .
Jah meg1 megjegyzes: osztondijad 20 rugo, hagy felevet kellet gurizned ezert
9563 levél
Válasz 04.02.07. 23:46 #741
kEnAcE
Jól van gratulálok hozzád. Jól teszed, hogy nem írod be az életkorodat, mert most kb kiröhögnélek. Hidd továbbra is azt, hogy az AMD a király.
Mire használom a gépet? Játék, DivX tömörítés, DVD tömörítés, Word, Photoshop, Internet, egy szóval mindenre.
De kiváncsi vagyok, hogy a te gépedben, milyen "világbajnok" AMD processzor működik.
Ha 3200+ XP vagy alatti be se írd, mert az max annyit tud, mint egy 2.6C
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
236 levél
Válasz 04.02.07. 19:29 #740
Attis_xXx
Jah es mire is hasznalod a geped?
236 levél
Válasz 04.02.07. 19:28 #739
Attis_xXx
Hello.

Hat ha gepre koltod az egesz loved gratula, de ez a te dolgod.
Most veghatod ide hogy ki vette meg ilyesmi....vagy igaz vagy nem.
De akkor is: Erre a teljesitmenyre keleltt varni ennyi idot, sot bemeseltek hogy hu de jo lesz meg minden...erre alapon is ami 3 Ghz korul van igy is meg akar sulni.Ez a technika ...nah nem baszogatok tovabb, csak ennyit varni ilyen szarra.
9563 levél
Válasz 04.02.07. 12:59 #738
kEnAcE
Nagyon gyengén vágod ezt a témát látom. Ezért is nem értem, hogy miért téped a szádat. De nem csak a MHz számít, hanem a FSB is meg az IPC is. "AMD olyat hogy 1.6Ghz-en olyan mint az 5Ghz-es Intel" ebből látszik mennyire ovis szinten vagy a témában.
Azért 3.4 GHz-en adják ki, mert kell a folyamatosság, és az alaplapok, nem lennének képesek elvinni az 5GHz, mert ahhoz már nem 800 MHz FSB kell. Ha lenne egy kis agyad erre te is rájöhettél volna. Van kb két tesztprogram, ami támogatja az SSE3-at. És van egy processzora az AMD-nek, ami 10-ből 2 progiban elveri a P4. A64 FX-51, ami nem más, mint egy 143-as Opteron. Az AMD kínjában, már Szerver processzorokat rángat le a desktop piacra.
"Apuci megveszi neked a mereg draga gepet." Apucinak kb. egy fillére sincs a gépben, még zsebpénzt sem kapok a szülőktől. A gépemet saját ösztöndíjamból (ami havi 20 ropi), meg nyelvtanításból raktam össze, ha már így megszóltad.
Kb. ennyit rólad. Majd ha egy kicsit értesz is a témához gyere vissza, addig okosodj!
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
236 levél
Válasz 04.02.07. 09:41 #737
Attis_xXx
Hello.

Kicsit godnolkozz te is, Nem a MHz szamit.Lehet csinal az AMD olyat hogy 1.6Ghz-en olyan mint az 5Ghz-es Intel...De ha eddig nem vetted eszre gratulalok.

Nem 3.4-re lett tervezve...akkor a lamak miert ennyin kezdik?
Intel AMD-nel jobb: - Ami tamogatja az SSE3-at
- Testprogik de azokra en szarok

A masik meg, te mire hasznalod a geped? DE most komolyan.
Apuci megveszi neked a mereg draga gepet.
1727 levél
Válasz 04.02.06. 16:05 #736
jani0624
Egyébként semmi bajom az Intellel, az volt ezelőtt, csak most ezt is kipróbálom, meg ez olcsóbb is volt
1727 levél
Válasz 04.02.06. 16:04 #735
jani0624
Nekem AMD-m van!
12750 levél
Válasz 04.02.06. 16:00 #734
okoska3000
ja, szerintem jobban meghatározó a game-ben a VGA, mikor 1 Gh-es P3-mam volt G3 Ti200-al, utábna belevettem egy Ti4600-ost, ég és föld, csak úgy hasított minden, aztán a ti4600 alá pakoltam az 1 Gh-es P3 helyett egy P4 2.8 Ghz-et, az már alíg látszott meg, tehát a VGA jobban meghatározza ilyen téren...
4730 levél
Válasz 04.02.06. 15:28 #733
Pyton
Az már igencsak meglátszana a gépemen. A R8500-9500 váltás is meglátszott.
Sonic boom babieee!
4531 levél
Válasz 04.02.06. 15:25 #732
Anonymus23
Add oda neki a tiedet, te meg megkapod a 5200-est!
GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W
4730 levél
Válasz 04.02.06. 15:22 #731
Pyton
Hát, nem ártana lecserélni. Azzal a kártyával meg se látszik a proci ereje. Az én procimmal meg az én kártyám ereje.
Sonic boom babieee!
12750 levél
Válasz 04.02.06. 15:12 #730
okoska3000
a lényeg, hogy inteled van...

a VGA-dat kellen még valami jó kis Radeonra lecserélni...
1193 levél
Válasz 04.02.06. 14:55 #729
fater
Csak azért szólok, hogy lássam hányadik megmoccanásom.
12750 levél
Válasz 04.02.06. 12:44 #728
okoska3000
pedíg mostanában nem is szövegelek sokat, naponta 10-15 hozzászólás maximum...
4531 levél
Válasz 04.02.06. 12:40 #727
Anonymus23
Ha így haladsz te leszel az első 10000-es!
GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W
12750 levél
Válasz 04.02.06. 11:17 #726
okoska3000
4531 levél
Válasz 04.02.06. 11:16 #725
Anonymus23
Nekem megfordult, hogy Intelt veszek....

De aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot!



GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W
12750 levél
Válasz 04.02.06. 10:16 #724
okoska3000
jah, hogy a topic témájánál maradjunk: INTEL rulezz...

engem speckó nem is érdekel annyira ez az Intel vs AMD, mert meg sem fordul a fejemben, hogy ne intel procit vegyek...
9563 levél
Válasz 04.02.06. 09:41 #723
kEnAcE
Ha nem értesz hozzá, akkor miért szólsz hozzá. Szerintem a felét sem érthetted annak ami az általad ajánlott oldalon le van írva, mert akkor nem így nyilatkoznál. A Prescott mag nem 3.4GHz-re lett tervezve. Majd valószínűleg 5GHz-nél fog eredményesen teljesíteni, de ahhoz, hogy ez eélrhető legyen, meg kellett változtani az architechtúrát. Így olcsóbb az előállítás.
"Ugylatom az intel se tud elodrukkolni semmi extraval" Szívesen látnám már, hogy az AMD elmozdul a 2GHz környékéről.
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
236 levél
Válasz 04.02.06. 07:45 #722
Attis_xXx
jah es nezzetek meg ezt:

http://www.hardocp.com/article.html?art=NTgz

Erre vartatok ennyi idot? nevetseges ez az Intel.
Ugylatom az intel se tud elodrukkolni semmi extraval, mar ugynezem az AMD teljesitmenybe is nyerobb.

Csak egy kerdes: Az intel Tesprogikra gyur?
236 levél
Válasz 04.02.06. 07:33 #721
Attis_xXx
Hello.
IGen az SSE3 progik: pl a testprogramok Szokas szerint.
20761 levél
Válasz 04.02.03. 11:12 #720
Eric
Igazából kb hasonló teljesítményt produkál mint a Northwood. Van olyan teszt, amiben a Northwood a jobb, van olyan, amiben a Prescott.
Szerintem ezzel is kb. az lesz a helyzet mint anno a P4-el. Az első szériák nem igazán voltak ütősek, de az órajel emelés érdekében változtatni kellett az architektúrán.
Szerintem a Prescott úgy 4GHz környékén kezd majd el igazán nyomulni. Ill. majd akkor, amikor megjelennek a kiomondottan hozzá illő chipsetek és a DDRII RAM-ok. No meg persze az SSE3-ra írt progik.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.