Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Medgyessy 007

427 levél
03.06.11. 17:05 #204
Spartan Spirit
Képzeld el, olvastam. Viszont ott leginkább a Kádár-rendszer vezető tisztségviselőinek a bűneiről volt szó, ezért azt gondoltam, róluk beszélsz a kollektív bűnösség kapcsán.

Te sajnos nem az "egyszerű MSZMP-tagokat" védted, hanem a mostani kormánytagokat, akik koruknál fogva lehet, hogy nem vettek részt 56 leverésében, de attól még a diktatúra irányító gépezetének tagjai voltak magas beosztásbeosztásban! Ez szerintem elég súlyos érv amellett, hogy a demokráciában ne megint a legfelső vezetésben kapjanak helyet. A diktatúra megbukott, a diktatúra irányítóinak helyzete sértetlen maradt... Kicsit paradox, nem gondolod? Most ők más, demokratikus értékrendű emberek lettek? Újjászülettek vajon? Eddig ugyan hazudtak, de most már mindig igazat fognak mondani? Eddig követtek el "helytelen dolgokat", de mostantól tisztességesek lesznek?

"Nem igazán helyénvaló bűnöst kiáltani mikor tettestársak vagyunk. A jelen és a jövő problémáival kellene foglalkozni. " Nem ildomos egyenlőségjelet tenni bűnös és "tettestárs" között. A bűnösöket igenis felelősségre kell vonni valamilyen formában, de legalábbis nem hagyni, hogy megint megragadják a hatalmat. A jelen és a jövő problémáit pedig nem lehet megoldani a múlt tettekkel történő lezárása és megértése, feldolgozása nélkül. Épp emiatt van annyi baj a közéletben, emiatt lehet össze-vissza rágalmazni akárkit.
-- Censored --
1247 levél
03.06.11. 14:32 #203
erdos
-"Az MSZP első vonala pedig nemcsak, hogy MSZMP tag volt (bár ez őnmagában is hatalmas bűn)" Először olvasd el mire válaszolok.
Mennem kell a többiről holnap dumálunk...
Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...
427 levél
03.06.11. 14:04 #202
Spartan Spirit
Erdos: ki beszél itt kollektív bűnösségről?? Ezt hagyjuk csak meg az orosz és amerikai ideológusoknak. Itt csupán arról van szó, hogy a diktatúra prominenseit, akik súlyosan kompromittálták magukat, és akik ALKALMATLANOK EGY DEMOKRATIKUS ORSZÁG IRÁNYÍTÁSÁRA, nem kellett volna hagyni ismét miniszterekké és miniszterelnökökké avanzsálni! Az ügynöklistákat és egyéb, valaha titkos állami dokumentumokat (már amit a bepánikolt apparátcsikok nem égettek el annak idején) nem tízegynéhány évvel a rendszerváltás után kellett volna előbányászni a választások miatt, hanem mindjárt a legelején! A németeknek ebben is több eszük volt (persze ott az újraegyesülés is besegített). Nálunk meg lehetett csinálni teljes és kritikátlan bűnbocsánatot, részben tényleg azért, amit Osmium mondott a hatalomban levők összetartásáról. Itt bizony nagyon lepaktáltak a rendszerváltás idején: talán azért, hogy elkerüljék az esetleges zavargásokat, vagy azért, mert úgy érezték, minek itt ellenségeskedni, amikor mindenkinek jut konc. Úgy tűnik, vér nélkül nincs rendszerváltás. (Persze vérrel sincs okvetlenül, lásd: Románia.)

Az MSZP öregebb vezetői közül azért páran részt vettek 56 leverésében (itt van mindjárt Horn). De nem ez a lényeg, mert persze hogy ha nem ment el teljesen az eszük, akkor a legvéresebb kezű elvtársakat érdemeik elismerése mellett nyugdíjazni kellett a demokrácia "lagymatag" elvei miatt. Amúgy is elég öregek voltak már. Horn persze kivétel: egészen elképesztő tragikomédia, hogy belőle miniszterelnök lehetett.

Amit Lacko Göringgel és a többi náci vezetővel kapcsolatban hasonlatként felhozott, az sajnos tökéletesen megállja a helyét!! (Na jó, talán Himmler egy kicsit túlzás.) Sőt, olyannyira jogos a felvetés, hogy a nevezett vezetők a háború végén maguk is komolyan azt gondolták, hogy Németország jövője nélkülük elképzelhetetlen! Rájuk a bűneik mellett is szükség van, és hát a bűnök amúgy is azért vannak, hogy legyen mit megbocsátani és elfelejteni. Bizony a kommunista rezsimek vezetői is pontosan ugyanígy gondolkodtak, amikor ütött a változás órája. És lám, nekik bejött!

Csak suttogva jegyzem meg, hogy talán azért lehetett ezt az egész mocskos játékot ilyen problémamentesen végrehajtani, mert a nyugatnak ez állt érdekében. És mellesleg az 1945 utáni nácitlanítás sem azért történt meg, mert a nácik emberiségellenes bűnöket követtek el.
-- Censored --
2326 levél
03.06.11. 10:27 #201
Osmium


...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
10961 levél
03.06.11. 09:06 #200
Lacko
Sajnos nem értek veletek egyet, de most sajnos el kell rohannom, hogy egyesítsem a Fidesz és a Maszop irányvonalat: visszafoglalom a Felvidéket és közben megpróbálok külker cég lenni.
Jó vitát! majd jövök...
2326 levél
03.06.11. 08:56 #199
Osmium
Nana!

Hadd hozzak tudomásodra valamit:

Orbán, Rogán, Pokorni MSZMP-s párttagok gyermekei voltak és azok pártpénzből haladtak ki külföldre illetőleg itt belföldön is főiskolára, egyetemre tanulni! Amikor még nem mindenkinek lehetett ám! Ugyan ugyan. Szélhámosság ez a nagy jobboldaliságuk. Meg hogy ők semmit nem tudtak. Jajj ne. Már felnőtt fiatalemberek voltak,mikor orruk előtt játszódott mindez. Az MSZMP-sek direkt taníttatták ki őket,hogy őutánuk rögtön átadhassák a kölykeiknek az országot. De ugyanúgy csak mint egy koncot. Ugyanúgy, hogy kifosszák. Hát sikerült a hatalomátadás. Itt gyökeres változásokra, 1-2 generáció teljes kihalására van szükség ahhoz,hogy némiképp talán változzon a hozzáállás az országunkhoz-ott a parlamentben is......
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
1247 levél
03.06.11. 08:50 #198
erdos

- Erről a bűnről már egyszer kifejtettem a véleményemet, és ne is haragudj de a te kollektív bűnösség elméletedet nem tudom elfogadni.
- Igazad van a koruk miatt nem lehettek MSZMP-sek, akárcsak a kormánytagok sem lehettek ott 56-ban éppen ez miatt.

"Ami most Magyarországon előállt kormányzati szinten, az olyan, mintha az ötvenes években az NSZK kormányfője Göring vagy Himmler lett volna, a külügyminiszter meg Rudolf Hess."
Na látod nálam meg ez a CSÚSZTATÁS...

Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...
10961 levél
03.06.11. 08:16 #197
Lacko
Hát én tökön szúrom magamat, ha bebizonyítod, hogy Orbán, Rogán, Gyürk, Kövér, Pokorni MSZMP tag volt. Ez elvi képtelenség, ugyanis ők fiatalabbak annál, hogy párttagok lehettek volna. Ezért aztán azt állítani, hogy minden párt vezetésében ott vannak az MSZMP-sek, az NAGYON ERŐS CSÚSZTATÁS!!!! Vannak a Fideszben is MSZMP-sek, de nem az első vonalban. Az MSZP első vonala pedig nemcsak, hogy MSZMP tag volt (bár ez őnmagában is hatalmas bűn), de a Kádár-rendszer vezető tisztségviselői voltak. Egy olyan diktatőra veztő tisztségviselői, amelyik megvárta az 56-os gyerekek 18-adik születésnapját, azért, hogy ezen a szép napon felakasztassa őket.

Ami most Magyarországon előállt kormányzati szinten, az olyan, mintha az ötvenes években az NSZK kormányfője Göring vagy Himmler lett volna, a külügyminiszter meg Rudolf Hess.
1247 levél
03.06.11. 06:49 #196
erdos
"És a baloldal jelenlegi helyzetét sem azért tartom visszataszítónak, mert baloldal, hanem azért, mert a fejeseinek 80%-a egy erőszakos, embertelen, elnyomó, diktatórikus hatalom kiszolgálója volt, sőt többen irányítói, miniszterei (ill. titkosügynökei !!!! )"
Már egyszer írtam de leírom mégegyszer:
A vér nélküli rendszerváltásnak igen komoly ára volt, mégpedig az hogy a megjelenő pártok vezetésében mindenhol ott vannak a volt MSZMP-s politikusok. MINDEGYIKBEN. Nálam ezért ez az ideológiai vonal teljesen megszűnt. Nem igazán helyénvaló bűnöst kiáltani mikor tettestársak vagyunk. A jelen és a jövő problémáival kellene foglalkozni. A viszavonulásról pedig annyit, hogyha kívánságod szerint minden tolvaj visszavonulna a politikától akkor nem lenne aki kormányozzon...

Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...
1987 levél
03.06.10. 20:58 #195
Sam2
James Bond: D209
starring:Meggyesi Péter-az új J B és Sir M P
Lendvai Ildikó-a csaj
Kovács László-Q
"fekete jobboldali főgonosz"-Orbán Viktor
A történet a 2002-es eseményeken alapul, mivel Sir J B(M P)-ról kiderül, hogy a az orsz titkosszolgálat tagja, menekülnie kell, méghozzá Mo-ba, mert ott szívesen látják
Találkozik SirM P-rel, akiről kiderül, hogy rég elveszettnek hitt testvére. De Feketegonosz(nakfeltüntetett by média O V keresztezi találkozásukat, és 150 komandóssal letartóztatja őket, majd alkatrazba szállíttatja őket, de ott megszöknek(és kiderül hogy buzikés a csajt(L I)-t megölik, majd O V megkeresik és megölik őt is, de ezzel még nem ér véget, mert Oo-ba szöknek és összeházasodnak, majd boldogan élnek a vöröscsillag alatt amíg meg nem halnak Q közben segíti őket orosz xgt5-ös kurblis kémfelszereléssel
gyűlölöm a másnapot....
427 levél
03.06.10. 19:29 #194
Spartan Spirit
Sorry, elnéztem valamit a küldésnél.
-- Censored --
427 levél
03.06.10. 19:26 #193
Spartan Spirit
Így van, tiszta párt nincs. Nem az ideológia számít, hanem az emberek. Azok pedig a jelenlegi vezetésben ugyanazok, mint a pártállam idején.

"Nagyon rendes és tisztességes emberekről" sajnos túl gyakran derült már ki, hogy nagyon is piszkos ügyleteik voltak. A hatalom nagy csábítás, közpénzeket nagyon könnyű zsebre tenni. Aki hatalomra kerül, annak óhatatlanul meg kell kötnie a maga kisebb-nagyobb kompromisszumait a szép elvek és a rideg valóság között. Persze legyünk jóhiszeműek: az a politikus, aki még nem kóstolt bele a hatalomba, lehet még jószándékú és tisztességes.

Higgyétek meg nekem, nagyon gyenge és esendő a modern ember. Bármelyik politikus múltjában találhatni sötét foltocskákat. Nevezhetitek ezt általánosításnak vagy előítéletnek is ha úgy tetszik, de én a tényeket veszem figyelembe (méghozzá a saját etikai mércémmel), és nem a tévében-rádióban elhangzó mellébeszéléseket.
-- Censored --
427 levél
03.06.10. 19:26 #192
Spartan Spirit
Így van, tiszta párt nincs. Nem az ideológia számít, hanem az emberek. Azok pedig a jelenlegi vezetésben ugyanazok, mint a pártállam idején.

"Nagyon rendes és tisztességes emberekről" sajnos túl gyakran derült már ki, hogy nagyon is piszkos ügyleteik voltak. A hatalom nagy csábítás, közpénzeket nagyon könnyű lopni. Aki hatalomra kerül, annak óhatatlanul meg kell kötnie a maga kisebb-nagyobb kompromisszumait a szép elvek és a rideg valóság között. Persze legyünk jóhiszeműek: az a politikus, aki még nem kóstolt bele a hatalomba, az lehet, hogy jószándékú és tisztességes.

Higgyétek meg nekem, nagyon gyenge és esendő a modern ember. Bármelyik politikus múltjában találhatni sötét foltocskákat. Nevezhetitek ezt általánosításnak vagy előítéletnek is ha úgy tetszik, de én a tényeket veszem figyelembe (méghozzá a saját etikai mércémmel), és nem a tévében-rádióban elhangzó mellébeszéléseket.
-- Censored --
5397 levél
03.06.10. 18:55 #191
Morello
Hát nem, kedves kartács, nem tiszta párt!!!

Az ideológiát persze odadobták a Türminek, az hadd legyen az övé. De ki akart a legjobban utódpárt lenni, amikor a pártvagyon átruházásáról volt szó???? Na ki, kedves kartács?

A továbbiak egyébként igaz, én is ismerek nagyon rendes és tisztességes embereket a "másik oldalról", sőt politikusokat is. Csak az a szomorú, hogy ők is be lettek etetve a maszlag dumával, és a felfogásbeli szempont is nyilván közrejátszik. Csak az a baj, hogy szerintem jelenleg nincs olyan erő a parlamentben (sőt sajnos máshol sem), aki a valóban tisztességes baloldali szándékok megvalósítója lehetne...
7034 levél
03.06.10. 18:19 #190
Aruns
Az MSZMP hivatalos utódpártja, a Munkáspárt, akik felvállalták a "Kádári örökséget" (muhaha ), szóval így elméletileg az MSZP tiszta párt, nem?

Egyébként sem szabad általánosítani. Bár én is csak egy-két emberileg tisztességes politikust ismerek, biztosan vannak mindkét oldalon jópáran (és attól még, hogy a nemzeti oldal elkötelezettje vagyok, ezt a másik oldalra is ki kell vetítenem, mert ott is vannak tisztességes emberek és egyébként is, az objektivitásra való törekvés ezt mondatja velem)
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
427 levél
03.06.10. 17:50 #189
Spartan Spirit
Egyetértek Morello kartáccsal.

Mindazonáltal a magam részéről nem szeretem a bal- és jobboldal szerinti felosztást. Először TISZTESSÉGESNEK kell lenni, a többi csak azután jön. És a pártállam, a diktatúra embereivel épp itt van a nagy bibi!!

Ha valaki EMBER, akkor nem számít, hogy milyen oldalhoz vonzódik, bár alapvetően az ilyen eleve nem is vonzódik semmilyen "népmegváltó" politikai ideológiához. Előbb EMBERNEK kell lenni, csak aztán szabad elgondolkozni a politikai karreieren. A pártállam idején ez az egész persze fel sem merült (ma se nagyon).

A pártállam kiszolgálói puszta hatalomvágyból fordítottak köpönyeget, ezt nem szabadna nem észre venni! Na igen: ilyen az emberi természet, de ha már egyszer szavazni lehet, ne hagyjuk már hogy agyonkorrumpálódott lelki roncsok irányítsák az országot!
-- Censored --
5397 levél
03.06.10. 17:33 #188
Morello
Nekem is ez csípi a szemem leginkább!!

Én jobboldalinak vallom magam, mert ilyen neveltetésben részesültem, és ilyen elvek szerint élek. De nekem nem fáj az, ha valaki másmilyen, el tudom fogadni, ha valaki másképp gondolkodik tőlem.
És a baloldal jelenlegi helyzetét sem azért tartom visszataszítónak, mert baloldal, hanem azért, mert a fejeseinek 80%-a egy erőszakos, embertelen, elnyomó, diktatórikus hatalom kiszolgálója volt, sőt többen irányítói, miniszterei (ill. titkosügynökei !!!! )
Egy demokratikus országban egy rendszerváltás után (úgylátom nálunk ilyen nem nagyon volt...) ilyeneknek és az utódpártnak NEM LEHET többé hatalomra kerülniük!!! Soha többé! Vonuljanak vissza a politikától (mint pl. Pozsgay), vagy élvezzék az összeloptott-hazudott pénzüket, hogy fulladnának bele...
Egy olyan baloldal, aki nem a külföld / nagytőke állandó kiszolgálója, hanem a hazai gazdaság / életvitel / stb. javításáért akar tenni (ne mondjátok hogy a baloldal nem lehetne patrióta, lásd pl. Petőfi!!). És VALÓBAN ezért akarna, nem csak szövegel.

Egy ilyen baloldalt azt hiszem a jobboldali gondolkodásúak nagy többsége is el tudna fogadni, nem lenne sárdobálás, sőt talán érdeklődve figyelnék, hogy ha talán más megoldást is találnának egy problémára.
Persze aztán az ide lobbi-oda lobbi biztos így is, úgy is folyna, mert a politika már csak ilyen...
De a konfliktusok döntő része ezzel elkerülhető lenne!

Az MSZP-ből SOHA nem lesz demokratikus párt, akárhogy csűri-csavarja, nevet változtat, mindig utódpárt marad! Egy demokratikus baloldali párt csak egy újjonan alakult / újjáalakult baloldali párt lehet!!
427 levél
03.06.10. 17:13 #187
Spartan Spirit
Ez az egész Horn- és Medgyessy-sztori, a diktatúra kádereinek zavartalan és büntetlen hatalomátmentése a magyar történelem egyik legnagyobb balszerencséje és szégyenfoltja!

A hülye nép meg beveszi, hogy most már jó fiúk lettek.

Szerintem ma a politikusok döntő többsége bizony szar alak (nem csak nálunk) (kivételt nem ismerek, de lehet hogy vannak fehér hollók), elég csak végiggondolni, milyen indíttatásból és milyen kiválasztódási mechanizmuson keresztül másznak fel a hatalomba.

Ami Medgyessynek és elvbarátainak szakmai kvalitásait illeti, csak egy adalék: a 80-as évek közepén kicsi híján csődbe vitték az országot. Az adósságaikat ma is nyögjük.

Szerintem nagyon szerncsétlen körülmény, hogy egy a gazdasági gondolkodással amúgy is teljesen átitatott világban a miniszterelnökünk egy közgazdász. (Sőt, a külügyminiszterünk is az, hogy csak a legprominensebbeket említsem.)

A gazdasági szakemberek legyenek csak közgazdászok, de a miniszterelnök ne! Ha egy ország vezetője is eszerint a logika szerint gondolkodik, és nem látja át a nagyobb összefüggéseket, rengeteg alapvető érdek sérül (ezt minden nap tapasztaljuk is). Neki minden másra is tekintettel kellene lennie. Medgyessy szakbarbársága hajmeresztően egyoldalú politikát eredményezett.
-- Censored --
2326 levél
03.06.10. 17:11 #186
Osmium
Még valami. Izraelben is azon megy a vita, hogy egy imafal vagy siratófal vagy mit tudom én, hogy mi, melyik ország területén legyen. Kell nagyobb ok,hogy emberek mészárolják egymást? Nem kell. elég egy szösszenet. Csak nekik legyen fontos! Vagy higyjék azt,hogy fontos! Hány embert mészároltak le abban a konfliktusban? Az országaik vezetői miatt. Már régen megállapodhattak volna....de nekik ez így jó..nem mellettük robban az öngyilkos merénylő bombája...kibicnek semmi sem drága.......
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
2326 levél
03.06.10. 17:08 #185
Osmium
Félre ne érts! Bennem is van magyartudat! Tudom, hogy érted. De meg kell tudni találni a középutat! Igenis képviselje a magyarság érdekeit! De ne roppantmód ellenszenvesen. Úgy értem még hazai szemmel is roppantmód ellenszenvesen. Ha nekem itthon csípi valami a szemem amit csinál/mond/reagál, akkor el tudom képzelni más országbéli embereknek hogy. Meg azok vezetőinek hogy. Ezt akartam mondani! És azért még, mert marhára biztonságosnak tűnik minden körülöttünk, egycsapásra háborút lehet szítani bármilyen hülyeséggel! Nézzük meg azért, eléggé agresszívek a szomszédaink és alapból sem szimpatizálnak velünk! Kell az nekünk, hogy holnap a fejünket rakéták elől húzzuk le? Nem lenne túl vicces,mindezt egy vagy több politikus felelőtlen viselkedése miatt. Mindent mértékkel!
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
5397 levél
03.06.10. 16:57 #184
Morello
Tudsz mondani olyan min.elnököt / elnököt / királyt / stb., aki nemzeti politikát folytatott, és emiatt külföldön népszerű volt??
Alig hiszem...
A külföld azt komálja, aki az ő érdekeiket képviseli, aki inkább a hazai (nemzeti) érdeket helyezi előrébb, az már szemét nacionalista stb.
2326 levél
03.06.10. 16:31 #183
Osmium
Bocs bocs! Mindhármatokat akartam írni! "Mindhármatoknak temérdek igazsága vagyon!"
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
2326 levél
03.06.10. 16:29 #182
Osmium
Igen, igen !

Mindkettőtöknél temérdek igazság vagyon! Pártállástól függetlenül: amit a FIDESZ csinált részben jó volt. Másik részben szar. Harmadik részben attól még hogy hatalmon vannak főleg Orbán, nem kell rögtön császárnak éreznie magát,nem kell éreztetnie ezt velünk, nem kell az az arrogancia amire te is utaltál. Lehet szimpatikusnak is lenni. Erre nem gondol? Milyen volt a nemzetközi megítélésünk Orbánék alatt? Emlékezz! Szar! Negatív! Az inflációs mizériába én se mennék bele, mert nincsen közgazdász végzettségem. Gondolom mindennek megvan a maga oka. De! Amikor dolgozok látástól mikulásig, ráadásul KÖZVETLENÜL NEKIK - mivel mondottam volt köztisztviselő volnék, tehát mi hajtjuk végre első körben azt, amit ott ők a parlamentben megszavaznak - és semmibe vesznek, és nem jövök ki a fizetésemből 2003. január 1-óta, akkor igenis nekem ne jöjjön SENKI azzal,hogy majd nadrágszíj ide meg oda. Hozzátok hasonlóan én is csak azt tudom hangoztatni,amit a saját bőrömön érzek! És láss csodát: újpesti is volnék, köztudott hogy azon kerületek egyike, ahol fideszes polgimester lett újfent, immáron 12 éve egy és ugyanaz, mégpedig a Derce. ÉN IS rá szavaztam. Mert nem azzal törődik amivel Orbán, hanem nézzétek meg újpestet: baromira sokat tett érte!!!!! Lokálpatrióta. Ilyenek kellenének. Mindenhová! Nem pedig olyanok, mint pl a Vargamisi aki azt sem tudja mi van ott,abban a választási körzetben,ahol megnyeri a választásokat káposztáspusztapilipócson aminek a 95%-a pl cigány, szerintetek érdekelni fogja ezek után ki mibe döglik bele ott? Hát nagyon... törődik....v(b)ele....
Vagy pl. a Kövér ("kössék föl magukat") meg a Rogán az okos megjegyzéseivel....hát szép kis piskóták. Lehet ám úgy is hogy intelligensen közvetítjük az általunk igaznak és helyesnek vélt dolgokat. De ők kb. olyan stílusban teszik mint én itt lazán a fórumon...csakhogy engem ezért nem fizetnek..őket meg igen....
Na szóval kb ilyeneket akartam írkálni. Elnézést, ha zavaros lett!
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
1247 levél
03.06.10. 14:44 #181
erdos
Igen én is ismerek párat mind a két oldalról. Csakhogy amikor egy parlamenti szavazás arról szól hogy ha nem értesz egyet a pártoddal és másra szavazol akkor megbüntetnek, akkor hiába a remek ember, átalakul egy pártvezér ujjává!!! Ez a forint ügy meg egy kicsit összetettebb annál hogy ilyen egyszerű módon el lehetne intézni. Az erős forint igenis meggátolta a gazdaság fejlődését és most nem legyengült hanem normál értékre ugrott vissza. Természetesen a Fideszben is megvannak azok a pontok amelyekkel messzemenőkig egyet tudok érteni, de ugyanez megvan a másik oldalon is.
Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...
10961 levél
03.06.10. 14:29 #180
Lacko
Nem, nem. Ugyanis ezek a szarfejű nácigyerekek nem értékelték le a forintot, ellenben megfékezték az inflációt. Emlékszik itt még rajtam kívül valaki arra, hogyan adták át a kormányrudat Hornék? 16%-os inflációval! Ebből orbánék 6-ot csináltak, de szerencsére itt vannak a derék kommenisták, akik újra megteremtik nekünk a gyenge forintot.

Tudod erdos, én nem hiszek abban, hogy minden politikus szarember, mert ismerek párat, akik egy fillért sem loptak el és rengeteget dolgoztak azért, hogy jobban menjen az ország szekere. Mégis bele tudom képzelni magam a helyedbe és akkor csak annyit mondanék: minden politikus a maga hasznát keresi. Te választhatsz: arra szavazol, amelyiknek az a haszna, hogy elszarja a forintot vagy arra, amelyiknek az a haszna, hogy megerősítse. Ezért jó a többpártrendszer: mindenki arra a politikai tömörülésre szavaz, amelyik - önös/önző érdekből - azt képviseli, ami neked jó. Én nekem az a jó, ha kapok valamit a fizetésemért. Remélem igaza van Megyónak és Kovácsnak, hogy Magyarország nagyrésze külker cégeknél dolgozik ügyvezetőként és most jól megszedik magukat, amíg én szívok.
1247 levél
03.06.10. 14:09 #179
erdos
Már ne is haragudj de ugyanezeket a példákat hozhattad volna ugyanúgy a másik oldalról is...
Politikusok ezek mind, akármilyen is legyen éppen a kabát (köpönyeg) színe.
Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...
10961 levél
03.06.10. 13:55 #178
Lacko
Tudod ha semmilyen ideológiai kötöttségem nem volna - mint neked - én már azért is a Fideszre szavaznék, hogy legalább a pénzemnél maradjak. És ne kelljen megint koplalnom, mint Horn elvtárs alatt. (sajnos nem túloztam az előző hozzászólásomban)

De nekem van ideológiai kötöttségem is. Nekem sokkal szimpatikusabb az a hozzáállás - amit fideszék folytattak - az értékekhez, mint ez az érték nélküli, jövőkép nélküli, család- és ifjúságellenes rablóhadjárat, amit ezek most művelnek.


Egyébként pedig: az egy dolog, hogy megszoritások vannak. Aki játszott már életében (hehe, mégiscsak a PC Dome fórumán vagyunk) Civilization-t, vagy SimCity-t az tudja, hogy az élet nem habostorta elvtársak, és nem szabad felzabálni az aranytojást tojó tyúkot, és bizony néha jobban meg kell húzni a nadrágszíjat... Ilyen van... DE!!! Én úgy tudom, hogy demokráciában élünk és KÖZTEHERVISELÉS van, vagy mi a fene. És Horn Gyuszkó palotát építtetett magának a Bokros csomag idején, Medgyesi 'Ööööö' Péter pedig 100%-kal felemelte a saját és minisztertársai fizetését, miközben a mienket.... Na ez az arrogancia, nem pedig a fidesz kommunikáció.
7034 levél
03.06.10. 13:51 #177
Aruns
Hát ezzel az egész politikával én is úgy vagyok, hogy gyak. felvettek politológiára is anno, de el sem kezdtem, mert a tanári kar egy jó része is olyan "hivatásos" politikusokból állt, akiknek az óráit nem volt kedvem látogatni.

Sajnos itt a kétpólusúvá vált magyar politikai élet legtöbb szereplője jórészt csak a saját boldogulását lesi és zsebét tömi, nagyon-nagyon kevés az igazi klasszikus "római" jellem közöttük (itt a puritanizmusra, a munkamániára és hivatástudatra gondolok elsősorban).
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
2326 levél
03.06.10. 13:19 #176
Osmium
Na igen. Olyannyira hogy erre már nem is tudok mit írni!
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
1247 levél
03.06.10. 12:54 #175
erdos
Egy nyelvet beszélünk.
Igazán attól félek hogy egy minisztérium állam az államban, ha kevesebbet kap kevesebbet ad...
Az én legnagyobb bajom ezzel az egésszel az, hogy számunkra fenntartják a látszatot hogy választottunk. Az irányító (uralkodó) réteg abszolút nem változott. Amikor kipattan valami botrány, akkor lehet érezni hogy meddig mehet el a másik oldal, különben ott is borul a bili. Nagyon mély a nyúl ürege...
Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...
2326 levél
03.06.10. 12:45 #174
Osmium
Nem is kevés helyen, erdos, és nem is keveset....itt is "elfolyik" a lé (kezdem érteni honnét a LÉ kifelyezés a pénzre) a nagyoknak a buxájába....a kishalak csak tátognak mint hal a vízben.....és végignézik.....ebben a rendszerben nincs esély a beavatkozásra alulról és ez szégyen....vagy nem tudod meg a stiklit, vagy úgy csinálják hogy szabályos legyen. Ergo nem köthetsz bele jogi úton sem.
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
2326 levél
03.06.10. 12:42 #173
Osmium
Aruns:

Barátom, részvétem! Sajnos valószínűleg erre bazíroznak.....
Pl. innen ahol dolgozom egy leszázalékolt nő nemrég ment végleg nyugdíjba, 6 órát dolgozott csak mert nem lehetett neki többet. Gondolom végigdolgozta az életét,előzményeket nem tudok. Gondolom járt volna neki a lé élete hátralévő részében. Kilépett és 2 hét múlva (!) meghalt. Tiszta megtakarítás az államnak. Végigdolgozta az életét és nem kapott egy fillért sem. Vagy ha kapott, hát nagyon keveset. Vannak ilyenek sajna.
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
1247 levél
03.06.10. 12:37 #172
erdos
Hát a minisztériumokra (!) tényleg ráférne a karcsúsítás.
Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...
1247 levél
03.06.10. 12:34 #171
erdos
"De meggyőződésem hogy jelenleg Magyarországon NINCSEN olyan meggyőző, kultúrált erő, amelyiknek esélyei is lennének a parlamentbe kerülni, illetőleg érdemesek lennének a szavazatainkra"
Ezzel a résszel teljesen egyet tudok érteni.
Akármelyik oldal is nyert volna, az eredmény ugyanez. Mindkét oldal igéreteinek összértéke meghaladta az 1000 milliárd forintot. Ha betartja azért hülye ha nem azért. Ezzel a ki ígér nagyobbat politikával egymást mattolták be...
Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...
7034 levél
03.06.10. 12:32 #170
Aruns
Hehe, jól felmelegítettétek ezt a régi kis topikot.

'Tacker Takk':

A málenkij robotos kárpótlási ügy az én családom esetében "megoldódott": időközben meghalt szép csendben szegény nagymamám, akit 17 éves korában vittek el Szibériába 5 évet árkot ásni
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
2326 levél
03.06.10. 12:27 #169
Osmium
Hát szia!

Nekem speciell a hozzáállásukkal volt a bajom, meg ahogyan a dolgaikat csinálták! És továbbra is fenntartom hogy Orbán métely, és felesleges a személye! A FIDESZ élén is állhatna megfontolt vezetés. Szerintem sokat használna nekik....az indulatkeltés sose vezet jóra, ő pedig abban jó! Szónoknak menjen el, ne pártvezérnek!

Botrány amit az MSZP művel, egyetértek veled, meg az 1997-el meg a vajaskenyérrel,bár kissé gondolom túloztál. Egy biztos: lófaszt ér a fizetésem, köztisztviselő vagyok, és basztak megemelni a béreket inflációkövetően januártól!!!! Mikor ilyet szólnak nekem medgyessyék ezek után,hogy jövőre nadrágszíjhúzás, akkor bazzeg elmegy a kedvem az élettől és harsányan röhögve kiáltok fel: HÚZD MEG BAZDMEG A SAJÁTODAT!!!!!! És közben nem hiszek a fülemnek.....és közben öntik ki a tejet a gazdák.....megint a régi nóta....megint hová lettek az adóforintjaink? és hová lettek az adóeurók?
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
10961 levél
03.06.10. 12:20 #168
Lacko
Én igenis a Fideszre szavaztam, mert az előző négy évben értékálló volt a fizetésem. Ellenben az az elötti négy évben - akkor még diák voltam - bizony szart sem ért a szüleim fizetése és csak vasárnap tudtunk húst enni, hétköznap maradt az üres vajaskenyér. Ami állati röhejes, hogy egy értelmiségi családnak így kelljen élnie 1997-ben, közép-európában. Szóval én nem akartam újra szívni, de a derék szavazóelvtársak jóvoltából megint megszívtam. Hallelúja elvtársak, köszi, hogy megint leértékeltétek a fizetésemet...

Ja és szerintem nem csak a nagyvállalatoknak jó most, de nagyon, hanem minden fogyokúrázónak is. A mocskos fidesz jól meghízlalta a köcsög magyarokat, de jön a mi hős vezérünk - és a Párt - és őjra fittnessz lesz az egész ország: munkára, harcra kész(en).
2326 levél
03.06.10. 12:11 #167
Osmium
Tisztelt ház! Tisztelt egykori vitapartnerek, érintett felek!


Napirendi javaslatom volna,hogy most,hogy már elegendő idő eltelt a Medgyessy kormány hatalomátvétele óta, és már kialakult véleményünk lehet róla (bizonyára van is!!!), nyissuk újra ezt a topicot és ömlesszük bele mindazt, ami kifér a csövön,jót rosszat egyaránt! Annál is inkább mert ha jól emlékszem igéretet is tettem valamelyikőtöknek ezzel kapcsolatban!
Elemezgessünk cseppecskét, nézzük ki mit csinál, illetőleg nem csinál! Ahogy az már idáig is kiderülhetett e kedves olvasó számára, tulajdonképpen BAROMIRA elégedetlen és borzasztó felháborodott vagyok. Tudtam hogy csoda nem lesz, viszont nem is akartam a fideszre szavazni. De legközelebb a legapróbb legjelentéktelenebb párt esélyeit fogom javítani a parlamentbe kerüléshez ahelyett,hogy ezek közül bármelyiket is még egyszer hatalomra juttassam! Persze ez a kis pártocska sem lesz egyik szélső oldalon sem,nem lesz radikális. De meggyőződésem hogy jelenleg Magyarországon NINCSEN olyan meggyőző, kultúrált erő, amelyiknek esélyei is lennének a parlamentbe kerülni, illetőleg érdemesek lennének a szavazatainkra! Várom hát a régieket, én előre megmondtam: objektív és tárgyilagos leszek, nem leszek elfogódott az MSZP-vel kapcsolatban! Nem is vagyok az! Nekem most sokkal rosszabb,mint 1-2 éve, és szerintem ezzel az exportra tremelő nagyvállalatokon kívül mindenki így van!

Byezzz

Osmi
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
3167 levél
02.07.19. 19:09 #166
'Tacker Takk'
Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr!

"Megadom a szót Tacker Takk képviselő (fánk) úrnak a szót, hogy 2 percben reagájon az utolsó négy hozzászóláshoz.
Első szavaim TheHolyOne képviselő társamhoz szól, mégpedig az Ország Imázs (miben)létének ügyében:
Előző hozzászólásaimban nem hülyéztem le senkit, és ez a jó szokásom a továbbiakban is megmarad. Azt sem mondtam, hogy nincs igaza, de helyesbítésre, kiegészítésre szorultak szorultakk egyes megjegyzések.
Az Ország Imázs központ amerikai vezetőkkel készült a Fidesz kampáány munkáihoz.
Az MSZP pedig izraeli vezetőket bízott, meg az SZDSZ-el egyetemben. És a szerződéseik úgynéz ki még 4 évig fognak tartani.
Nem a "láb reklám" fölösleges, hanem az, hogy megszűnteték (legalább is egyidőre) a TV
díjat. Úgyis megtudod, hogy nem küldik a csekket, minek azt reklámozni? (öndícséret magas fokon, arról nem is beszélve, hogy ezzel semmit nem érnek el. Nem fognak több választót megfogni, mivel 4 év múlva már mindenki elfelejti ezt)
Nem kell 600 forintért megveszed a kóládat,
és lebatyogsz vele Mogyoródra, majd az (a külföldi túrista) megveszi aki megengedheti magának. Nem is adhatják 120 Forintért, mert ha átszámolod Euroba akkor kb. 0,5 Euro lesz ami (nyugati)külföldinek több mint kevés.
Mellesleg addig kell ebből meggazdagodni amíg lehet...hiszen jön ez EU ott aztán a versenyfeltételek megváltoznak, van ami előnyre, van ami hátrányra.
A Statusz tövény, az MSZP közvetítése miatt lett kissé eltolva. Arról nem is beszélve, hogy 2 millió román munkaválalóval riogatták az emebereket, és jó ha vannak 400-an.

Aruns képviselő társ:
Jó kérdés...

Norad2 képviselő társam:
Balatonra kevesebb túrista jött de, budapestre, és a Hortobányra több, ezért nem billent el a mérleg a kevesebb túrista irányába.
Nem (csak) azért jöttek kevesebben, mert drágák az árak, hanem azért mert nem nőt a színvonal. Bár a bokáig érő vízet senkinek a nyakába sem varrni.

Kedves Tib képviselőtársam:
A Fidesz azért nem ugyanazt, a szavazatok újra számlálása nem egyenlő a lemondással.
MIÉP-esek követelik a Medgyessy fejét...
A Centrum és az SZDSz ügyében igazad van, csak Te se legyél részrehajló, de menj el szavazni, és legjobb tudásod szerint ixelj.

Köszönöm a szót.


"Látod nincs mit mondanom, a napot, az órát sem tudom..."
897 levél
02.07.17. 22:57 #165
Tib
Én a választások előtt Fidesz-es voltam, rá is szavaztam, de mostmár kezdek azon filózni, hogy legközelebb el sem megyek szavazni. Ugyanis annak idején azért útáltam meg az MSZP-t, mert átment Torgyánba ("A kormány azonnal mondjon le!") Na, ekkor mondtamhogy a rohadt k*rva komcsi anyátok, inkább dolgoznátok, és valami konstruktívabb felszóllalást eleresztenétek...

Aztán most Fidesz bácsi mit csinál? Ugyanezt... Tehát Fidesz-MSZP SUXXXXX! Az SZDSZ-es köpönyegforgatókról meg Kupáról ne is beszéljünk... Aki azt vallja magáról, hogy "Centrum", tehát se nem bal se nem jobb, az ne mutatkozzon az MSZP-vel se és a FIDESZ-szel se... Az inkább maradjon kussba, és baszogassa mindkét oldalt... Dehát ez van...

Na, mindegy Tib képviselő úr befejezi napirend előtti felszólalását...
A számítógép embertelen: egyrészt tökéletesen programozott és szabályosan működik, ráadásul teljesen őszinte. - Isaac Asimov
2064 levél
02.07.15. 20:51 #164
Norad2
A Happy end meg a többi, csak azért kelett, mert azon keresztül lopta a fidesz a pénzt...
Amit nem sikkasztottak el azt béna reklámokba fejtették ami anyit ért mint halottnak a csók.

Arra viszatérnék hogy több túrista jött... Hát ez nem igaz. Én itt élek a Balaton mellett, és kevesebb túrista volt főleg ebben az évben, de az előzőek se voltak jók.
És mért? mert az árak olyan magasak, hogy még a külföldinek is elviselhetetlen. Egy szaros fagyi 250, egy lángos 800, egy pizza 1500. Vagy 10 euro És ők is tugyák, hogy átbaszák őket (Már elnézést, de ez van). A közbiztonság 0-a. A "Szolgálunk és védünk" (a félünk találóbb lett volna országimázs szlogen sem ért semmit.

Az F1-re meg jönnek bíztatás nélkül is. Már csak azért is, mert Sumi ott lett világbajnok (Most ennek kicsi az esélye, mert valahogy most két futammal előtte megszerzi, mondjuk várhatott volna egy picit

OTAKU
7034 levél
02.07.15. 11:40 #163
Aruns
Kíváncsi leszek, mi is lesz ezzel a málenkij robotos kárpótlással (ha még pár hónapig/évig húzzák a különböző kormányok, szerencsésen megoldják a kérdést, mert nem lesz már kit kárpótolni)
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
1719 levél
02.07.14. 17:59 #162
TheHolyOne
A Happy Endes részből szinte semmit nem értettem, csak annyit tudtam leszűrni, hogy hülye vagyok és nincs igazam. Hogy kerülnek ide az izraeliek????

A Forma-1-et, a napfogyatkozást, a Szigetet valóban nem ők szervezték, , de nem is ők reklámozták! Pl a F1-re Országimázs Kp. nélkül is csomóan jönnek el. Ekkor meg lehetne mitatni, hogy vendégszeretőek vagyunk. Nem kéne 600Ft-t elkérni egy dobozossörért. Az ilyen egyébként is nagy tömegeket vonzzó rendezvényeken lehetne megmutatni, hogy nem panelházas őskommunisták vagyunk, hanem európai emberek. És ehhez nem kell Országimázs Kp. A reklámozást hagyd meg az utazási irodáknak. Inkább építsél szállodákat a Balatonpartra, hogy a sok német elférjen. És így lesz is mit tenni az utazási prospektusokra.

Én NEM azt írtam, hogy a státusztörvény rossz és pokolba vele!! Hanem azt, hogy nagyon beégtek vele. És ez nagy KÜLÖNBSÉG!!! Ha tisztességesen kidolgozzák és (legfőképp) nem alázzák meg magu(n)kat azzal az egyezménnyel, a románokkal, akkor az igenis nagy siker lett volna. Így viszont csak égtünk mint a rongy
"Hear the call of the fallen ones, widom of those whose time has gone: Live your life bravely, my firstborn son, on battlefields fight, don't run!"
3167 levél
02.07.14. 17:04 #161
'Tacker Takk'
Bérfeszültség, nem csak anyagi hanem erkölcsi, segédmunkás kontra kezdő röntgenorvos, amiból az előbbi kerül ki győztesen a nyolc általánosávan, Ez az igazi bérfeszülstség.

Mondjak valami szépet a Happy End-re?
Sokkal szívesebben nézek, egy lábat simogató rózsát, minthogy naponta 50-szer (az izraeliektől, az MSZP-ek nagy haverjaik) megnézem az idóta "húdeszuperekvagyunkmertvalameddigeltöröltükatévéelőfizetésdíjat"
Ami tényleg kitesz húsz milliót.
(az ATV 30 ezer 5 másodperc reklám nem csúcsidőben, és a kereskedelmiben elképzelheted a hiradó előtt...)
Ha a nem jön ide a túrista miből fogja a tudni, hogy nem abból áll az itteni élet, hogy a Mátyás templomnál ellopják a fényképezőgépet. Meghatárózi Imázs Központra van szükség, és nem informatikai miniszterre.

Ügyesen csinálták az Ország imázsát több túrusta jött jóval mint 95-98 között.
(persze a napfogyatkozás, a Forma1, a Pepsi szigetet nem Ők szervezték, de külföldről azért jöttek mert reklámozták
pl. az angolok azértt jöttek Magyarországon napfogyatkozást megnéznim mert tudták, hogy az otthoni ködben nem látnának semmi sem.


Státusz törvény:
Nem ártana igazából megtudnod, hogy mit is taralma, és nem beszélnél az ottani magyarok ellen.

U.I.:
Nekem nem csak az internet előtt van a helyem, és nem érek rá reggeltől-estig netezni, de azért keddtől jupiszis leszek korlátlan netel
"Látod nincs mit mondanom, a napot, az órát sem tudom..."
1719 levél
02.07.14. 09:33 #160
TheHolyOne
Megpróbálok rövid és tömör lenni.

"A minimál bér lépcsőzetes megvalósítását arra értettem, hogy nem egyszerre emelték 50000-re, hanem két lépcsőben" -bravó megvolt a két lépcső, mostmár szépen fokozatosan emeltük. LOL Másfél év alatt: 25000->40000, majd 40000->50000. Ez aztán fokozatos És még nem is volt szó az ez okozta bérfeszültségekről.

"az lett volna a lényeg, nem az hogy ki csinálta. Mivel NEM a magyaroknak kellett fizetniük. Mert jogerősen nemzetközi bíroságon nyertek" -De az a lényeg, hogy ki csinálta. Mert nem hiszem, hogy elhiszed, hogy a Happy End volt erre a legalkalmasabb (ami a fidesz választási kampányát intézte, és tele van ismerősökkel és haverokkal) közbeszerzés nélkül. És igenis költöttek rá pénzt. Legalább 20 millát, hiába nyertünk bíróságon. Persze. Miért ne költöttek volna rá közpénzt, hisz a Happy End csinálta és akkor hol ott a haszon. (az ő részükről) Hát ez nevetséges!

"Az országnak meghatározó imázsa kell hogy legyen, hogy külföldön ne csak úgy ismerjék a magyarokat, hogy 1 milliót kérnek egy vacsorárért." -Egy ország imázsát, nem egy központ határozza meg, hanem a lakosai, vezetői. Most hiába reklámozzák az országot, hogy becsületes, szép, jó, ha tényleg 1 millát kérnek egy vacsoráért. Akkor még nagyobb a csalódás. Ellenben ha azt látja, hogy kedvesek, aranyosak az emberek, és nem basszák át őket úton-útfélen, akkor vissza fog jönni. DE EHHEZ NEM KELL MILLIÁRDOKAT KÖLTENI ORSZÁGIMÁZSRA!

"Az EU-s országoknak egytől-egyig van ország imázsközpontuk ami jóval több támogatást kap." -ezt nem tudom honnét szetted, még ilyenről nem hallottam. De tegyük fel igazad van. Ha mondjuk a németeknek van ilyen központjuk, akkor azt megértem, mert ők megengedhetik, mert gazdaságilag kissé jobban állnak.

"Ez egy beruházás, amin csak nyerni, lehet, ha ügyesen csinálják, és ügyesen csinálták az elmúlt 4 évben" -Szerintem jobban égtünk, mint a státusztörvénnyel (na jó, majdnem nem annyira) És igen, ügyesen csinálták. Ügyesen tüntettek el súlyos milliárdokat nyomtalanul, és ne hidd hogy ettől az ország imázsa jobb lett!!!

Na mostmár sietnem kell, ha eszembe jut még valami, írok!
"Hear the call of the fallen ones, widom of those whose time has gone: Live your life bravely, my firstborn son, on battlefields fight, don't run!"
3167 levél
02.07.13. 21:21 #159
'Tacker Takk'
Lett egy-két értelmetlen mondat az iménti hozzászólásomban, de nem tudtam 10 másodperc alatt átolvasni.

Elhiszem, hogy ez MSZP-nek valamivel nehezebb volt a dolga, DE a kétszeri 30%-os infláció nem éppen eztz mutatta, hogy sokatt tettek ellene..
"Látod nincs mit mondanom, a napot, az órát sem tudom..."
3167 levél
02.07.13. 21:16 #158
'Tacker Takk'
TheHolyOne:
Nem tudom mire érted a U.I.-od tartalmát, ha a one-ra gondoltál akkor elmondtom, hogy én általában így angolosítva írom a van szót. Ha nem hiszed nézz utána a régebbi hozzászólásaimban.

Megtiszteletetés, Nekem is is hogy Veled foglalkozhatok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Freestartos vagyok, és közel sem vagyok gyorsíró, ezért lett a heti hozzászólásaimból, egy válasz.

Nem egészen marketing fogás:
A minimál bér lépcsőzetes megvalósítását arra értettem, hogy nem egyszerre emelték 50000-re, hanem két lépcsőben.
Elhiszem, hogy ez MSZP-nek valamivel nehezebb volt a dolga, DE a kétszeri 30%-os infláció nem éppen eztz mutatta...de végül is az MSZP kormányzása végére Fidesz kormányzás elejére normalizálodott a helyzet. De ahogy Te írtad ne hasonlítgassuk ezt össze.
De nem csak gazdasági, hanem erkölcsi normák is vannak a világunkban. Mert amit az MSZP csinált 2002-től az azért már túlzás.
Elhiszem, hogy elítélendő az hogy egy-két túlfűtött jobb oldali törvénytelenül megszáll egy hídat, de az még mindig jobb ha a Parlamentben történnek ilyenek.

A rózsa és a láb:
A szöveg amit már elfelejtettél, (az állítmány) (((mert ez eddig egy gomba elleni reklám is lehetett volna)))
az lett volna a lényeg, nem az hogy ki csinálta. Mivel NEM a magyaroknak kellett fizetniük. Mert jogerősen nemzetközi bíroságon nyertek.

Ország Imázs:
Lazzíts, csukd be szemed...pontosabban mégse
mert akkor nem tudod elolvasni mondani valómat a kérdésedre, amit a "fideszes állatok-hoz" és hozzám írtál, igazán megtisztelő stílusban.
Külföldi vagy mondjuk német. Nem vagy tele milliókkal de azért nem szűkölködszu az anyagi javakban.
Itt a nyár. Nyaralni vinnéd a családodat külföldra, (mert baromira eleged van az északi tenger fagyos szeleitől), de nem tudod még hogy hová.
London, Párizs, Hollandia, Belgium még Neked is drága ezért kissé keletebre nézel térképeden. Felteszed a nagy kérdést hová menjünk. Ausztria? Áh, ezerszer átugrottunk
már, nincs semmi igazi újdonság.
Az interneten olvastál egy nyálcsorgató prospektust Prágáról, másnap felkerekedsz bemész egy utazási irodába, ahol ismételten ellátnak mindenféle anyaggal (nem olyannal)
és percek alatt meggyőznek, hogy menj oda.
Nagyon szép ok, menjünk. Ámde kisagyadban motoszkál még egy régi emlék gyerekkorodból, amikor is valami B'altonrá ment a family.
Mi van vajon vele? Mi minden változhatott ennyi idő alatt? Biztos semmi mert egy árva szót sem mondtakk a Magyarországról az utazási irodában. Megmaradt az a szocilaista, panelházas, kosz fészek ami volt 20 évvel ezelőtt.
Nyugadtan összepakolsz, és elmész a családdal Prágába.

Na, e kis szösszenet után:
*Az országnak meghatározó imázsa kell hogy legyen, hogy külföldön ne csak úgy ismerjék a magyarokat, hogy 1 milliót kérnek egy vacsorárért.
*Az EU-s országoknak egytől-egyig van ország imázsközpontuk ami jóval több támogatást kap.
*Ez egy beruházás, amin csak nyerni, lehet, ha ügyesen csinálják, és ügyesen csinálták az elmúlt 4 évben.

Ha kell még indok írok, de már megint kifutok az időből



"Látod nincs mit mondanom, a napot, az órát sem tudom..."
2064 levél
02.07.13. 19:13 #157
Norad2
a megfelelő helyre egy megfelelő link a hangulat oldására

http://www.freeweb.hu/dreamcast/sw_agent.jpg
OTAKU
2064 levél
02.07.13. 18:56 #156
Norad2
Hát mit is mondhatnék?

tüntetések: a fideszesek ugrálnak, hogy felháborító, meg hogy brutális rendőri intézkedés... Aki ilyet mnd az nem látott normális rendőri beavatkozást. Jobb helyeken jön a lovasrendörség és 5 perc alatt eltűnik a tömeg (az a 100 ember ami ott volt). Így meg csak finomkodva tessékelték le őket azok meg röhögtek a markukba, hogy a rendőrök nem tehetnek semmit, mert meg van kötve a kezük... (nevetséges és elszomorító. És sokan mondják, hogy szar a közbiztonság, talán pont ezért)

Általánosan: A kassza üres, 150 milliárd hiány, de ennek ellenére a 100 napos program megvalósul, egyes elemei már megvalósultak.

A sok tudatlanról akiket a tv-ben láttam:
1, ilyet szól a manusz: a szavazatokat meg kell őrizni 5 évig... Mióta??? Mindíg is meg lettek semmisítve még a választás évében...
2, A kormány mért emelte a benzint? az is az mszp hibája... Aha, kár hogy a fidesz írta alá a szerződést de hagyuk
3, egy nő kiabálta a rendőröknek a tüntetésen mikor egy manuszt elvittek a zsaruk: gyílkosok... ehh, no komment(
4, a választóbizottság tagjainak nagy része lemond a tisztségéről... Nem csodálom. Én is lemondanék ezek után...




"MSZP-eknek hiszel." Inkább hiszek nekik, mint a fidesz rózsaszín, émelyítő jövőképeinek, melyeket még USA méretű államháztartással se lehetne megvalósítani. De leginkább a józan észnek hiszek. (ez rólad szintén nem mondható el)"

Egyetértés
OTAKU
5959 levél
02.07.13. 13:57 #155
Mephisto
a durva tanyád!
öcsém...
"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.