Star Trek: Elite Force II (Előzetes)

http://www.extra.hu/trekkie/-ről másoltam a sztorikat.Nem én irtam isten ments beleszakadna a kezem baszki.

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Még mindig folytatódik...

McCoy kilépett a turbóliftből. – Jim! Beszélnem kell veled – mondta, miközben körülnézett a hídon. – Hol van Sulu?

– Kirúgtam, mert ferde szemmel nézett rám. Miről akarsz beszélni velem?

– Négyszemközt, ha lehet.

– Semmi akadálya. – Kirk a legénységhez fordult. – Szemeket becsukni! Aki leselkedik, azt áttranszportálom egy klingon hajóra. Nos, McCoy?

– Spockról lenne szó. Hol van?

– Most éppen meditál vagy mi a szösz. Igaz, eléggé nehezményezte, hogy Csekov kidobta azt a vulkáni meditációs követ az űrbe. Persze, Csekov sose volt normális...

– Halottról jót vagy semmit, Jim.

– Úristen, hát Spock ennyire megharagudott rá? Én azt hittem...

– Próbáld megérteni Spockot, az utóbbi időben kicsit ideges. Tudod, egy vulkáni életében is vannak nehéz pillanatok, ha érted, mire célzok.

– Nem értem. Miről van szó?

McCoy suttogóra fogta a hangját. – Nos, tudod, hogy hétévente egyszer...

– Á, a párzási időszak! – kiáltott fel Jim. – Persze, tudom.

McCoy sietve körülnézett. A legénység tagjai továbbra is szorosan csukva tartották a szemüket, bár úgy tűnt, némelyikük nehezen bírja visszafojtani a röhögést.

– Emiatt ne aggódj, doki. A következő űrbázison felveszünk egy nőt... Ő az első vulkáni nő a flottánál. Spock bizonyára örülni fog neki.

Hirtelen kialudt a villany és óriási rázkódás rázta meg a hajót.

– Mi ez?

– Kapitány úr, összeütköztünk valamivel – jelentette a Sulu helyére felvett kormányos.

– Mivel?

– Mivel azt parancsolta, csukjuk be a szemünket...

– Azt nem mondtam, hogy ennyire!

– Nem mondta, hogy mennyire, uram.

– Mivel ütköztünk?

– A Deep Space 9. űrállomással. Sajnos az űrállomás kicsit szétesett, úgyhogy mostantól Deep Space 9., 10., 11. és 12. névre hallgat.

– A hajónak semmi baja nem lett?

– Hááát... A hajót meg mostantól U.S.S. Enterprise NCC 1701-nek, 1702-nek, 1703-nak... (stb.) és 1987-nek hívják.

Jim kedvetlenül vakarta meg a füle tövét. Örült volna, ha legalább egyszer sikerül épségben hazavinni az Enterprise-t. – A transzporterállomás megvan még?

– Meg.

– Oké. Gyere, McCoy.

A transzporter éppen akkor sugározta fel a legénység új tagját. Kirknek kocsányon lógtak a szemei, amikor meglátta a csinos vulkáni nőt, és gondolatban megjegyezte, hogy piszok szerencséje van Spocknak.

Ekkorra már Spock is odaért, és olyan pillantást vetett a nőre, hogy az rögtön elpirult... bocsánat, elzöldült.

Kirk megpróbálta elfojtani kitörni készülő röhögését. – Üdvözlöm, kisasszony. James T. Kirk vagyok, az Enterprise kapitánya, de szólítson nyugodtan Jimnek. Ő pedig – intett McCoy felé –, a hajóorvos, dr. McCoy...

Spock helytelenítően vonta fel a szemöldökét, ugyanis Kirknek először őt kellett volna bemutatnia.

– ...ő Mr. Scott, a főgépész... Uhura hadnagy, a kommunikációs tiszt... Christine Chapel nővér... – folytatta a felsorolást Kirk. Spock egyre idegesebb lett.

(két óra múlva). – ...ő pedig Rózsi néni, a takarítónő. Remélem, nem hagytam ki senkit. Jöjjön, édes, megmutatom a kabinját. Az ágy különösen kényelmes. Ha van kedve kipróbálni...

Spock mindkét keze ökölbe szorult.

– Csak nem ideges, Spock? – kérdezte McCoy.

– Csöppet sem – felelte Spock, és gyilkos tekintettel nézett a kapitány után.

*

– Hol van Chapel nővér? – kérdezte McCoy. – Már egy órája szolgálatban kellene lennie. Remélem, Spock nem...

– Ne gondoljon rosszra, doki. Spock utálja Christine-t, mint faltörő kos a fotocellás ajtót – mondta Uhura. – Utoljára akkor láttam Miss Chapelt, amikor segített a kapitánynak bevinni a koporsót a hűtőkamrába. Igaz, kijönni már nem láttam...

– Szent ég! – kiáltott fel McCoy. – Ez a hülye Jim bezárta... Tényleg kezd szenilis lenni.

– Miért baj az, ha a kapitány szenilis? Általában senkit nem zavar az ilyesmi.

– Engem igenis zavarna, ha le kellene váltanunk Jimet és Spock lenne a kapitányunk. – McCoy elrohant a hűtőkamra felé, felhúzta a jégeralsóját és bement.

Christine a falnál állt és látszólag semmi baja nem volt, de amikor McCoy megkocogtatta a vállát, eldőlt és apró jégkockákra tört szét. McCoy megeresztett egy káromkodást és leguggolt, hogy összekaparja a jégkockákat.

– Dr. McCoy!

A doktor ijedtében elejtette Christine darabjait. – Mr. Csekov! Én úgy tudtam, hogy maga halott.

Csekov bambán nézett vissza rá. – Mért, hát nem vagyok az?

– Nézze, ezt így elég nehéz eldönteni. Talán ha lefáradna a gyengélkedőre és megvizsgálhatnám...

– Örömmel. – Csekov tekintete Christine-re tévedt. – Jé, ez lefagyott, mint a Windows '95! Összeakadt Sub-Zeroval?

– Nem, csak véletlenül bezártuk. Segítene összeszedni?

*

Spock egy eredeti vulkáni hintalovon ült kabinja közepén, és Tetris-ezett. A játék bámulatos logikája egyre jobban lenyűgözte. A kabinban vulkáni hőmérséklet uralkodott, ami olyan forró volt, hogy egy átlagos embernek gőz jött ki tőle a fülén és elpárologtak a szemgolyói; mindazonáltal Spock nem hitte, hogy Christine Chapelt ez a hőmérséklet veszi rá a ruhadarabok teljes mellőzésére, valahányszor ide belép.

Kopogtattak. Spock gyorsan eltette a Tetrist.

Csekov lépett be. – Kezitcsókolom, Spock bácsi, én csak azt szeretném mondani, hogy...

– Csekov, mondtam már, hogy hagyjon fel ezzel az infantilis viselkedéssel.

– Igenis, uram. Nézze csak, milyen szép papírhajót hajtogattam! Kölcsönadná majd a Tetrist?

– Én nem szoktam ilyenekkel játszani.

– Érdekes, meg mertem volna esküdni rá, hogy egy Tetris pittyegését hallom.

Spock igyekezett méltóságteljes arcot vágni. – Az az új hipertronikus zsebkomputerem volt.

– Mindegy. A hintalovat is kölcsönadhatná. Dr. McCoy azt üzeni, hogy menjen le a gyengélkedőre.

– Miért nem az interkomon üzent?

– Az mi?

– Olyan kommunikációs eszköz, amely...

– Hagyja a magyarázatot, úgysem tudnám felfogni, és akármi is legyen az az izé, ki van zárva, hogy működőképes legyen. Ne feledje, ez még mindig az Enterprise.

*

Spock és Scotty egyszerre léptek be a gyengélkedőbe.

– Jé, puzzle! – kiáltott fel a főgépész, amikor meglátta Miss Chapelt. McCoy mogorva képet vágott és tovább rakosgatta a szerencsétlenül járt nővér darabjait. – Azért hívtam magukat, hogy segítsenek kirakni. Egyszerűen nem boldogulok vele.

– Szívesen.

Spock kicsit zavarban volt, mert eddig legvadabb rémálmában sem látta Miss Chapelt teljesen meztelenül. Igaz, általában az egyenruha sem takart belőle valami sokat. Spock eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha Miss Chapelből kifelejtene néhány létfontosságú részt az összerakáskor, de aztán úgy vélte, ez a gyerekes bosszú túlontúl emberi lenne. Így inkább tisztességesen munkához látott és kezdte összeillesztgetni a belső szerveket.

– Jé, egy endoplazmatikus membrán! – kiáltott fel elragadtatva.

McCoy összevonta a szemöldökét. – Ejnye, Spock, ne káromkodjon.

Spock megsemmisítő pillantást vetett McCoyra. McCoy megsemmisült.

Miss Chapel magához tért és elsőnek Mr. Spockot pillantotta meg. – Most úgy érzem magam, mint Csipkerózsika – rebegte és szokása szerint idétlenül elvigyorodott (ő persze ezt bájos mosolynak vélte).

Spock összevonta a szemöldökét. Ő ugyanis kezdte úgy érezni magát, mint Michael Douglas a Zaklatásban, és ez nem nagyon tetszett neki. Miss Chapel ugyanis enyhén szólva nem volt egy Demi Moore, meg aztán különben is...

*

– Kapitány úr, támadnak a klingonok.

– Már megint? Nem lehetne erről leszoktatni őket?

– Azt mondták, addig nem hagynak békén minket, amíg szét nem lőhetik a se... Amíg meg nem ölnek minket.

– És utána békén hagynak?

– Nem tudom, de akkor már úgyis mindegy. Logikus.

Kirk bedühödött. – Mondja, ez az idióta logikus gondolkodás ragályos? Először csak Spock volt ilyen, aztán Chapel, most meg már az egész legénység.

– Bámulatos.

Kirk elgyötört arccal dőlt hátra a széken, és már meg sem lepte, hogy levált a háttámla; derűs belenyugvással zuhant hanyatt. – Magam sem tudom, miért, de egyre inkább úgy érzem, allergiás vagyok a vulkániakra. És képtelen vagyok megérteni Spock anyját. Hogy mehetett hozzá egy földi nő ahhoz a... hogy is hívják Spock apját?

– Sarek.

– Nem azt kérdeztem, hogy mit csinál, hanem a nevét.

– Nem azt mondtam, hogy szarik, hanem hogy Sarek.

– Tök mindegy. Tőlem akár Darth Vader is lehet. Mindenesetre Spockra is ráférne, hogy bilit húzzon a fejére...

A klingonok lőni kezdték az Enterprise-t. A hajó úgy megrázkódott, hogy Csekov átrepült Kirk fölött és fejjel vágódott Uhura konzolja alá; Kirk véletlenül lenyelte a kommunikátorát, Spocknak pedig leesett a bal füle.

Kirknek tátva maradt a szája a csodákozástól. – Nahát, Mr. Spock, magának ragasztva van a füle? Én azt hittem, eredetileg ilyen hegyes.

Spock zavarba jött. – Nos, mivel csak félig vagyok vulkáni, csak az egyik fülem hegyes. A másikat kénytelen voltam felragasztani. Végül is, hülyén néznék ki felemás fülekkel, nem?

– Magának már olyan mindegy – mondta vigasztalóan Kirk.

A klingonok újra lőttek. Csekov feltápászkodott.

– Mindjárt jövök.

– Hé, Csekov, ki fog navigálni, ha maga elmegy?

– Őszintén bevallom, körülbelül annyit értek a navigáláshoz, mint Forrest Gump a kvantumfizikához. Csak azért kerültem az Enterprise-ra, mert máshová nem vettek fel. – Csekov eltűnt a turbóliftben.

Pár perc múlva a kilátóernyőn megjelent a klingon hajó parancsnoki hídja. A legénység nagy része halottnak tűnt, a többiek agonizáltak. A klingon kapitány kíntól elgyötört arccal, utolsó erőtartalékait felhasználva emelte fel a fejét.

– Kirk... tudhatná, hogy... a kémiai fegyvereket a szabályzat... tiltja... – nyögte fuldokolva, és arccal előrebukott. Szemlátomást meghalt.

A háttérben megjelent Csekov. – Tudtam, hogy ettől kidöglenek – vigyorgott elégedetten.

– Mi a fenét csinált, Csekov? – kérdezte Kirk.

– Áttranszportáltam a klingonokhoz, és bevetettem a Pavel Csekov-féle titkos fegyvert. Ez mindig beválik.


*

„Hajónapló. Csillagidő: éppen ma van, egészen konkrétan: most. Csekov zászlós mentett meg minket: áttranszportált a klingon hajóra és egy különleges, általa kifejlesztett vegyi fegyverrel kiirtotta a legénységet; ezért dicséretben részesítem. Vége."

Spock megköszörülte a torkát. – Kapitány, úgy vélem, a hajónaplóba történt bejegyzés nem pontosan fedi a valóságot.

– Igaza van, mint mindig, Spock, de mit csináljak? Azt mégsem üzenhetem a Csillag-flottának, hogy Csekov átment a klingonok hajójára és levette a cipőjét. A lábszaggal történő elkábítás nem éppen szabályos harcmodor és alighanem ártana a Föderáció hírnevének.

*

– Kapitány úr! Üzenet jött a Csillagflotta-csatornán. Első fokú biztonsági kód, ami azt jelenti, hogy amire elért hozzánk, valószínűleg már a fél galaxis hülyére röhögte magát rajta.

– Ki küldte?

– Sörös Sándor. Azt üzeni, hogy még egy ilyen marhát, mint Kirk kapitány, még nem látott, és a továbbiakban nem hajlandó őt szinkronizálni.

– Fuck – morogta Kirk. – I think my voice is far better than Sörös Sándor's.

– Csakhogy ezt itt senki sem érti – ingatta a fejét Uhura.

– What do you mean by this? It is an American film!

– Lehet, de a magyar televízióban van.

– Shut up, Uhura!

– Igenis, kapitány – vonta meg a vállát Uhura, és visszafordult a színes pittyegő gombokhoz, amelyekkel tele volt az Enterprise (de még mindig nem tudja róluk senki, mire valók).

Spock elégedetten vigyorgott. Amíg Kirk nem tud beszélni, legalább nem udvarol a vulkáni nőnek.

*

Késő este volt. Chapel nővér a folyosón szobrozott és várt.

Nemsokára a vulkáni nő jelent meg és Spock kabinja felé tartott. Miss Chapel a sötétben óvatosan a nő mögé lopózott és leütötte.

Milyen szerencse, hogy szinte soha nem működik a világítás, gondolta elégedetten; megtapogatta nemrég felragasztott hegyes műfüleit és Spock kabinja felé indult.

*

– Hogyhogy nem vette észre, hogy nem én vagyok az? – kérdezte a vulkáni nő másnap Spocktól. – Ez nem logikus.

Spock rémesen zavarban volt, de ezt igyekezett titkolni. – Honnan tudhattam volna? Sötétben minden tehén fekete, még Miss Chapel is.

– Nem zavarja, hogy az egész hajó rajtunk röhög?

– Nem hiszem, hogy Miss Chapel bárkinek is elmondta volna.

Mintha direkt azért tennék, hogy Spockot megcáfolják, a legénység néhány tagja sétált el mellettük a folyosón. Amint Spockot meglátták, éktelen röhögésben törtek ki.

Spock nagyon kínosnak találta az esetet, de továbbra is igyekezett fapofát vágni. Miközben visszament a hídra, végig érezte magán a sunyi pillantásokat.

*

– Christine! Igaz, amit az egész legénység pletykál? – kérdezte Uhura suttogva.

– Amennyiben arra a pletykára célzol, hogy Spock és én együtt töltöttük az elmúlt éjszakát, az igaz – válaszolt Chapel jó hangosan, hogy az egész hídon lehessen hallani. – Végre egy vulkánit is hozzáírhatok a gyűjteményemhez.


Uhura elnevette magát. – És legalább jó pasi ez a Spock?

Christine a szemöldökét ráncolta. – Ami azt illeti, van olyan jó, mint dr. McCoy.

– McCoyt még nem próbáltam, de Spockra kíváncsi lennék. Jobb, mint Sulu?

– Sulut meg még én nem próbáltam, viszont Csekovval összehasonlítva...

Uhura arckifejezése elárulta, hogy Csekovot sem ismeri még közelebbről. Ekkor mentő ötlete támadt. – A kapitánynál jobb?

– Igen, a kapitánynál határozottan jobb – szögezte le Christine.

Eközben Kirk, akinek fogalma sem volt arról, hogy legénysége női tagjai számára ő képezi a standard összehasonlítási alapot, békésen majszolgatta a sósmogyorót.

– Kapitány úr! Az ellenséges hajók bekerítettek minket! – ordított fel rémülten Csekov.

– Egyik csatornán sem válaszolnak – tette hozzá Uhura.

– Fuck – morogta Kirk, aki egyre jobban élvezte, hogy annyit káromkodhat, amennyit akar, úgysem érti senki. – They are neither Klingons nor Romulans. I have never seen ships like these.

Spock vállat vont és megnyomott néhány gombot egy pittyegő szerkentyűn, mire a központi számítógép kilökött három zöld lyukkártyát és eljátszotta Beethoven Örömódáját. – Bámulatos – összegezte Spock.

Az ellenséges hajók egyszerre kezdték lőni az Enterprise-t. Kirk egyre hangosabban ordibált, de senki sem értette, mit. Spock úgy döntött, itt az ideje, hogy átvegye a parancsnokságot.

– Spock a gépháznak. Működik még valamelyik fézer?

– Itt Scotty. Mondja meg annak a nyavalyás Csekovnak, hogy ha még egyszer hozzányúl a skót whiskymhez...


– Most nem érünk rá, Mr. Scott! Éppen harcolunk, ha nem venné észre!

– ...akkor beledöngölöm a padlóba – fejezte be Scotty. – Mi van a fézerekkel?

– Működnek?

– Miért, szoktak működni?

– Nem igazán.

– Hát akkor meg? – Scotty lezártnak tekintette a beszélgetést, de az interkomról lelopta valaki a kikapcsológombot, így a főgépész kénytelen volt végighallgatni egy szaftos vulkáni káromkodást, utána Spock újabb kérdéseit. – A hajtómű rendben?

– Sajnos nincs elég dilítiumkristályunk.

Spock nem feszegette különösebben, hogy miért. – Mi a helyzet az impulzusmeghajtással?

– Az Impulse-dezodor is elfogyott. Jelenleg úgy haladunk, hogy Preston segédgépész kitolja a seggét a hátsó ablakon és fingik. Már panaszkodott is arra, hogy állandóan babot kell ennie.

Spock vészesen közel állt ahhoz, hogy a falba verje a fejét és átkozza a sorsot, amiért éppen ide vezérelte, de aztán meggondolta magát és inkább Csekov fejét verte a falba, abból a megfontolásból kiindulva, hogy rajta már nem sokat ront.

– A védőpajzs működik? – fordult vissza az interkomhoz.

– Miért, nekünk olyan is van? – ragyogott fel Scotty arca. – Mindig mondtam, hogy modern hajó ez az Enterprise! Pedig a múltkor hallottam, hogy valaki azt mondta...

A filmstúdióban a stáb röhögött, Gene Roddenberry a haját tépte. Spock lemondott arról, hogy értelmes beszélgetést folytat a főgépésszel, és kikapcsolta az interkomot. Aztán Uhurához fordult.

– Hadnagy, hangosítsa ki, amit most mondok. – Megköszörülte a torkát, és beszélni kezdett. – Figyelem, legénység! Itt Spock. Úgy tűnik, nemsokára mindannyian hősi halottak leszünk. Még van annyi idejük, hogy elküldjék utolsó jókívánságaikat a hajó tervezőjének és agyonverjék Scottot, amiért semmi nem működik. Utána sajnos nagyon úgy tűnik, hogy szétlövik a valag... a hajót. Nyugodjanak békében.

A hajón kitört a pánik. Miss Chapel a hídra sietett, hogy még egyszer, utoljára szerelmet valljon Spocknak és a vulkáni még egyszer elküldhesse őt melegebb éghajlatra. (Ezt Miss Chapel különösen szerette, mert a „melegebb éghajlat" alatt a Vulkán bolygót értette). Scotty a rokonainak címzett búcsúlevelét írta, de megakadt, mert nem tudta, hány g-vel kell írni a seggfejet és hány k-val a Spockot. Uhura kedvenc hobbijának hódolt: mindenféle ismeretlen rendeltetésű tárgyat dugdosott a fülébe. Csekov még utoljára kijelentette, hogy az Enterprise űrhajó eredetileg orosz találmány, csak az idióta amcsik rosszul rakták össze, így a legénység közelgő halála kizárólag az amerikaiak lelkén szárad; mire Spock megjegyezte, hogy akkor valóban nem halna meg most senki, ha az oroszok gyártották volna a hajót, mert akkor elindulni sem lettek volna képesek.

A védőpajzs nem működött; az ellenséges hajók arra készültek, hogy végső csapást mérjenek az Enterprise-ra. A hajón katasztrofális méreteket öltött a pánik. Uhura Csekov ölében zokogott, Spock és Kirk egymás kezét fogva merengtek a régi szép időkön.

– Emlékszel még arra, amikor nyolcmillió-kétszázhuszonötödször sértettük meg a Föderáció első számú direktíváját? – kérdezte ábrándozó mosollyal Kirk, aki időközben új szinkronhangot kapott. Igaz, úgy tűnt, Dallos Szilvia hangjánál még Sörös Sándoré is jobban illett Kirkhöz, de hát ez van, ezt kell szeretni.

– Aha – mélázott Spock. – És te emlékszel még arra, amikor berúgtál egy klingon kocsmában, és kártyán elveszítetted a hajót meg Uhura hadnagyot?

– Igen, de utána te is leültél kártyázni és elnyerted tőlük az egész Klingon Birodalmat.

– És arra emlékszel, amikor zálogba csaptuk az Enterprise-t és elmentünk bulizni az Altair-VI.-ra?

– Igen. Meg arra is emlékszem, amikor női ruhába öltöztünk és Komack admirálist alig tudtam levakarni rólad.

– Végül is, nem logikus, hogy így kiborultunk csak azért, mert nemsokára meghalunk – szipogta Spock, és letörölt egy könnycseppet. – Az utolsó pillanatban úgyis meg fogunk menekülni, vagy ha nem, akkor a következő folytatásban kitalálják, hogyan támaszthatnak fel minket.

Uhura döbbenten nézett Spockra. – Mr. Spock, ön tényleg sír? Én azt hittem, a vulkániak erre képtelenek.


– De én félig ember vagyok. Nem látja, hogy csak az egyik szemem könnyezik?

Kirkön eluralkodott régi fóbiája, mely minden jelentősebb krízishelyzetben gyötörni kezdte. – Elvesztettem a hajómat – hüppögte. – Nem vagyok jó parancsnok.

Ebben a pillanatban érte az Enterprise-t az utolsó, gyilkos találat. Spock rémülten felordított. A kilátóernyőn megjelent egy hatalmas GAME OVER felirat, aztán kisebb betűkkel: CONGRATULATIONS, YOU'VE ACHIEVED A HIGH SCORE. PLEASE ENTER YOUR NAME.

Spock felvonta a szemöldökét. Uhurából kitört a röhögés.

– Mi olyan vicces, hadnagy? Mi ez az egész? – kérdezte Kirk, aki még most is alig tért magához a megdöbbenéstől.

– Ez Mr. Sulu kedvenc számítógépes játéka, a Space Combat Simulator. Nemrég fedezte fel, hogy ha a kilátóernyőre kapcsolja, sokkal élethűbb.

– Úgy érti, mindez csak egy játékprogram volt?

– Igen, uram. Ami azt illeti, tényleg meglehetősen élethű. Sajnos van két rossz hírem: a kormányosunk ijedtében meghalt, így ön kénytelen lesz visszahívni Sulut, akit kirúgott...

– Legalább megkaphatja a magáét az a ferdeszemű ezért a hülye számítógépes trükkért.

– ...és amíg azt hittük, hogy menekülnünk kell, véletlenül átsodródtunk a romulán űrbe – fejezte be Uhura.

Csekov lekapcsolta a kilátóernyőről Sulu játékprogramját; helyette egy nagyon is valóságos romulán hajó jelent meg.

– Uhura!

– Jó, tudom, próbáljak meg kommunikálni – morgott a hadnagy és újra a fülébe dugott valamit.

– Képernyőkapcsolatot kérek – rendelkezett Kirk, és megfésülködött, hogy jobb benyomást keltsen a romulánokban.

– Már megint maguk? – fanyalgott a romulán komunikációs tiszt, amikor vette az adást. – Persze, gondolhattam volna. Egyetlen hajó sincs az Enterprise-on kívül, ami kétszer át merné lépni a romulán határt. Általában már elsőre szét szoktuk lőni mindet.

Kirk megvakarta a füle tövét. – Spock! Mi már tényleg jártunk a romulánoknál?

Spocknak meglehetősen kínos volt visszaemlékeznie, ezért úgy tett, mint aki nem emlékszik, de Csekov, akinek a memóriája ilyenkor bezzeg kifogástalan volt, kisegítette. – Persze, hogy jártunk, a The Enterprise Incident című epizódban. Csak úgy tudtunk meglépni, hogy Mr. Spock elcsábította a romulán parancsnoknőt.

Spock elzöldült. Kirk vigyorgott. – Édes emlékek, mi, Spock?

– Kapitány, ez egészen biztosan nem így történt, csak Mr. Csekov piszkos fantáziája nagyította fel.

A romulán tiszt elröhögte magát. – Kapcsolom a parancsnokunkat. Kellemes nosztalgiázást, Mr. Spock.

A képernyőn megjelenő női arc túlságosan is ismerős volt az Enterprise legénysége számára, így mindenki feszülten várta Spock reagálását. Aztán egy emberként szisszentek fel mind. A parancsnoknő mögött a félig vulkáni, félig romulán Saavik hadnagy jelent meg.

Spock felvonta a szemöldökét. – Hadnagy, mit keres ön egy romulán hajón? Tudja, hogy ezért hadbíróság elé is kerülhet?

Saavik felvonta a szemöldökét (a későbbi visszaemlékezések szerint nagyon is Spock-módra). A romulán parancsnoknő szigorú arcot vágott.

– Ejnye, Spock, hogy beszélsz a lányoddal? Ha már azt a nyavalyás tartásdíjat nem bírtad rendszeresen küldeni, legalább most viselkedj tisztességesen.

Spock arcából kiszaladt a (zöld) vér. Az biztos, hogy ilyen döbbentnek még nem látta senki azóta, hogy ötéves korában a féltestvére elcsente a nyalókáját.

Kirk vállat vont. – Spock már csak ilyen. Nyugi, Zarabethnek sem küldte rendesen a tartásdíjat, pedig hát ugye született egy fiuk... – Ezt kár volt mondani, mert a romulán nő szeme úgy villámlott, hogy Rayden gutát kapott volna az irigységtől. – Ki az a Zarabeth?

– És maga kicsoda? – visította a hídra lépő Miss Chapel. Spock úgy döntött, a legjobb lesz most eltűnni a hídról.

Pedig Kirk bizonyára tudott volna néhány hasznos tanáccsal szolgálni; ő aztán tudta, milyen, ha valakinek a barátnői összevesznek. De Spock már menekült. Amikor Scottyval együtt bennragadt a turbóliftben, csak az vigasztalta, hogy ennél ezerszer kényelmetlenebb helyzetbe került, amikor Miss Chapellel lett így összezárva a lift egyik menetrendszerű meghibásodása alkalmával.

Ami ezután az eszébe jutott, már nem villanyozta fel ennyire. Sajnos Scotty az egyetlen, aki meg tudná javítani a turbóliftet. Ha nem lenne bezárva ide.

*

Az Enterprise fénysebességnél is gyorsabban vágtatott vissza a föderációs űrbe, nyomában a romulán hadsereggel. – Érdekes, hogy minden egyes találkozásunk a romulánokkal így végződik – állapította meg Kirk.

A helyzetet bonyolította, hogy a legénység nagy része kezdte unni az egészet, és áttranszportáltak a romulán hajókra, miután a romulánok felvilágosították őket, hogy a Föderációval ellentétben a romulán hadsereg nemcsak hogy jól fizet, de a hajói is sokkal modernebbek és Kirkhöz hasonló kapitányok sincsenek náluk.

– Maradt még valaki a hajón? – kérdezte Kirk elgyötört hangon.

– Igen, uram. A hét főszereplő – mondta Uhura. – Mr. Spock számára van egy jó hírem: Miss Chapel is átállt a romulánokhoz, miután arra a következtetésre jutott, hogy pont úgy néznek ki, mint Mr. Spock, csak nem olyan fene nagy logikabuzik.

– Ez nem logikus – hallatszott Spock hangja az elakadt turbóliftből. – A vulkániak és a romulánok nem azonosak, csak közös őstől származnak. Természetesen itt is érvényesül a biológiai konvergencia elve, miszerint...

– Szerintem akkor is egyformák – vont vállat Uhura.

– Nézze, hadnagy, eleinte én is nehezen különböztettem meg az embereket a csimpánzoktól, pedig köztük nincs akkora különbség, mint a vulkáni és a romulán faj között. – Spock a fézerével szétlőtte a turbólift tetejét és Scotty segítségével kimászott, majd feltornázta magát a hídra. Scotty magában hálát adott az Úristennek, amiért nem Kirköt kellett felemelnie a lift tetejéig, aztán Spock segítségével ő is kimászott.

Uhurát meglehetősen érzékenyen érintette a csimpánzokra tett utalás, ezért olyan gyilkos pillantásokat vetett Spockra, amitől mindenki másnak megfagyott volna az ereiben a vér; Spock azonban észre sem vette. (Lehet, hogy a zöld vér fagyálló folyadékot is tartalmaz?) „Ami Tuvok hadnagyot illeti, ebben a percben nem sok esélyt látok, hogy valaha is megszületik" gondolta vigyorogva Kirk.

Csekov magában röhörészett, az utóbbi időben ugyanis az volt a kedvenc időtöltése, hogy Spocknak az emberi fajra tett becsmérlő megjegyzéseit magnóra vette – alkalmas időben talál majd rá módot, hogy elküldje Amandának.

Nem sokkal azelőtt, hogy visszaértek volna a föderációs űrbe, Miss Chapel visszasugárzott az Enterprise-ra, és bár egyértelműen tanúsította, hogy a vulkániak és a romulánok mégsem egyformák, Spock ezt valahogy nem tudta kellőképpen értékelni. Valószínűleg Chapel módszereit kifogásolta, amelyekkel a nő megpróbálta bebizonyítani, hogy még mindig a vulkániak érdeklik jobban.

– Üzenet a Csillagflotta-csatornán; első fokú sürgősség. – jelentette Uhura.

– Jött már ezen a csatornán valaha is olyan üzenet, ami nem volt első fokú sürgősségi kód alatt? – mélázott Kirk. – Na, nyögje már ki, hadnagy, hogy mi olyan marha fontos, aztán vegye ki a füléből azt az izét, mert ízléstelen.

– Útba kell ejtenünk a Vulkánt, hogy elvigyük Sarek nagykövetet a Földre, ahol fontos diplomáciai küldetést teljesít.

Spock megvakarta a füle tövét. Kirk elvigyorodott, amint meglátta kedvenc vulkáni barátja arckifejezését, de aztán az ő arca is elkomorult. Amikor a vulkáni nagykövet legutóbb az Enterprise-on utazott, enyhén szólva is zűrös helyzetek sorozata állt elő; többek között történt egy gyilkosság, meg egy csata, őt megkéselték, Sarek szívrohamot kapott, McCoy meg Spockot szívatta. Bár ez utóbbi már nem újdonság.

McCoynak tátva maradt a szája a csodálkozástól. – Sarek még életben van? Pedig én műtöttem.

– Mákja volt – vont vállat Kirk.

Sarek feltranszportált az Enterprise-ra. Csekov rábámult. – Maga nem is vulkáni. Maga volt a romulán parancsnok a Balance of Terror című részben.

Sarek vállat vont. – Az első mozifilmben meg én voltam a klingon kapitány. Tehetek én arról, hogy ilyen kevés színész van a világon?

– Kapitány! Ellenséges hajókat látok a képernyőn! – jelentette Sulu.

– Pucolja meg jobban azt a képernyőt, Mr. Sulu. Még mindig ott vannak?

– Igen, uram.

Kirk Spockhoz fordult. – A fézerek működnek?

– Ez költői kérdés volt, Jim?

Sarek felvonta a szemöldökét, amikor meghallotta, hogy Spock Jimnek szólítja a kapitányt, de nem maradt ideje megszólalni. A klingonok megtámadták az Enterprise-t. A híd megrázkódott; Csekov kirepült a székből és Kirk ölébe zuhant. Kirk felháborodottan lökte el magától a navigátort, aki ettől kétségbeesetten ordítva újra végigrepült a híd fölött; belefejelt Sulu gyomrába, és miután a kormányos dühödten fejberúgta, teljes hosszában végigcsúszott a padlón, majd elterült Uhura széke előtt, teljes bepillantást nyerve a kommunikációs tiszt szoknyája alá. Uhura ezen teljesen felbőszült, és továbbrúgta Csekovot Spock felé, aki a neki ütköző testtől elvesztette az egyensúlyát és elterült Miss Chapel formás lábai előtt.

Chapel teljesen elérzékenyült. – Már régóta vágyom arra, hogy így a lábam előtt heverjen, Spock – szipogta könnyes szemmel.

Spock úgy elzöldült a szégyentől, hogy ha az arca másik felét fehérre festenék, kimehetne a Fradi-meccsre szurkolónak. Az ilyen képtelen helyzetek mindig a legalkalmatlanabb pillanatban történnek meg az emb... a vulkánival.

Ha Sarek még ennél is magasabbra vonja a szemöldökét, hát vésővel kell levakarni a plafonról, gondolta Kirk. A hajó közben óriási recsegés-ropogás közepette több kisebb darabra vált szét.

– Bárcsak ezt láthatná Geordi LaForge! – tapsikolt örömében Scotty. – Milyen büszke arra, hogy az ő Enterprise-ja két darabra tud válni!

– Scotty! Nem hagyná már abba ezt az Enterprise-rajongást? – mordult rá Kirk.

– Bocsánat – mentegetőzött a főgépész. – Tudja, nagyon a szívemhez nőtt ez a hajó. Én terveztem. Bár úgy látom, a jelen helyzetben nem válik túlzottan előnyömre, ha ezt hangoztatom. Ezenkívül az én ötletem volt az is, hogy kereszteljük át Enterprise-ra...

– Miért, azelőtt mi volt a neve?

– U.S.S. Titanic.

Kirk törte a fejét, hogy vajon honnan ismerős neki ez a név, de nem ugrott be. Közben megállapította, hogy a padló határozottan tisztább lett ott, ahol Csekov végighasalt rajta.

– Nagyszerű, Mr. Csekov – mondta. – Nem is tudtam, hogy ennyire jól tud takarítani.

Csekov büszkén kihúzta magát (Spock konzolja alól). – Valahol hallottam, hogy az Enterprise-on aki a padlót súrolta, még abból is kapitány lett. Gondoltam, esetleg én is...

– Csak nem gondolja, Csekov, hogy magából valaha is kapitány lesz?

– Miért ne? Ha magának sikerült...

A képernyőn megjelent egy klingon. – Ja, ez az az Enterfrász – morogta rosszkedvűen.

Kirk kihúzta magát. – Ez a U.S.S. Enterprise föderációs csillaghajó.

A klingon rábámult. – Jé, maga a T.J. Hooker! Mit keres ebben a debil sorozatban? – Nem várta meg a választ, mert észrevette Sareket a háttérben. – Hé, Sarek! A főnök azt üzeni, igyekezz. Nem tegnapra ígérted azokat a fontos föderációs hadititkokat?

– Én nem tudom, miről beszél – tiltakozott azonnal a nagykövet.

– Nem a fenét. Ami az elnök elleni merényletet illeti...

Ekkor Christine Chapel közbelépett. Elvégre mégsem hagyhatja, hogy jövendőbeli apósáról kiderüljön, hogy a klingonoknak dolgozik! Chapel a kommunikációs konzolhoz ugrott, leütötte Uhurát és addig nyomogatta a gombokat, amíg meg nem szűnt a kapcsolat az Enterprise és a klingon hajó között.

Sarek megkönnyebbült és hálás pillantást vetett rá; nem kevésbé Spock, aki nagyon szerette az apját, bár ezt akkor sem vallotta volna be, ha cserébe örökre megszabadul Miss Chapeltől. – Kösz, Christine – súgta oda halkan.

Chapel olvadozott a boldogságtól, és úgy tűnt, romantikus nagyjelenetet akar rendezni; úgyhogy a Trek-rajongók már oda is készítették a lavórt a tévékészülék alá. Kirk féltékenyen pillantott fel. Eddig Spock csak őt szólította a keresztnevén.

Christine-nek azonban volt annyi sütnivalója, hogy ne ugorjon azonnal Spock nyakába. Félrehívta a vulkánit és sejtelmesen elmosolyodott. – Mr. Spock, készüljön fel arra, hogy most pofátlanul zsarolni fogom. Ha nem vesz feleségül, elújságolom az újságoknak, hogy Sarek klingon szimpatizáns.

– Ez nem egészen így van – feszengett kényelmetlenül Spock.

Chapel fenyegető pillantást vetett rá. – Nos?

– Most nem lehet – mondta Spock, és kétségbeesetten kutatott az agyában egy hihető kifogás után. – Majd száz év múlva. – Megkönnyebbülten arra gondolt, hogy most megúszta, mert az emberek nem szoktak száz évig élni, de Miss Chapel nem zavartatta magát. – Akkor találkozunk száz év múlva, Spock. Következő életemben én leszek Lwaxana Troi a Next Generationben. Aztán el ne felejtse, amit ígért!

Miss Chapel a győzelem biztos tudatában tért vissza a hídra, Spock meg mérgelődött, hogy most törheti a fejét egy újabb kifogáson. Mindegy, van rá még száz éve.

*

– Amanda, drága egyetlenem! Tudod, hogy nem gondoltam komolyan, amikor azt mondtam, hogy hülye kerekfülű vagy. Nagyon szépen kérlek, ne add be a válópert és gyere vissza a Vulkánra. Gondolj bele, Spocknak mekkora lelki traumát okozna, ha elválnánk. Mindig is érzékeny lelkű gyermek volt.

– Valaki világosítsa már fel Sareket, hogy amibe beszél, az nem a telefon, hanem a hajó egyetlen működő hangosbemondója – vetette fel Uhura, de különösebben senkit nem érdekelt a véleménye. Lassan közeledtek a Föld felé; mindenki a hazatérésről álmodozott. Kirk örömmel gondolt arra, hogy végre rendesen teleeheti magát – soha nem volt nagy véleménnyel az Enterprise konyhájáról –, és végre viszontláthatja Maryt, Elizabethet, Laurát, Sylviát, Katherine-t, Samanthát, (...). McCoy újfent megfogadta, hogy transzporternek a közelébe sem megy többé. Chapel a menyasszonyi ruháját tervezgette; Csekov álmában Leningrád utcáin járt Natasával kézenfogva.

– Kapitány! Engedélyt kérek hazamenni a Vulkánra – mondta Spock. – Elvinném a nyolcas űrkompot.

– Spock, mindössze egyetlen űrkompunk van, a hetes.

– Tudom, de Mr. Scott nemrég átfestette rajta a számot. Azt mondta, ciki, hogy mindössze egy űrkompunk van, és mindent megtesz, hogy ez ne derüljön ki. Szabadna megkérdeznem, mit jelent az, hogy ciki?

– Spock, maga néha olyan, mint egy óvodás. Alapvető kifejezéseket nem ismer.

– Kapitány, maga meg olyan, mint a Hubba Bubba rágógumi a reklámban. Tudja: „nagyra dagad, sose ragad".

– Űrdokk, itt az Enterprise – mondta Uhura.

– Enterprise? Nahát, nem is reméltük, hogy visszajön. Helyesebben szólva, reméltük, hogy nem jön vissza. Sikerrel járt a küldetés?

– Ahogy vesszük.

Spock megköszörülte a torkát. – Jim.

– Igen, Spock?

A vulkáni meglehetősen zavarban volt. – Hát viszlát, Jim – mondta jobb híján.

Kirk odalépett Spockhoz és megszorította a vulkáni kezét; Spock viszonozta a kézszorítást és kicsit talán el is mosolyodott. Kirk nem állhatta meg, kitört belőle a röhögés. – Spock, ilyenkor olyan képet vágsz, mint a Mona Lisa.

Spock az egyetlen olyan választ adta, amitől – reményei szerint – nem válik közröhej tárgyává. – Ez nem logikus.

– Nem hát – vágta rá Jim. – Mi, emberek már csak ilyenek vagyunk, még mindig nem szokta meg, Spock? Még mindig nem tudja megérteni?

– Remélem, nem is fogom soha.

Kirk már ismerte annyira Spockot, hogy ezt ne vegye sértésnek. – Hát, viszlát, Spock. Ami azt illeti, a jövőben valószínűleg nem sokat fogunk találkozni, legalábbis nem itt az Enterprise-on. Te Spock, már régóta meg akartam kérdezni: mi a keresztneved?

– Xtmprszntwlfd.

– Miii? – Kirk harsányan felröhögött.

Spock éles pillantást vetett rá. – Nagyon vicces, mi, Tiberius?

Lenn már gyülekezett a következő sorozat Enterprise-legénysége. – Igyekezz már, Kirk! Ha így húzzátok az időt, soha nem készül el a Next Generation.

Kirk meglehetősen letörtnek tűnt, amitől Spock megint csak nehezen tudta visszafojtani a nevetést.

Sulu közbeszólt. – Kapitány, tényleg ideje lenne mennünk. Fél ötkor randevúm van Natasával...

– Natasa Vlagyimirovnával? – kiáltott fel dühösen Csekov. – Ő az én csajom!

– Csak volt – közölte flegmán Sulu. – Nemrég jöttünk össze...

Csekov felállt.

– ...még mielőtt feketeöves karatebajnok lettem. – fejezte be Sulu.

Csekov leült.

– Hát akkor menjünk – mondta Kirk. – Most már a Next Generation-szereplőkön a sor, hogy eljussanak oda, ahová még ember nem merészkedett.

– To boldly go, where no man has gone before – idézte Csekov, büszkén, hogy legalább ezt az egy sort meg tudta tanulni helyesen.

– Vagy ahogy a kopasz Picard mondaná: to baldly go... stb.

– Kapitány, ez illogikus. Gondoljon csak bele: akik ezt olvassák, nem fognak folyton szótárt lapozgatni, hogy megértsék a maga hülye vicceit.

– Jó, jó, de ezt nem tudtam kihagyni. Kezdem unni, hogy maga soha nem értékeli a poénjaimat, Spock. Egyébként meg... – Kirk még hosszasan monologizált anélkül, hogy észrevette volna: a levegőnek beszél. Spock már réges-rég a Vulkán felé tartott az űrkomppal; a többiek letranszportáltak a Földre; Scotty a gépházban búcsúzkodott a szívének oly kedves gépektől. Amikor feltűnt neki, hogy egyedül maradt a hídon, Kirk vállat vont. Már hozzászokhatott volna, hogy úgysem figyel rá senki.

– Hajónapló. Csillagidő: ismeretlen. A történet ezennel véget ért. Megyek, és én is lesugárzom a Földre. Csak tudnám, hogyan, amikor senki nem maradt itt, hogy kezelje a transzportert. Apropó: hogyhogy a transzporter még működik?

***

UTÓSZÓ

(Tulajdonképpen előszó, de abból a megfontolásból kiindulva, hogy az előszókat mindenki csak akkor olvassa el, ha a könyvet már elolvasta és más dolga nincsen, ez most ide került. Bocs.

Ez a történet egy STAR TREK-paródia (bár eredetileg rendes Trek-történetet akartam írni, de valahogy nem jött össze). Ennek megfelelően az összes szereplő egy kicsit (?) idiótább a kelleténél, amiért ezúton is elnézést kérek minden Trek-rajongótól (hát, én is dühös lennék, ha valaki ilyeneket írna például Spockról). Ugyanakkor, mivel ez egy teljesen komolytalan történet, nincsenek meg benne azok a motívumok, amelyek a sorozatra jellemzők:

– az orosz-amerikai ellentétek klingon-föderációs szintre történő kivetítése;

– főként a XX. századba tett időutazások;

– az Édenkert mániákus keresése;

– a '60-as évek politikai-világnézeti problémáira tett homályos és homálytalan utalások;

– idegen lények, melyek:

1.) teljesen humanoidok, legfeljebb néhány vicces külsőségben térnek el;

2.) Spock elemzése szerint „tiszta energiából" állnak – legtöbbször egy színes, villogó fénygömb; és szinte kivétel nélkül az Enterprise elfoglalására törekednek (a Star Trek V. – A végső határ c. filmben az Isten is az Enterprise-t akarja – ez már tényleg a végső határ. A hülyeségé.);


– többszöri utalások a földi mitológiára / filozófiákra;

– hivatkozások a fizika törvényeire (Istenem, hát hülye vagyok fizikából, már ez is baj?);

– Kirk, Scotty és Chapel frizurájának állandó változtatása;

– a kapitány állítólagos ellenállhatatlan vonzerejének kidomborítása;

– az univerzum hősies megmentése a teljes megsemmisüléstől;

– olyan idegen bolygók felfedezése, melyeken az őskori/ókori/középkori/újkori Föld-höz a megszólalásig hasonló társadalom alakult ki (ld. The Omega Glory; Patterns of Force; The Spectre of the Gun; A Piece of the Action; Bread and Circuses; The Paradise Syndrome – soroljam még?);

– minden egyes női szereplőnek Spock iránti reménytelen vagy Kirk iránti, a legkevésbé sem reménytelen természetű vonzalma;

– az ún. első számú irányelv maradéktalan és pontos betartása;

– mindezen motívumok örökös váltogatása, keveredése és főként ismétlődése.

Néhány megjegyzés: A Next Generation, Deep Space Nine és Voyager sorozatokkal kapcsolatban lehet, hogy égbekiáltó pontatlanságokat írtam le – bocs, de a Trek ezen folytatásai csak a SAT 1-en mennek, és német nyelvtudásom nem valami elsőrangú.

Miss Chapel ábrázolásánál igyekeztem leplezni, hogy némileg rokonszenvet érzek iránta – hát igen, érdeklődésünk alighanem azonos: SPOCK, SPOCK, SPOCK!


Az a megjegyzés, hogy az Enterprise-on aki a padlót súrolta, abból is kapitány lett, Gilányi Lacitól származik. (Nehogy még bepereljen a szerzői jogok megsértése miatt).

Saavik hadnaggyal kapcsolatban csak annyit: elgondolkodtató, hogy Spock és Saavik között a korkülönbség éppen 35 év, ami tudvalevőleg osztható héttel.

A TV3-nak üzenem, hogy leadhatná végre a Star Trek-mozifilmeket. (Hát hiába írtam nektek azt a nagy rakás e-mailt?) És az is rémes, hogy a külföldön megjelent több, mint száz Star Trek-könyvből eddig mindössze NÉGYET fordítottak le magyarra. És szintén kiadhatná már valamelyik kiadó Leonard Nimoy két önéletrajzát, az I Am Spock-ot és az I Am Not Spock-ot. (Mellesleg eldönthetné végre).

És most jön a köszönetnyilvánítás azoknak, akik nélkül ez a történet sosem készült volna el (tehát őket okoljátok mindenért!):

– Gene Roddenberrynek a csodálatos és felülmúlhatatlan Star Trekért, ami – merem állítani – minden idők legnagyszerűbb sorozata (jobb, mint a Quinn doktornő!);

– Gilányi Eszternek, amiért minden erejével igyekezett rávenni, hogy nézzem a Star Treket – de jó, hogy sikerült neki!

– Timinek a poénokért (tényleg kösz!);

– mindenkinek, aki már több, mint fél éve kénytelen elviselni gyógyíthatatlan Star Trek-mániámat;

– és mindazoknak, akik legalább egy, itt előforduló poénon nevettek – köszike!

Live long and prosper!

Trekkie

1998. VII. 22. – X. 23. – aznap, amikor a TV3-on véget ért a Star Trek

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Már megint folytatódik a Star Trek paródia.


– Van egy remek ötletem, Jim.

– Meghalok a kíváncsiságtól, doki – ásította a kapitány.

– Mi lenne, ha szereznénk valahol egy másik koporsót és azt vinnénk haza? Úgysem veszi észre senki.

– Gondolod? És ha felnyitják?

– Majd fertőzésveszélyre hivatkozva megtiltom, hogy felnyissák.

Kirk tétovázott. – Csúnya dolog lenne becsapni az embereket. Komack admirálisnak megígértem, hogy...

– Neki már úgyis mindegy, nem? Szívesebben maradnál életed végéig ezen a koszos bolygón?

– Igazad van. Szerezz valahonnan egy koporsót, aztán megyünk haza.

– Van egy rossz hírem, Jim. Az Enterprise nélkül nem tudunk hazamenni.

– Ismerem már Spockot: ő akár kőbaltával is össze tud rakni egy csillaghajót.

– Persze, egy egyszemélyeset – morogta McCoy. – Különben is, sokra megyünk vele, ha felfalja az összes dilítiumkristályt.

*

– Jó napot, ez a Fővárosi Temetkezési Szolgálat?

– Nem látja, hogy ki van írva? – A klingon temetkezési vállalkozó végigmérte Spockot és McCoyt.

– Lehet, hogy ki van írva, de mi nem beszélünk klingonul.

– Beszéljen a saját nevében. Maga nem tud klingonul, doktor. – pontosított Spock.

– Miért, maga tud? Hogy van például az, hogy... – McCoy valami ritka szó után kutatott –, csótány?

Spock elzöldült.

– Na látja, maga sem tudhat mindent – vigyorgott kárörvendően McCoy.

A temetkezési vállalkozó megköszörülte a torkát. – Ha egyikük sem tud klingon nyelven, akkor mi most hogyhogy megértjük egymást?

– Szerintem gondolatátvitellel.

– Jézusom, akkor maguk minden gondolatomat ki tudják olvasni az agyamból?

– Én nem, csak ő – mutatott Spockra McCoy.

Spock tudati szinten összekapcsolódott a klingon agyával. – Most arra gondol, hogy... – Hirtelen elkapta a klingon torkát. – Hegyesfülű mutáns neked a jó édes anyád! Tudod, kiről gondolj ilyeneket!

– Spock, fegyelmezze magát – mondta McCoy. – Koporsót szeretnénk venni – fordult a klingonhoz.

– Tudom.

– Honnan? – ámuldozott McCoy.

– Nézze, ha kutyaeledelt akart volna venni, akkor nem a temetkezési vállalkozóhoz jött volna.

– Micsoda logika! – lelkesedett Spock.

A klingon Spock felé intett. – Neki kell a koporsó?

– Nekem? Úgy nézek én ki, mint aki haldoklik?

– Ami azt illeti, elég rossz színben van. Egy banánfától elvárható, hogy zöld legyen, de egy embertől...

– Kikérem magamnak! Nem vagyok ember.

– Mindegy, ez a zöld szín akkor is gusztustalan.

– Mit vár egy olyan pasastól, aki egyfolytában salátát zabál? – kérdezte McCoy.

– Klinikai eset – morogta a klingon. – Megmutatom a koporsóválasztékot. Nézzék, ez a fényezett tetejű húszezerbe kerül, ez a másik huszonötbe, de ebben világítás is van. A légkondicionált már kicsit drágább, az ötvenezer, de garanciát is vállalunk rá. Ez negyvenötezer, és gombnyomásra lejátssza Mozart Requiemjét. A százötvenezresben tévé is van, de azt meg kell rendelni, mert most nincs raktáron. Éppen ezért azt nem javaslom, mert csak két hét múlva szállítják, maga meg nem úgy néz ki, mint aki addig kibírja.

– Nyugalom, Spock – mondta McCoy, mert egyre inkább az az érzése támadt, hogy ha a temetkezési vállalkozó nem hagyja abba, hát rögtön ki is próbálhatja valamelyik koporsót. – Nézze, mi egy egyszerűbb koporsóval is beérjük.

– Teljes mértékben igaza van. Mindig elítéltem azokat, akik bejönnek és megrendelik maguknak a lehető legjobb koporsót, aztán az örökösök meg fizethetik a részleteket. Mit szólna ehhez a faragotthoz? XIV. Lajos korabeli. Alkalmi vétel; gyorsan el kell adni, mielőtt a rendőrség megtalálja, mert akkor visszaviszik a múzeumba, engem meg a börtönbe. Éppen ezért csak nyolcezerbe kerül. De ha túl giccsesnek tartja, akkor itt van ez az egyszerűbb. Ez környezetvédő, mert gyorsan lebomlik, ugyanis Trabant-karosszériából készül.

– A választék egészen lenyűgöző. Mondja, ez a légkondicionált tényleg működik?

– Eddig még senki sem panaszkodott.

– Bámulatos.

– De doktor, ezt én szoktam mondani! – háborodott fel Spock.

– Fogja be, Spock. Ez a koporsó mennyibe kerül?

– Az nem koporsó, az egy kuka.

– Ó, elnézést. És ez? Ez pont olyan, amilyen az előző volt, nem, Spock?

– Tizenkétezer.

– Rendben, ezt elvinnénk. A számlát küldje James T. Kirk kapitánynak.

– James T. Kirk? Ő aligha fog beleférni.

– Maga ismeri Kirk kapitányt?

– Nem ismerem, csak láttam egyszer.

– Itt, Sar Cityben? Az ki van zárva.

– Á, nem. Távcsövön keresztül. Eredetileg az önök Földjét akartam megnézni, de Kirk zsírpárnái eltakarták előlem.

– Ez nem volt szép öntől – mondta szemrehányóan McCoy.

*

– Kapitány úr, megvettük a koporsót – nyitott be Kirk szobájába Spock.

– Nagyszerű. Hol van?

– McCoynál.

– És McCoy hol van?

– A koporsó mellett.

Kirk felsóhajtott. – Hol van McCoy és a koporsó? – kérdezte türelmesen.

– Egymás mellett.

– Spock!!!

– Ó, úgy érti, hogy hol vannak? A temetkezési vállalkozó meghívta McCoyt egy sörre. Azt üzeni, majd jön. Addig is találjuk ki, hogy jutunk vissza az Enterprise-ra.

– Nagyszerű. Spock, tudja, mi volt az ipari forradalom egyik nagy vívmánya?

– Hogy jön ez most ide?

– A munkamegosztás, Spock! Én lemegyek a büfébe, maga meg kitalálja, hogy jutunk vissza a hajóra. – Kirk már indult is, amikor tíz rendőr rontott be, lövésre állított fézerekkel. – Kezeket fel!

– Elnézést, azt hiszem, félreértés történt... – próbált magyarázkodni Kirk.

– Fogd be! Le vagytok tartóztatva. – A rendőrök megbilincselték Kirköt és Spockot, és elkezdték kifelé lökdösni őket.

– Hé! Ez egyáltalán nem vicces! – csattant fel Kirk.

– Tényleg nem? Akkor ez esetben elnézem nektek, hogy nem röhögtök. Két nyavalyás bérgyilkos...

– Micsoda?

– Ne próbáld tagadni. A te hangod hallatszik ezen a szalagon, nem? – Egy kazettát tettek a magnóba. Kirk fülelt, és felismerte a Komack admirálissal folytatott beszélgetés részleteit.

„...az előleget már átutaltam a számlájára. Amint itt a hulla, megkapja a többit is..."

– Nyugi! Meg tudom magyarázni – mondta Kirk. – Arról volt szó, hogy a Föderáció elnökének holttestét kell...

– Éppen erről beszéltem. Maguk robbantották fel az elnököt, hogy aztán a klingonokra foghassák és a Föderációnak legyen ürügye egy háborúra ellenünk.

– Micsoda logika! Lenyűgöző – suttogta Spock.

– Fogja be, Spock! – sziszegte Kirk.

A klingon rendőr végigmérte Spockot. – Már akkor gyanakodtam, amikor megláttam ezeket az idétlen füleket. A harmadik társuk nincs itt? Nem baj, őt is elkapjuk. Biztosan nála van a holttest. Gyerünk.

A rendőrautó alváza vészesen közel került az úthoz, amikor Kirköt betuszkolták a hátsó ülésre.

*

A börtönben olyan pocsék kaját adtak, hogy Spock undorodva fordult el tőle. Kirk már kevésbé volt válogatós. A börtöncellában még ketten voltak rajtuk kívül; ők is Kirknek adták az ételadagjukat, attól a reménytől vezérelve, hogy ha a kapitány elég nagyra dagad, szétesik alatta a börtön.

– Biztos lehallgatták a telefonját. Ezeknek a klingon zsaruknak mindenhol vannak besúgóik – morogta az egyik rab, miután Kirk elmondta, hogy kerültek ide. – Engem azért hoztak be, mert részegen föderációs mozgalmi dalokat énekeltem. Szerintem az egyik ivócimborám köpött be. Melyik lehetett az?

A másik rab vállat vont, Spock fölvonta a szemöldökét.

– Nem t'om – mondta tele szájjal Kirk.

– Nem Tom? Akkor az a mocsok Bill volt az, hogy a fene...

Két őr lépett a cellába. – Melyikük James Tiberius Kirk és Mr. Spock?

Kirk közelebb lépett. – Én vagyok.

Az őr meglepetten nézett rá. – Maga James Tiberius Kirk és Mr. Spock?

– Nem – válaszolt szerényen Kirk. – Én csak Kirk vagyok.

– Akkor ez a másik három ember Spock, James és Tiberius? Sajnálom, de közölnöm kell önökkel egy jó és egy rossz hírt.

– Mondja először a jót.

– Holnap szabadon engedünk benneteket.

– Ez fantasztikus! És mi a rossz?

– Az, hogy az előbb hazudtam. Nem engedünk szabadon senkit.

Kirk bánatosan ült vissza a padra. A másik három azonnal felugrott, még éppen időben. A pad darabokra esett.

– Parancsot kaptunk, hogy a két föderációs bérgyilkost holnap végezzük ki. Addig legyetek szívesek, döntsétek el, hogy melyikőtök az a két föderációs. Mi nem érünk rá ilyenekkel vacakolni. – Az őrök otthagyták őket.

Másnap a két idegen rabot elvitték. Kirk és Spock meglehetősen unalmasnak találták a rabságot és egymást, estefelé azonban lépteket hallottak.

– Hozzák a vacsorát! – derült fel Kirk arca, de a mosoly azonnal lehervadt róla, amikor McCoyt pillantotta meg. Az őrök belökték a doktort a cellába és visszazárták az ajtót.

Spock hűvös pillantást vetett McCoyra, és Kirkhöz fordult. – Kapitány úr, amennyiben ön szerint dr. McCoy a vacsoránk, megeheti az én részemet is. Én vegetáriánus vagyok.

– Minek néz engem, Spock? Én nem vagyok Uhura.

– Kár. Jobban örülnék, ha ő lett volna velem kettesben a cellában.

– Igazán? – kapta fel a fejét McCoy vigyorogva. – Miért?

– Mert tőle jobban elfértem volna. Miért, ön mire gondolt? – kérdezte ártatlanul Spock.

McCoy még szélesebben elvigyorodott. – A Star Trek – Voyagerben már színes bőrű vulkániak is szerepelnek – jegyezte meg mellékesen.

Több poénra már nem maradt ideje, mert elvitték kihallgatni. – Egy óra van még a tárgyalásig – szólt oda Kirknek és Spocknak az őr, aztán rájuk zárta a cella ajtaját.

Kirk bánatosan lehajtotta a fejét. – Soha nem hittem volna, hogy ezen a lepratelep bolygón halok meg – dünnyögte szomorúan.

Spock odaállt Kirk elé. – Jim - mondta ünnepélyesen –, most, hogy közel a vég, szeretném, ha tudnád: mindig te voltál a legjobb barátom. Iszonyúan nehezemre esik ilyenekről beszélni, de... Mélyen tisztellek, Jim, és úgy szeretlek, mintha a testvérem lennél. Tényleg.

Kirk felemelte a fejét. – Ne haragudjon, Spock, de nem figyeltem. Megismételné?

Spock felvonta a szemöldökét. – Csak azt mondtam, kapitány, nem logikus, hogy ilyen szomorú. Legyen optimista. Nem is olyan ronda ez a bolygó.

*

Hajónapló. Csillagidő: 1998. VIII. 16. Mi az, hogy ez nem csillagidő, Sulu? Na és? Bejegyzés Montgomery Scott parancsnok által. Sulu, fogd már be! A Montgomery még mindig jobb, mint ha olyasmi nevem lenne, ami valami baromságot jelent, például ragyogó; vagy amit képtelenség kimondani, mint például Spo... Oké, ezt hagyjuk.

Ez a hülye Csekov hallott valahol az utilitarizmusról, ami szerinte azt jelenti, hogy minden fölösleges dolgot ki kell dobálni az űrbe. Ennek sajnos az ételkészítő berendezések is áldozatul estek, ezért az új rendszer szerint mindennap más főzi a vacsorát. Ez mindeddig remekül sikerült, néhány apróbb problémától eltekintve, például ha én főzök, a legénység napokig szedegeti ki a foga közül a szögeket, csavarokat, integrált áramköröket (ami még nem is lenne baj, de az új szerszámosládám is eltűnt); ha Uhura a szakács, nagyon finom a húsleves, de mindig eltűnik a legénység egy-két tagja; amíg Sulu főz, senki nem vezeti az Enterprise-t, és mindenfélének nekiütközünk; Csekov orosz specialitásaival meg a tököm tele van.

Egy pillanat. Mi van, Csekov?

– Mr. Scott, egy klingon csatahajó, itt előttünk!

– Nézze meg jobban, Mr. Csekov, lehet, hogy az anyósom az.

– Nem, uram. Ez tényleg egy klingon csatahajó.

– Hála Istennek. Higgye el, az anyósommal rosszabbul jártunk volna. Uhura, nyisson kommunikációs csatornát a klingon hajóval!

– Kommunikációs csatorna nyitva.

– Klingon űrhajó! Itt Montgomery Scott, a U.S.S. Enterprise föderációs csillaghajó parancsnoka. A szándékaink békések...

– Fütyülünk rá! – érkezett a rövid és velős válasz a rádión. – Adják meg magukat, különben szétlőjük ezt a bádogkasztnit!

– Miiit? – kérdezte Scotty nagyon fenyegető hangon.

– Bá-dog-kaszt-nit. Betűzzem?

Scotty feje pirosból lilába ment át. – Sulu hadnagy! Milyen messze van tőlünk a klingon hajó?

– Elég messze, uram, de gyorsan közeledik.

– Mennyire gyorsan?

– Éppen annyira, amilyen gyorsan mi közeledünk hozzájuk.

– Logik... izé, ésszerű – morogta Scott. – Mr. Csekov! Fézereket, fotontorpedókat, neutronágyúkat, atomfegyvereket, lézersugarakat, vízipisztolyokat lövésre állítani!

– Mr. Scott, mindössze egyetlen fézerünk van és az sem bír egyetlen lövésnél többet leadni, ahogy így elnézem. De ha visszaadná a csúzlimat...

– Csend legyen, Csekov. Van egy jó ötletem. Igaz, már elsütötték egy tévés epizódban, de remélem, hogy a klingonok és a kedves nézők nem emlékeznek rá, ellenkező esetben előbbiek kézigránáttal, utóbbiak paradicsommal dobálnak meg minket, és mindkettőre allergiás vagyok. Ha a védőpajzsot nullára csökkentjük...

– Azt nehéz lesz, mert egyébként sem működik.

– ...és úgy teszünk, mintha védtelenek volnánk, a klingonok közelebb jönnek, akkor mi gyorsan szétlőjük a hajójuk elejét, aztán villámgyorsan a hátuk mögé kerülünk és hátulról is fenéken lőjük őket.

– Miért, elölről is lehet valakit fenéken lőni?

– Hallgasson már, Csekov. Mit szól, milyen fantasztikus terv?

– Valóban lenyűgöző – szólalt meg a képernyőről a klingon kapitány.

Uhura ártatlanul nézett Scottyra. – Mr. Scott, azt nem mondta, hogy zárjam is le azt a kommunikációs csatornát.

– Miért van mindig olyan érzésem, hogy hülyékkel vagyok körülvéve? – nyögött fel Scotty.

– Mr. Spock is ezt szokta kérdezni.

– Kezdem megérteni, mit érezhet... izé, mit gondolhat Spock ilyenkor.

A klingon a képernyőn megköszörülte a torkát. – Elnézést, mi nagyon szívesen harcoltunk volna önökkel, de két perc múlva kezdődik a közvetítés a foci VB-ről. Ilyen-kor képtelenség rávenni a legénységet, hogy inkább önöket lődözzék, és már különben is unalmasnak tartják. Viszlát.

– Hé! – ordította Scotty. – Ez egy amerikai filmsorozat, ezért nekünk muszáj minden részben szétlőni néhány ellenséges hajót.

– Viszont mi már piszkosul unjuk, hogy minden csatában maguk győznek. Miért nem mi vagyunk a főszereplők?

– Mert maguk nem olyan szimpatikusak.

– Kérem, ez kizárólag etnikai hozzáállás kérdése. Ha a rendező ennyire rasszista...

– Ezt a leghatározottabban kikérem magamnak!

– Kuss, Nimoy, maga nem is szerepel ebben a jelenetben!

Scotty a homlokát ráncolta, de gyanúsan kezdett hasonlítani egy klingonra, ezért abbahagyta. – Senki nem rasszista. Éppen ezt szimbolizálja a multikulturális legénységünk: van fehér ember, fekete, sárga, zöld – igaz, ő most nincs itt...

– Maga büszke erre a szedett-vedett legénységre? Na mindegy, ez a Föderáció dolga, nem a miénk. Mi utáljuk a Föderációt. Miért nem jut már eszébe valamelyik forgatókönyvírónak, hogy a klingon és a romulán nép szövetségre lépjen? Akkor végre lesöpörnénk magukat a pályáról. Disznóság, hogy mindenki az Enterprisével szimpatizál!

– Még mindig Enterprájznak kell ejteni.

– Tojok rá. – A klingon eltűnt a képernyőről.

Scotty hátradőlt a székben. – Folytatom a diktálást a hajónaplóba. Kirk kapitány, Mr. Spock és dr. McCoy hiánya egyre nagyobb problémákat vet fel. Ugyanis a hajót senki nem tudja megfelelően irányítani, a betegek sorra halnak meg, Miss Chapel zokogásától meg visszhangzik az egész hajó. El nem bírom képzelni, mit eszik az a bombajó nő azon a hegyesfü... Bocsánat, időnként kissé elragadtatom magam. Úgy döntöttem, küldök egy felderítőcsapatot Kirkék felkutatására. A csapat tagjai többek között Pavel Csekov és Christine Chapel. Így legalább egy kis időre megszabadulunk tőlük. A felderítőcsapat... egy pillanat, Uhura, keressen már egy szinonimát arra, hogy felderítőcsapat, mert ez már szóismétlés. Mondom, szinonimát, süket maga? Dehogy akarom sértegetni, honnan tudjam, mit jelent szuahéliül! Komolyan kezdek kikészülni. A szinonima... vagyis izé, a felderítőcsapat a hetes űrkomppal megy a klingon fővárosba. Bejegyzés vége.

*

Kirk, Spock és McCoy orrukat lógatva ültek a padon, és a cella komor szemközti falát bámulták.

– Hé! – szólt be egy őr. – Maguk azok a bérgyilkosok, akiket ki fogunk végezni?

– Igen, mi vagyunk – felelte Spock, és nem értette, mi ez az öldöklő pillantás Kirk és McCoy részéről.

– Előkerült a bizonyíték, ami alapján halálra ítéljük önöket. Kérem, fáradjanak a tárgyalóterembe.

– Nem kísérne el minket? Nem tudjuk, merre van a tárgyalóterem.

– Nyugi, mindenhol ki van írva. – Az őr kinyitotta az ajtót és otthagyta őket.

Kirk a folyosó falán lévő kiírásokat olvasgatta. – Kórház balra... Kijárat jobbra... Á, megvan: tárgyalóterem, egyenesen. Gyerünk.

A vádlottak padján helyet foglalva Kirknek halványan derengeni kezdett, hogy mi lett volna, ha jobbra indul a folyosón, de már késő volt. A bíró rájuk nézett és unott képet vágott.

– Ezek kik? – kérdezte az ügyésztől, aki éppen a cipőjét fűzögette és szemmel látha-tóan unatkozott.

– A föderációs bérgyilkosok, bíró úr.

– Azokat ma már kivégeztük egyszer.

– Akkor miért vannak itt?

– Valószínűleg adminisztrációs hiba folytán.

Közben ketten becipelték a koporsót, mint legfőbb bizonyítékot.

– Meg vagyunk mentve! – súgta McCoy. – Ez a kamu-koporsó, amit Spockkal vettünk.

– Na és?

– Legyen eszed, Jim! Ez a koporsó olyan üres, mint a Bravo magazin vulkáni kiadásának Szerelem, szex, gyengédség rovata hét év közül hatban. Ha azt hiszik, ez bizonyíték, hát...

McCoy elnémult, mert a felnyitott koporsóban egy csontváz vált láthatóvá.

– Következtetése nem volt logikus, doktor – mondta (tudod, ki). – Ez nem tűnik üresnek.

– Azt én is látom, de hogy lehet ez?

– Nem kaptak engedélyt a beszédre! – szólt rájuk a bíró. – Egyébként a Sar City Plaza luxushotel 215. lakosztálya előtt találtuk.

– Egy pillanat! – szólalt meg Kirk. – Ellopják a tulajdonunkban lévő koporsót és még maguk akarnak minket elítélni?

– Helyesen látja a helyzetet. Bármilyen cselt szívesen bevetünk, ha föderációsokat végezhetünk ki.

McCoy megpróbált a bíró együttérzésére hatni. Sikertelenül, mert nem volt neki. – Mit szólna, ha a maga koporsóját lopná el valaki?

– Akkor már alighanem semmit.

– Nem úgy értem, hanem ha...

– Pofa be! Nem érek rá vacakolni, mert ma még harminc tárgyalást kell lefolytatnom. Holnap kivégzés. Belépő: fejenként kétszáz, nyugdíjasoknak százötven, áldozatoknak ingyenes. Menjenek vissza a cellába.

– Lehet egy utolsó kívánságunk? – kérdezte McCoy.

– Lehet.

– Telefonálni szeretnék. Fel akarom hívni az elvált feleségemet és még egyszer az orra alá dörgölni, hogy az ő hibájából váltunk el. Ugyanis soha nem tekerte vissza a fogkrémestubus kupakját.

Kirk elvigyorodott. – Én meg szeretném felhívni az összes eddigi barátnőmet és elköszönni tőlük.

McCoy arcán széles mosoly terült el. – Ezt jól kitaláltad, Jim, mert akkor legalább száz évig kell élned, a telefonszámlád meg duplájára növeli a klingon államadósságot.

A bíró Spockhoz fordult. – És maga?

Spock jól megfontolta a választ. – Szeretném, ha szabadon engednének. Minket – tette hozzá látva Kirk és McCoy arckifejezését.

– Nos, mivel a törvényeink előírják, hogy az utolsó kívánságokat teljesíteni kell, beleegyezem. Hé, hová sietnek? Mivel minden utolsó kívánságot teljesítenünk kell, megkérném a doktort és a kapitányt, hogy bonyolítsák le a telefonhívásaikat. Azután mehetnek.

Kirk utoljára akkor vágott ilyen keserves arcot, amikor kinevezték az Enterprise kapitányává.

*

Scotty és a felderítőcsapat az eligazítóban beszélték meg a teendőket.

– Mr. Scott! Miből gondolja, hogy a hetes űrkomp lesz a legjobb? – kérdezte Csekov.

– Onnan, hogy az eddigi epizódokban is mindig azt használták. Szerintem több nincs is.

– Logikus – sóhajtotta Miss Chapel. Ez a szó mindig eszébe juttatta az ő drága egyetlen imádott Mr. Spockját, ezért különösen szerette mondogatni (az olyan szavakkal együtt, mint illogikus, racionális, irracionális és bámulatos).

– Kérem, Miss Chapel, a továbbiakban ne mondja ezt. Spockból is megárt a sok, még ha maga ezt nem veszi figyelembe, akkor is. A csapat vezetője Jason E. Scott lesz, mivel intelligenciája és rátermettsége révén erre ő a legalkalmasabb.

– Kösz, papa – vigyorodott el a fiatalember.

Christine az ifjabb Scottyhoz fordult. – Megkérdezhetném, minek a rövidítése a nevében az E.?

Jason E. Scott elvörösödött, és nem válaszolt, de az apja örömmel megtette helyette. – Enterprise. A flotta legjobb hajója után.

– De inkább az első keresztnevemet használom – sietett közölni Jason.

Az űrkompokhoz érve kellemetlen meglepetés várta őket. Az összes űrkomp hiányzott.

– Úgy látszik, a legénység élelmesebb tagjai arra használták a kompokat, hogy csendben meglépjenek – mondta Jason. – Tényleg, a patkányok a süllyedő űrhajót is otthagyják?

– Az űrhajók nem szoktak elsüllyedni és az Enterprise-on nincsenek patkányok. Bár a tribbliknél csak jobbak lehetnek.

– És most hogy megyünk vissza a klingon bolygóra?

– Nagyon nehezen. Mondjuk, sehogy. – Scotty vigyorgott. Imádott Enterprise űrhajója végre teljesen az övé!

*

– Azért rendes tőlük, hogy visszaadták a koporsónkat – mondta McCoy Spocknak, amint kiléptek a börtönből. A kapitányt ott kellett hagyniuk, hogy lebonyolítsa számtalan telefonhívását, ugyanis addig nem engedték szabadon. Kirk életében először átkozta a sorsot, amiért minden epizódban új nővel hozta össze.

Spockot már nem is zavarta, hogy mindenki messze elkerüli (ami azt illeti, tényleg ijesztően festett a koporsóval a hóna alatt). – Most szépen visszamegyünk az Enterprise-ra. Összerakok egy űrkompot, és...

– Spock! Nézze csak! – McCoy a szemközti utazási iroda kirakatára mutatott. Óriási poszteren a csillagok közt lebegő Enterprise volt látható, alatta egy hosszabb szöveggel. TRAUMSCHIFF ENTERPRISE. UTAZZON A FLOTTA EGYETLEN KÍSÉRTETHAJÓJÁN! VÁLLALKOZÓ SZELLEMŰEK VEZETHETIK IS. FAKULTATÍV PROGRAM: LÖVÖLDÖZÉS ROMULÁN HAJÓKRA. SKÓT NÉPZENE, OROSZ ÉTELSPECIALITÁSOK. ÉRD.: AZ IRODÁBAN.

– Bámulatos, mennyi üzleti érzék szorult a legénységünkbe! Micsoda logika! Így vissza tudunk jutni a hajóra.

McCoy bement az utazási irodába, aztán kijött. – Ne örüljön annyira, Spock. Az elkövetkezendő három hónapban már nem lehet jelentkezni, minden hely tele van. Gondolom, a mi kabinjainkban szállásolják el a vendégeket. Mondja, mi a fenét csinál?

– Találtam néhány alkatrészt a zsebemben és összeraktam egy űrhajót. Ne aggódjon, kétszemélyes. Ezzel viszajutunk az Enterprise-ra.

McCoy felnézett az égre. – Elnézést, Mr. Roddenberry! Lehetne még egy kicsit valószínűtlenebb ez a történet?

*

– Mr. Scott! Egy ismeretlen űrhajó követ minket – jelentette Csekov.

– Lőjék szét.

– De Mr. Scott! – szólt közbe felháborodottan Uhura. – A kapitány ilyenkor azt szokta mondani, hogy próbáljunk meg kommunikálni vele.

– Fölösleges.

– De nekem az a dolgom, hogy próbáljak meg rádiós kapcsolatot létesíteni az ehhez hasonló űrhajókkal. Ezért kapom a fizetésem...

– Tudja, mit? Ki van rúgva.

Uhura vállat vont és átkapcsolt a City Rádió kívánságműsorára.

– Mr. Scott! – mondta Sulu. – Szerintem nem lenne célszerű szétlőni a másik hajót...

– Sulu! Maga is ki van rúg...

– ...mert a forgatókönyvben azt olvastam, hogy az ismeretlen hajóról ki fog derülni, hogy Mr. Spock és dr. McCoy utazik rajta.

– Nézze, Sulu, az utóbbi három napban még semmit nem lőttünk szét. Ez ellenkezik az amerikai filmek legfőbb szabályával, miszerint ötpercenként egy bunyó, tízpercenként egy lövöldözés és félóránként egy nyálas csókjelenet kötelező.

– Igen, de az is szabály, hogy a főszereplőt, ez esetben Mr. Spockot tilos kinyírni.

– Látja, ebben igaza van. Inkább mégsem lövünk.

Nyílt a turbólift ajtaja, egy pillanatra feltűnt mögötte Spock és McCoy, aztán a lift velük együtt visszazuhant a liftakna aljára.

McCoy felállt és megdörzsölte sajgó hátsóját. – Mr. Spock! Volt már olyan epizód a sorozatban, hogy kivételesen minden tökéletesen működött?

– Az nem lett volna logikus, mivel az Enterprise-t földi emberek építették. Egy vulkáni űrhajó természetesen...

McCoy barátságosnak a legkevésbé sem mondható pillantása elhallgattatta Spockot.

– Azonnal a gyengélkedőre kell mennem. Elképzelni is rémes, mit csinált Miss Chapel, amíg nem voltam itt – mondta McCoy.

– Nekem viszont azonnal a hídra kell mennem, mivel...

– Az nem logikus, Spock, mert a gyengélkedő pont útbaesik a híd felé – hazudta szemrebbenés nélkül McCoy, mert tudta, hogy Spockot a logikára tett utalások mindig meggyőzik.

Miss Chapel éppen akkor lépett ki a gyengélkedőből, amikor nyílt a liftajtó. A nő arca felragyogott.

– Tudtam, hogy életben vagy, drágám! – kiáltotta, és kitárt karral rohant a kilépő Spock és McCoy elé; mosolya úgy sugárzott, mint egykor Csernobil.

McCoy elvigyorodott. – Megható, hogy ennyire örülsz nekem, Christine... – Nem tudta befejezni, mert a nő szélvészként viharzott el mellette és Spock karjába vetette magát. A vulkáninak már nem maradt ideje kitérni előle, kénytelen volt önvédelemből megszorítani a Christine nyaka és válla közti ideget. A nő elvesztette az eszméletét.

– Hát, magától aztán tényleg döglenek a nők, Spock. Megtanítaná nekem is, hogy hogyan kell így kikapcsolni Christine-t?

– Nem, doktor, mert valószínűnek tartom, hogy rajtam próbálná ki. – Spock visszalé-pett a turbóliftbe és a hídra ment.

Scotty meglehetősen kelletlenül állt fel a parancsnoki székből, amikor Spock belépett. – Imádom az időzítését, Spock. Pont most jön vissza, amikor elküldtük a felderítőcsapatot a keresésükre? A Haldor-01 adta kölcsön az űrkompot.

Spock felvonta a szemöldökét és leült. – Visszamehet a gépházba, Mr. Scott. Átveszem az irányítást. Mr. Sulu, állítson bennünket körpályára egy egyenes mentén. Teljes meghajtást kérek.

*

Néhány száz év múlva...

James T. Kirk kilépett a börtön ajtaján, és elővette a kommunikátorát. – Kirk az Enterprise-nak. Sugározzanak fel!

– Ki a fene az a Kirk?

– Ne szórakozzanak már! Energiát!

Amint materializálódott a transzporterállomáson, meglepetten nézett körül. Mintha kicsit megváltozott volna a hajó. Ezért még számolunk, Spock! gondolta, és a híd felé indult.

Meghökkent, amikor meglátta az ismeretlen, kopaszodó férfit, aki az ő székében ült. – Hé, az az én helyem! – dörrent rá. – Kicsoda maga?

– Ezt én is kérdezhetném. Én Jean-Luc Picard vagyok, az Enterprise kapitánya.

– Hű, a francba, de elszaladt az idő – morogta Kirk. – Szóval ez már a Next Generation? Nem tudja, hogy juthatnék vissza a saját sorozatomba?

– Melyik a maga sorozata?

– A Star Trek.

– De hát ez a Star Trek.

– Ez nem az. A Star Trekben Spock is szerepel.

– Spock? – tűnődött Picard kapitány. – Spock... Ó, már eszembe jutott! Az a Spock, aki kétszáz évvel ezelőtt megkapta a Föderáció legmagasabb kitüntetését, mert hősiesen hazaszállította az elhunyt elnök koporsóját. Minden történelemkönyvben benne van.

– De felvitte az Isten a dolgát – morogta Kirk. – Csak azt ne mondja, hogy a hajómon mindenkiből ilyen híresség lett. Csekov például...

– Mármint Pavel Csekov? A Föderáció első orosz származású elnöke?

– Na ne hülyéskedjen, az nem létezik.

– De igen. A történelemkönyvekben az áll, hogy miután az ostoba és korlátolt kapitány nem ismerte fel Csekov zsenialitását és kirúgta őt a csillaghajóról, amelyen szolgált, Csekov a politikának szentelte életét és nemsokára elnökké választották.

– És Uhurával mi lett?

– Nyota Uhura lett az első színesbőrű nő, akit admirálissá léptettek elő a Csillagflottánál. Ezt mindenki tudja.

Kirk szerényen elmosolyodott. – Azokban a történelemkönyvekben bizonyára említenek egy James Kirk nevű embert is...

Picard megrázta a fejét. – Sose hallottam róla.

Kirk tovább próbálkozott. – James T. Kirk... A Csillagflottánál szolgált...

– Sajnálom, nem tudok ilyen nevű Csillagflotta-tisztről. Egy pillanat. Ha ennyire fontos, utánanézek a lexikonban. Á, itt van. Kirk, James Tiberius... Te jó ég, hogy lehet valakinek ilyen hülye neve? – pillantott fel a monitorról. – Azt írják, hogy „a U.S.S. Enterprise kapitánya; 2275-ben öngyilkos lett, miután nem őt, hanem Hikaru Sulut nevezték ki a teljesen átépített és modernizált új Enterprise parancsnokává". Ami azt illeti, Mr. Suluról már hallottam. Karrierje a flottánál a mai napig egyedülállónak számít...

Kirk keze ökölbe szorult. – A sánta nénikédet, Sulu – dünnyögte bosszúsan.

Picard aggódva nézett rá. – Jól érzi magát? Talán lemehetne a gyengélkedőre. Dr. Crusher majd kivizsgálja.

Kirk szófogadóan a gyengélkedőre ment. – Jó napot – mondta a neki háttal álló fehérköpenyes nőalaknak. – James Kirk vagyok. Izé... – Az illető ugyanis megfordult és szélesen elmosolyodott. – Dr. Beverly Crusher vagyok. Miben segíthetek?

Kirk szemei kocsányon lógtak. – Jöjjön velem a hajómra. Azt hiszem, egy ilyen hajóorvossal jobban kijönnék, mint McCoyjal...

Crusher doktornő szeme elkerekedett. – Dr. Leonard McCoyra gondol? Aki 2280-ban Nobel-díjat kapott?

Kirk lemonó sóhajjal rogyott le egy székbe, ami vészesen recsegni kezdett, de nem esett szét. Úgy látszik, az új Enterprise berendezése strapabíróbb.

– Ha maguk ennyire fejlettebbek nálunk, akkor bizonyára feltalálták már az időutazást. Szeretnék visszajutni a saját időmbe.

– Ez lehetséges. Melyik korból jött?

– Kétezerkétszáz...

Beverly unott képet vágott. – Szóval a kőkorszakból.

Kirk zavarba jött. – Csak vicceltem. Mi sokkal fejlettebbek vagyunk maguknál – hencegett. – A jövőből jöttem. – Szent egek, mi lesz még ebből, gondolta Kirk, de mindenesetre megérte ez az apró hazugság: a nő őszinte csodálattal nézett rá.

– Mesélne valamit a jövőről?

– Hát... – Kirk lázasan törte a fejét. – A mi űrhajóink szabadon tudnak közlekedni a dimenziók között. Egyszer felmentünk a mennyországba is, és az első tisztem húszezret nyert Istentől pókeren. Azonkívül ha bemegyek a büfébe és azt mondom: Kérek egy mogyoróvajas-szalámis szendvicset, azonnal megjelenik előttem egy szendvics, pontosan úgy ízesítve, ahogy szeretem. A hajóm olyan szuper, hogy ha a klingonok és a romulánok meglátják, önként adják meg magukat. És a fedélzeten mindig mindegyik műszer működik, még a turbólift sem romlik el soha...

Beverly Crusher itt szakította félbe. – Megbocsásson, de ezt már nem hiszem el.

Kirk vállat vont. – Na jó, talán ez egy kicsit túlzás volt, de naponta háromnál többször tényleg nem romlik el semmi.

– Jöjjön, erre van az időgép. Nem lenne helyes, ha tovább tartóztatnám...

– Dehogynem, tessék csak nyugodtan.

Beverly megsemmisítő pillantást vetett rá. Kirk jobbnak látta, ha beszáll az időgépbe. A doktornő megnyomott néhány gombot a gépen. – Viszlát, Kirk. Mehet vissza a jövőbe.

– Vissza a jövőbe? Azt én is láttam – mondta Kirk, de az időgép máris átrepítette egy másik korba.

„Vajon hol lehetek?" tűnődött Kirk, amikor kilépett az időgépből. – Hé! Van itt valaki? – Torkára fagyott a szó, mert az első, akit meglátott, egy színesbőrű vulkáni volt.

– Hát ezt nem gondoltam volna Spockról és Uhuráról – csúszott ki a száján.

– Ez nem logikus. Honnan ismeri ön az ük-ük-üknagyszüleimet?

– Mondjuk úgy, hogy régi barátaim.

– Elég régiek lehetnek, mert többszáz évvel ezelőtt éltek.

– Mondja, hol vagyok most?

– A Voyageren.

– Jézusom! Hogy jutok vissza az Enterprise-ra?

– Oda már sehogy, mert ötven éve felrobbant.

Kirk elszomorodott. – Szegény Beverly, pedig olyan szép nő volt. Ööö... Működik még ez az időgép? Vissza kell mennem a 23. századi Enterprise-ra, hogy... izé, hogy tanulmányozzam a régi űrhajókat.

A vulkáni felvonta a szemöldökét; kísértetiesen emlékeztetett az ük-ük-üknagyapjá-ra. – Szerintem maga a múltból jött. Úgy néz ki, mint egy kétszáz évvel ezelőtti ősember.

– Hogy lehet valaki ilyen nagyképű? – Kirk visszamászott az időgépbe. – Lenne szíves beprogramozni ezt az izét?

Visszaérve a 23. századba Kirk megkönnyebbülten nézett körül a hídon. – Úgy hiányoztatok – suttogta meghatottan.

Csekov Kirk felé fordult. – Nahát, Jim bácsi! Még mindig olyan kövér, mint volt.

Kirknek felment a vérnyomása. – Csekov! Azonnal ki van rúg... – hirtelen elharapta a mondatot, mert eszébe jutott, mit mondott Picard kapitány az előbb... vagyis izé, száz év múlva. – Sulu, maga viszont komolyan ki van rúgva.

– Én? Miért? – kérdezte sértődötten Sulu.

– Mert... Mert biztosan maga tanítja Csekovot az ilyen viselkedésre. – Két jövőbeli probléma megoldva, gondolta elégedetten Kirk.

– De ez nem igazság!

– Mr. Sulu – szólt közbe Spock –, meg kell valljam, a kapitány helyében én már sokkal korábban kirúgtam volna önt, mivel... ÁÁÁ! – Sulu egy jól irányzott rúgással némította el a vulkánit. Spock összegörnyedt; a rúgás legérzékenyebb testrészén érte. Kirk elvigyorodott arra a gondolatra, hogy minden bizonnyal a fekete hegyesfülűnek is befellegzett.

Uhura meglehetősen csalódott képet vágott.

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Sar City messziről nem úgy nézett ki, mint egy gyönyörű és bizalomgerjesztő város. Közelről meg aztán végképp nem.

Kirk megszólított egy járókelőt.

– Elnézést, a Kongresszusi Központba kell mennünk.

A klingon pasas végigmérte őket. – Még jó, hogy nem a Fehér Házba.

Kirk türelmetlenül rázta meg a fejét. – A Bolygók Egyesült Föderációjának követei vagyunk. Azért jöttünk, hogy a nemrég elhunyt elnök holttestét hazavigyük.

– Ugrassa a nénikéjét – morogta a klingon, és otthagyta őket.

McCoy aggódó pillantást vetett Kirkre. – Jim, nem gondolod, hogy egy egész picikét lejárattuk a Föderációt?

Kirk végignézett a sáros, iszapos Mikulás-jelmezen, amit viselt. – Hát, egy egész picikét talán igen.

– Ma már úgysem jutunk be a kongresszusi központba. Okosabb lenne, ha keresnénk egy alvóhelyet.

– Remélem, vannak szállodák ebben a városrészben, és még jobban remélem, hogy elfogadják a föderációs hitelkártyát.

Végigsétáltak néhány utcán. A járókelők messzire elkerülték őket.

– ÁÁÁÁÁ! – ordított fel Kirk.

McCoy az orvosi táskáját kereste, de nem találta. – Nagyon fáj, Jim?

– Nem, csak most jutott eszembe, hogy Spocknál maradt a hitelkártyám.

Kirk és McCoy egy koszos sikátorban találtak megfelelő alvóhelyet. – Nem egy luxusszálloda, de éppen illik az öltözékünkhöz – mondta McCoy. – Válassz: kukában akarsz inkább aludni vagy szakadt papírdobozban?

– Nekem mindegy, válassz te – morgott Kirk. Pár méterrel mellettük Gryllus Vilmos és Levente Péter a színes ejtőernyőjükkel egyenesen egy szeméttel teli konténerbe zuhantak.

– Ezeknek ma valahogy nincs szerencséjük – csóválta a fejét McCoy.

Szakadt ruházatú csavargó toppant Kirkék elé. – Itten be kell ám fizetni a lakbért, hapsikáim – dörrent rájuk.

– Nincs egy buznyák fillérünk sem – vallotta be őszintén Kirk.

– Hát aztat gondoltam, különben nem itt akarnátok aludni. De fizetségnek ez is megfelel – azzal leakasztotta Kirk nyakából az uzsonnástáskát.

– Hé! – csattant fel Kirk. – Most mit fogok enni?

A csavargó végigmérte a kapitányt. – Hát, nem úgy nézel ki, mint aki belehal egy kis koplalásba. Viszlát! – Továbblépett, és szemügyre vette Gryllus Vilmost és Levente Pétert, akik éppen az ejtőernyőjüket rángatták ki a szemét közül. – Itten be kell ám fizetni a lakbért, hapsikáim...

Pár utcával arrébb a Sar City Plaza luxushotel királyi lakosztályában Mr. Spock elégedetten merült a márvány fürdőkád forró vizébe. Az élet csodálatos is tud lenni, gondolta, és intett a gyönyörű vöröshajú szobalánynak, hogy töltsön neki még egy pohár pezsgőt.

*

Hajónapló. Csillagidő: az ördög tudja, mennyi, az ilyeneket mindig Mr. Spock tartja számon, ő meg nincs itt, hála a jó Istennek. Hikaru Sulu hadnagy bejegyzése a hajónaplóba. Hé, mi lenne, ha nem röhögnél a keresztnevemen? Jó, azt jelenti, hogy ragyogó, na és? Még mindig jobb, mint a Pavel! Anyucikádat ütögesd, azt! (Óriási csattanás). Elnézést, ez a hülye Csekov belezavart. Hol is tartottam? Ja, igen. A kapitány, Mr. Spock és az az idióta McCoy letrasz... tansz... szóval lementek a bolygóra. Amíg nem jönnek vissza, addig én parancsolok, úgyhogy húzz innen a sánta nénikédbe... nem neked mondtam, Nyota drágám, ez a hülye Csekov idétlenkedik megint. Fogd már be, te hülye! Nem, azért se írom ide, hogy a hajónapló orosz találmány! Különben is, mindenki tudja, hogy japán. A kapitány azt mondta, amíg ők lent vannak a bolygón, addig vigyem innen az Enterprisét... bocs, vagyis az Enterprájzt, mindig elfelejtem, hogy hogyan mondják amerikaiul, szóval hogy vigyem innen a hajót, úgyhogy elviszem, jó messze, de azt nem mondták, hogy hozzam is vissza, ami frankó, mert így végleg én maradok a parancsnok, és akkor Csekovot úgy kirúgom, hogy a csámpás lábai sem érik a földet... jó, nem csámpás, hanem lúdtalpas, muszáj neked mindenbe belekötnöd? ...de az első dolgom az lesz, hogy ezt a hajót eladom ócskavasnak... jaj, ne, Scotty, nem gondoltam komolyan, tegye már le azt a baseballütőt... Csekov, ha még egyszer meglátom, hogy a játékprogramjaimhoz nyúlkálsz, esküszöm, hogy lenyomom a cipődet a torkodon! Na, szóval ott tartottam, hogy... CSEKOV, MIT MONDTAM AZ ELŐBB? Egy pillanat... (Csekov hangja a háttérből: Neee, Hikaru, légyszíves, neee... hrrr... gluty... gluty...) Már megint nem tudom, hogy hol tartottam, úgyhogy itt abbahagyom. Te jó ég, most veszem észre, ez nem is a hajónapló volt, hanem Scotty skót népdalgyűjteménye! Ha megtudja, hogy beletöröltem... Na, viszlát, megyek, és veszek egypár karateleckét.

*

A kongresszusi központ kapujában az egyenruhás őr végigmérte Kirköt és McCoyt.

– Itt tilos koldulni.

– Félreértett! Mi csak...

– Guberálni is tilos.

McCoy óvatosan az őr háta mögé került, és ujjaival lazán megszorította a nyak és váll közti ideget.

– Micsinálsz? – hördült fel az őr, sarkon fordult és akkorát pancsolt be McCoynak, hogy szegény doktor a szemközti falra kenődött.

– Pedig Spocknak ez mindig bejön – méltatlankodott.

Kirk nem tétlenkedett: teljes testsúlyát bevetve nekidőlt az őrnek, aki elterült a padlón.

– Szálljon le rólam! Jól van, beengedem, csak szálljon már le rólam!

– Könnyű azt mondani! – háborodott fel Kirk, és minden erejét bevetve próbált feltápászkodni. – Doktor, hívj már egy emelődarut!

– Oké, amint levakarsz a falról.

Kirk nagy nehezen talpra állt és lekaparta McCoyt a falról. – Ha az elnök is ilyen állapotban lesz, legalább nem foglal majd túl sok helyet a a hajómon. Koporsó sem kell majd, csak egy nagyobbméretű boríték.

– Ha meg nem lesz ilyen állapotban, akkor egyszerűen ráülsz, és...

Kirk tűnődött, hogy lekeverjen-e egyet McCoynak, aztán úgy döntött, nem teszi. Kétdimenziós hajóorvosom úgysem volt még, gondolta. Legalább kifér a műtőajtó alatt, ha Spock véletlenül megint bezárja.

Az említett vulkáni éppen néhány nagyhatalmú klingon politikussal beszélgetett.

– Lenyűgöző a logikája – bókolt éppen az egyik klingon.

– Köszönöm.

A mellette álló másik politikus kimondottan ellenszenvesnek találta Spockot. – Maga annyira logikus, hogy az már nem emberi. – morgott.

- Még jobban köszönöm.

– Tudja, az utóbbi időben azt beszélték nálunk, hogy maguk föderációsok koszos, büdös csavargók, akik mindig úgy néznek ki, mintha éppen egy mocsárban dagonyáznának. Örömmel látom, hogy ez nem igaz – mondta az a klingon, aki lenyűgözőnek tartotta Spock logikáját, és végigmérte a jólöltözött, műveltnek és gazdagnak látszó vulkánit. – Úgy látom, a föderációsok mégiscsak civilizált...

– Ott van Spock! – harsant fel Kirk hangja a folyosó túloldaláról. Spock rémülten kapta fel a fejét, és meglátta a felé rohanó szakadt ruhájú kapitányt, hóna alatt a palacsintává lapított McCoyjal. Mindkettőjükről csöpögött a sár a kongresszusi központ folyosójának frissen tisztított szőnyegére.

A klingonok őszinte elképedéssel néztek rájuk, és kicsit hátráltak, amikor Kirk melléjük ért és megveregette Spock vállát. – Csakhogy megtaláltuk.

– Ismerjük mi egymást? – kérdezte pókerarccal Spock, menteni próbálva a menthetőt.

– Ne marháskodjon, Spock. Már hogyne ismerném az első tisztemet? A U.S.S. Enterprise első tisztjét?

A klingonok még jobban hátrálni kezdtek. – Az Enterprise első tisztje? – kérdezte gúnyos vigyorral az, amelyik ellenszenvesnek tartotta a vulkánit. – Mintha azt mondta volna, hogy egy csillaghajón szolgál.

– Én nem ismerem ezeket az urakat – tartott ki állítása mellett rendíthetetlenül Spock.

– Ha nem ismeri, akkor honnan tudja az a kövér, hogy maga Csillagflotta-tiszt?

Spock igyekezett szerény arcot vágni. – Hát, tudja, engem a Föderáció területén mindenki ismer.

Úgy tűnt, ez meggyőzi a klingonokat, ám ekkor Kirk hosszasan kotorászni kezdett a zsebében, és kiszórta a keze ügyébe kerülő dolgokat. Miután a padlóra került néhány dilítium-kristály, egy doboz Viagra, egy műfogsor, egy pár felragasztható műanyag hegyes fül a legutóbbi farsangról és Scotty feleségének rózsaszín csipkés melltartója, Kirk végre megtalálta, amit keresett. Egy fénykép volt, ami őt ábrázolta Spockkal, McCoyjal és Suluval, amint éppen sörözgetnek egy kocsmában.

– Na, most már eszébe jutottunk, Spock? Vagy annyira leitta magát, amikor a kép készült, hogy nem emlékszik semmire?

Spock életében először gondolt arra, hogy bár lenne Kirk – ha ez lehetséges – még kövérebb, mert akkor ő már nem látszana a fotón. – A képen bizonyára a hasonmásom látható. – közölte hűvös nyugalommal.

– A hasonmása nem ilyen, az szakállas. Nahát, Spock, milyen szép zöld lett!

Spock, hogy zavarát leplezze, lehajolt és elkezdte felszedegetni Kirk szétszórt holmiját. A műfogsor, a Viagra, a fülek és Scotty nejének intim ruhadarabja visszavándoroltak a Mikulás-jelmez zsebébe.

– Mintha lett volna nálam egy kis dilítiumkristály is – próbált visszaemlékezni zsebei tartalmára Kirk.

Spock vállat vont. – Én nem úgy láttam.

*

„Hajónapló. Csillagidő... hát, úgy fél nyolc körül lehet, mert sötét van kint... ja, az űrben mindig sötét van? Bocs. Hikaru Sulu parancsnok bejegyzése a hajónaplóba. MIN RÖHÖGSZ MÁR MEGINT? Fene a hülye orosz fajtádba..."

(Csekov hangja a háttérből). – Most nem is a keresztnevén röhögtem!

– Az más. Akkor min?

– A vezetéknevén. Hikaru Zulu...

(Verekedés hangja). Na, hol is tartottam? Elnézést, időnként meg kell regulázni ezt a Csekovot, különben elkanászodik. Jelenleg szerencsére el van foglalva: a fogait szedegeti fel a padlóról. A hajó elég lassú, Uhura éppen az előbb jelentette, hogy a U.S.S. Space Snail most húzott el mellettünk, és a kapitány beintett nekünk. Na, ez se integet többet. Apropó, Mr. Scott, fézereket újratölteni! Kiadtam a parancsot, hogy dobáljanak ki minden fölösleges dolgot, hogy gyorsabban haladjunk. Eddig kidobattam Csekovval több idegesítően pittyegő műszert, néhány orvosi vacakot McCoy szekrényéből – ha megbetegedik valaki, legfeljebb az is repül –, néhány vacak rozsdás kardot Kirk kabinjának faláról, egy bazi nagy vulkáni gránitkövet Spock kabinjából és egy egyenruhás űrrendőrt, aki nehezményezte, hogy szemetet dobálunk ki az űrbe.

Ez az idióta Csekov a fejébe vette, hogy megtanul dzsúdózni. Most komolyan azt hiszi, hogy sikerülhet neki?

Tegnap, amikor bekapcsoltam a számítógépemet, megjelent a monitoron egy felirat: „Szia, én egy vírus vagyok, és éppen most törlöm le a kedvenc játékprogramjaidat, kezdve a Mortal Kombattal. Egyébként ez Csekov műve." A nyavalyás esküdözött, hogy ő annyira hülye számítástechnikából, hogy a komputer a képébe röhög, amikor bekapcsolja, de természetesen én nem hittem neki és szétpofoztam azt a valamit a nyakán, amit ő nem átall fejnek nevezni.

Az előbbitől független megjegyzés: Megkérdeztem Scottyt, ért-e a számítástechnikához. – Hogyne – felelte –, az egész galaxisban én csinálom a legszívatósabb vírusokat. Egyedül olyan vírust nem tudok létrehozni, ami letörli a játékprogramokat, aztán Csekovra fogja az egészet. – Így aztán Scotty tisztázódott a gyanú alól, pedig eleinte azt hittem, ő a bűnös."

Sulu befejezte a diktálást a hajónaplóba.

– Hé, asszony! – üvöltött Uhurának.

– Mi van má' megint?

– Gyere már, ne szövegelj. – Sulu rávágott Uhura seggére, aztán az ölébe ültette a nőt.

– Milyen romantikus – szipogott Miss Chapel. – Bárcsak egyszer Mr. Spock...

– Christine, mi történt a múltkor, amikor éjjel bementél Spock kabinjába? – kérdezte kíváncsian Uhura.

Miss Chapel arcán ábrándozó mosoly jelent meg. – Nos, Mr. Spocknak szívecskés alsógatyája van – közölte.

– Ezt soha nem hittem volna – mondta Uhura tágra nyílt szemmel.

Sulu közel állt ahhoz, hogy féltékenységi rohamot kapjon. – Mondd csak, Nyota, miért érdekel téged ennyire az a hegyesfülű buzi?

– Engem nem érdekel az a hegyesfülű buzi. Az ilyesmit meghagyom Christine-nek.

– Ő NEM BUZI! - visított fel Miss Chapel és sértődötten elvonult.

Sulu vállat vont. – Pedig Kirk többször is mondta, hogy Spock a barátja. Akkor ezt most hogyan értelmezzem?

*

Kirk, Spock és McCoy kiléptek a kongresszusi központból, vállukon egy koporsóval. – Aztán remélem, tényleg az elnök van benne – morgott Kirk.

– Inkább nézz bele. Utálom a zsákbamacskát. – javasolta McCoy.

– Nézz bele te. Te már hozzászokhattál, de nekem felfordul tőle a gyomrom.

Kirk elővette kommunikátorát és beleszólt. – Scotty! Sugározzanak fel.

Nem érkezett válasz; McCoy és Spock kommunikátorán sem.

– Kapitány! Úgy emlékszem, elküldte az Enterprise-t. Valószínűleg már olyan messze értek, hogy a szubtéri hanghullámok relatív frekvenciája...

– Köszike, Spock, ennyi elég.

Spock elfojtott egy elégedett mosolyt. Amíg a kapitány ilyen síkhülye és nem jön rá, hogy az idegen szavak nagy részéről Spock sem tudja, mit jelentenek, addig tetszeleghet a mindentudó, szuperintelligens tudományos tiszt szerepében.

– Spock, nem emlékszik, mikorra rendeltem ide vissza a hajót?

– Ha jól emlékszem... persze, hogy jól emlékszem, hiszen a különböző mnemonikus...

– Spock!!!

– Azt mondta nekik, hogy amíg lent vagyunk a bolygón, addig ne jöjjenek vissza.

– És meddig leszünk a bolygón? – kérdezett közbe McCoy.

– Amíg nem jönnek vissza értünk az Enterprise-zal.

– Fantasztikus – sóhajtott fel keservesen Kirk. – Egyelőre menjünk a szállodába, a többit majd meglátjuk.

Egyetlen taxis sem volt hajlandó felvenni két nyakig sáros egyént egy felettébb sátáni külsejű hegyesfülűvel és egy koporsóval, így gyalog folytatták útjukat a szálloda felé. Spock egyszer csak azt vette észre, hogy egyre nehezebb a koporsó. Hátranézett. Kirk és McCoy sehol.

A logika ezúttal cserbenhagyta; elképzelni sem bírta, hol lehet a másik kettő.

– Kapitány! Doktor!

Semmi válasz.

– Jim! – szólította valamivel halkabban. Ekkor halk röhögést hallott, aztán Kirk hangját.

– Itt vagyunk a koporsó tetején, Spock. Gondoltuk, úgyis elbír minket...

Spock száján majdnem kiszaladt egy iszonyatos vulkáni káromkodás, és már készült, hogy földhöz vágja a koporsót Kirkkel és McCoyjal együtt, amikor a doktor is megszólalt.

– Mindenki tudja, milyen fantasztikusan erősek a vulkániak. És milyen intelligensek! Meg persze jóképűek és kedvesek is.

Spock felvonta a szemöldökét. Régóta szerette volna, ha McCoy elismeri a vulkáni faj felsőbbrendűségét... de vajon miért motoszkál az agyában a sejtés, miszerint a doktor gúnyolódik vele?

McCoy folytatta. – És mivel Mr. Spock a legerősebb hármunk közül, ésszerűnek tű-nik, hogy ő visz minket. Ez így logikus. Sőt, bámulatos.

Spock teljesen meg volt győzve. Elégedett arccal vitte tovább a koporsót. Csak azt nem értette, Kirk és McCoy min röhög úgy, hogy visszhangzik tőle a város, és miért vet keresztet mindenki, aki meglátja őket.

*

A recepción némi gondjuk akadt. – Sajnálom, vámpíroknak nem adunk ki szobát.

– Nem vámpírok vagyunk – győzködte a recepcióst Kirk. – Ebben a kasztniban a Föderáció elnöke van, úgyhogy bánjon velünk több tisztelettel, ha szabad kérnem.

A recepciós megvakarta a füle tövét. – Van egy kis probléma. Halottaknak nem szokott sem készpénzük, sem hitelkártyájuk lenni, tehát az elnök úr nem vehet ki szobát.

– Á, az nem baj, ő elfér McCoy szobájában is.

– A nénikéd térdekalácsát, azt! – csattant fel McCoy.

– ...bár, ha belegondolunk, Spock lakosztályában még inkább. Rendicsek?

A recepciós megvakarta a másik füle tövét is. – Na jó, nem bánom. Ja, és még valamit – szólt utánuk, amikor Kirkék már a lift felé tartottak. – Mondják meg annak a hegyesfülűnek – intett Spock felé –, hogy húzzon sapkát. Ne rémisztgesse itt az embereket.

Spock felvonta a szemöldökét. Kirk elvigyorodott. – Mi van, Spock, dühös?

– Érzelmek nélkül nem lehet dühös az ember – felelte Spock. – Csupán illogikusnak tartom, hogy elrejtsem a füleimet, amikor a magáé és McCoyé sokkal rondább.

*

Hajónapló. Csillagidő 352-969. Jaj, elnézést, ez a telefonszámom. A mobilszámom meg 06-30-950-622, de ezen csak sürgős ügyben hívjatok. Hikaru Sulu kapitány bejegyzése a hajónaplóba. Egy perc türelmet kérek.

(A háttérből): Most min röhögsz, te hülye orosz? A vezeték-, vagy a keresztnevemen?

– Mind a kettőn, te idióta ferdeszemű.

(Verekedés hangja, azután csend).

Hajónapló. Csillagidő 3109.4. De lehet hogy nem annyi. Megfigyelésem szerint Kirk is mindig bemondta az első számot, ami az eszébe jutott. Pavel Csekov parancsnok bejegyzése. A Ragyogó Zulu pillanatnyilag gyengélkedik a gyengélkedőn. Talán nem kellett volna akkorát behúznom neki. Előre, elvtársak, a szocializmusért! Bejegyzés vége.

*

Kirk – kapitányi rangjára hivatkozva –, elfoglalta Spocktól a királyi lakosztályt és most kényelmesen terült el a selyembaldachin alatt a barackrózsaszín párnákon. Az egyetlen dolog, ami zavarta, a koporsó volt a szemközti sarokban. Valahányszor békésen elszundított volna, mindig eszébe jutottak azok a kísértettörténetek, amelyeket gyerekkorában hallott.

Pillantása újra és újra visszatévedt a koporsóra. Végül megunta, felkelt, átvitte szegény egykori elnököt a békésen horkoló McCoy szobájába, visszament a királyi lakosztályba és elégedett vigyorral elaludt.

McCoy az éjszaka közepén ébredt fel és a frász törte ki, amikor meglátta a koporsót. Először azt hitte, valamelyik egykori betege jött vissza, hogy kísértse, de aztán eszébe jutott az elnök.

A jó édes anyucikád, Jim – gondolta. Felkapta a koporsót és visszavitte a kapitányhoz.

Jim Kirköt éjszaka – az előző esti sörözés miatt –, szólította a természet parancsa. Felült, álmosan dörzsölte meg a szemét... még egyszer megdörzsölte... és kénytelen volt rájönni, hogy nem álmodik. A koporsó ott állt, ahonnan elvitte.

Valahonnan rémlett neki, hogy a halottak visszajárnak, hogy egykori gyilkosukat bosszantsák. Na de koporsóval együtt? – Nem én öltelek meg! – förmedt az elnökre. – Mész vissza azonnal?! – Hirtelen eszébe jutott, mekkora summát ígért neki az admirális, ha a holttestet viszonylag épségben hazaszállítják. – Vagyis várj, ne menj sehova. Majd én viszlek. – Újra megtette a sétát McCoy szobájáig és vissza.

McCoy pár perccel azután ébredt fel, hogy Kirk és az elnök megtisztelték látogatásukkal és az utóbbi – önhibáján kívül –, úgy döntött, itt marad. Ezúttal nem rémült meg, csak éktelen dühbe gurult. Felkapta a koporsót és visszacipelte Kirk lakosztályába.

A szemközti szoba résnyire nyílt ajtajában Spock állt. Órákon át figyelte Kirköt és McCoyt, amint ide-oda cipelik a szerencsétlenül járt elnök maradványait, és remekül szórakozott. Amikor McCoy huszonnyolcadszor vitte vissza Kirkhöz a koporsót, a kapitány ébren volt.

– Már vártalak – csapott le McCoyra. – Nem unod még ezt az ostobaságot?

Mindketten (bocsánat: mindhárman, az elnökkel együtt) eltűntek az ajtó mögött; az élénk vitának csak foszlányai szűrődtek ki a csukott ajtón. Spock habozott egy darabig, de vulkáni méltóságával összeegyeztethetetlennek tartotta, hogy hallgatózásra vetemedjen. Így csak találgathatott, miről folyik a vita odabent. Amikor azonban megjelent Kirk és McCoy, vállukon a koporsóval, és a legnagyobb egyetértésben igyekeztek Spock szobája felé, a vulkáni elővigyázatosan kulcsra zárta az ajtaját. Rövid ideig tétovázott, majd arra a következtetésre jutott, hogy itt úgysem látja senki, és az ajtóra tapasztotta a fülét.

Tisztán hallott mindent. – A francba, ez bezárta – morgott McCoy. – Pedig úgy tudtam, a vulkániak sosem zárkóznak be.

– Hát, sajnos, marad nálad a hulla.

– Miért pont nálam?

– Jó, döntsük el pénzfeldobással. Fej vagy írás?

– Legyen fej.

Spock pénzcsörrenést hallott, aztán Kirk káromkodását. – A fene egye meg, hát nem beleesett a koporsóba? Ki ne nyisd! Tudod mit – Kirk hangja hirtelen jóságosnak és megértőnek tűnt –, legyen nálam reggelig.

McCoynak gyanús volt ez a hirtelen színeváltozás, de szívesen beleegyezett.

Alig egy órával később újra feltűnt a folyosón Kirk, hóna alatt a koporsóval. Óvatosan benyitott McCoyhoz. A doktor látszólag mélyen aludt.

Kirk megkönnyebbülten csapta le a koporsót az egyik sarokba, és sietve távozott. Alighogy kilépett az ajtón, McCoy felült az ágyon. „Ezért még számolunk, Kirk", gondolta. Várt egy darabig, majd miután úgy vélte, a kapitány már bizonyára alszik, visszavitte a koporsót.

Kirk hajnaltájban ébredt fel, és rendkívül csúnyát mondott McCoyra, aztán dühösen kicsapta a koporsót az ajtaja elé, a folyosóra.

*

Hajónapló. Csillagidő: na, legyen mondjuk 4444.4, mert a 4 a kedvenc számom. Pavel Csekov parancsnok bejegyzése. Az Éljen Lenin elvtárs! nevű csillaghajó (az egykori U.S.S. Enterprise) fedélzetén minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Kirk, Spock és McCoy elvtársak azóta sem jelentkeztek, úgyhogy véglegesen átvettem a hajó parancsnokságát. Minden maradt a régiben, csak néhány apróbb változtatást rendeltem el.

1. Smith és Brown zászlósokat kiküldtem az űrbe, hogy vörös csillagot fessenek a ha-jó oldalára. Amelyikük odafesti a sarlót-kalapácsot is, dupla adag vodkát kap.

2. Uhura elvtársnő ruháját túlontúl konzervatívnak találtam, így felül tíz centivel mélyebb lett a kivágása, alul húsz centivel magasabban végződik a szoknyája. Ha Spock elvtárs a továbbiakban mégis visszatérne a hajóra, a fent említett változtatásokat Chapel elvtársnő ruházatán is elvégezzük.

3. Ma este kerül megrendezésre a Ki tud többet a Szovjetunióról? első fordulója. Az első helyezett megkapja a Pavel Csekov érdemrendet.

4. A hajón kihirdetésre került, hogy a Bolygók Egyesült Föderációjától, ettől a rothadó kapitalista burzsuj bandától többet nem fogadunk el utasításokat.

5. A kisdobos őrzi egészségét és védi a környezetet.

6. Felebarátod házastársát ne kívánd. (Kiegészítés: Csak ha ő is akarja).

(Scott elvtárs azt mondja, hogy ezt az utolsó kettőt már hallotta valahol. Pedig én találtam ki mindkettőt, úttörő becsületszavamra.)

Előre, elvtársak, a szocializmusért! Bejegyzés vége.

*

– Spock!

Kirk és McCoy eszét vesztve dörömböltek a vulkáni ajtaján. Spock sietve felvette az egyenruháját, az ágy alá rejtette a nagy zacskó pattogatott kukoricát és a Pesti Vicc legújabb számát, mielőtt ajtót nyitott.

– Mi van magával, Spock? Azt hittem, már sosem nyitja ki – zsörtölődött Kirk.

A vulkáni igyekezett méltóságteljes arcot vágni. – Éppen meditáltam, kapitány.

McCoy meglátta a szétszóródott pattogatott kukoricát a földön, de nem szólt semmit.

– Maga képes meditálni, amikor ilyen hatalmas gonddal küzdünk? – tört ki Kirk. – Ellopták a koporsót!

Spock felettébb értelmes képet vághatott, mert McCoy jóindulatúan elkezdte magyarázni a helyzetet. – Az elnök úr holttestét ellopták a folyosóról, ahova Jim kitette – mondta szépen, tagoltan. – Fel tudta fogni, vagy ismételjem el lassabban?

– Bámulatos – jelentette ki Spock.

– Micsoda? A koporsólopás? – hördült fel Kirk.

– Nem. Bámulatos, hogy ez a McCoy ennyire hülye és mégis elvégezte az egyetemet.

– A személyes érzelmeire most nincs idő, Spock. Csináljon már valamit!

Spock felvonta a szemöldökét, amúgy spockosan. – Rendben van, kapitány. Azonnal intézkedem.

Kirk és McCoy megkönnyebbülten hagyták el a szobát. Most, hogy már Spock a kezébe vette a dolgokat, szundikálhatok egyet, gondolta Kirk elégedetten.

McCoy az ajtóból még visszafordult. – Spock, nem adná kölcsön azt a Pesti Viccet, ha majd elolvasta? – Spock elzöldült. Most vette csak észre, hogy az újság széle kilóg az ágy alól.

*

– Elnézést, itt a recepción szokták leadni a talált tárgyakat?

– Igen. Miért, talált valamit?

– Nem, sajnos éppen ellenkezőleg. Elvesztettem valamit. – Spock egy kicsit kényelmetlenül érezte magát.

– Melyik szobában lakik?

– A 215.-ben, a déli szárnyban.

– Ja, az a Rozi néni területéhez tartozik.

– Ki az a Rozi néni?

– Ő takarít azon a folyosón, tehát a szállodaszabályzat értelmében ott csak ő lophat. Ha beszélni akar vele, megtalálja a személyzeti részlegen.

Spock a személyzeti felé indult.

– És még valami – szólt utána a recepciós. – Mondtam már, hogy azokat a füleket ne mutogassa. Lajos atya tegnap meglátta, és azóta is a szobájában kuksol és a rózsafüzért mondja.

Spock visszafordult. A recepciós sajnálkozva mérte végig.

– Szegény Lajos atya. Tudja, mit csináljon a füleivel? Húzzon rá sapkát.

Spock nagy levegőt vett. – Tudja, mit csináljon Lajos atya a rózsafüzérével? – Egy pillanatnyi szünet után kibökte: – Ha nem volnék úriember, most megmondanám.

*

Spock elgondolkodott. Sokszor hallotta már McCoytól ezt a „tudod, mit csinálj" kezdetű szöveget, de mivel rajta kívül mindenki értette, miről van szó, sosem mondták végig a mondatot. Vajon mire célozhat ilyenkor McCoy?

Elmélkedését géphang szakította félbe. – Megérkeztünk a személyzeti szobákhoz.

Spock felpillantott, de a liftajtó nem nyílt ki.

– Ajtónyitási költség: tíz fitying.

Spock előkotort egy tízest. – Ezek a klingonok mindenhol tarhálnak, ahol tudnak – morgott félhangosan.

Az ajtó még mindig nem nyílt ki. – Ön nyilvános helyen becsmérelte a klingon népet. Büntetés: ötszáz fitying.

– Nyilvános helyen? Nincs itt senki rajtam kívül!

A géphang rendíthetetlenül folytatta. – Vitatkozik és feltartja a liftet. Ezzel időveszteséget okoz a huszadik emeleten várakozóknak, amit köteles megtéríteni nekik.

Spock előkapta fézerét.

– Tiltott fegyverhasználat: ezerötszáz fity... – A géphangnak már nem volt ideje befejezni. Spock szétlőtte az ajtót és kisétált. Már a folyosón járt, amikor újra megszólalt mellette egy géphang.

– Liftajtó javítási költsége: kétezer fitying.

Spock vállat vont és egy icipicit elmosolyodott. – Küldjék meg a számlát James T. Kirk kapitánynak.

Rozi nénit könnyű volt megtalálni: csak a belőle áradó italszag után kellett menni.

Spock szemügyre vette az asszonyt. – Maga takarít a déli szárnyban?

– He? Eegen, én. Mért, nem teccik?

Spock megvonta a vállát. – Ami azt illeti, a molyokat az ágyneműből mellőzhette volna.

– Az nem moly volt, hanem nimoy.

– Miii?

– Klingon nyelven így hívják a csótányt.

– Egy perc türelmet kérek. – Spock felnézett az égre. – MONDJÁK MEG A FORGATÓKÖNYVÍRÓNAK, HOGY SZÓRAKOZZON A KERESZTANYUKÁJÁVAL! – Visszafordult Rozi nénihez. – Elveszítettem egy koporsót. Nem tud róla valamit?

Rozi néni feje valamelyest kezdett kitisztulni. Hogy ezt megakadályozza, húzott egy jót a kezében tartott palackból, aztán hármat pislogott. Kancsal szemei előtt duplán jelent meg Spock. Ami azért mégiscsak sok a jóból.

– Mi... mit veszített el? – hebegte.

Vajon miért ilyen lassú a felfogásuk az emberi lényeknek? töprengett Spock. – Egy koporsót – ismételte türelmesen.

Rozi néni Spock hegyes füleit vette szemügyre és kicsit távolabb húzódott. – Ugye, ez nem fertőző?

– Mármint a koporsó? Legfeljebb ha nem válaszol azonnal és értelmesen. Mert akkor magának is hamarosan szüksége lehet egyre. – Spock kezdett kijönni a béketűrésből.

– Nem a koporsó, hanem ezek az idétlen fülek.

– Mi lenne, ha leszállna a füleimről?

– Szálljak le? Nem is ülök rajta. Meglehetősen kényelmetlennek tűnik.

Spock úgy döntött, egyelőre nem dühödik be, pedig egyre erősebb késztetést érzett rá. – Elnézést, de megmondaná, hova lett a koporsóm?

– Biztosan ott, ahol hagyta, mielőtt idejött kísérteni. A temetőben, a föld alatt.

– Nem ott hagytam, hanem a folyosón, a 215-ös előtt. Hová lett?

– Mittudomén. Tegnap nem is én takarítottam, hanem a Mary.

– Nem a Mary, hanem Mary! Nevek elé nem teszünk névelőt.

– Akkor mért híjják névelőnek? Nem logikus.

– Még maga beszél logikáról? Hol szedte fel ezt a rémes mucsai tájszólást?

– Haggyonmábékén, úgy beszélök, ahogy nekem teccik. Nem szólhat bele.

– De beleszólhatok, mert én vagyok a rendező.

– De nem szólhat bele, mert a sógorom a film fő szponzora.

– Térjünk vissza az előbbi témánkra. Nem látta a koporsót?

– Hát ha maga a rendező, akkor tudnia kell.

Spock keserveset sóhajtott. Rozi néni vigyorogva nézett rá. Mivel már elfogyott a whiskyje, teljességgel kitisztult a feje, és kutatni kezdett emlékezetében, vajon honnan ismerősek neki ezek a hegyes fülek?

Aztán beugrott. A Bibliából.

– Segítség!!! – ordított fel. – Segítség! Itt az Ördög!

Spock összehúzott szemöldökkel nézett utána, aztán a folyosó másik végén feltűnt halálravált, rózsafüzért szorongató Lajos atyához fordult. – Hát nem rémes? Az ember már tíz percre sem hagyhat magára a folyosón egy koporsót anélkül, hogy ellopják.

Lajos atya háromszor keresztet vetett. – Távozz tőlem, Sátán!

Spock biccentett. – Ámen. Megható az ilyen mélységű vallásos érzület. Nem látott valahol véletlenül egy koporsót...?

*

– Eredménytelen volt a kutatás – szögezte le Spock. – Ha csak nem számítjuk eredménynek, hogy Lajos atya bezárkózott a szobájába és háromnapos lelkigyakorlatot tart.

– Hát, én sem jártam több eredménnyel. – McCoy nem tűnt különösebben elkeseredettnek.

– Kapitány?

Kirk kihúzta magát. – Bár én sem jártam sikerrel, állíthatom, hogy én végeztem a legalaposabb kutatást. Gondolnátok, hogy a büfében harmincféle hamburger kapható?

Rövid kopogtatás után egy feldúlt nő rontott a szobába. – Elnézést. Melyikük dr. Spock? Petikének magas láza van és félrebeszél. Azt mondja, látott a büfében egy olyan kövér embert, hogy ki kellett bontani a falat, hogy beférjen... és látta a Terminátort, onnan ismerte meg, hogy fémből volt a keze... és találkozott Luciferrel...

Kirk felállt. – Szegény gyerek tényleg félrebeszél. A büfében egyetlen hájpacnit sem láttam.

A nő tágra meredt szemekkel nézett rá. McCoy odalépett mellé és belecsípett a fenekébe. – Maga még szebb, mint Chapel nővér. – A doktor fémkezei enyhén felszikráztak.

Vendégük halálraváltan hátrált. Ekkor állt fel Spock. – Sajnos, összetéveszt valakivel, hölgyem. Én vagyok Spock, de...

Az asszony McCoy karjaiba ájult, ami ellen a doktornak nem volt kifogása, Kirknek már annál inkább.

Spock felvonta a szemöldökét.

– Kapitány...

– Igen, Spock?

– Ki az a Lucifer?

*

Hajónapló. Csillagidő: csillagászati időmérték, egysége a csillagnap, azaz a tavaszpont két egymást követő delelése között eltelő időtartam, = kb. 23 óra 56 perc 4,1 mp., (a Galaktikus Lexikon meghatározása szerint). Bejegyzés Pavel Csekov által.

Tulajdonképpen nincs semmi különös, amit érdemes lenne itt megemlíteni, de ha beszélni van kedvem, még mindig a hajónaplóval lehet a legértelmesebben. Kirköt és Spockot holttá nyilvánítottam, hogy végleg enyém legyen a hajó, ez utóbbi mondat törölve, szóval szomorú kötelességemnek eleget téve Kirk kapitányt és Mr. Spockot holttá nyilvánítottam, mert már egy ideje nem jelentkeztek. Jelenleg rám hárul a feladat, hogy értelmetlen utasításokkal borzoljam az egyébként is túlterhelt legénység idegrendszerét és megvigasztaljam Chapel elvtársnőt, akit rendkívül megrázott Spock eltűnése (a szó szoros értelmében megrázta, mert amikor meghallotta, véletlenül nekidőlt egy javítás alatt álló transzformátornak). Az orvosi naplóba bevezetésre került, hogy Miss Chapel remekül vezeti az áramot. Az űrhajót már annál kevésbé, úgyhogy nem ártana, ha az a lüke ferdeszemű meggyógyulna. Mindenesetre kiderült, hogy Chapel elvtársnő gerincoszlopa nemrég megsérült egy baleset következtében, és fémből készült gerincprotézissel pótolták, ami most feltöltődött árammal, így ha áramszünet van a hajón, elég az elvtársnő kezébe adni egy villanykörtét. (Megkérdeztem, mi történt az igazi gerincével, remélem, nem Sub-Zero rántotta ki, ahogy Sonyának szokta, de Miss Chapel csak elpirult és valamilyen cséplőgépről motyogott). Mr. Spock örülne, ha most itt lenne, mert Chapel elvtársnő egyre vonzóbb. Különösen a fémtárgyakat vonzza, ugyanis elektromágneses. Eddig ráragadt néhány vasaló, kávéfőző, csavarkulcs, kólásdoboz, porszívó, pár tonna űrben keringő hulladék, kilenc föderációs csillaghajó és a Terminátor. Az Eiffel-tornyot sajnos kénytelenek voltunk visszaküldeni. Bejegyzés vége.

Csekov hátradőlt a parancsnoki széken. – Kilátóernyőt aktiválni!

– Igenis.

A kilátóernyőn feltűnt egy másik űrhajó. Csekov felvonta a szemöldökét, de neki nem állt olyan jól, mint Spocknak. – Uhura, szóljon már át ezeknek a... izé, teremtsen kommunikációs kapcsolatot a másik hajóval.

– Kommunikációs csatorna megnyitva.

– Hé, takarodjanak a hajóm útjából! – üvöltött át Csekov. Legnagyobb meglepetésére a másik hajón Kirk utazott... – legalábbis a hangjából erre következtetett.

– Miért takarodjunk?

– Ööö... elnézést, kapitány úr... – nyögte ki Csekov és nyelt egyet.

– Ismerjük mi egymást? – Kirk hangja értetlenkedő volt.

– Persze. Maga James T. Kirk.

– Nem, én Dexter vagyok.

– A Cartoon Networkről?

– Nem, a Haldor-01 fedélzetéről.

– Akkor is takarodjanak.

– Miért? Csak egyetlen értelmes okot mondjon!

– Mondok én hármat is. Egy: a Csillagflotta-járműveknek elsőbbségük van. Kettő: maguk nem is ebben a filmsorozatban szerepelnek. Három: fogalmam sincs, hogy kell egy csillaghajót irányítani, szóval ha nem mennek arrébb, összeütközünk.

Dexter meg volt győzve. Tökéletesen.

*

Kirk, Spock és McCoy a hotel éttermében ültek. Kirk előtt ételhalmok tornyosultak; a szomszéd asztalnál ülő klingonok fogadásokat kötöttek, vajon mindet meg bírja-e enni. (Aki arra tippelt, hogy nem, az ebédidő végére kétszáz fityinggel lett szegényebb).

McCoy rántott csirkét rendelt, és evés közben többször is a tőle lehető legtávolabb helyet foglaló Spockra sandított, végül felcsattant. – Ha már így is olyanok a fülei, mint egy nyúlnak, legalább ne zabálna folyton salátát!

Spock tüntetőleg nem vett tudomást a doktor eme kijelentéséről. Kirk elvigyorodott. – Ne bántsd szegényt, doki. Végül is, nemcsak a nyulak esznek salátát, hanem egyes rovarok is, például a csótány... Apropó, elhatároztam, hogy megtanulok klingonul. Nem tudja valaki, hogy mondják a csótányt?

Spock szeme szikrákat szórt. – MONDJÁK MEG A FORGATÓKÖNYVÍRÓNAK, HOGY KAPJA BE!

Ebben a pillanatban egy, a felhők közül lenyúló óriási kéz leemelte az étterem tetejét, és egy villámmal halálra sújtotta Spockot. Kirk és McCoy döbbenten meredtek rá.

– Isten büntetése! – ujjongott Lajos atya.

– Nem hiszem – ingatta a fejét Kirk, és felnézett az égre. – Elnézést, forgatókönyvíró úr! Elismerem, hogy hasonló helyzetben én is így reagáltam volna, és aki önnel packázik, az meg is érdemli, de gondolja meg, hogy Spock korai halála rengeteg poéntól fosztja meg az olvasókat a történet hátralévő részében, és az, hogy ő a rendező, további problémákat is felvet. Nem lehetne feltámasztani?

A forgatókönyvíró a fejét ingatta és Leonard Nimoyhoz fordult, aki immár ott állt mellette a stúdióban és éppen a Spock-füleket szedte le magáról. – Támasszuk fel Spockot?

– Ami azt illeti, kezdem rettenetesen unni ezt a marhaságot – vallotta be őszintén Nimoy.

– A többi színész kimondottan élvezi.

– Nekik könnyű, ők nem fulladnak bele az arcukat borító vastag sminkrétegbe, nekem viszont mindig zöldre kell festeni az arcom. Na jó, nem bánom, ne okozzunk csalódást a rajongóknak. A múltkor is annyira megsirattak, amikor megpurc... izé, hősi halált haltam.

A forgatókönyvíró a homlokát ráncolta. – Igen, de hogyan támasszuk fel? Kétszer ugyanaz nem megy.

– Ezt bízd rám. – Nimoy visszaragasztotta a hegyes füleket, és visszasétált az étterembe.

– Csak semmi érzelemkitörés, kapitány – intette Kirköt, aki már majdnem mint a hatszáz mázsájával Spock nyakába borult, azonnali agyonnyomással fenyegetve a vulkánit.

– Spock! Hogyhogy megmenekült? – kérdezte McCoy, és próbált úgy tenni, mint aki átkozza a sorsot, amiért nem tudja megszabadítani ettől a hegyesfülű alaktól – a valóságban azonban a doktor nagyon is örült. Imádta Spockot szívatni.

Spock szemében huncut szikrák villantak. – Nem haltam meg – biztosította McCoyt és Lajos atyára pillantott –, csak leruccantam a pokolba meglátogatni egy kedves barátomat.

Lajos atya reszketve lépett közelebb és szenteltvizet spriccelt Spock arcába. Meg volt győződve róla, hogy ennek hatására Spock kénköves füstté válik, vagy valami ilyesmi, de Spock csak megtörölte az arcát. – Ma már fürödtem, atyám.

– Ezért vizes a gatyám – vágta rá McCoy. – Mit szól, milyen jól rímel?

Lajos atya ordítva menekült.

*

Hajónapló. Csillagidő: a Kis Magyar Nyelvtan szerint ez egy alárendelő szóösszetétel; egyébként mit gondol, Uhura, hány hülye viccet tudunk még elsütni ezzel a csillagidővel? Uhura! Vegye már ki a füléből azt az izét, ha magához beszélek! Scotty, mit akar? Most nem is szidtam a hajót!!! Naaa! (Hosszabb csend).

Hajónapló. Csillagidő 3849.7. A pontos időt jelző óra ugyanis végig itt volt az orrunk előtt, de sem Sulu, sem Csekov nem vette észre. Montgomery Scott parancsnok bejegyzése. Többen úgy véltük, elég volt a kommunizmusból, így Csekovot leváltva véghezvittük a rendszerváltást. Eddig százötvenen váltották ki a vállalkozói igazolványt, elsőként én, úgy döntöttem ugyanis, hogy a szükséges új műszerek, valamint a meglévő gépek karbantartásának finanszírozása érdekében – de szép hosszú mondat volt! – az Enterprise-on ezentúl luxusutazásokat szervezünk. A legénység két tagját, akik éppen a vörös csillagot kaparták le a hajóról, térváltás közben lehagytuk valahol, így jelenleg száznyolcvanan vagyunk.

Na megyek, mert kezdődik a Dallas. Bejegyzés vége. Hol kell kikapcsolni ezt az izét?

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Olvasd el, és megtudod...

Úristen, ezt ki olvassa el
Amúgy poénos?

sakálemberek...

Jujj...

STAR TREK

A ZŰR, A LEGVÉGSŐ HATÁR...



Jim Kirk alsógatyában állt a nyitott szekrényajtó előtt, és bánatosan szemlélte magát a tükörben. Az új egyenruháját két hete csináltatta, és máris kihízta. Igazán feltalálhatnának végre egy olyan textilfajtát, ami együtt hízik az emberrel.

Sóhajtott, és felhúzta az egyetlen ruháját, amibe még belefért: a tavalyról megmaradt Mikulás-jelmezt. Elég furcsán mutatott rajta a Föderáció jelvénye, de Jim nem bánta.

Csengett a telefon. Kirk szorosabbra húzta derekán az övet, és körülnézett. Szeme végigpásztázta a mikrohullámú sütőt, a transzportert, a videót és a szonikzuhanyt.

– A telefon, te hülye! – szólt rá a számítógép, aminek külön az volt a feladata, hogy felvilágosítsa Kirköt ilyen esetekben.

William Shatner összevonta a szemöldökét, és újra megfogadta, hogy soha többé nem vállal szerepet science-fictionben. Képtelen kiismerni magát a sok hülye futurisztikus szerkentyű között, amik bizonyára egy elmebajos jövőkutató agyából pattantak ki, direkt azért, hogy megkeserítsék az ő életét. Ha valaha is lesz egy időgépem, esküszöm, visszaköltözöm a legsötétebb középkorba – futott át az agyán. Mindennek tetejébe ráadásul Sörös Sándor a szinkronhangja. Az élet néha igazán elviselhetetlen.

– Halló, itt Kirk – morogta. A telefon képernyőjén megjelent Komack csillagflotta-admirális arca. Jim ijedten kapott a kapcsoló után, és csak hangra állította a telefont, de már későn: az admirális meglátta Kirk rendhagyó öltözékét, és fel-vonta a szemöldökét, de nem tett róla említést.

– Üdvözlöm, kapitány. Rendkívül fontos ügyben hívom.

– Izgatottan várom – ásított egyet Jim.

– Most kaptuk a hírt, hogy a Föderáció elnöke merénylet áldozata lett a klingon béketárgyalás helyszínén.

Jim ünnepélyes vigyort öltött. Arra számított, őt nevezik ki a Föderáció új elnökévé, de sajna ebben csalódnia kellett.

Komack megvakarta a füle tövét, és folytatta. – Haza kellene hozni a hullát, hogy méltó temetést rendezhessünk neki. Tudja: kenyeret és cirkuszt a népnek. Olyan régen volt már egy jó kis elnöktemetés...

– Úgy érti, nekem kell hazahoznom?

– Nyugi, Kirk, rendesen megfizetjük. Az előleget már átutaltam a számlájára. Amint itt a hulla, megkapja a többit is. Szedje össze a legénység többi tagját is. Mind a 450-et.

Kirk mogorva arckifejezést öltött. – De uram! Szinte az egész sorozatban heten szerepeltünk: Spock, Scotty, McCoy, Sulu, Uhura, Csekov és én. Ja, meg Chapel, de ő is csak azért, hogy jókat lehessen rajta röhögni. Mi a fenének az a nagy rakás ember?

– Hát, minden epizódban meghalnak egy páran. A legénység fogyóeszköz, Kirk.

– Jé, tényleg. Érdekes, hogy Spockot, McCoyt meg engem még soha nem nyuvasztottak ki, pedig mi mindig nyakig benne vagyunk a... történetben.

– Mert maguk a főszereplők, nagyokos! Egyébként, ha jól emlékszem, Spock már meghalt egyszer, maga meg többször is, de utoljára már véglegesen.

– Én nem emlékszem rá.

– Mert azt a részt még csak a moziban adták le.

– Ja, tényleg, én nem járok moziba. Nem férek el a nézőtéren. És melyik űrhajót kapom ehhez a fontos feladathoz? Mármint az elnök úr holttestének a...

Komack elgondolkozott. – Hát, van valahol egy ősrégi hajó, még a huszadik század hatvanas éveiben tervezték. Hullaszállítónak pont jó lesz. Dögöljek meg, ha eszembe jut a neve... valami Emberprés...

– Enterprise – segítette ki Kirk.

Komack a homlokára csapott. – Hát persze, most már eszembe jutott, Enterprise! – Az admirális szeme kifordult, miközben holtan esett le a székről.

– Dögöljek meg, ha tudom, miért pont most hótt meg – dünnyögte Kirk. Nehézkesen felállt, és megpróbált még egyet húzni a nadrágszíján, de nem ment.

*

(Zene, majd Sörös Sándor hangja). Az űr a legvégső határ, ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata, hogy... hogy... súgjon már, Spock, a fene essen magába! Ja, igen, különös új világok felfedezése, új életformák, stb. felkutatása, és hogy eljusson oda, ahol a madár se jár.

(Zene, majd megjelenik egy hatalmas Star Trek-felirat.) William Shatner – Sörös Sándor. (Kirk hangja a háttérből: És muszáj erre mindig emlékeztetni?) Leonard Nimoy – R. Kárpáti Péter. DeForest Kelley – Balázsi Gyula. (McCoy: Disznóság, hogy mindig engem mondanak be utoljára! Sulu: Nyugi, engem be sem mondanak). Hulla hopp. (Ne vigyorogjon, Csekov, ez a mai rész címe. Shatner, tegye már el azt a szendvicset, adásban vagyunk!)

*

Kirk, Spock, McCoy, Sulu, Uhura, Scotty és Csekov lassan materializálódtak a transzporterállomáson. A legénység többi tagja már odafent volt.

– Érdekes – szólalt meg Kirk –, ilyenkor mindig eszembe jut, hogy vajon az első embert ki transzportálta fel az Enterprise-ra?

– Az első embert? – értetlenkedett Csekov. – De kapitány elvtárs, ha jól emlékszem, Ádám és Éva korában még nem volt űrhajózás. Az első űrrepülőgépet csak 1976-ban...

– Csekov, ez még viccnek is fárasztó volt – szólt rá McCoy.

– ...viszont az oroszok már 1961-ben küldtek embert az űrbe – fejezte be zavartalanul Csekov.

– Úgy tudom – szólalt meg Spock –, a legénység első tagját, aki a többieket felsugározta, egész egyszerűen beépítették a hajóba, amikor épült.

– Ez igazán eredeti megoldás. És hogy hívták?

– Kőmíves Kelemenné.

– Tényleg ismerős valahonnan a neve – tűnődött Kirk.

Leléptek a transzporterállványról vagy miről, szóval arról az izéről, amin ilyenkor meg szoktak jelenni. Scotty térdre borult és megcsókolta a padlót.

– A drága jó Enterprise – rebegte áhítatosan.

– Nahát, a pápa is ezt szokta csinálni – jegyezte meg Uhura.

– Miért, hát a pápa direkt csinálja? Én azt hittem, nem bír megállni a lábán – csodálkozott Sulu.

McCoy megcsóválta a fejét és Scottyra nézett. – Hogy szeretheti valaki ennyire ezt a vén teknőt?

Kirk elvigyorodott. – Nézd el neki, Öreg. Azelőtt Trabantja volt. Bár Scotty tényleg túlzásba viszi az Enterprise-imádatot. A felesége is azért vált el tőle, mert többször is véletlenül Enterprise-nak szólította.

Átsétáltak a hídra. – Mr. Spock, jelentést kérek a hajó állapotáról.

– Miért pont én? Ez Mr. Scott dolga.

– De neki már volt egy egymondatos szerepe ebben a részben, pedig nem olyan fontos szereplő, mint maga.

Spock kezdett zavarba jönni, ezért inkább a gombokat kezdte nyomogatni. Igazság szerint egyikről sem tudta, mire való, de nagyon szépen pittyegtek.

– A hajó állapota jelenleg: vagy-vagy.

– Az meg mi a francot jelent?

– Vagy ma esik szét, vagy holnap.

Jim egy kicsivel kevésbé érezte magát biztonságban az Enterprise fedélzetén, mint az előbb. – És a műszerek?

– Hát, lehet, hogy némelyik működik, de nem túl valószínű. Sajnos, az a műszer, ami a többi műszer állapotát jelzi, pont nem működik.

– Úgy tudom, van néhány új felszerelés is...

Scotty arca felderült. – Igen, uram! Például a fedélzeti számítógépet modernebbre cserélték.

– És most pontosabban végzi el a számításokat?

– Nem, de azóta nem fagy le rajta a Prince of Persia.

– Remek. Egyéb újítások?

– Á, semmi különös. Bevezették a villanyt... Kicserélték a padlószőnyeget... McCoy végre kapott egy csontvázat, nagyjából akkor, amikor a felesége elutazott Hawaiira és azóta se látta senki.

- Új liftet is szereltek be. – szólalt meg Spock.

– Igen, erről már hallottam. Hát nem fantasztikus, hogy ha feltalálnak valami újat, azt mindig az Enterprise-on használják először?

– És ha itt nem robban fel, akkor beszerelik a Csillagflotta többi hajójába is.

– Logikus, Mr. Spock. – Kirk lezöttyent a parancsnoki székbe, ami nagy reccsenéssel azonnal szétesett. – Úgy látom, a berendezés hagy némi kívánnivalót maga után – dünnyögte, miközben nagy nehezen feltápászkodott.

– Nem hiszem, Jim, de amikor azt a széket tervezték, nem számítottak ekkora túlterhelésre – felelte rezzenéstelen arccal Spock.

– Imádom, ha Jimnek szólít, de utálom, ha a súlyomra célozgat – morogta Kirk.

– A vulkániak nem szoktak célozgatni, kapitány. Ha akarja, kereken kimondom, hogy ön kövér, mint egy szaturnuszi vízielefánt.

– Ilyen állat nincs is.

– Persze, hogy nincs, mert ha lenne, szétesne alatta a Szaturnusz. Már így is csak a gyűrűk tartják össze.

Sulu megeresztett egy japán káromkodást. Az Enterprise az istennek sem akart beindulni.

– Kapitány úr, meg kellene tolni egy kicsit ezt a tragacsot – mondta. – Figyelem, irányítótorony vagy mi a szösz, nyissák ki az Űrdokk összes lehetséges ajtaját! Még nem tudom, melyiket fogom eltalálni.

Kirk kivezényelte a legénység kétszáz tagját, akik sikeresen kilökték a tragacsot az űrbe, ők azonban sajnálatos módon (vagy szerencséjükre?) ott maradtak. Kirk magában igazat adott a megboldogult Komack admirálisnak: indulásonként kétszáz ember, az annyi, mint...

Uhura hangja szakította félbe. – Kapitány úr, ezen az izén nem jön be a Slágerrádió.

– Nem is kell. Az Enterprise már önmagában is felidézi a hatvanas-hetvenes évek hangulatát. Spock, ellenőrizze, van-e klingon hajó a közelben.

Uhurának leesett az álla. – Azt is lehet ellenőrizni? Nagyon korszerű gép lehet.

– Igen, az. Ha megnyomjuk ezt a gombot, kinyúlik egy kar, rajta egy tribblivel. Ha a tribbli nyüszít, klingonok vannak a közelben.

– Egész ötletes megoldás – biccentett Uhura. – Remélem, a tribblinek nem esik baja.

– Uhura hadnagy, jobb, ha maga meg sem említi a tribbliket. – mondta vészjósló hangon Kirk.

– A tribbli klingonokat jelez – jelentette Spock, és megint pittyegett valamit a komputeren. – Szám szerint egészen pontosan... – a képernyőre nézett – ...0 < X < végtelen, amennyiben X-nek vesszük a klingon csillaghajók számát.

– Nem lehetne egy egész picivel pontosabban, Mr. Spock?

– Nos, tekintetbe véve, hogy X= -b plusz mínusz négyzetgyök alatt B négyzet mínusz 4AC per 2A, és ánégyzet plusz bénégyzet egyenlő cénégyzet, valamint E=mc, valószínűnek tartom, hogy X egyenlő...

Spock hosszas monológja közben Csekov kinézett az ablakon. – Három klingon hajó van a közelben, uram.

– Én is éppen erre a következtetésre jutottam – közölte Spock.

Csekov vigyorgott. – Ugye, milyen jó, hogy az utóbbi három évben, amíg nem találkoztunk, elvégeztem az általános iskola első osztályát, Jim bácsi? Méghozzá olyan jól, hogy közkívánatra még kétszer meg kellett ismételnem.

Kirk óvatosan leült egy székre. – Rendben, mesélje el mindenki, mit csinált az utóbbi három évben. Hiányzott a jó öreg Kirk kapitány, ugye?

Diplomatikus hallgatás után Uhura törte meg a csendet. – Én meglátogattam a családomat a dzsungelben. A törzsfőnök kövér felesége éppen aznap halt meg, így ennivaló volt bőven, csak kicsit rágós volt a néni. Egyébként anyukám azt mondta, hogy: „Nyota, igazán meghívhatnád egyszer ebédre azt a kedves Kirk kapitányt. Akkora lakomát csapnánk, hogy még a szomszéd falunak is jutna belőle.

– Igazán kedves, Uhura. Lehet, hogy tudok rá időt szakítani – mosolygott Kirk, akinek hízelgett, hogy még egy őserdei falucskába is eljutott hőstetteinek híre. – Halljuk, Sulu, maga mit csinált az elmúlt három évben?

– Képzelje, kétszer is legyőztem Kung Lao-t!

– Nagyszerű, Mr. Sulu! És miben? Karate?

– Nem, Mortal Kombat II. És dr. McCoy, ön mivel töltötte az időt?

McCoy legyintett. – Á, semmi különös. Boncolni tanultam Scully ügynöktől, kétszer vendégszerepeltem a Vészhelyzetben és egyszer a Chicago Hope-ban. Én arra lennék kíváncsi, mit csinált Spock.

Spock úgy tett, mintha a műszerek javítása annyira lefoglalná, hogy nem hallja meg a kérdést.

Kirk megköszörülte a torkát. – Mr. Spock!

Semmi válasz.

– Különös – jegyezte meg McCoy –, a vulkániak füle a legnagyobb az univerzumban, és mégis akadnak köztük süketek.

Spock erre már megfordult. – Semmi baj a fülemmel, doktor. Az elmúlt három évben egy vidámparkban dolgoztam.

– A szellemvasútnál?

– Nem, léggömbárusként, de aztán kirúgtak. – Spock megvonta a vállát. – Azok a vacak lufik mindig kidurrantak valamitől.

Kirk a vulkáni tűhegyes füleire nézett, és inkább nem szólt semmit.

Spockot Uhura mentette ki szorult helyzetéből. – Mr. Spock, telefonja van.

– Hangosítsa ki, kérem – mondta Spock, de azonnal meg is bánta, amikor a vonal túlsó végén édesanyja hangját hallotta meg. Amanda kedves asszony volt, de mivel a Földről származott, néha túlságosan is... szóval, nem viselkedett úgy, mint a logikus, érzelemmentes vulkániak. Enyhén szólva.

– Spock, drága pici fiacskám, azt ígérted, hogy azonnal felhívsz, ha megint az Enterprise-on leszel. – Amanda hangja csupa szemrehányás volt, és Spock azon tűnődött, vajon anyja honnan tudhat az Enterprise indulásáról. – Mama, honnan tudtad meg, hogy...

– Ó, hát a Vulkán háromezer kilométeres körzetében ki vannak rakva a táblák, hogy „Enterprise-zal behajtani tilos!" T 'Pau rendelte el, márpedig ő csak vészhelyzetben tesz ilyen óvintézkedéseket.

– Nahát, T 'Pau is szerepelt a Vészhelyzetben? – csodálkozott McCoy, de Kirk leintette. Az egész legénység a hídra csődült. Imádták hallgatni Spock magánbeszélgetéseit az anyjával.

– Mama, kérlek, most nem érek rá – próbálta Spock lezárni a beszélgetést.

– Tudom, hogy elfoglalt vagy, de egy kevés időt azért szakíthatnál szegény édesanyádra.

– De értsd meg, szolgálatban vagyok...

– Soha nem vetemednék arra, hogy a szabadidődben hívjalak, Spock. Igazán nem akarlak olyankor zavarni, hiszen tudom, milyen sok csinos lány van a hajótokon, például az az aranyos Uhura hadnagy vagy a kedves Chapel nővér...

Spock arca teljesen elzöldült, és Kirk már nyúlt a hányózacskó után, de még idejében eszébe jutott, hogy a vulkániak vére zöld, így Spock most valószínűleg elpirult.

– Mama, most tényleg nem érek rá.

– Rendben, nem is zavarlak tovább. Van nálad elég tiszta alsógatya? És reggel rendesen megmosod a füled?

– Mama!

– Jól van, mindjárt leteszem. Üdvözlöm a kapitányt és azt a... hogy is hívják a doktort, akire azt mondtad, hogy az egyik legjobb barátod és nagyon szereted? McCoy, ugye?

Spock teljesen megsemmisülve rogyott le egy székbe. – Mama, nem hagynád ezt abba?

– Nem szégyelled magad? – csattant fel Amanda. – Évek óta még egy nyavalyás képeslapot sem küldtél, amikor meg felhívlak, mindig olyan gyorsan le akarsz rázni, mintha nem is az anyád volnék. Pedig ha huszonöt évvel ezelőtt nem beszélem rá az apádat, hogy engedjen el téged a Csillagflotta-akadémiára, akkor...

–...most pont olyan hülye bunkó lennél, mint ő, és mást se csinálnál egész nap, csak a tökeidet vakarnád a füled hegyével. – fejezte be az Enterprise legénysége kórusban a már jól ismert szöveget.

McCoy vigyorogva hátbaveregette Spockot. – Anyuci pici fia rosszalkodik, mi, Spock?

– Fogja be, doktor – morogta a vulkáni.

*

A szolgálati idő lejártával Spock a kabinja felé tartott. Életében ilyen pocsék napja még nem volt.

Miss Christine Chapel, aki órák óta rostokolt a híd és Mr. Spock kabinja közti folyosón, megigazította a sminkjét és a frizuráját, ellenőrizte a harisnyáját, még feljebb rángatta amúgy is túl rövid szoknyáját és egy kevés parfümöt szórt magára, mielőtt „véletlenül" összefutott Spockkal a folyosón.

– Mr. Spock! – lehelte, és édesen mosolygott.

– Igen, Miss Chapel?

– Christine, ha szabad kérnem. Mindenki Christine-nek szólít.

– Én nem. – Spock indult volna tovább, de Christine elállta az útját. – Mr. Spock, az elmúlt három évben tanulmányoztam a biológiát...

– Csak az elmúlt három évben? Te jó ég, akkor hogy lett magából ápolónő?

– Úgy értem, a vulkáni biológiát, különösen azt a tényt, hogy hétévenként... izé... Mr. Spock, megkérdezhetem, hány éves?

– Megkérdezheti.

– Mr. Spock, hány éves?

– Semmi köze hozzá.

– Jobb, ha bevallja, különben belenézek az orvosi aktájába, abban pedig az életkorán kívül más kompromittáló adatok is vannak. Például: hány foga van, volt-e vakbélműtétje, hány centis a...

Spock szorult helyzetében kénytelen volt bevallani az igazat. Hazudhatott volna, de mivel a vulkániak soha nem hazudnak, ezzel elárulta volna félig földi származását. (Amit egyébként is tudott mindenki.) – Negyvenkettő.

– Az osztható héttel – jegyezte meg Miss Chapel.

– Felettébb éles elméjű matematikai megállapítás. – jegyezte meg hűvösen Spock.

– Köszönöm. Nos, Mr. Spock, bizonyára tudja, hogy a Vulkánról kitiltották az Enterprise-t...

– Tudom, édesanyám mondta.

– Igen, hallottam.

Spock egyre kényelmetlenebbül érezte magát, és Christine folytatta. – Nos, amennyiben szüksége lesz arra, hogy... a Vulkánra menjünk, és mivel ez nem lehetséges, szóval... – A nő egyre jobban zavarba jött. Igazán leközölhetne valamelyik női magazin egy cikket „Hogyan valljunk szerelmet egy vulkáninak" címmel. – Nos, szóval, hát... Én tudom, hogy maguk vulkániak nem mutatják ki az érzelmeiket, de bizonyos biológiai funkciók szükségszerűsége... izé... – Egyre jobban belegabalyodott mondanivalójába.

Spock megköszörülte a torkát. – Miss Chapel, figyelmeztetni szeretném, hogy csak reggel nyolcig tart a szabadidőm. Örülnék, ha rövidebbre fogná.

– Nos, szóval, izé... – Christine arca vörös lett, mint a riadójelzés a képernyőn. – Bizonyos ösztönök, például... hát... Emlékszik arra a hét évvel ezelőtti ügyre, az Amok Time című epizódban? Amikor plomiklevest főztem önnek...

Spock majdnem elmosolyodott, de még időben visszafogta magát. – Persze, a plomikleves! Nagyon finom volt.

– Szóval, ha ismét előfordulna olyasmi, mint hét évvel ezelőtt, akkor... rám számíthat. – Christine még jobban elpirult, Spockra mosolygott és elrohant.

Spock tűnődve nézett utána. Soha nem fogom megérteni az emberi lények viselkedését, gondolta.

Ekkor ért oda dr. McCoy. – Mit akart Miss Chapel? – kérdezte, arcán cinkos vigyorral, amit Spock megint csak nem tudott értelmezni.

A vulkáni vállat vont. – Felajánlotta, hogy ha megéhezem, főz nekem plomiklevest. Igazán nem tudom, miért kellett ekörül ilyen nagy hűhót csapni.

*

Csak tudnám, miért van az, hogy egyesek soha nem híznak el, gondolta irigyen Kirk, és legénysége tagjaira gondolt. Na persze, Csekov legalább tíz évvel fiatalabb, mint ő, Sulu aktívan sportol, Spock meg... hát, lehet, hogy a vulkániak soha nem híznak el. Igen, valószínűleg alkati adottság. Különben is, Einstein is bebizonyította, hogy fénysebességnél nő a testek tömege, állapította meg a kapitány, és két harapással eltüntette a huszonkilencedik mogyoróvajas-szalámis szendvicset.

Hangos szirénázás verte fel merengéséből. Csekov ijedten fordult Kirk felé.

– Uram! Az Űrközlekedési Rendőrség!

Kirk ijedten fel akart ugrani, de mivel izmai sértődötten tiltakoztak, inkább letett róla. - Szóljon Scottynak, nehogy felengedje őket!

Sajnos már késő volt: két egyenruhás űrrendőr jelent meg a hídon. – Jó napot, uram. Csak egy kis rutinellenőrzés... Jogosítványt, forgalmit, zöldkártyát kérek – mondta az egyik. A másik közben végigjártatta tekintetét az Enterprise kísértetkastélynak is beillő hídján, majd a kapitány öltözékén. – Hát, Mikulás, én a maga helyében maradtam volna a rénszarvasoknál – jegyezte meg fejcsóválva.

Kirk lázasan törte a fejét, hogy mitévő legyen. – Nem innának előbb egy kis vodkát? – kérdezte szívélyesen, és Csekov már szolgálatkészen elő is kapta az üveget a pult alól.

A rend zord őre lesújtó pillantást vetett rá. – Hatósági személlyel való túlzott bizalmaskodás és megvesztegetési kísérlet: két hibapont. A navigátor szolgálati időben iszik: ezzel már három rossz pont... – Spock üres széke felé nézett. – A tudományos tiszt nincs a helyén: újabb hibapont.

– Én tudom, hol van. Miss Chapellel lófrál – jelentette segítőkészen Mr. Sulu. Kirk olyan pillantást vetett rá, hogy ha tekintettel ölni lehetne, Sulu gyomrából – stílusosan – egy szamurájkard állna ki.

– A kapitány a hídon étkezik, ráadásul szolgálati időben, és ezzel rossz példát mutat legénységének: öt hibapont... – sorolta könyörtelenül a rendőr.

– Még csak négy! – szólt közbe felháborodottan Kirk.

–...és nem tud számolni; hat hibapont. Vagy csak részeg? – A rendőr felpillantott a noteszéből. – Lássuk csak, mi a helyzet a szonda megfújásával?

Kirk elsápadt. Még fiatal korában a bátyja és ő megfújtak egy használaton kívüli űrszondát a raktárból. De honnan tudhatták ezt meg a rendőrök?

– A legfontosabb műszerek nem működnek – nézett körül a rendőr. – A kormányos számítógépes játékokkal szórakozik! – Sulu sértődötten kapta föl a fejét. – Francba, most belezavart a játékba, pedig már majdnem legyőztem Shang Tsungot!

– A kommunikációs tiszt a Nonstop Rádiót hallgatja: kilenc hibapont...

– De ha egyszer a Slágerrádió nem jön be! – védekezett Uhura. Kirk lemondóan temette a kezébe az arcát. Tíz pontnál már le is fokozhatják. Már csak a csoda segíthet...

A fiatalabb rendőr megráncigálta az idősebbik kabátját. – Figyelj már, Ben...

– Most nem érek rá, Joe. – Ben körülnézett. Régen járt már ilyen lepusztult csillaghajón. El is határozta, hogy kíméletlenül rájuk húzza a vizes lepedőt. A Csillagflotta nem járathatja le magát ilyen járművekkel.

– Ben! – Joe nem adta fel egykönnyen. Társa megadóan sóhajtott és lehajolt. – Na, mi van?

Joe suttogott valamit Ben fülébe; az rémülten egyenesedett föl. – Az nem lehet... – nyöszörögte. – Uraim, kérem, mondják, hogy ez a hajó nem a U.S.S. Enterprise.

Kirk megeresztett egy atyai mosolyt. – Szívesen mondanám, de tudhatná, hogy jólnevelt Csillagflotta-tiszt nem hazudik.

– Atyaég! – A két rendőr ceruzát, noteszt eldobva hanyatt-homlok sietett kifelé.

– Rendőr bácsik! Biztos, hogy nem kérnek egy kis vodkát? – kiáltott utánuk Csekov.

– Neeem! – ordított vissza az idősebb rendőr. – Ha ez tényleg az Enterprise, akkor semmi kedvem itt dekkolni, amikor ripityára hullik az egész!

Kirk megkönnyebbülten nézett utánuk.

*

– Nincs valamid fejfájás ellen, Öreg? – Kirk ritka vendég volt a gyengélkedőben, de a rendőrök alapos fejfájást okoztak neki.

– Azonnal hozom.

Kirk körülnézett a gyengélkedőn, és Christine Chapelen akadt meg a szeme. A nő nyaka körül vékony forradás húzódott.

– Mi történt a nyakával, Miss Chapel? – érdeklődött.

– Ó, a forradásra gondol? Dr. McCoy nemrég varrta vissza a fejemet.

Ha Jim Kirk leprás lett volna, minden bizonnyal leesik az álla, de így csak eltátotta a száját. – Micsoda? Remélem, Mr. Sulu nem önnel próbálta ki a Mortal Kombatból tanultakat.

Christine enyhén elpirult. – Nem, uram. Csak gondoltam, hegyes fülekkel jobban tetszenék Mr. Spocknak. – Felsóhajtott. – Senki nem figyelmeztetett a cséplőgép veszélyeire.

Kirknek most aztán tényleg leesett az álla.

*

Kirk visszatért a hídra. A többiek kellemesen töltötték az időt: Uhura éppen nyert a Nonstop Rádió telefonos játékán; Sulu rejtvényt fejtett, Spock a fülét hegyezte; Csekov a parancsnoki széken ugrált, hogy lássa, alatta is szétesik-e. A különféle műszerek egyhangúan pittyegtek.

Kirk lezavarta Csekovot a székről és leült. Sulu felpillantott.

– Kapitány úr, nem tudja a vízszintes 17. megfejtését? A világ legkövérebb embere, (James T. ), négy betű.

Kirk sokáig törte a fejét, de nem jutott az eszébe. – Nem tudom, Hikaru, majd megnézem a Rekordok Könyvében.

Sulu a kapitányra nézett és elvigyorodott. – Hagyja csak, uram, már eszembe jutott.

Uhura szólalt meg. – Kapitány úr, a klingonok beszéni akarnak önnel.

– Kapcsolja az irodámba, Sly.

– Uram, ez nem a Dallas, hanem a Star Trek.

– Ja, elnézést.

A kilátóernyőn megjelent egy klingon. – Mdccxwztryemnbujhlkg...

– Miii? – Kirk lezöttyent a székbe, ami a változatosság kedvéért most csak három darabra esett. Csekov szolgálatkészen felugrott, hogy talpra segítse, de Kirk elhárította a segítséget. – Hagyja abba a nyalizást, Csekov. Fel tudok állni... egyelőre.

Csekov bűntudatos képet vágott. – Uram, néha felelősnek érzem magam ezekért az apró balesetekért. Tudja, a szék orosz találmány.

Sulu elröhögte magát. – A széklábak elfűrészelése is az, Csekov?

Csekov szerényen hallgatott, szerencséjére Kirk figyelmét már a klingonok kötötték le. – Uhura hadnagy, mi volt az előbb ez a zagyvaság?

– Klingon nyelven volt, uram. Azonnal bekapcsolom a fordítógépet.

– De az eddigi epizódokban mindig értettük az idegen lények beszédét.

– A rendező azt mondta, nagyfokú naivitásra és egoizmusra vall azt hinni, hogy az egész univerzum angolul beszél.

A „naivitás" és „egoizmus" szavak meghaladták Kirk felfogóképességét, ezért inkább előhalászta a műsorújságot. – Melyik barom állat rendezte ezt a filmet? – Beleolvasott az újságba. – Ki a franc az a Leonard Nimoy?

Spock – ki tudja, miért – jobbnak látta elterelni a szót. – A fordítógép készen áll, uram.

KLINGON: Hol az a rohadt Kirk?

FORDÍTÓGÉP: A kedves és tiszteletreméltó Kirk kapitánnyal szeretnénk beszélni.

Jim elvigyorodott. – Itt Kirk. Tessék.

FORDÍTÓGÉP (klingon nyelven): Itt az a tetűláda Kirk.

KLINGON: Ez Kirk? Hát, jól elhízott, amióta nem láttuk. (Röhögés).

FORDÍTÓGÉP: A klingon parancsnok örömét fejezte ki afölött, hogy Kirk kapitányt jó egészségben találja.

KLINGON: Ez a mi területünk, világos? Húzzák el innen a csíkot a szemétdombra illő hajójukkal együtt, különben szétlőjük a valagukat.

FORDÍTÓGÉP: Kirk kapitány, talán jobban tenné, ha más útirányt választana a modern technika csúcsán álló hajója számára, különben a klingonok legnagyobb sajnálatukra kénytelenek lesznek meggyőzni önt ennek szükségszerűségéről.

KIRK: Nagyon sajnálom, de mindenképpen át kell repülnünk az önök területén, mert a klingon fővárosba tartunk. Ha volnának olyan szívesek utat engedni...

FORDÍTÓGÉP (klingon nyelven): Kirk aszongya, húzzatok innen a jó édes anyátokba.

A klingon vicsorogni kezdett, és mondott valamit. A fordítógép halkan zümmögött, miközben kereste a szavak angol megfelelőjét, aztán feladta, és pontos fordítás helyett csak nagyjából közölte a szöveg tartalmát. – A klingon kapitány attól tart, önök... izé... homoszexuális, fenékfejű föderációs kémek, és legszívesebben darabokra lőné a... vacak hajójukat.

Nyota Uhura, aki értett egy keveset klingon nyelven, a padlóhoz verte magát a röhögéstől. – Ha a nagyköveteink csak feleennyire lennének diplomatikusak, mint ez a fordítógép, sose törtek volna ki bolygóközi háborúk... – nyögte, amikor Kirk rosszalló pillantásának hatására némileg magához tért.

– Hát igen, Miss Uhura – mondta Sulu. – A nagykövetek már csak ilyen pancserek... Különösen a Vulkán bolygóé. – Spockra sandított, de az sajnos nem hallotta az apjára tett célzást.

– Kapitány úr! – szólalt meg Csekov. – Az egyik klingon közelebb jött és egy céltáblát rajzolt a hajóra. Mit jelentsen ez?

Kirk eltűnődött. – Nem tudom, de örülök neki. A festék legalább összetartja egy kicsit ezt a hajót.

Uhura felvisított. – Uram! A klingonok lőnek ránk!

– Tűz! – ordított fel Kirk.

Csekov ijedten kapta fel a fejét. – Hol?

– Nem tudunk lőni, uram! – jelentette Scotty. – Megfigyelte már, milyen ötletesen van megszerkesztve a hajó? Ha működik a pajzs, nem működik a fézer. Ha működik a fézer, nem jut elég energia a hajtóműnek. Ha egyszerre működik a pajzs és a hajtómű, áramkimaradás miatt leállnak a létfenntartó rendszerek. És végezetül, ha hatos fokozatnál gyorsabban megyünk, szétesik az egész hajó.

– Mit vár a '66-os technikai fejlettségtől? – morogta Kirk.

– 2166, uram?

– Nem. 1966. Akkor forgatták a filmet.

– Jé, akkor ezért vannak lyukkártyás számítógépek mindenhol – csodálkozott Uhura. – Tanultam ilyenekről.

– Fizikából?

– Nem, történelemből.

Scotty kihúzta magát. – Nem becsmérelhetik így az Enterprise-t. Túlzás nélkül állíthatom... na jó, legfeljebb egy kis túlzással... na jó, elég nagy túlzással, de ez a flotta legjobb hajója.

– Képzelem, milyen lehet a többi – mondta Kirk. – Hegyezze a fülét, Spock. A maga apja nagykövet; remélem, tanult tőle valamit, mert most szépen át fog transzportálni a klingon hajóra, és lebeszéli őket a támadásról.

– De Jim!

– Ez parancs, Spock.

A vulkáni bánatosan felsóhajtott. – Rendben van, de ha meghalok, az a maga lelkén szárad, kapitány.

Kirk kezdte elveszíteni a türelmét. – Szárad egy fenét! Hát mi az én lelkem? Szárítókötél? Centrifuga?

Spock megmakacsolta magát. – Most már azért se megyek.

– Dehogyisnem. – Kirk intett három markos legénynek, akik azelőtt kidobóemberek voltak, így a szellemi színvonaluk éppen megfelelő volt ahhoz, hogy az Enterprise-ra kerüljenek. Megragadták Spockot és dr. McCoy segítségével a transzporterállomásra vitték.

– NEEEM! – ordított kétségbeesetten Spock.

– DEEE! – válaszolta McCoy, és elkapta Spockot, aki éppen egy ökölcsapás miatt bekövetkezett tartós eszméletvesztés kellős közepébe zuhant. Felcipelték a vulkánit a transzporterhez, és ráállították, miközben McCoy támogatta, hogy el ne essen.

– Energiát!

– A francba! – káromkodott McCoy. – Az energianyaláb magával vitte mindkét kezemet. Szólhattak volna, hogy engedjem el Spockot, mielőtt bekapcsolják!

A transzporterállomáson kitört a röhögés.

– Röhögjenek csak – mérgelődött McCoy. – Hogy fogok így operálni?

– Legalább többen kerülnek ki élve a műtőből, doktor – vigasztalta Scotty. – Nyugi, ha Spock visszajött a kezeivel, visszavarrjuk őket.

– De ki fogja visszavarrni, ha én vagyok az egyetlen orvos?

– Majd Miss Chapel. A nadrágomat is ő varrta össze.

McCoyt ez nem nyugtatta meg túlzottan, de inkább hallgatott.

Spock alig félóra múlva visszatranszportált az Enterprise-ra. – Sikerült, kapitány.

– Hogyan, Mr. Spock? Megcsillogtatta briliáns logikáját?

– Nem volt szükség rá, uram – válaszolta hűvösen a vulkáni. – Egész pontosan azt mondtam a klingon parancsnoknak, hogy: „Elnézést, ha nem veszi zokon, megkérném, hogy a továbbiakban ne lőjenek ránk, mert még véletlenül eltalálnak, és akkor mind meghalunk."

– És erre mit válaszoltak?

– A parancsnok döbbent arcot vágott, és könnyekkel a szemében közölte, hogy ez eszükbe sem jutott, és igazán sajnálják. Utána meghívott egy sörre, és felajánlotta, hogy békét köt velünk, és a béke megpecsételéseként... – Spock diszkréten elhallgatott.

– Nahát, Spock, magának fantasztikus a rábeszélőképessége. Ööö... Mivel akarta a klingon parancsnok megpecsételni a békét?

Spock vállat vont. – Megkérte a kezem a lánya számára, de én résen voltam, és McCoyét adtam oda neki. Mind a kettőt, hátha két lánya van. Látniuk kellett volna, milyen képet vágott.

McCoy feje lilára váltott. – Megfojtom, Spock! – hörögte.

– Ez nem logikus, doktor. Nem tud megfojtani, mivel nincs keze.

McCoy elsápadt a méregtől.

– Kár volt, doktor. A lila jobban tetszett – mondta Spock. – Engedelmével, kapitány, megyek a kabinomba. Mindjárt kezdődnek az Űrgammák.

Kirk elképedt. – Maga azt nézi, Spock?

– Persze, hogy nézem. Miért, talán szagolgassam?

– Úgy értem... nehezen tudom elképzelni magáról, hogy érdeklődik egy Űrgammák-féle áltudományos, elcsépelt humorú, rendkívül burkolt reklámokat tartalmazó ostobaság iránt.

– Nem is a története érdekel, kapitány. Mindössze kíváncsi vagyok rá, vajon honnan olyan ismerős Dexter hangja?

Kirk zavarba jött és igyekezett elterelni a szót. – Mr. Spock, ha maga most lelécel, ki fogja leolvasni maga helyett a képernyőről azokat a piszkosul fontos adatokat?

– Majd én! – ajánlkozott buzgón Csekov.

Spock végigmérte. – Kapitány, azt hiszem, mielőtt elmennék, megtanítom Mr. Csekovot néhány apróságra a munkámmal kapcsolatban. – Leültek, Spock írt valamit egy papírra és magyarázni kezdett. – Nézze, Mr. Csekov, ez az A betű... ez pedig itt a B...

*

Késő este Christine Chapel egy szál hálóingben belépett Mr. Spock kabinjába.

– Mr. Spock! – lehelte bájos mosollyal. – Nem tudok elaludni.

– És ezzel miért engem zaklat? Kérjen McCoytól altatót. Nálam nincs.

A nő türelmetlenül rázta meg a fejét. – Mr. Spock, félreértett. Én nem akarok aludni.

– Akkor meg mi a gond?

Miss Chapel beljebb lépett, az ajtó bezárult mögötte. – Mr. Spock, én... izé, arra gondoltam, hogy... Emlékszik még a múltkori beszélgetésünkre? A plomiklevesesre?

– Köszönöm, most nem vagyok éhes.

– Megint félreértett. Úgy gondoltam... Izé... Igazán zavarban vagyok, de ön annyira... izé, hogy... nos, hát...

Spock felült az ágyon. – Miss Chapel, én vulkáni vagyok, és a vulkániak nem értik az ehhez hasonló célozgatásokat. Ha el akar csábítani, mondja meg egyenesen.

Christine elvörösödve próbált meg önérzete és büszkesége maradékába kapaszkodni. – Mit képzel rólam, Mr. Spock? – kérdezte sértett méltósággal.

– Abból, hogy úgy követ mindenhová, mint repülőgépet a kondenzcsík, erre következtettem. Elnézést, úgy látszik, tévedtem. – Spock visszafeküdt az ágyba és magára húzta a Micimackó-mintás takarót.

– Dehogy tévedett! – csattant fel Christine.

Spock újra felült. – Ez esetben ön téved, Miss Chapel, ha azt képzeli, vonzónak találom magát. Sajnálom, ha megsértem az érzéseit, de vulkáni mértékkel mérve maga ronda, mint egy... mint egy...

– Szaturnuszi vízielefánt? – kérdezte sértődötten Miss Chapel.

Spock biccentett. – Nem rossz hasonlat.

– Maga meg egy ronda, hegyesfülű marha, egy érzéketlen, számítógépagyú idióta! – tört ki elkeseredetten a nő, és az ajtóhoz sietett.

–...és most azt mondja, hogy „imádlak, Spock", mire Spock azt feleli: „én is szeretlek, Christine" – sorolta Csekov, aki Spock kabinjának ajtajára tapasztott füllel állt a folyosón. A legénység kétszázötven tagja lélegzetvisszafojtva hallgatta.

Ekkor nyílt ki az ajtó. Csekov egyensúlyát veszítve bezuhant Spock kabinjába, és Miss Chapellel együtt elterült a földön.

– Na de Mr. Csekov! – háborodott fel a nő. – Maga ki akar kezdeni velem?

– Nem, dehogy – nyögte a paprikavörös Csekov, és megpróbált feltápászkodni.

Miss Chapel még jobban felháborodott. – Nem akar kikezdeni velem?

– Ööö, izé, de igen – pontosította előbbi válaszát Csekov, és már nem sietett annyira feltápászkodni.

Spock megköszörülte a torkát. – Feltétlenül fontos ezt itt megbeszélni? Engem ugyan nem zavar, de... – a folyosó felé intett – a közönséget talán igen.

Csekov és Miss Chapel tetőtől talpig elpirultak, és kimenekültek a kabinból. Odakint hangos röhögés fogadta őket.

Spock felkelt és kiment a folyosóra. – Maguknak nincs semmi dolguk? – támadt az emberekre.

– Van, de ez érdekesebbnek ígérkezett – mondta Sulu. – Mr. Csekov, önnek szerelmes regényeket kellene írnia. Van hozzá tehetsége.

Csekov és Miss Chapel ekkorra már eltűntek valamelyikük kabinjában. Spock körülnézett. – Mindenki menjen a dolgára. Mr. Sulu! Ha maga itt van, akkor ki vezeti az Enterprise-t?

Sulu vállat vont. – Honnan tudjam? Biztos Scotty.

– Én nem is tudok űrhajót vezetni. Nekem csak Trabantra van jogosítványom.

Spock lemondó sóhajjal ment vissza a kabinjába.

*

Reklám.

Le akar adni néhány kilót? Vegyen FogyiMogyi gyógyhatású sósmogyorót! James T. Kirk NEM ilyet használ! A kockázatások és mellékhatások érdekében... stb.

*

Kirk az ölébe vette a tálcát a rántott csirkével, falatozni kezdett, és körülnézett a hídon.

– Uhura! Kapcsolja be azt az izét.

– Úgy érti, aktiváljam a kilátóernyőt? Az Mr. Csekov dolga.

– Nem is az enyém! – méltatlankodott Csekov. – Mr. Sulu szokta csinálni.

– De csak azért, mert jobb, ha maga nem nyúl semmihez – felelte Sulu.

Kirk tűnődött, hogy melyikükhöz vágja hozzá a sült csirkét, aztán úgy döntött, kár lenne érte. Spock bekapcsolta azt az izét... akarom mondani, aktiválta a kilátóernyőt, és az Enterprise alatt feltűnt a klingonok fővárosa, Sar City (félreértések elkerülése végett közlöm, hogy S-sel kell ejteni). Kirk lenézett a városra, és mogorva arcot vágott. Már többször megfogadta, hogy ide soha többé nem teszi be a lábát, de az ilyen feladatokat mindig az Enterprise-ra sózzák. Talán a flottaparancsnokságon úgy vélik, ezért a hajóért nem kár.

Sar City az utóbbi időben úgy vált híressé, mint a klingonok és a Föderáció közötti egyre eredménytelenebb béketárgyalások helyszíne. Kirk elismerte a tárgyalások jelentőségét, annak ellenére, hogy személy szerint ő utálta a klingonokat, és ha meglátta valamelyiküket, liftezni kezdett a gyomrában az a pár falatka, amit étkezései alkalmával elfogyaszt. Azért néha eltűnődött azon, vajon miért végződik úgy minden béketárgyalás, hogy a föderációsokat páros lábbal rúgják ki Sar Cityből, és főleg miért pont neki kell hazahoznia azt, ami az elnökből megmaradhatott egy robbantásos merénylet után.

– Kapitány úr! Lőnek ránk – mondta unott hangon Uhura, miközben a körmét lakkozta.

Kirk felkapta a fejét. – De hiszen Spock éppen az előbb kötött békét velük!

– Maga még sosem játszott a Civilizationnel? Tudhatná, hogy a békeszerződések arra valók, hogy megszegjék őket. Azonkívül a klingonok rendkívül háklisak arra, ha ugratják őket, és a mi hajónkat különösképpen gyűlölik a tetején levő felirat miatt. Van valami halvány fogalma róla, mekkora sértést jelent klingon nyelven az, hogy U.S.S. Enterprise NCC-1701?

Kirknek nem sok fogalma volt róla, de el tudta képzelni.

– Tényleg, mit jelent az, hogy U.S.S.? – kérdezte Sulu.

– Utálom Sörös Sándort – vágta rá azonnal a kapitány.

– Logikus – mondta Mr. Spock.

A klingonok újra fenéken lőtték az Enterprise-t, ami száznyolcvan fokos szögben kilengett és baljóslatú recsegés közben levált a hátulja.

– A franc egye meg! – káromkodott Kirk. – Megint odaveszett a legénység fele. Ki fogja megtolni a hajót a legközelebbi induláskor?

– Majd Mr. Spock. A vulkániak erősebbek, mint mi – mondta Uhura.

Csekov a fejét csóválta. – Az nem jó. Mr. Spockra szükségünk van, ő nem maradhat le a hajóról. Ő az egyetlen, aki talpra bírja rángatni a kapitányt, ha egyszer leült.

– Fézereket lövésre állítani! NEM AZT A GOMBOT, CSEKOV! A másikat! Maga színvak vagy csak hülye? – Kirk feje lassan lilába ment át.

Scotty telefonált Kirknek a gépházból. – Kapitány úr! Elfogyott az összes dilítium-kristály. Most mit csináljak?

– Mi az, hogy elfogyott? Indulás előtt tíz tonnát pakoltam fel.

Scotty megköszörülte a torkát. – Nos, igen, de amióta nem működnek a fézerek, dilítiummal dobáljuk a klingonokat. Azonkívül... hát... Mr. Spock azt mondta, a vegetáriánus étrend nem mindig biztosítja a létfenntartáshoz szükséges ásványi anyagokat, és ezért...

Kirk hitetlenkedve meredt Spockra. – Maga felzabálta a dilítium-kristályokat?

– Nem az összeset, kapitány, csak ami a kabinom melletti raktárban volt.

– De az összeset ott tároltuk! – Kirk egyre dühösebb lett. Neki bezzeg be kell tartania a McCoy által előírt szigorú diétákat, egyesek meg dilítiumot zabálnak, mégsem híznak el. Az élet nagyon is igazságtalan.

Uhura megpróbált kapcsolatot teremteni a klingonokal. – Klingon űrközpont! Itt a U.S.S. Enterprise. Hallanak engem?

– Sajnos nem. – jött a válasz.

Uhura elkeseredetten meredt maga elé. – Pedig már azt hittem, sikerült.

– Halló, Enterprise? Itt a bolygóközi telefonközpont. Amíg nem rendezik a számlájukat, addig nem kapcsoljuk a hívott számot. Egészen pontosan hárommillió-hatszázhuszonhét föderációs fityinggel tartoznak, ami annyi, mint ötvenhatezer-kétszáz klingon fabatka. Amennyiben nem fizetnek hat napon belül...

– De az ég szerelmére, lőnek ránk! – ordította Kirk. – Meg fogunk halni!

– Gyónás és halotti szentségek felvétele a 622-8769, koporsórendelés a 899-6543 telefonszámon. – folytatta rendíthetetlenül a telefonközpontos hangja. – További jó utat és nyugodjanak békében.

– Köszönjük szépen – mondta jólnevelten Csekov.

Kirk dühösen csapott a szék karfájára, ami levált és akkora lyukat ütött a padlóba, hogy le lehetett látni a gépházig. – Tudni akarom, honnan van ekkora telefonszámlánk.

Uhura sorolni kezdte. – Intergalaktikus távhívások: százhuszonhét fitying. Jelentések a Csillagflottának: száztíz fitying. Új alkatrészek rendelése a hajóhoz: kétszázezer-háromszázkilencven fitying. Mesemondó-szolgálat Mr. Csekovnak: háromszázötvenezer fitying. – Csekov vigyorgott. – Szextelefon Mr. Sulunak: négyszázezer fitying. – Sulu kicsit zavarba jött –, lelkisegély-szolgálat Mr. Spocknak: négyszáznegyvenezer fitying... – Spock teljesen elzöldült –, a Gyors Fogyás Szépségstúdió hívása...

– Köszönöm, hadnagy, ennyi elég lesz – vágott közbe Kirk.

–...egymillió-hatszáztízezer fitying – számolta ki segítőkészen Spock, és nem értette, mi ez a gyilkos pillantás Kirk részéről.

– Újabb hívás futott be a klingonoktól.

– Hangosítsa ki, Uhura hadnagy. Maga meg hozzon nekem egy pár szendvicset, Csekov, hogy valami hasznát is lássam végre.

A kilátóernyőről egy klingon vicsorgott rájuk. – Ez az az Enterprise?

– Enterprájznak kell ejteni – javította ki Kirk.

– Mindegy. Maga a kapitány?

– Igen. – Kirk kihúzta magát. – Én vagyok James T. Kirk.

– A T. minek a rövidítése?

Kirk kényelmetlenül feszengett. Középső nevét, a Tiberiust kimondottan utálta. – Tiszteletreméltót jelent – vágta ki magát.

A klingon elhúzta a száját. – Maguk földiek híresek arról, hogy mennyire nem találóak a neveik. Az a helyzet, hogy figyelmeztetnem kell önöket: bolygónkon már öt éve érvényben van a legújabb környezetvédelmi törvény, melyet még senki nem mert megsérteni... eddig. Szeretném, ha minél gyorsabban elpucolnának innen. Elég világos voltam?

Uhura közbeszólt. – Elnézést, de fontos küldetésünk van. Le kell transzportálnunk a bolygóra.

A klingon végigmérte Uhurát. – Magácskát bármikor örömmel látjuk, szivi. A többieket inkább ne. Te jó ég, mi történt annak a manusnak a füleivel?

– Melyikükre gondol? – kérdezte értetlenül Spock.

A klingon röhögött. – Hát, nagy az Isten állatkertje, de hogy ennyire?!

Spock Kirkre sandított. – Kapitány, elismerem, hogy hála az égnek más vagyok, mint önök, de véleményem szerint ez még nem jogosítja fel a forgatókönyvírót arra, hogy egyfojtában velem szórakozzon.

– Az egyfolytábant elég bunkó dolog j-vel mondani. – Kirk a képernyőről rájuk vigyorgó klingonhoz fordult. – Engedélyt kérünk körkpályára állni.

– Az körpálya, maga idióta. Bár, ahogy elnézem magát, lehet bizonyos hasonlóság...

– Megkapjuk az engedélyt?

– Az attól függ, mekkora az a kör. Ötmillió kilométernél közelebb sajnos nem engedhetjük.

– Elfogyott a dilítium-kristályunk. Le fogunk zuhanni!

– Ezt a poént minden részben elsütik? Az űrből nem lehet lezuhanni!

– Biztos ebben?

– Tökéletesen.

Spock hallgatta ezt a rendkívüli intelligenciára valló beszélgetést, és úgy döntött, itt az ideje, hogy bevesse fantasztikus logikáját. – Ha nincs dilítium-kristályunk, nem tudunk elmenni innen és legnagyobb sajnálatunkra tovább fogjuk szennyezni a környezetet.

A klingon némileg elbizonytalanodott. – Ebben igazad van, füleském. Felküldünk önöknek egy kis dilítiumot.

– Köszönjük szépen – mondta Kirk. – Nyissák ki a dilítium-raktárt! Mr. Spock majd vigyáz, hogy senki ne lop... miket is beszélek, szóval ha megtudom, hogy a legénység bármely tagja lopni merészel, saját kezűleg tépem le a hegyes füleit!

Spock diszkréten hallgatott.

A dilítiumszállítmány megérkezett. Spock letört egy darabkát és rágcsálni kezdte, de azonnal abbahagyta, amikor meglátta a közeledő Kirköt.

– Spock! Maga, McCoy és én letranszportálunk Sar Citybe. A többiek addig elviszik innen az Enterprise-t.

– Miért?

– Mert ide tilos behajtani kétütemű motorral.

– De Jim! – szólt közbe McCoy. – Ha addig leállítanánk a motort, akkor nem szennyeznénk a környezetet.

– Doktor, tudod te, mennyibe kerül itt egy parkolójegy? Az admirális azt mondta, tartózkodjunk a fölösleges kiadásoktól.

– Tényleg, Jim, te láttad, amikor az admirális felfordult?

– Nem fel-, hanem lefordult. A székről. A mai napig sem tudom, mitől. Spock, maga tudja, hogy kell irányítani ezt a nyavalyás turbóliftet? Van egy olyan érzésem, hogy már félórája egy helyben körözünk.

– Ez illogikus, kapitány. Egy helyben nem lehet körözni.

Jim feje lilára váltott.

– Bámulatos! – mondta Spock. – Mindig lenyűgöz, hogy az emberek így tudják változtatni az arcuk színét.

A turbólift egyre gyorsabban keringett körbe-körbe. A kapitány gyomra felfordult, az arca lassan zöldbe váltott.

– Most a vulkániakat akarja utánozni? – érdeklődött Spock. Kirk már kis híján kitaccsolt a lift közepére, amikor megérkeztek a transzporterállomásra és kinyílt az ajtó.

– Úgy látszik, csak a zöld jelzésre várt – jegyezte meg Spock. – Logikus. Sőt, bámulatos.

McCoy némi idegenkedéssel nézte a transzportert, ami érthető, tekintve, hogy kezeit még mindig fájón hiányolta. A helyére beépített mechanikus kezekkel feleennyire sem volt jó vakarózni, orrot piszkálni vagy Miss Christine Chapel fenekébe csípni, sőt, kézmosás után még órákig nyikorogtak.

– Befelé, doki – parancsolta Kirk. – És ne felejtse el az összes testrészét magával hozni, ha megkérhetem.

– A feje talán itt maradhat. Nem esztétikus és egyébként sincs semmi haszna – közölte Spock. Érdeklődéssel figyelte, vajon lila lesz-e McCoy feje, de csalódnia kellett.

– Energiát! – mondta Kirk, és a következő pillanatban fejjel előre zuhant bele a Sar Cityt körülvevő iszapos mocsárba.

– Ez a Scotty! – dühöngött Kirk. – Ha csak egyszer, csak egyetlenegyszer ki tudná számítani a pontos koordinátákat!

– Tehetek én arról, hogy amire kiszámítom, addigra elfordul az a hülye bolygó? – védekezett Scotty, de Kirk kikapcsolta a kommunikátort, elvágva a főgépész hangját.

Spocknak mákja volt: a több négyzetkilométernyi mocsár egyetlen száraz szigetére esett, így makulátlanul tiszta maradt.

– Ha ember lennék, azt hiszem, most kárörömöt éreznék és a gyomromat is kiköpném a röhögéstől – közölte tűnődve –, és alighanem maguk is ezt tennék most, ha én estem volna bele a mocsárba. Ilyen szempontból teljességgel logikus, hogy maguk estek bele, nem én.

– Spock, az nem lett volna logikusabb, ha mindhárman a szigetre érkezünk? – mérgelődött Kirk.

– Mr. Scottot ismerve ez nem logikus esemény, hanem csoda lett volna – válaszolta hűvösen a vulkáni. – Egyébként hálás vagyok önnek, kapitány: mivel nem rendelkezem az emberi lények bámulatra méltóan piszkos fantáziájával, eddig el sem bírtam volna képzelni, milyen lenne egy szaturnuszi mocsári elefánt, ha létezne.

Kirk, aki iszapos mikulásruhájában tényleg erősen emlékeztetett az előbb említett állatra, úgy döntött, erről nem vesz tudomást. Hirtelen hihetetlenül jó kedve kerekedett. – Mr. Spock! Tájékoztatom, hogy a szigetet minden oldalról mocsár veszi körül. Hogy fog kikecmeregni onnan?

Spocknak már nem maradt ideje válaszolni, mert a felhők közül hirtelen Gryllus Vilmos és Levente Péter ereszkedtek le. – Majd segííít rajtunk a mesééét rejtő, égbőlpottyant ejtőőeernyőő! – dalolták, és leestek, egyenesen a mocsárba, ami szinte azonnal elnyelte őket.

– Úgy látszik, egyes helyeken mélyebb a mocsár – mondta Spock. – Járhattunk volna rosszabbul is.

McCoy elvigyorodott. – Nem szép dolog a káröröm, de nagy megelégedésemre szolgál, hogy amire innen kijutunk, maga sem fog különbül kinézni, mint mi. Egyébként elárulná, hogy mivel vacakol?

Spock zsebrevágta a csavarhúzót. – Bámulatos technikai képességeimnek köszönhetően összeraktam egy helikoptert. Sajnos csak egyszemélyes.

Kirk minden tekintélyét összeszedte. – Mivel én vagyok a kapitány, úgy gondolom, jogom van hozzá, hogy...

– Sajnálom, uram, de a maximális terhelés, amit kibír, fél tonna. – Spock beszállt. – Találkozunk a fővárosban!

– Szerencsés utat, Mr. Spock! – mondta McCoy. – Bár lezuhanna az a vacak – tette hozzá halkabban.

Amire megtalálták a mocsárból kivezető utat, már esteledett. – Hogy jutunk el a Kongresszusi Központba?

– Majd segííít rajtunk a mesééét rejtő... – Levente Péter és Gryllus Vilmos ezúttal a Sar Citybe vezető gyorsforgalmi autóútra kenődtek fel, közvetlenül a város felé haladó ötven kamionból álló konvoj elé. Pár másodperccel ezután Spock is leszállt Kirk és McCoy mellett. – A fene az ejtőernyőjükbe, majdnem lezuhantam, amikor beleakadtak a propellerbe.

– Mi lenne, ha stoppolnánk? – kérdezte Kirk, látva a rengeteg Sar City felé haladó járművet. – Nem zoknit, McCoy! Autót!

– Ahhoz kicsit erősebb cérna kéne. – McCoy visszahúzta a zokniját, Spock levette a gázmaszkot. – Kapitány! Logikus lenne, ha...

– Már megmondtam, Spock, hogy így ne kezdjen mondatot! Falra mászok a logikájától!

– Az itt nehéz lesz, kapitány. Nincs fal. Szóval ésszerű lenne, ha elmennék a helikopterrel, és majd a városban találkoznánk.

– Egyezz bele, Jim. Egyetlen autó sem vesz fel minket, ha ő velünk van – intett Spock felé McCoy.

– Ezt miből gondolja, doktor? – érdeklődött hűvösen Spock.

– Nézze, én eddig nem sok pozitív tulajdonságot fedeztem fel a klingonokban, de valószínű, hogy némi esztétikai érzék azért beléjük is szorult.

Spock felvonta a szemöldökét. Mivel ez volt az egyetlen többé-kevésbé érzelemnyilvánításnak nevezhető dolog, amit megengedett magának, ezért kicsit túl sűrűn vonogatta a szemöldökét.

Jim elvigyorodott. – Megsértődött, Spock?

– Érzelmek hiányában nehéz megsértődni – válaszolta a vulkáni olyan fagyosan, hogy Sub-Zero elszégyelhette volna magát.

Miután Spock elrepült, Kirk kiállt az út szélére autót stoppolni. Hamarosan meg is állt egy.

– Milyen kedves öntől... kezdte Kirk, de a sofőr félbeszakította. – Ne hálálkodjon, nem veszem fel magukat. Úgysem fér be. Csak megálltam, mert ennyire kövér embert én még életemben nem láttam, és...

Kirk fenyegető arcot vágott és elindult felé. Az autó villámgyorsan elhajtott a szemük elől.

Kirk, hogy jobban felhívja magukra a figyelmet, integetni kezdett. Javában integetett, amikor megállt egy autó.

– Milyen kedves magától, hogy... – kezdte újra Kirk, de a sofőr félbeszakította. – NEKEM MUTOGATTÁL, TE MARHA? HÁT NEKEM TE NE INTS BE, MERT...

– Elnézést, félreértés történt – szabadkozott Kirk.

– Hát én nem úgy láttam, hájpacni.

– Hájpacni???

(Negyedóra múlva). – Régen verekedtem ilyen jót – vigyorgott McCoy.

– Persze, neked könnyű, mert minden ütés elől az én hátam mögé bújtál.

– Elvégre te intettél be neki.

– Tehetek én arról, hogy itt minden jelzés mást jelent, mint nálunk? Úgy látom, senki nem hajlandó felvenni minket. Gyalog kell mennünk. Ide jutottam én, James T. Kirk, aki sokak szerint a legkiválóbb kapitány a Csillagflottánál!

McCoy végigmérte Kirk ázott, sáros mikulásruháját. – Ne haragudj, Jim, de pillanatnyilag mindez nem látszik rajtad.

Kirk mérges pillantást vetett McCoyra, aztán elindultak a város felé.

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Ég a napmelegtől az Enterprise hídja
amíg a légkondi nincsen megjavítva.
Egy Csillagflotta-tiszt sincs most a helyén,
ahogy egy szál haj sincs Picard kopasz fején.

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken
A többiek napoznak a holofedélzeten.
Riker épp most rúgta Wesleyt fenéken,
miközben Picard Beverlyvel... ööö... beszélget.

Worf a híd felé tart, de mindig eltéved
(szolgálatban van, csak azért ilyen részeg.)
– Hé paraszt, melyik út vezet innen a hídra?
Ha nem mondod meg, LaForge, tuti hogy kinyírlak!

– Én paraszt, én? – ordítja a felbőszült LaForge.
– Te, paraszt, te – vigyorog a hullarészeg Worf,
és tökönrúgja. Geordi felüvölt kínjába
s elküldi Worfot a jó klingon anyjába.

Worf tombol, dühe nagyobb, mint az orkán
s lenyomja a vizort szegény Geordi torkán.
LaForge vakon nekitántorog a falnak,
nagyot koppan ottan, azután elhallgat.

A hídon a Borgok békésen sétálnak
néha egy-két embert asszimilálgatnak...
Néhány fézer, torpedó, replikátor
beépül közéjük – kész a Terminátor.

Picard most a haját tépné, ha volna:
egy fegyver sem működik s jön a Borg kocka...
Wesley ugyanis nemrég „javított" a fézeren...
Így lett vége a SAT 1-on a Star Treknek.

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Amint Kirk az Enterprise-B hídjára tette a lábát, azonnal megrohamozták az újságírók. Kirk már felkészült arra, hogy múltbeli hőstetteiről mesél nekik – persze kicsit kiszínezve a történeteket, végül is ez érthető –, de az újságírók egyáltalán nem erre voltak kíváncsiak.

– Kirk kapitány, hány kilót hízott az utóbbi fél évben?

– Kirk kapitány, elmondaná, milyen hajfestéket használ?

– Kirk kapitány, igaz, hogy ön és Mr. Spock között több volt, mint barátság?

Kirk némileg zokon vette ezeket a kérdéseket, és faképnél hagyta az újságírókat. Ekkor Chekov lépett oda hozzá. – Kapitány, engedje meg, hogy bemutassak önnek valakit... Demora Sulu, az Enterprise-B kormányosa.

Kirk keserves pillantással mérte végig a ferdeszemű csajt. – Ezeket a Sulukat baltával sem lehet kiirtani. Chekov, nincs itt valami ennivaló? Éhenhalok.

– Harriman kapitány azt mondta, a replikátort csak kedden szerelik fel.

Kirk lemondóan legyintett. – Akkor essünk túl ezen a hülye ceremónián, hogy mehessek haza kajálni. Indulás!

Demora becsületére legyen mondva, az Enterprise-B viszonylag sértetlenül ért ki az űrdokkból, csak néhány karbantartó munkást passzírozott a falhoz. Alig értek ki, megszólalt a kommunikációs tiszt.

– Uram, segélykérő hívás érkezett. Két El-Aurian menekülteket szállító hajó három fényévnyire innen...

Harriman a tiszt szavába vágott. – Szóljon a legközelebbi föderációs hajónak. Mi nem érnénk oda időben. A térhajtóművet csak kedden szerelik be. – És Kirk legalább 1000 kiló, ami jelentősen lelassít minket, tette hozzá gondolatban.

– Nincs más föderációs hajó a közelben, uram.

– Hát, akkor ezeknek ma nincs szerencséjük... – kezdte Harriman, de még időben elkapta Kirk szemrehányó pillantását – ...akarom mondani, menjünk oda gyorsan. Legalább látunk egy jó kis tűzijátékot.

– A vonósugárral megmenthetjük őket – szólt közbe Chekov, és vigyorgott magában. Ilyen jó ötlete még soha nem volt, még a TOS idején sem.

Harriman behúzta a nyakát. – Nos izé... A vonósugarat csak kedden szerelik be.

Kirk felháborodott. – Képes volt vonósugár nélkül elhagyni az űrdokkot?

Harriman fölényes pillantást vetett rá. – Ez nem az Enterprise-A, Kirk. Ezt vonósugár nélkül is ki lehet vonszolni az űrdokkból.

Kitört a röhögés. – Nem úgy értettem! – mérgelődött Kirk. A következő pillanatban az Enterprise-B gyorsított, Kirk pedig fenékre esett.

– Kapitány, jól van? – nézett le rá aggódva Chekov.

Kirk grimaszolt. – Most már én is a béka segge alatt vagyok, nem csak a tekintélyem – mondta, és feltápászkodott.

Épp időben értek az El-Aurian hajókhoz, hogy lássák az egyiket felrobbanni. A másik is vészesen recsegett.

– Sugározzák át az embereket az Enterprise-ra! – üvöltötte Harriman.

– Nincs elég energia, uram. Le fogunk zuhanni...

Harriman kétségbeesett pillantást vetett Kirkre. – Most mit csináljak?

– Magának kell tudnia. Maga a kapitány – vont vállat Kirk.

Harriman elgyötört képet vágott. – Őszinte legyek? A kapitány is csak kedden érkezik. Én csak egy karbantartó munkás vagyok.

Kirk elkeseredetten felnyögött. – Átveszem a parancsnokságot – mondta aztán. – Minden energiát a transzporterre! Sugározzák át az embereket!

– Nincs transzporterfőnökünk, uram... – mondta Demora

Kirk vetett egy oldalpillantást Harrimanre. – Tudom! Kedden. – Azzal felsóhajtott, otthagyta a hidat, és a transzporter felé indult.

– És most szét fogunk esni – szögezte le Scotty. – Mondtam, hogy nincs elég energiánk.

Az utolsó pillanatban sikerült mindenkit átsugározni az Enterprise-ra. A folyosón akkora tömeg volt, mint egy Föderáció-ellenes tüntetésen. Guinan a gyengélkedő felé tolakodott, és azon mérgelődött, a forgatókönyvíró miért nem írt neki valami frappáns beszólást ebbe a jelenetbe.

Dr. Soran már a harmadik Csillagflotta-tisztet ütötte le. – Nekem vissza kell mennem! – ordította. Egészen addig, amíg Chekov el nem kapta és az ablakhoz nem vonszolta.

– Látja ott azokat a roncsokat? Az volt a maguk hajója. Ha nagyon vissza akar menni, én visszasugározhatom...

Soran bedühödött. – Én nem halhatok meg, maga barom! A film végén miattam fog meghalni Kirk!

– Ja, az más – mondta Chekov, és titkon örült, hogy bejött a blöff és Soran nem tudta meg, hogy neki fingja nincs arról, hogyan kell működtetni a transzportert.

Kirk kilépett a transzporterállomásról és a híd felé indult. A padló recsegni kezdett alatta, egyre hangosabban. Aztán beszakadt.

– Ááááááááááá... – Kirk hangja egyre halkult...

– Furcsa, mennyivel gyorsabban megy most a hajó – jegyezte meg tűnődveHarriman. – Mintha pár tonnával könnyebb lenne.


* * *

Hetvennyolc évvel később...

Picard és Riker XIX. századbeli tengerész egyenruhában álltak a kis tengerjáró hajó fedélzetén. Hajukat borzolta a friss tengeri szellő. Illetve csak Rikerét.

Picard végignézett a legénységen, és azon töprengett, ha mindenki itt van a holodecken, ki maradt a hídon. Aztán elhessegette a kellemetlen gondolatokat.

Ez a kis színjáték a holofedélzeten eléggé energiaigényes volt, a hajó összes védelmi rendszeréből ki kellett vonni hozzá minden energiát, de senki nem bánta. Végül is, egy jó buli megér ennyit. (A közeledő borg hajó legénysége az összes szemét kimeresztette, amikor meglátták a védőpajzs nélküli Enterprise-t - aztán úgy gondolták, ez biztosan csapda, és inkább elpályáztak.)

LaForge és Troi odavonszolták a megláncolt Worfot Picard elé. A kapitány gyorsan belepillantott a forgatókönyvbe, mert nem volt benne biztos, hogy melyik jelenet jön most, aztán elvigyorodott.

– Mr. Worf – kezdte ünnepélyesen. – Ön az egyik legkiválóbb tiszt a hajón, ezért úgy döntöttem...

Hangos csobbanás és Data röhögése szakította félbe szavait. Crusher doktornő mérgesen kapálózott a vízben.

– Spiner, maga állat! Ez a jelenet csak később jön!

Data vállat vont. – És nekem azt honnan kellett volna tudnom? Stewartnál van a forgatókönyv.

– Így is jó lesz – vágott közbe a rendező.

(Komputerhang.) – Picard kapitány, sürgős hívás a Földről.

Picard izgatottan kapta fel a fejét.

– Ne örüljön annyira, nem a hajnövesztő szereket gyártó cégtől jött – mondta hűvösen a géphang. Picard gyors, ijedt pillantást vetett a legénységre. Azok úgy tettek, mint akik nem hallották.

– Program vége – mondta rosszkedvűen. A tenger eltűnt a hajóval és a XIX. századbeli egyenruhákkal együtt, az Enterprise legénysége pucér fenékkel huppant a kemény padlóra.

– Nahát, Will, még Datának is nagyobb van, mint neked... – vihogott Troi.

– Eddig nem tudtad? – kérdezte Crusher, miközben feltápászkodott.


* * *

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

A 10 jel, amely arra utal, hogy a Star Trek-nek vége ::


A Voyager hazajut, de követi ot egy tucat új ellenség aki elkezdi meghódítani az alfa kvadránst.


Híres utolsó szavak: Data mikor észrevesz egy épp megjelenõ és tüzelõ romulán warbird-öt: "A francba, ez zöld!"


Q fia billiárdozik föderációs ûrben lévõ bolygókkal.
Valaki a specális effekteket készítõ csoportból elcseréli a csillaghajók CGI objektumait a Babylon 5-ben lévõkkel. (Ez szinte meg is történt: nézd csak meg az idõhajót "Year of hell/Pokloli év" címû epizódban - pont úgy néz ki, mint a Babylon 5 állomás)


Morn elkezd beszélni, és nem lehet elhalgattatni!


A Borg egyszerre egynél több kockát küld a föderáció asszimilálására, miközben Jean Luc Picard a Ba'ku bolygón nyaral.


A Borg hirtelen nagy, kerek ûrhajókkal jelenik meg. Fehér mûanyag egyenruhát és sisakot viselnek.


Az egész galaxis belekerül egy nagy idõhurokba és a "The Cage" címû epizódót, mint egy vadonatút sorozat elsõ részét mutatják be.


Üzembe helyezik a Nova osztályú Enterprise-F csillaghajót, elõretolt warp gondolákkal, Wesley Crusher kapitány parancsnoksága alatt.


A ferrengik csatlakoznak a föderációhoz és kényszerítenek minden nõt, hogy mindig meztelenül járjanak. Ennek következményeként az amerikai televízióknak abba kell hagyniuk a Star Trek sugárzását.

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Még vannak ilyenek a:

http://startrek.scifi.hu/
-non.

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

3*10 dolog ami sosem fog megtörténni a Voyagerben ::


Janeway összefut Q-val és megkéri: ugyan már vigye már haza a hajót!


Janeway megragad egy alkalmat a hazajutásra.


A Voyagert megtámadják és a legénység egyetlen tagja sem sérül meg felrobbanó plazmavezetéktõl.


A Voyagert nem támadják meg.


Az epizód végén a hajó jobb állapotban van, mint az elején.


A Voyager találkozik egy ráérõ, teljesen ép Borg kockával, aki azonnal megsemmisíti, mint bármely más hajót.


Elfogynak a Voyager ûrsiklói, illetve "felesleges" legénységi tagok.


Az egyik ûrsikló bekerül egy elektromágneses viharba, de Janeway/Chackotay/Tuvok kiváló pilótaképességei miatt sértetlenül landol.


A legénység kénytelen eljátszani egy Shakespeare drámát, ahelyett hogy csak úgy lézengene a holodecken.


Neelix megtanulja, hogyan kell ízlésesen öltözködni.


Egy idegen technológiával fennálló kompatibilitási problémát nem tudnak megoldani.


Végre egyszer egy idegen technológia a Voyager javára válik.


A Voyager 70 év múlva hazaér, a legénység pedig a hajón született humanoid/idegen keverékekbõl áll.


Janeway megtanulja, hogy a szabályok rugalmasabb értelmezése nem feltétlenül jelenti a szabályok megszegését.


Elvesztenek egy csatát, mert egy hihetetlenül túlerõben lévõ ellenfél gyenge pontját nem találják meg.


Janeway ráébred, hogy egy fölényes ellenfél területét jobb lenne elkerülni. "De ez így nem fog menni - átverekedjük megunkat! Pokolba a fõ direktívával!"


Fõbb karakterek "kisebb sérüléseit" - mint vakság, betegség vagy olyan triviális dolog mint a halál - nem tudják visszacsinálni.


Valakinek a hajón Janeway-nél több hajlakkra van szüksége.


Chakotay és Janeway összejönnek.


Egy új legénységi tag kerül a hajóra, aki sokkal jobban néz ki, mint 7 of 9.


A legénységnek több mint egy hétre van szüksége egy komoly technológia áttörés véghezviteléhez..


Felfedeznek egy újabb féreglyukat, de ez Harry Kim-et egyáltalán nem izgatja fel.


Seven rájön, hogy már hónapok óta a béta kvadránsban járnak.


Tom rájön, hogy a Delta-komp magasabb, mint a dokk bejárata bár ettõl még pilótának jó.


Janeway felébred és rájön, hogy az 5.,6. és 7. évad álom volt és valójában a "Year of hell" történetszál a valóság.


B'Ealana elkészíti a legénység holografikus mását, hogy kiszolgálja a Holodoki fantáziáit.


Megmutatják a klónozólabor fagyasztókamráit, hiszen a nagyszámú legénységségnek valahonnan származnia kell. Kivéve, ha a az alacsonyabb rangú tiszteket gyakran vetik alá plasztikai mûtétnek.


Tom-ot lefokozzák kadétnak, mert nem kapcsolta le a villanyt 2-es számú az ûrdokkban (amirõl nem tudni merre van).


Harry és Seven összejön.


Janeway-t koffeinmérgezést szenved.


Forrás: Ex Astris Scientia
Fordította: Zsurmi

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Írta Petõfi Sándor János vitézének nyomán:
Erzsi Dax

Sisko vitéz

Tüzesen süt le a fézerek sugára, Defiant gyomrából a jem'hadar flottára. Felesleges dolog sütnie oly nagyon, Úgyis mindegy már, ha itt a Dominion.


Plazmának tüze ég gépház belsejében,
Nog megpörkölõdött, Rom se maradt épen.
Míg ezek odalent pörkölõdnek s fõnek,
Ezalatt a hídon Sisko és Worf lõnek



Sõt a gyengélkedõn sincs béke s nyugalom,
Nem csak Kira szül, de beteg van egy halom.
Bashir dokinak ma jó sok dolga akadt,
Ám szemei közben Daxra tapadtanak



De nem ám Jadziának egyenruhájára,
Sõt nem is szépséges, pöttyös homlokára,
Amíg jó doktorunk Dax keblét bámulta,
Nerys Kirajózsit világra kínlódta.


Az egyenruhája térdig fel van hajtva,
Bashir doktor most már õt is bámulhatta.
És Kirajózsi is világra jött végre,
Miles Edward O'Brien gyönyörûségére.



Térjünk vissza most már Defiant hídjára,
Hol a jem'hadar nem hallgat a szép szóra.
Valaki egyszer csak Odót kiáltozik,
S õ zselémasszából emberré változik



Szívemnek Odója, lelkem elcseréltje, Szól az interkomból Kira halk nyögése, Jöjj el hozzám kérlek, a betegszobára, Most azonnal mondd meg hogy kerülsz a hídra!




Jó, majd késõbb drágám, magyarázza Odo,
Most a jem'hadar lõ, és ezért most nem jó...
Ám a jem'hadar már nem sokáig bírja,
Õket a Defiant fézerrel kinyírja.



Vesd reájuk tüzét vonósugarunknak,
Hadd vigyük el Flotta-admirálisoknak!"
Így szólt Sisko Worfhoz, gyõzelmi mámorban,
"Õk csak vizsgálják meg egy földi laborban


"Tudja Sisko kérem, örömest rávetném,
Ha egy másik elõl épp nem menekülném,
Menekülök, hiszen másképpen ez elkap,
Ilyen puhány klingont jem'hadar is lecsap!"



Ezeket mondotta a nem túl szép hadnagy,
S ordított Kirának : "Betegszobán maradj!!"
De az ezredes már felkelt az ágyáról,
Felsétál a hídra, a kapitányhoz így szól:


Sajnálom, aranyom, ezer bocs, gerlicém,
Hajódnak lövését mindjárt elvégzem én,
Azután a Flotta sincs itt a közelben,
S ti velem vagytok egy elcserélt kezében!"



Lám csak, Kira helyett egy alakváltó van,
Itt vannak elveszve, a Gamma Kvadránsban.
És mi lett a vége? Ne kérdezzetek mást
Csak azt aki látja holnap a folytatást...



(folytatás nuku.)

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Felvételi teszt
A Star Trek: Az Új Nemzedék
Kukacoskodók Klubjába

Ez a vizsga segít neked, hogy megtudd: érdemes-e belépned a Star Trek: Az Új Nemzedék Kukacoskodók Klubjába. A kérdésekre adott válaszaid betûjelét írd egy külön lapra, aztán a rendszer alapján írd össze pontjaidat. A teszt persze csak akkor érvényes, ha valóban becsületesen töltöd ki!

Hányszor nézel meg egy epizódot?

0

1

2-5

6 vagy több



Kb. hány barátoddal beszélgetsz a Star Trek: Az Új Nemzedékrõl minden héten?

0

1

2-5

6 vagy több



Hány legénységi tagot tudnál felsorolni fejbõl?

0

1-7

8-15

16-1014



Hány vulkáni köszöntést ismersz?

0

1

2-4

5 vagy több



Milyen videomagnód van?

Nincs.

Olyan, ami felvesz és lejátszik.

Egy négyfejes, képkimerevítõvel és lassú módozattal ellátott videó.

16 fejes, szuper lassú módozattal, MTS sztereóval és HDTV képességgel, az egész pedig egy surround sound audio rendszerhez és egy hatalmas képernyõjû TV-hez van kapcsolva.



Milyen gyakran veszed fel a TNG-t videóra?

Soha, nincs videóm, és egyébként sem nézem.

Néha.

Mindig, amikor új részt adnak.

Minden egyes epizódot felveszek, akár ismétlés, akár nem, bármelyik csatornán megy is. Mielõtt pedig a kazettát leviszem a mágnességmentes izoláló kamrámba, amit a pincénkbõl alakítottam ki, másolok róla egy példányt, nézni.



Hogy vannak a kazettáid rendszerezve?

Nincs videó, nincsenek kazetták, nincs katalógus. Érthetõ?!

Lássuk csak... Az utolsó rész azt hiszem azon a kazettán van, amit tegnap véletlenül lelöktem a TV tetejérõl... Valószínûleg a Nintendo mögé esett.

Ráírogatom az epizódcímeket a kazetta címkéjére, és van egy papírom, ami emlékeztet, melyik kazettán mi van.

A FileMaker Pro-val létrehoztam egy adatbázist, amelyik nyilvántartja a kazettáim tartalmát. Ezen kívül minden epizódot besoroltam valami fontos témakörbe. Ez lehetõvé teszi, hogy kinyomtassak saját címkéket a kazettáknak, amin rajta van a cím, hogy hány perces a rész és a témakör.



Ha nézel egy epizódot, milyen gyakran merevíted ki a képet?

Mint azt már megmondtam, nem veszem fel a részeket, mivel nincs videóm, és még ha lenne is, akkor sem venném fel, szóval nincs mit kimerevíteni.

Néha.

Ha valami fontos információ hangzott el, és én esetleg lemaradtam róla.

Tulajdonképpen minden részt legalább egyszer végignézek kockáról-kockára. A jeleneteket felviszem a számítógépemre és sorrendbe rakva képernyõvédõnek használom õket. Na igen, egy "kis" memóriát lefoglal, de azt hiszem, megérte...



Ha észreveszel valamit, ami hibának tûnik, mi az elsõ, amit teszel?

Ide figyelj, süket vagy, vagy mi? NEM nézem a sorozatot. NEM veszem fel a részeket. Azt sem tudom, mikor megy a TV-ben, szóval NEM találok hibákat!

Nem hiszem, hogy valaha is láttam hibát...

Elõször is, visszatekerem a jelenetet és odafigyelve lejátszom még egyszer, hogy megbizonyosodjam: valóban hibát fedeztem fel. Ha igazam volt, fogok egy papírt, leírom az epizód címét, a jelenet rövid leírását, a probléma jellegét és beküldöm a Star Trek: TNG Kukacoskodók Klubjába.

Összeszorítom a szemem, amilyen jól csak tudom, és hangosan éneklem a Szamárindulót. Amikor pedig már nem remeg a kezem, feljegyzem magamnak egy rikítósárga papírra: Ezt a jelenetet TILOS megnéznem még egyszer!



Picard besétál a készenléti szobájába és kinyitja az ablakot. Te:

Kihagyod az egész jelenetet, mert éppen belefeledkeztél egy magazinba.

Megjegyzed, milyen szép tiszta mindig Picard asztala.

Felugrasz és megbotránkozva kiáltod: "Ez lehetetlen! Hiszen kint van az ûrben!"

Elkezdesz egy aláírásgyûjtõ kampányt, beválasztatod magad a képviselõházba és beszerzel néhány szponzort, mindezt azért, hogy belevihess egy kis realitást a science-fiction-be.





Pontozás
Minden "A" válasz 1 pontot ér; Minden "B" 10 pontot, minden "C" 100-at és minden "D" 1000-ret. Miután összeadtad a pontjaidat, olvasd el az összegnek megfelelõ "jellemzést"!


1-10 pont
Feltûnt neked egyáltalán, hogy Star Trekes könyvet vettél? Nem tûnsz trekker típusnak, és valószínûleg nem érdekel ez az egész. Ez persze nem jelenti, hogy nem örülünk vásárlásodnak, csak hát egy kicsit szomorúak vagyunk.


11-100 pont
Bizonyára rendkívül kedves egyéniség vagy, de a Kukacoskodók Klubját igazából nem neked találták ki. Persze még a normál nézõk is belebocsátkoznak néha egy kis kukacoskodásba... Azért ha látsz bármi hibát, nyugodtan küldd be!


101-1000 pont
Gratulálunk! Felvételt nyertél a Star Trek: TNG Kukacoskodók Klubjába. Elsõ megbízás: keress minél több hibát (akár Deep Space Nine-ból is), és küldd be!


1001-9999 pont
Talán nehéz megértened, ha azt mondom: létezik élet a Star Treken kívül is. Egyébként beindítottunk egy 12 hónapos elvonókúrát pont olyanoknak, mint te, "Rendkívül Fanatikus Trekkerek Anonymus" néven. Úgy gondoljuk, az ár elfogadható, tekintve a program sikerességét. Ha szeretnél még információt kapni errõl, küldd el az elsõ hónapi 20.000 Ft-os díjat a Kukacoskodók Klubjának címére, és foglalunk neked egy helyet!



A mielõbbi viszontlátásig: A Fõkukac

Phil Farrand nyomán Lau'Ranna Delogh

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

10 jel, mely szerint a szobatársaid valójában Borgok ::


Mindig sötét ruhát hordanak.


A telefonszámla 50000 dollárra rúg.


Három hétig nyaraltak Floridában és még mindig holtsápadtak.


Eltûnt a hifi-tornyod, két nap múlva pedig õk viselik a darabjait.


A tévéadások vétele gyengül, ha õk a közelben vannak.


Több idõt töltenek hírcsoportok olvasásával, mint te.


Amikor velük beszélsz, a fejük felõl egy lézer folyamatosan a szemedbe világít.

Az elektronikai üzletlánc reklámfiguraként foglalkoztatja õket.


Az összes kajádat asszimilálták.


"Az ellenállás hasztalan..."

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Data Microsoft kompatibilis... ::


WORF: Kapitány úr, három romulán hadihajó jelent meg elõttünk!

PICARD: A képernyõre!

[A fõ képernyõ egy vízszintes vonalakból álló mintázattá változik, mindegyikük csak egy pixel széles.]

PICARD: Mi a gond?

DATA: Kapitány úr, a fõ képernyõnek nincs elég video-memóriája ekkora képek megjelenítéséhez. Javasolhatom, hogy válasszon egy alacsonyabb felbontást?

PICARD: Tegyen úgy!

[A képernyõ elsötétül, majd megjelenik egy nagy, szögletes pixelekbõl álló kép. Három objektum látható a közepén, amelyek valószínüleg romulán warbird-ök, de egyenlõre úgy néznek ki, mint az idegenek a Space Invaiders nevû õsrégi játékban.]

PICARD: Data, nyisson egy kommunikációs csatornát a romulánokhoz!

DATA: Igen, uram!

[Data felkapja a maga mellett a padlón lévõ homokórát, megfordítja és a konzolra teszi. Rácsap pár billentyûre a konzolon és mozdulatlanul ül néhány másodpercig. Egy fényvirág villan fel a képernyõn látható egyik romulán hajón.]

WORF: Kapitány úr, felénk tartó plazma torpedó!

PICARD: Pajzsokat fel!

DATA: Sajnálom kapitány úr, még mindig próbálom végrehajtani az elõzõ utasítását. Meg kell kérjem, hogy várjon a következõ parancsával, amíg nem végeztem.

PICARD: Mi a fenét ért ezen? Data, ez FONTOS ! Bekapcsolva akarom látni azokat az átkozott pajzsokat!

DATA: Sajnálom, kapitány úr, még mindig próbálom végrehajtani az elõzõ utasítását. Meg kell kérjem, hogy várjon a következõ parancsával, amíg nem végeztem!

LAFORGE: Engedje meg, kapitány úr! [Data-nak] Control-Alt-Delete, Data.
[Data leveszi a konzolról a homokórát és visszateszi a padlóra]

DATA: A romulánok nem válaszoltak a hívásaimra. Nyomja meg az orromat a megszakításhoz. Húzza meg a bal fülemet annak a kommunikációs csatornának a lezárásához, amelyiken nem válaszolnak. El fog veszteni minden a romulánoktól kapott információt!

[LaForge meghúzza Data bal fülét.]

PICARD: A pajzsok...

[Irtózatos robbanás. A híd vadul rángatózik, a legénység valamennyi tagja földhöz vágódik. Szikraesõ tör ki Wesley Crusher állomáshelyérõl a kormánynál, hátravetve õt a konzoltól.]

PICARD: Fel, Data!

DATA: Igen uram!

RIKER: Valamennyi fedélzetnek, kárjelentést!

WORF: Kapitány úr, Wesley megsérült! Öntudatlannak tûnik.

[Data újra felkapja a homokórát, a konzolra teszi és megnyom néhány gombot. Vár néhány másodpercet, majd ismét visszateszi a homokórát a padlóra.]

DATA: Pajzsok bekapcsolva, kapitány úr.

PICARD: Hát nem az utolsó utáni pillanatban... Worf, irányítson minden fézert a romulán vezérhajóra!

WORF: Igen uram! [Ráüt néhány gombra a fegyverzeti konzolon]

PICARD: Data, üljön át a kormányhoz és készüljön fel a kitérõ manõverre!

DATA: Sajnálom uram, nincs megfelelõ eszközmeghajtóm telepítve ahhoz a konzolhoz.

PICARD: A fenébe is, telepítse a megfelelõt!

DATA: Kérem, helyezze be az 1-es számú telepítõ implantátumot a jobb orrlyukamba!

PICARD: Egyes, hol tartjuk Data telepítõ implantátumait?

RIKER: Geordinál hagytam.

LAFORGE: [meglepett hangon] Mi? Én azt hittem hogy, még nálad van!

PICARD: Data, nincsenek eszközmeghajtók a belsõ tárolójában?

DATA: Nem találtam. Kérem helyezze be az 1-es számú telepítõ implantátumot a jobb orrlyukamba!

PICARD: Data, nincs meg az 1-es számú telepítõ implantátum!

DATA: Jobb orrlyuk nem áll készen olvasásra. Megszakít, újra, abbahagy?

PICARD: Abbahagy!

DATA: Jobb orrlyuk nem áll készen olvasásra. Megszakít, újra, abbahagy?

PICARD: Akkor legyen "abbahagy"!

DATA: Az aktuális orr már nem érvényes.

[Data odamegy a kormányhoz, megnyom egy csomó gombot. A hajó meginog, romulán hadihajók képei hirtelen eltolódnak a képernyõ egyik oldalára, és vészjósló nyikorgások hallhatók a hajó egy távolabbi részérõl]

LAFORGE: [megriadva] Data, mi a fenét csinálsz?

PICARD: Egyes, megvan nekünk Data vevõszolgálati telefonszáma?

RIKER: Igen uram, de amikor a legutóbb megpróbáltam, két óráig kellett várnom, mielõtt beszélni tudtam valakivel. És neki sem volt képesítése a Data-féle modellekre, hanem ipari irányító robotokra specializálódott.

[Hirtelen kialszik minden fény, a képernyõ elsötétül, és minden szokásos zaj - a ventilátorok, motorok és egyebek hangja - megszûnik. Néhány másodperc múlva bekapcsolódik a vészvilágítás. Data a konzol mellett áll teljesen mozdulatlanul.]

PICARD: Mi történt?

LAFORGE: [a kormánymûvet vizsgálgatva] Data hadnagy Általános Védelmi Hibát okozott a warp hajtómû magjában.

PICARD: Ezek az androidok igen hasznosnak néznek ki, de igazából nem lehet õket semmire sem használni.

[Pislákoló transzporter-effekt jelenik meg és hat állig felfegyverzett Romulán ölt újra anyagi formát a hídon. A hetedik figura, egy ferengi egy pillanattal késõbb]

FERENGI: [sóvár mosollyal] Ajánlhatok önnek egy Macintosh-t, kapitány úr?


--------------------------------------------------------------------------------


Köszönet a Magyar Fido TREK.HUN levelezõinek.

Fordította: Zsurmi

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Szintén.
Egy föderációs mûveltséggel rendelkezõ Jem'hadar imája az Alapítókhoz:


"Alapítók, kik vagytok a Gamma kvadránsban,
Szenteltessék meg a Ti nevetek,
Jöjjön el a Ti birodalmatok,
Legyen meg a Ti akaratotok,
Miképpen a Dominionban, úgy az Alfa kvadránsban.


Mindennapi ketracelünket adjátok meg nekünk ma,
És ne bocsássátok meg a mi vétkeinket,
Miként mi sem bocsátunk meg a nekünk ellentmondóknak,
S ne vigyetek minket a kísértésbe, de szabadítsatok meg a Föderáiótól.
Ámen."

Egy sólyom köröz Neelix holtteste felett.


JANEWAY: Még ilyet!
TUVOK: Sajnálom, kapitány. Nem tehettünk semmit.
JANEWAY: Ha egy away team még egyszer elveszít valakit egy missön során, nem kapnak vacsorát.
KIM: (szemeit forgatja) A francba!
JANEWAY: Tehát maguk ma nem kapnak vacsorát.
TUVOK: Tudomásul véve.


2.
KES: Jaj, hallottam, mi történt. Borzasztó, nem kapnak vacsorát...
TUVOK: Sajnálattal kell közölnöm, hogy Neelix meghalt.
KES: Igen, azt is hallottam. De a vacsora... talán szedhetnék maguknak egy kis sóskalevelet.
TUVOK: Arra nem lesz szükség. A szervezetünk nem fog tartós károsodást szenvedni a büntetésbõl kifolyólag. Ellenben lehetséges, hogy a legénység fegyelmére pozitív befolyással lesz.
NEELIX: (bedugja a fejét az ajtón) Mit mond, Mr. Vulkán?
PARIS: Csak azt mondta, hogy a kapitánynak igaza van.
NEELIX: Aha, aha. Mi legyen a vacsi?
TUVOK: Ma nem lesz esti étkezés, ha ez az, amire a "vacsi" kifejezéssel utalni akart.
NEELIX: Miért nem?
TUVOK: Mert ön, Mr. Neelix, kötelességteljesítés közben életét vesztette.
NEELIX: Na ne mondja! Úgy érti, hogy miközben fõztem?
TUVOK: Nem úgy értem. De ez most nem kulcsfontosságú. Ön halott, tehát fáradjon a rendelõbe, hogy a Doktor elvégezhesse a boncolást.
NEELIX: Nem õrültem meg! Egy ilyen boncolás sokáig tarthat, én meg nem bírom sokáig hallgatni a Doktor dumáját.
KES: Neelix, nem kellene felhúznod a Doktort. Még szól a kapitánynak, aztán az még mérgesebb lesz.
NEELIX: Kes, szerinted is meghaltam?
KES: Hát igen, Csikótej parancsnok azt mondta.
NEELIX: Ugyan már, ez csak valami újabb plot device. Mondjuk egy ikertestvér, akirõl sosem meséltem... Vagy hogy a talaxiaiaknak két szívük van... Vagy ezt is csak egy telepatikus idegen táplálta belénk, és igazából mi most mind alszunk... valami ilyesmi.
KES: Mindegy, az epizód végére úgyis kiderül. Addig menjél boncolásra.
NEELIX: Megyek, megyek, de elõbb talán befejezném a vacsorát. (sóhajt) Ma mindenki engem ugráltat, aztán meg nyafognak, ha nincs kész a kaja. (fejét csóválja)


3.HÍD
JANEWAY: (kommunikátorba) B'Elanna! Algoritmizálják a kiberikus transzformens-modulatívákat, akcelerációt indukálva!
TORRES: (kommunikátorból) Hadzsime! Torres kilép.
CHAKOTAY: (szerelmesen bámulja JANEWAY-t) Ah, Kathryn...
JANEWAY: Ugyan, parancsnok, erre nincs idõnk. Különben is, az anyja lehetnék.
CHAKOTAY: (egy kosár rózsát húz elõ a széke alól és JANEWAY lába elé helyezi) Hát légy az anyám...
PARIS: (magában) Azannya...
JANEWAY: (dühösen fölpattan) Na de Csikótej parancsnok! Tudja, hogy egy rózsa replikálása mennyi erõforrást emészt fel ezen a hajón?! Azonnal recirkuláltassa! Még ilyet!
CHAKOTAY: Uff... nem replikáltam... Kes ültette...
JANEWAY: (kommunikátorba) Janeway Kesnek. KES (kommunikátoron) Itt Kes.
JANEWAY: Maga ennyire ráér?
KES: Igen, nagyon rá‚rek, bár én vagyok az orvos helyettese, én vagyok a kertész, én vagyok a másodszakács, tulajdonképpen a counselor is én vagyok, na meg ha valami borzasztó idegen entitás szállná meg a hajót, én mindig itt vagyok, hogy a szegény kis gyenge testembe költözzön, de nem számít, fölösleges karakter vagyok, csak nyugodtan írjanak ki a sorozatból...
JANEWAY: (elszégyelli magát) Jól van, jól van na, nem eszik olyan forrón a kását...
KES: Ma nincs vacsora.
JANEWAY: (fáradtan a homlokára teszi a kezét) Janeway kilép.


4. SICKBAY

NEELIX belép. A DOKTOR éppen késeket fen.


DOKTOR: Á, Mr. Neelix. Szép öntõl, hogy végül is idõt szakított rám. Elvégre tudhatja, hogy titkos vágyam boncolásokat végezni akkor, mikor rendes körülmények között - azaz akkor, mikor a magasságos legénység tagjai közül egyik sem méltóztatik mutálódni, szülni vagy meghalni - már szépen kikapcsolva szundiznék.
NEELIX: Mi van?
TUVOK: A Doktor feltehetõleg azon véleményének adott hangot, hogy a kapitánynak igaza van.
NEELIX: Mr. Vulkán, miért kell magának mindenütt ott lenni?
TUVOK: Mert én kommentálom legjobban a helyzeteket.
NEELIX: Ízlés dolga.
DOKTOR: Kezdhetjük, Kes? (KES bólint) Mr. Neelix, volna szíves felfeküdni a boncasztalra?

(NEELIX morogva felmászik az asztalra.)


DOKTOR: (TUVOKhoz, miközben KES mindenféle eszközöket rak elé) Á, hadnagy, jó hogy itt van.
TUVOK: Nézõpont kérdése.
DOKTOR: Szeretném a véleményét kérni. Tudja, régóta keresek nevet magamnak, s most azt hiszem, megtaláltam az igazit.
TUVOK: És mi lenne az?
DOKTOR: Dr. Mengele.

(TUVOK felvonja egyik szemöldökét.)




5. HÍD
JANEWAY: Kalibrálják az internális szenzorális areákat a strukturális szisztéma inherens frekvenciamodulatív allegorizmusának percentációjához kalkulálva.
TORRES: Miért? Minek? Mikor? Na jó.
JANEWAY: Anticipálják az insurális necesszitásokat és expanzív metrikában summázva transzferálják az információt a perszonális output perifériámra.
TORRES: Végül is, mint maquis is átlátom ennek a föderációs ötletnek felsõbbrendû voltát.Fogja az adást?
JANEWAY: (a képernyõt bámulja) Percipiálom. Hm. Additív processzusban minimális percentekkelvariálják a turbulenciát.
TORRES: (egy technikusnak kiabál) Hé, maga ott! Én mint fõmérnök mondom, hogy tegye, amita kapitány mond!
JANEWAY: (férfiasan dörzsöli az állát) Evaluálom a processzus outputját.
TORRES: És megfelel a föderációs sztenderdnek?
PARIS: (halkan CHAKOTAYnak) Mirõl beszélnek?
CHAKOTAY: (vakaródzik) Asszem, húz az egyik kabinablak, azt akarják szigetelni, vagy mi.
PARIS: Utálom, amikor rákezdenek erre a tipikus nõi szakzsargonra.
SEVEN OF NINE: (megjelenik a hídon) Az ellenállás hasztalan.
JANEWAY: Seven! Mit jelentsen ez? Ez még csak második szezon! Magának itt még semmi dolga!
SEVEN: Ki mondta, hogy szerepelni jöttem? Én asszimilálni akarok. (asszimilálja TORRESt)
PARIS: (felugrik a helyérõl) He, hé!
JANEWAY: (szigorúan) Nyugodjon meg, Tom, ez még csak második szezon!


6.SICKBAY
DOKTOR: Mr. Neelix, ezredszer kérem, hogy ne mocorogjon már, így nem lehet boncolni!!
NEELIX: (üvölt) DE ÉN NEM VAGYOK HALOTT!!!
DOKTOR: Azt majd az orvosi szakvélemény mondja meg.
NEELIX: ÉLEK! JÓL VAGYOK! HÛ, DE JÓL VAGYOK!!!
DOKTOR: Így nem lehet dolgozni! Kes, kábítsa el! (KES bead valamit NEELIX-nek)
KES: Doktor, maga nagyon csúnyán viselkedett Neelixszel.
DOKTOR: Hát, ha már errõl van szó, õ sem viselkedett valami szépen. Egy halottnak nem illik a száját jártatni és mocorogni a boncolás közben.
KES: De doktor! Hogy maga milyen érzéketlen!


7. HÍD:
JANEWAY: (aktiválja a képernyõjét) Doktor?
DOKTOR: Kapitány.
JANEWAY: Tájékoztatást kérek Neelixszel kapcsolatban.
DOKTOR: Hát nincsenek túl jó híreim.
JANEWAY: Azaz?
DOKTOR: Azaz a halál oka teljesen azonosíthatatlan.
NEELIX: Aj, doki, ne fárassza szegény kapitányt.
DOKTOR: Fogja be a száját, Mr. Neelix, vagy defibrillálom.
NEELIX: Fuj.
TUVOK: Megjegyezném, hogy a kapitánynak igaza van.
JANEWAY: Én várok, doktor.
DOKTOR: Nos. Az állapota teljesen megdöbbentõ. A Csillagflotta feljegyzéseiben egyetlenilyen esettel sem találkoztam. A holttest...
NEELIX: Ajjaj.
DOKTOR: ...a holttest állapota abnormális, azt kell mondanom, hogy...
JANEWAY: Hogy...? Mit kell mondania?
DOKTOR: Hogy tulajdonképp élnie kellene!


8. HÍD
TUVOK: Kapitány. A nagy-hatótávolságú szenzorok ûrjármû közeledõ mozgását indikálják.
JANEWAY: Jaj! Még ez is! Milyen hajó?
TUVOK: Megfigyeléseim szerint 100% a valószínûsége annak, hogy a Föderációcsillaghajójával van dolgunk.
PARIS: Föderációs? Juhé‚! (fölpattan) Hallottátok ezt, fiúk?
KIM: (vigyorog) —risten! Olyan boldog vagyok!

(PARIS és KIM Örömtáncot lejtenek a hídon, JANEWAY undorral nézi õket.)


JANEWAY: Maguk! (fenyegetõen közeledik) A Csillagflotta tisztjei! Hihetetlen! Hát nem láttak elég teasert?! Nem olvastak elég buta álhírt, hogy "Voyager's coming home"?!!! És még mindig ez a hozzáállásuk! Csak ez telik maguktól. Most mondhatnék egy szép beszédet az ûr végtelen hidegérõl és csöndjérõl (behunyja a szemét, CHAKOTAY könnyezni kezd)... DE NEM TESZEM! Tudhatják jól, hogy Voyager nem megy haza, még ha úgy látszik is, hogy hazamenne, de nem megy haza, amíg nincs itt a sorozat vége. Azt pedig, ugyebár, nem szeretnénk!!! Értve vagyok?

(PARIS és KIM mélyen elszégyellik magukat)


PARIS: Igenis, uram.
KIM: Értve, uram.

(Mindketten visszakullognak a helyükre)


JANEWAY: (leül) Hívja a hajót, Tuvok hadnagy.
TUVOK: Csatorna nyitva.
JANEWAY: Janeway kapitány vagyok, a Voyager Csillaghajó parancsnoka. Ki maga és mit akar és miért nem köszön elõre egy nõnek?
ADMIRÁLIS: Nosuchuser admirális vagyok, és ez itt a USS WELCOMEHOME. Örömmel közlöm önökkel, hogy itthon vannak!
JANEWAY: Micsoda?!

(KIM és PARIS összenéznek.)


NOSUCHUSER: Mi ideát úgy gondoltuk, hogy sokkal érdekesebb lenne a dolog, ha a Voyager is itthon küzdene a Borggal, vagy beszállnának a Dominion-háborúba meg ilyesmik, ezért hazahoztuk önöket.
JANEWAY: (fogcsikorgatva) Milyen figyelmes önöktõl. Janeway kilép. Csikótej, magáé a híd. (kivonul közben morog magában) Micsoda hülye plot device...


9. A KAPITÁNY NAPLÓJA
JANEWAY: (a naplóba) Csillagidõ valamennyi, a kapitány naplója. Miután a season finale feldobása céljából visszakerültünk az alfa-kvadránsba, most azon dolgozunk, hogy a dolgok ismét visszaállhassanak a rendes kerékvágásba. A legénységre óriási stressz nehezedik. A hajó morálján az elsõ pillanattól érezhetõ a feszültség, amit a hazaérkezés okozott. Tisztjeimmel tanácskozva a következõ döntést hoztuk: minden más célt félretéve, erõforrásaink maximális kihasználásával arra törekszünk, hogy anomáliákat, wormhole-okat, vámmentes övezeteket, gyorsforgalmi terepeket találjunk, hogy minél elõbb visszajuthassunk a mi szeretett delta-kvadránsunkba. A feladat óriási: 70 ezer fényévnyi távolságot kell átszelnünk az ûr hidegében, tudva, hogy nem vár ránk semmi más, pusztán néhány idõutazás, pár first contact-situation, kegyetlen, felsõbbrendû létformák, skorpiók, vízilovak, bojtosúszós maradványhalak. De nem fogunk meghátrálni.


10. JANEWAY READYROOMJA
JANEWAY és CHAKOTAY a kanapén ülnek, kávét iszogatnak.


CHAKOTAY:
(imádattal): Ah... Keptrin...
JANEWAY: (felriad merengésébõl) Mit mondott!? Captain-t vagy Kathrynt?
CHAKOTAY: Hát, amit szeretne...
JANEWAY: Na, azért.
CHAKOTAY: Tudja mire emlékeztet engem ez a bolygó? Az otthonomra.
JANEWAY: Mily meglepõ. Ez ugyanis a Föld.
CHAKOTAY: Hadd meséljek a gyermekkoromról...
JANEWAY: Arrhg!


11. SICKBAY
KES: (dühösen) Volt már maga halott, doktor?
DOKTOR: Miért kérdezi?
KES: Nagyon nem tetszett, ahogy az elõbb Neelixszel beszélt.
DOKTOR: Na jó, maga most inkább menjen és doktoráljon agysebészetbõl, oké?
KES: Komolyan beszélek.
DOKTOR: Magának nem tetszett, ahogy én Neelixszel beszéltem?! És én mit mondjak Neelix viselkedésére? Illik ez egy halotthoz? Legalábbis... ha én halott lennék... biztos nem így viselkednék.
KES: Igazán? (elõhúz egy fézert a szoknyája alól)
DOKTOR: Héhé, mi ez...?
KES: Computer! Kapcsolja ki minden jelenleg futó holoprojekció biztonsági alprogramját... az EMH-et is beleértve.
COMPUTER: Kikapcsolva.
DOKTOR: Segítséé...


12.JANEWAY READYROOMJA
CHAKOTAY: Ma is emlékszem arra a napra, amikor az apám bevezetett kulturális identitásom gyökerei közé...


13.
KÉP: Füstös csehó, wurlitzerrel, félkarú és kétkarú rablókkal, borostás csapossal, szellemi szabadfoglalkozású vendégekkel.
CHAKOTAY APJA a pultnál ül, s egy üveg JIM BEAM-et bámul áhítattal. CHAKOTAY belép, megtalálja az apját és idegesen leül mellé.


CHAKOTAY: Apa. Fölvettek az Akadémiára.
CHAKOTAY APJA: (az üveget nézi) Nézd meg, fiam! A szent anyag. Az égi szellemek ajándéka!
CHAKOTAY: Jaj ne, megint kezded...?
CHAKOTAY APJA: Meg kell tanulnod tisztelni...
CHAKOTAY: Anya is azért vált el tõled.
CHAKOTAY APJA: Na jó. Abbahagyom. Megyünk az esõerdõbe aranyat ásni.
CHAKOTAY: Dehát... fövettek az Akadémiára!
CHAKOTAY APJA: (vakaródzik) Na és? Még nem kezdõdik a tanév.


14.
KÉP: JANEWAY READYROOM-ja
(CHAKOTAY mesél, JANEWAY mélyen alszik.)




15. JANEWAY READYROOMja
CHAKOTAY: És akkor elindultunk az esõerdõbe...
JANEWAY
kommunikátora: Híd Janewaynek.
JANEWAY: (fölriad) He?!
KOMMUNIKÁTOR: Kapitány, elvesztettük a kapcsolatot a Földdel!
JANEWAY: (ez felvillanyozta) Megyek!

(kivonulnak)




16. HÍD
JANEWAY: Jelentést.
TUVOK: Úgy tûnik, hogy a Föld lakosságát asszimilálta a Borg, megszállta egy magát Dominionnak nevezõ hatalom, ismeretlen eredetû járvány tombol minden kontinensen, földrengéseket érzékelünk, valamint jelentõs mennyiségû ponttal esett a BUX-index a kulcsfontosságú településeken.
JANEWAY: Ez az! Sugározzanak le egy away teamet! Csikótej, maga a fõnök.
TUVOK: Kapitány. A kedvezõtlen idõjárási körülményekbõl kifolyólag csak a Föld egyetlen pontjára tudjuk transzportálni önöket.
JANEWAY: Éspedig?
TUVOK: A dél-amerikai kontinens egyenlítõ-közeli részébe, az esõerdõ-övezetbe.
CHAKOTAY: Remek! (megérinti a kommunikátorát) Neelix, ön velem tart az away missionre.
NEELIX: (kommunikátoron) De hát miért?
CHAKOTAY: Ne vitatkozzon. Én valaha Maquis-vezér voltam, ha netán elfelejtette volna.
NEELIX: (kommunikátoron) De... nekem ma délután lesz a temetésem...
CHAKOTAY: Ugyan! Addigra végzünk! (visszafordul) Visszatérek, Kaptrin!
JANEWAY: (leül a kapitányi székbe) Sajnos én is azt hiszem.


17. ESÕERDÕ
CHAKOTAY, NEELIX, PARIS és KIM megjelenik egy tisztáson.


CHAKOTAY: Igen, ez az... pont úgy, ahogy emlékszem. Látja azt a madarat ott? (egy dögkeselyûre mutat)
NEELIX: (nézi a madarat, amely fölötte kezd körözni) Ajjaj, nem tetszik ez nekem...


18. FÖLD, ESÕERDÕ
(Zuhog az esõ. CHAKOTAY izgatottan rohangál fel-alá, NEELIX-et rázza a hideg, KIM és PARIS vakaródznak.)


CHAKOTAY: Igen, emlékszem... ugyanaz történik most, mint akkor, gyerekkoromban...
NEELIX: Muszáj ezt?
KIM: Rengeteg itt a tetû. (CHAKOTAYhoz) Miért mászkáltak a maga õsei olyan helyeken, ahol ilyen rohadt meleg van, zuhog az esõ, és minden tele van tetûvel?
CHAKOTAY: (lelkesen) Hát ez az! (vakarja a fejét) Az élet annyi fajtája nyüzsög itt! Az én õseim a természet minden részével barátságban éltek... különösen a tetvekkel.
PARIS: Na szépen vagyunk. Én mindenesetre szólok errõl a kapitánynak.
CHAKOTAY: Szekánt alak.
NEELIX: Nem mehetnénk már föl...? Izé, ha itt tetvek vannak, akkor én igazán föl szeretnék már menni a hajóra.
CHAKOTAY: Jól van, jól van, mindjárt. Most jön az emlék legérdekesebb része.
KIM: (abszolút nem érdekli az emlék legérdekesebb része) Éspedig?
CHAKOTAY: (extázisban) Kijön az erdõbõl egy csomó hosszú hajú ürge, és pucéran ugrálunk velük az esõben.
PARIS: Én inkább bírom még egy kicsit a tetveket.
KIM: Nem lesz ebbõl semmi jó, meglátod.


19. HÍD
JANEWAY: (fel-alá járkál) Jelentést.
TUVOK: —Úgy tûnik, a felszínen erõsen csapadékossá változott az idõjárás az away team tartózkodási helye körül.
JANEWAY: Ez az! Szálljunk le!
TUVOK: Kapitány?
JANEWAY: Azt mondtam, szálljunk le. Még sosem látott senki csillaghajót zuhogó esõben leszállni. Itt a kiváló alkalom.
TUVOK: Önnek igaza van, kapitány. Mûveletet megkezdtük.
COMPUTER: Az felszíni idõjárási körülmények miatt a leszállás nem javasolt. A szükséges effektusok költségei meghaladják az epizód költségvetését.
JANEWAY: Mit nekem költségvetés!
JANEWAY
KOMMUNIKÁTORA: Itt az EMH. Fontos közlendõm van.
JANEWAY: Muszáj most doktor? Éppen egy látványos jelenet közepén vagyunk!
DOKTOR: Muszáj. Csak azt szeretném mondani, hogy csak egymás iránti szeretetünk kis világában kereshetünk menedéket a Teremtés kegyetlenségével szemben.
JANEWAY: Mi...?
DOKTOR: Mi még megmenthetjük egymást... de egymáson kívül nincs menedékünk.

(TUVOK felvonja egyik szemöldökét)


JANEWAY: Doktor...
DOKTOR: Belevetettek minket a mulandóságba, nem értik...
COMPUTER: Zuhanunk.
DOKTOR: ....s senki nem kaphat el a zuhanás végén, csak társaink.
COMPUTER: Nagyon zuhanunk.
DOKTOR: A lelkiismeret-furdalás még megmenthet minket... de ez minden.
JANEWAY: Na de kérem...
DOKTOR: A legfontosabb képességünk az, hogy átölelhetjük egymást...
COMPUTER: Beázott a burkolat.
DOKTOR: ...s vétkezünk, ha elmulasztunk élni e képességünkkel. Követelem, hogy öleljenek át!
JANEWAY: Computer! Írja felül az EMH programját és transzferálja a DOOM nevû szimulációba.
COMPUTER: Hát nincs magának szíve...?


20. FÖLD, ESÕERDÕ
Egy csomó hippi jön elõ az erdõbõl. CHAKOTAY hirtelen ötletnek engedelmeskedve levetkõzik. A hippik érdeklõdve nézik, majd követik példáját.


KIM: (PARISnek súgja) Ez nekem egyre kevésbé tetszik, Tom...
PARIS: Ugyan, tudod mit mondana a kapitány. Nem szabad beavatkozni senki kulturális gyökereibe.
NEELIX: (vakaródzik) Nem bírom, nem bírom... inkább a koporsó, meg a kilövés az ûrbe...

(VOYAGER ebben a pillanatban lezuhan, jó alaposan eltalálva NEELIX-et.)




21. FÖLD, ESÕERDÕ
(JANEWAY megjelenik a tisztáson, szemügyre veszi CHAKOTAY-t és kompániáját.


JANEWAY: Csikótej! Mit jelentsen ez! A mi sorozatunk maximum PG minõsítést kaphat, a pár horror-jellegû jelentettõl eltekintve, melyekbõl sosem lehet több epizódonként kettõ-háromnál. A meztelenkedés nincs a megengedett extremitások között!
TUVOK: (kilép a tisztásra) Önnek igaza van, kapitány.
CHAKOTAY: Meg kell értenie, Keptrin! Ez csak olyan píszí-dolog, mint az állat-vezetõm... meg a tábortûz a mess hallban...
KIM: Nem akarok tiszteletlennek mutatkozni a parancsnok kulturális hagyományai irányában, de nem szabad megfeledkeznünk a közösség érdekeirõl sem.
JANEWAY: (csupa figyelem) Mit akar ezzel mondani, Harry? Csak nem az erkölcsi mondanivalót?

(NEELIX halkan nyöszörög valahol nem messze.)


KIM: Nos... Csikótej parancsnok kifejtette egyebek között erõs ideológiai kötõdését a... tetvekhez, melyek számára élete egyfajta spirituális kísérõi, nekünk ellenben... (vakaródzik) ... más a viszonyunk hozzájuk.
JANEWAY: (elgondolkozva fel-alá kezd járkálni) Milyen nehéz is a kapitány élete... most már mindenki láthatja. Istenem... sosem gondoltam volna, hogy egy nap egy ilyen közösség vezetõje leszek... egy törzsfõnök, egy matriarcha... Ah! A Csillagflotta politikai gyakorlata szerint mély tisztelettel és toleranciával kell megközelítenünk minden másságot, minden kulturális sajátosságot. (mindenki meghatottan bámul) De vannak pillanatok, amikor mindez... túl nagy áldozatot követelne tõlünk. S ilyenkor a kapitány dolga kimondani a kegyetlen ítéletet. (sóhajt) Hát igen... (ordít) CSIKÓTEJ!!! (mindenki összerázkódik ijedtében) AZONNAL ZAVARJA EL EZEKET A KOSZLOTT ANARCHISTÁKAT ÉS TAKARODJON MOSAKODNI!!! Amíg szépen beszélek.
CHAKOTAY: Igenis! (elrohan)
TUVOK: Helyes döntés volt, kapitány.
JANEWAY: Nna. Ezzel is megvolnánk. Most ideje felszállnunk. Hosszú út áll elõttünk.
TUVOK: Khm. Kapitány. Van itt egy kis probléma...
JANEWAY: Igen?

(Mindenki a tisztás széle felé néz. Egy keselyû köröz NEELIX holtteste felett.)


JANEWAY: Még ilyet.
TUVOK: Sajnálom, kapitány. Nem tehettünk semmit.
KIM: Ajjaj... ez az epizód megint nagyon mélyen szánt...

Vége

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Humor. Forrás:egy magyar startrekoldal.

Helyszín: Az Enterprise-E hídja. Jelen vannak: Picard, Riker, Troi, McClure, Data, LaForge. Picard éppen a hajónaplóba tesz bejegyzést.


Picard: Csillagidõ 5124... izé, nem 5135... nem. Komputer, mennyi a csillagidõ?
Komputer: A jelenlegi csillagidõ 51342.6.
Picard: Biztos? Tegnap még csak 51311 volt.
Komputer: Most vitatkozol, vagy azt a hülye naplódat írod?!
Picard: Jól van na, mindig az erõszak. Pedig diplomáciával, sokkal többre lehet menni...
Komputer: Befognád végre? Vagy küldjek egy szubtéri üzenetet Lwaxanának, hogy örömmel várod?
Riker
(Picard-nak súgja): Kapitány, ez az új bioneurális számítógép nem igazán jó találmány. Még egy jó sajtos makarónit sem lehet fõzni a jelenlétében.
Troi
(tûnõdve): Mi baja lehet a számítógépnek az anyámmal? Hmm. Ki tudja.

Riker és Picard összenéznek, majd mindketten megcsóválják a fejüket.


Picard
(Rikernek súgja): Ne haragudjon Egyes, de mondja már meg, mit evett ezen a nõn?
Riker: Hát kapitány, magam sem igazán értem, de az írók ezt akarták. Mindenesetre még az egyenruha sem sokat javított az agykapacitásán. Én meg azt hittem, hogy legalább lesz 50-es IQ-ja.
(sóhajt)
Picard
(együttérzõen bólogat): Megértem, Egyes.
McClure: Kapitány. Üzenet a Deep Space Nine-ról.
Picard
(feláll a székbõl, Riker mellé lép): Képernyõre.

Zavaros kép jelenik meg a képernyõn. Aztán kitisztul és egy ferengi borg drón lesz rajta látható. Látszik, hogy öreg. Mögötte is egy másik ferengi borg van, de az nõ.


Zek of Borg: Zek vagyok a Borgtól. Az ellenállás hasztalan. Eljött az idõ, hogy latinumügyi különbözõségeiteket magunkba olvasszuk.

A ferengi borg nõ nagyot csap Zek of Borgra egy XX. századi retiküllel.


Moogie of Borg: Csak ennyi, te pernahajder?
Zek of Borg
(rémülten): Ja igen, és reszkessetek Moogie of Borgtól!
Picard: Na már megint idegeskedhetek a Borg miatt. Békén hagyhatnának az írók már ezzel a témával. Na jó. Irány a Deep Space Nine.
(Dixon Hill hangján) Adjon gázt.
Helyszín: Deep Space Nine, Quark Bárja. Jelen vannak: Sisko, Dax, Bashir, Rom, Nog, Quark és Morn. Bashir nagynehezen Dax mellé lavírozik.
Bashir
(Daxnek súgja): Jadzia. Hadd számoljam meg a pöttyeit!

Jadzia ránéz Bashirre, aztán hatalmas maflást ad neki. A doki az állát fogja.


Bashir: Mintha egy kicsit brutálisabb lenne, amióta Worf felesége.
Dax
(csodálkozva): De hiszen ez a klingon nõknél a beleegyezés jele.
Bashir
(szörnyûlködve morogja): Milyen lehet az, ha ellenkezik...
Quark
(siránkozva): Ez egyszerûen nem lehet igaz! Elõször a Dominion, most meg a Borg! Ki jöhet még?

Hatalmas villanás. Q jelenik meg, a bár közepén. Sisko ott áll mellette és visszakézbõl úgy arcon törli, hogy Q egészen a holosuite ajtajáig repül.


Holosuite komputer: Ha felkészült, beléphet.
Q: Téged meg ki kérdezett?
Sisko: Nem gondolja, Q, hogy elhúzhatná a csíkot az állomásomról?
Q: Maguk hívtak, drága kapitányom, én csak...
Sisko: Ne hízelegjen, az már Weyoun-nak sem sikerült. Eltakarodik, vagy mi lesz?
Q: Maga mindenkit megver, akivel találkozik? Picard sohasem...
Sisko: Mondtam már, hogy én nem vagyok Picard.
Q: Na jó, eltûnök.
(Fényvillanás, aztán gyorsan még egy.) De a novella végéig még visszajövök.

Sisko ütésre emeli az öklét, de Q szerencsére eltûnik. Odo érkezik nagy lendülettel. Meg se várja, hogy kinyíljon az ajtó, átpréseli magát rajta. Most úgy néz ki szembõl, mint akit kivasaltak. Mögötte jön Kira, O'Brien, Worf és néhány biztonsági ember.


Odo: Kapitány, ez nem megy. Nem tudjuk visszatartani a Borgot. Még az állatkerti állatokat is asszimilálták.
Sisko
(vigyorogva): Pitbull of Borg is van köztük? Mellesleg nem akar visszaváltozni normális alakjába, felügyelõ?
Odo: Mi? Ja, de. Quark, éppen mondani akartam, hogy Moogie-t és Nagy Nagus Zeket is asszimilálták. Igazán sajnálom.
Quark: Ne fáradjon, Odo. Úgyis csak zavartak a profitszerzésben.
Odo: Na idefigyeljen maga kis...
Quark: Ki ne mondja, maga palacsintatésztának való! Inkább azon gondolkozna, hogy hogyan tüntessük el az állomásról a Borgot. Nem fogyasztanak semmit. Még sört sem. Morn, a sörhajóhadnagy is megmondhatja.
(Mornnak) Fogd be a szád, ki kérdezett? A holosuite-ba se mennek be és lányok sem kellenek nekik! Ebbõl nekem nincs profit...

Worf egyetlen csapással leüti Quarkot.


Sisko: Köszönöm, parancsnok, épp ideje volt.
Worf
(vicsorogva): Akarja, kapitány, hogy kidobjam Quarkot a légzsilipen?
Dax
(odasimul Worfhoz): Ugyan már kedvesem. Nem dobhatsz ki mindenkit a légzsilipen. A végén üres lenne az állomás.
Worf: De mennyivel biztonságosabb.
O'Brien
(elgondolkodva): Kapitány, Quark ezúttal nem is mondott hülyeséget. (Morn felnéz O'Brienre.) Tudom, Morn, ez elég ritkán fordul elõ, de légy szíves ne szakíts félbe. Tehát, ha a kettes plazmavezetéket átkötöm a replikátorok energiakábeleire, és utána kapnak egy kis gravitonsugár-kezelést, akkor az egész rendszer úgy fog mûködni, hogy csak sört fog elõállítani.
Sisko: Na jó, de ez nekünk nem segít semmit. A Borg nem iszik, nem eszik.
Odo
(felderülve): Olyanok, mint én. Lehet, hogy alapítók?
Kira
(lapos pillantásokkal): Nincs linkelés. Megértetted?
Odo
(esedezve): Csak egy kicsit.
Kira
(mérgesen dobbant a lábával): Nem! Én már nem vagyok elég jó neked?
Sisko: Õrnagy! Felügyelõ! Abbahagyni!
O'Brien
(vigyorogva): Hadd folytassam. Utána az átalakított replikátorokat besugározzuk minden borgba. Aztán várjuk a hatást.
Sisko: Hmm. Rendben van chief. Rom, Nog segítsenek O'Briennek.
Helyszín: Deep Space Nine, valahol a szerelõaknák egyikében. O'Brien, Rom és Nog egymás mellett fekszik az aknában.
O'Brien
(Romnak): Plazmarezonátort.
Rom
(Nognak): Plazmarezonátort.
Nog: Tessék.
O'Brien
(dolgozik, aztán Romnak): Impulzusfogót.
Rom
(Nognak): Impulzusfogót.
Nog: Tessék.
O'Brien
(Romnak): Törlést.
Rom
(Nognak): Törlést.
Nog: Ez nem a Vészhelyzet!

O'Brien és Rom összenéz.


O'Brien: Tényleg. Akkor nem kell törlés.
Rom: Hhgngv kjhbgk.
O'Brien: Ha zavarja a protézise a beszédben, vegye ki nyugodtan. Na ezzel kész vagyunk. Gyerünk a transzporterhez az ops-ra.

Helyszín: Deep Space Nine, Ops. Jelen vannak: Sisko, Kira, O'Brien, Worf, Dax.


Sisko: Hogy áll, chief?
O'Brien: Készen vagyok kapitány. Most már csak várnunk kell.
Kira: Meddig?
O'Brien
(vállat von): Nem tudom. Attól függ, hogy a Borg mikor lesz függõ.
Quark
(az interkomból): Kapitány a Borg megkergült! Egymást ölik az italért! Mindegyik sört kér! Némelyik annyira be van állítva, hogy randalírozni kezdett! Az egyik verekedõ asszimilálta Mornt. Most már csak Morn of Borg lehet belõle.
Sisko
(rácsap a kommunikátorára): Sisko Odonak.
Odo: Igen kapitány?
Sisko: Azonnal menjen Quark bárjába. A Borg rongálja a közvagyont.
Odo: Nem inkább Quarkét? Azonnal indulok.
Sisko: Chief. Nem tudjuk a Borgot visszasugározni a Kockájukra? Kezdenek idegesíteni.
O'Brien: Megpróbálhatjuk. Talán most nem fognak tudni ellenállni.

O'Brien aktiválja a transzportert. Eltelik néhány perc.


O'Brien: Siker, kapitány! Bár csak a Borg Gömbökbe tudtam õket visszasugározni, de sikerült.
Sisko: Képernyõre.
Kira: Ezt nézzék!

Mindenki a képernyõn megjelenõ képet figyeli. A Borg Gömbök átalakulnak sörösdoboz formára és megjelenik rajtuk egy felirat: Borg Can. Aztán a sörösdobozok bedokkolnak a Kockára. Néhány perc múlva az is átalakul dobozos sör formára és megjelenik rajta egy felirat: Beer of TuBorg. Aztán a Dobozos Sör elindul, de összevissza.


Dax: Benjamin! Bajorról jelentik, hogy a Borg Sörösdoboz a naprendszer bolygóiról pattog összevissza, mintha biliárdgolyó lenne. A Badlands felé tart.
Sisko
(sóhajtva): De legalább megszabadultunk tõlük.

Helyszín: Az Enterprise-E hídja. Jelen vannak: Picard, Riker, Troi, McClure, Data és LaForge.


McClure: Kapitány. Vészjelzés a U.S.S. Titanicról. Összeütköztek egy aszteroidával.
Picard: Ki a Titanic kapitánya?
Data: John Smith, uram.
Picard és Riker: Ajjaj!
Riker: Képernyõre!

A képernyõn egy zavaros kép jelenik meg
(már megint). Amikor kitisztul, embereket lehet látni, akik fel-alá futkároznak a hídon. A háttérbõl valami zene hallatszik. John Smith fut a képernyõ látóterébe, arcán rémület.


John Smith: Jean-Luc, ez szörnyûség!
Picard: Igen, hallottuk mi történt. Mekkora károkat okozott az aszteroida?
John Smith: Ki beszél itt az aszteroidáról? A zenekar nem hajlandó abbahagyni a Celine Dion számot! Az õrület határán állunk!
Troi: Kapitány, óriási fájdalmat érzékelek azoktól az emberektõl.
Picard
(a plafonra néz): Miért, én édes istenem? Mit vétettem?
Riker: Sajnálom, Smith kapitány, éppen a Borg ellen indultunk. Nem segíthetünk.
Picard
(sóhajt egyet): Micsoda vég!
Data
(LaForge-nak): Geordi. Nem értem, ezek az emberek miért borultak ki ennyire egy zenei mûtõl? Úgy tudom, hogy az embereket inkább megnyugtatja ez.
LaForge: Tudod Data, ezt úgy hívják, hogy nyál.
Data: Nyál? Emberi testnedv, mely a szájban képzõdik és tartalmaz...
LaForge: Data, ez nem az a nyál. Szlengszó és annyit jelent, hogy...

Helyszín: A Badlands. Jelen van: A Borg Sörösdoboz meg egy csomó plazmaörvény. A Sörösdoboz olyan nagy, hogy minden örvénynek el kellene találnia. Ehelyett mindet kikerüli, mert a legénység már úgy berúgott, mint a szamár. Mindenhol transwarp conduit-okat nyitnak, amiket aztán szerencsésen ki is kerülnek. Az egyik conduiton át megjelenik a Voyager.



Helyszín: A Voyager hídja. Jelen vannak: Janeway, Chakotay, Paris, B'Elanna, Tuvok, Kim és Seven of Nine.


Janeway: Jó ötlet volt, Mr. Paris, hogy átment azon a conduiton. Úgy tûnik, ez tényleg a Badlands. Büszke vagyok magára.
Paris
(morogva): Abbahagyhatná már, hogy úgy bánik velem, mintha a fia lennék. (hangosan) Köszönöm, kapitány.
Janeway
(Chakotay-nak): Parancsnok, jöjjön a készenléti szobámba.
Chakotay
(nyöszörögve): Már megint? Egy órája voltam! Nem volt elég? Kathryn, maga nem lehet ennyire nimfomániás!
Tuvok: Dehogynem...
Janeway: Csak nem arra a vulkáni orgiapartira gondol, ahol találkoztunk?
Tuvok: Nem gondolok semmit, kapitány.
B'Elanna
(gonosz vigyorral): Pon Farr!
Tuvok: Ezt pont maga mondja hadnagy? Mr. Paris-nek azóta is megvan az a forradás az arcán, amit maga csinált.
B'Elanna
(mosolyogva): Milyen jól tettem.
Paris
(arcát fogva): Ha lehet, ne emlékeztess rá. Jó?
Seven of Nine: Igazán érdekes hallgatni magukat, de egy föderációs csillaghajó hív minket.
Janeway: Melyik?
Seven of Nine: A U.S.S. Enterprise-E. Érdekes, nem D volt az Enterprise?
Janeway: Ez már nem az az Enterprise. De ez egy hosszú történet. Majd máskor.
Seven of Nine: Hé! Ez az én szövegem!
Janeway
(döbbenten): Tényleg? Na mindegy, kapcsolja az Enterprise-t.

A képernyõn Picard és Riker jelenik meg. Picard elhúzza a száját.


Picard: Na megvannak az elveszett bárányok. Megmondanák, hogy merre jártak, amikor mi itt a Dominionnal háborúztunk? Egyáltalán el tudják képzelni, hogy mibõl maradtak ki? A Borg is járt itt. Apropó nem láttak egy Borg Kockát erre véletlenül? Nem mintha érdekelne, csak most hagyták el a DS9-t.
B'Elanna
(morogva): Dehogynem. Minden plazmaörvényben van vagy kettõ. Hülye Csillagflottás.
Seven of Nine: Mi vagyunk a Borg. Minden ellenállás...
Janeway: Seven!
Seven of Nine: Bocsánat, kapitány. Néha elengedem magam.
Kim
(megnyalja a szája szélét, aztán halkan): De jó lenne.
Picard: Borg? Van Borg a fedélzeten?
Janeway: Ja, menet közben itt ragadt...
Seven of Nine: Locutus!
Picard
(felderül): Hugi!
Janeway
(gyanakvóan): Maguk ismerik egymást?
Picard: Igen, de ez egy hosszú történet, majd máskor.
Chakotay: Mindenki ezzel a szöveggel jön?
Picard: Egy pillanat. Üzenetet kaptam a Csillagflottától. Azt hiszem ez még nem az a szezon, amikor maguk visszajöhetnek.
Janeway
(pityeregni kezd): De hát miért?!
Picard: Igazán sajnálom, kapitány. Felsõbb Bermani Irányelv. Picard vége.
Janeway: Csúnya kopasz bácsi!
Chakotay: Kapitány. Mi itt vagyunk magának.
Janeway: Mit kezdjek ezzel az idétlen bandával?
(nagynehezen összeszedi magát) Rendben van. Mr. Paris, irány a legközelebbi transwarp conduit.
Paris: Kapitány. Azok a conduitok már eltûntek, amiket a Borg Kocka itt hagyott.
Janeway: Akkor megkeressük azt a Borg Kockát, ami csinálta azokat. Már úgyis kezdem megszokni a Borgot. Tiszta rosszul lennék nélkülük.
Seven of Nine: Megkérjem õket, hogy asszimilálják magát? Ha nem akarja, nem erõszak.
Kim: Megvan a Borg Kocka.
Janeway: Képernyõre. Utána Mr. Paris.
Paris: Igenis, kapitány.

A képernyõn megjelenik a Borg Sörösdoboz, ami összevissza halad. Janeway-nek és a többi tisztnek leesik az álla. Miután magtalálta mindenki a sajátját, Janeway szólal meg.


Janeway: A Delta Kvadráns se semmi, de ez aztán... Üdvözlõcsatornát.
Tuvok: Nyitva van.
Janeway: Itt Janeway kapitány a U.S.S. Voyager-rõl.
Kollektíva: Hull a hó, fú a szél. Dimitrij Lénáról mesél. Hallgatom, és Lénát látom ágyamon...* Mi? Már megint maga? Most mit akar?
Janeway: Vissza akarunk jutni a Delta Kvadránsba.
Kollektíva: Hukk. Akkor maga gyagyásabb, mint gondoltuk. Mit ivott? Valami kerítésszaggatót? Haha, de jó vicc...
Janeway: Lehengerlõ a humoruk, de nekünk akkor is vissza kell mennünk, mert ez még nem az a szezon, amikor visszajöhetnénk. Ha nem hajlandóak transwarp conduitot nyitni a Delta Kvadránsba, átküldöm a Doktor programját... Sõt! Átküldöm Neelixet, hogy fõzzön maguknak.
*Omega: Hull a hó...
Kollektíva: Ez fenyegetés, de rendben van, legyen. Nem iszik valamit az egészségemre?

Helyszín: Valahol a Delta Kvadránsban, a Borg Sörösdoboz fedélzetén az ottani ebédlõben. Jelen vannak: Hat drón
(merevrészegek), három drón (valamelyest józanok), a Doktor, akinek a nyakában egy zsinóron egy kis tálca lóg, rajta üvegcsékkel. Neelix valami felismerhetetlent kotyvaszt.


Doktor: Tessék a bõrallergia elleni gyógyszert!
Neelix: Egy pillanat, Mr. Borg, mindjárt kész a paradicsomos gakh'.
Drón1: Ajánlom is, különben asszimilállak... hukk.
Drón3: Igyunk má' valamit! Egy sört!
(rácsap az asztalra)
Drón2: Ez engem lenyûgöz. És önt?
Drón1: És öntök.
Neelix
(a Doktornak): Kíváncsi lennék, vajon mi lehet a Voyagerrel.
Doktor: Nem tudom, nekem senki nem mond el semmit.

VÉGE
(?)


Janeway: Komputer. Önmegsemmisítõ programot elindítani.
Chakotay: Má' megin'?

Ötletadók: Horváth Krisztina,
Keserû Zoltán,
Altmann Dániel,
Tóth László
Írta: Nagy László

"...facilis descensus Averno; noctes atque dies patet atri ianua Ditis."

Igen, ez valóban nem túlzottan vidám perspektíva.

Bár nem tudom, hogy mégis ki engedhet meg magának egy ilyen kiadást.

Bár persze talán az emberek szivesen támogatnának adójuk egy %-val annak érdekében, hogy megvegyem a teljes DS9 sorozatot.

Gerry, na ezt kapdd ki!!!!!!

A Star Trek sorozatok évadokban kiadva, de egy-egy részé.... Azaza ha DS9-n-t akarod megvenni, az mondjuk 6-7 éven keresztül ment, az 6 vagy 7 évad akkor, most nem tudom pontosan, tehát ennyiszer 40 000 Ft.... Hehe, jó vicc.... A DSN9-t fullban kiadták, csakhát ahány évad, annyiszor 40 000 Ft... Jó, mi?

Asszem nem veszem meg mostanában, engem ez érdekelt volna, meg a Voyager, de így azt hiszem érdeklődés marad és nem fizetőképes vásárlási szándék...

Hmmm...van egy sanda gyanum, hogy alighanem nem én fogom javítani a mo.-i eladási statisztikákat

Persze ha van vkinek felesleges 40e-re, akkor azt naggyon szivesen fogadom

Majd talán egyszer...

Hmm...most, hogy végignéztem mind a 94 találatot, van pár olyan gyűjtemény, mely olyan 40ezer Ft körül lenne, ha mondjuk rátennék még egy kis hasznot, stb...

Ha az amazonon rákerestek, erre az oldalra juttok:
http://www.amazon.com/exec/obidos/search-handle-form/102-9999661-8640903

Itt mondjuk csak olyat találtam, hogy komplett első, második stb... szezon egyes fajta Star Trekekből, de hogy egy egész sorozat lenne egy csomagban, olyat nem láttam.

Nem 39 990 Ft brutto, egy évad...

Ennyiért adják, ha kéred... Csak nem tartják a boltban, mert nem sűrűn veszik... Ezért nem tudta megmutatni az eladólányka, amúgy megmutat mindent (na jó, majdnem mindent ), de ezt nem tudja, mert nincs...

A gépükben benne van, szal ha kell hozzák, heh, de hogy egész pontosan mi, azt nem tudni...

Mondjuk kerestem mindenhol a neten, de NINCS RÓLA SEHOL info... Ezt nem értem...

Nah, mindegy...

Egyenlőre hanyagolom

Azt hiszem 40e-be még sok DVD is belefér

Bár ha nállunk nem lehet kapni, akkor erre még rájön a behozatal díja..drága mulatság az biztos.

Az nem Genesis, hanem Nemesis, és mi az, hogy nem fogják bemutatni?!!!!!!!

Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.

Egy szezon kb 20 órányi anyag, az ha sok DVD-re fér csak ki, akkor az sokba is kerül.

Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.

Magyarul se kép, se hang..hurrá-

Mindeggy, voltaképpen csupán érdeklődtem én is...
De azt nem értem, hogy miért nem tudnak róla?

vazzz, aszonták, hogy csak megrendelésre van, nem tartják a boltban és nem tudják hány DVD és miaz... :SSSSSSS

???????? :S

Igem szerinte is egy egy sorozat teljes egészében lehet 40e, negyed millió még Nyugaton is sok lenne...

Csak nehogy valami rajzfilm legyen, mert akkor szétcsapom az eladó fején....

Hehe, olyan nincs, összesen négy évad található:

Tehát így van az árlistán:

Star Trek: 1 évad díszdoboz....
Star Trek: 2 évad díszdoboz...
Star Trek: 3 évad díszdoboz...
Star Trek: 4 évad díszdoboz...

Az árak 34 000-40 000 HUF között vannak...

Szerintem ez négy sorozat lehet...

Höhö, 280 000 Ft, jó vicc

Mivel a Genesis nem hozta az elvárt bevételt az USA-ban, és az Eu-ban, így nállunk már nem is fogják leadni a mozik.
Tehát kizárólag DVD-n, ill. VHS-en lehet majd megnézni.

Igen? Ez már biztos?
És legalább szinkronos DVD/VSH lesz belőle?

De. Nagyon is jól tudjuk, hogy mi van a Genesissel. Nállunk nem kerül bemutatásra, főként ez van vele.

Nem akarlak elkeseríteni titeket, de a Voy 7 évad tehát 280000 Ft ami kissé horribilis összeg, még rajongóknak is.
A Nemesis-el nem tudjátok mi van?

http://www.axi.hu/

itt a DVD-s honlapjuk, most találtam, de nincsenek rajta az évados packok...

de király, tetszik az árlista...

azért majd megkérdezem...

Jóó, nézz csak utánna, ne keljen fáradnom vele

Persze egy teljes sorozatért 40e korrekt ár, de ettől függetlenül még meglehetősen húzós...főként, ha 3 sorozatot (DS9, TNG, Voy.) kellene megvenni..hmmm..

Hát ez az, sehol sem találok róla infot...

Nővérem volt egy nagykeres DVD boltban (de lehet csak úgy utcáról betoppanva egyet is venni halandóknak ), szal kért árlistát, azt rajta voltak így, ahogy írtam, hogy évadonként, 40 000 Ft körüliek, van amelyik olcsóbb, asszem 6 évad volt...

Ennyit tudok róla... Mondjuk ha 40 000 Ft egy teljes sorozat, pl. a Voyager a 172 részével, durván 150 óra, akkor megéri azért

Lehet, hogyha arra járok, bemegy, megkérdezem már mi a szösz az, hogy hány DVD meg ilyenek, nem találom sehol máshol árlistán, vagy egyáltalán leírást...!!!!!

Valami automex kft. a Wesselényi utcában, vásároltam már náluk, kellemes hely, elég sok mindenjük van...

Én most hallok róla először.
Voltaképpen akár érdekelne is, de ez a 40 e kissé elrettentő, még nekem is(Pedig én köztudottan a bulzsoázia melegágya vagyok

De..ugye vannak extrák is a DVD-ken?

Engem mondjuk főként a DS 9 érdekelne, lévén mind közül az a kedvenc sorozatom.

Na kicsit jobban összeszedve: láttam árlistán ennyit:

- Star Trek 1. évad: 40 000 Ft
- Star Trek 2. évad: 40 000 Ft
- Star Trek 3. évad: 40 000 Ft
...bla-bla-bla...

De sehol semmi info!!!!!!!!!!!!! Hány DVD, mi van rajta? Az egyik a Voyager full, a másik a DSN9, satöbbi?????

Ha már ennyire belemelegedtetek és szakértőí vagytok a Star Trek-nek , offolva kicsit, nem tudjátok, DVD van valami ilyen 40 000 Ft-ért egy évad sorozat, az most mondjuk a 3-adik évad 40 000 FT, azon rajta van a teljes Voyager sorozat, mert van egy csomó ilyen évados kiadva DVD-n, árlistán láttam, de sehol semmi kép meg info!!!!! Nem találok semmit...

Namer mondjuk a Voyager (nekem a kedvencem volt), ugyebár mondjuk 1995-2001 között ment, valami 172 résszel, az egy évad???? 6 éven keresztül ment? Nem tudtok valamit?

??????

Igen, de egy ilyen játék megvalósítását csupán amolyan Master of Orion stílusban tudom elképzelni.
Volt is pár TPS próbálkozás 2000-ben, pl: a Birth of the Federation.
Jó stratégiai játékok viszont voltak, az Armada 1-2 nagyon színvonalas alkotás volt, de mint az RTS-ekben általában, ugye, itt sem volt nagy diplomácia..
Tavaly Márc.-ban a klubtalin is éppen erről beszéltünk egy keveset.
Meg arról, hogy mennyire utáljuk az álszent Föderációt.
A Romulánok közelebb álnak a szívemhez...

Egyébként érdekes módon eddig nekem nagyon kevés ST játék jött be. Nagyon hiányolom a diplomácia hiányát, hiszen a ST hívők szerint ami kiemeli kedvencüket az az, hogy nem azonnal csihi-puhi van, hanem békésen próbálnak meg mindent intézni.
Azért mondjuk FPS hívő lelkemnek az Elite Force nagyon bejött, de ami még jobb volt, az a kiegészítő hajó-felfedező része. Esküszöm, ha mondjuk csinálnának egy olyat, csak éppen mondjuk egy rakás hajóval, legyen az föderációs, klingon, ferengi, borg, stb, azonnal lecsapnék rá.

Jahh szerintem is az Út hazafelé volt a régi gárda legkiemelkedőbb alkotása...
Keblemre barátom!

És most ezt olyan szépen megfogalmaztam, hogy asszem mára be is fejezem az életem.

Kis hiba történt tényleg. A rész, melyben a Voyager hazatért tényleg az Endgame volt, a The Voyage Home (mert úgy így teljes ), magyarul asszem az Út Hazafelé volt a címe, még a "régi" Enterprise-s sztori volt (szám szerint a negyedik), és személyes kedvencem, mikor TJ Hooker kapitányék zurückolnak egyet 1986-ba, egy kis bálnavadászatra.
Átlátszó aluminium rulz.

Sőt, a StarTrek: DSN9 is jó game volt, méltánytalanul elfeledték, pedíg jó kis TPS lett belőle, ilyen súlyos hangulattal...

A multi valóban nagyon jó volt, már-már felvette a versenyt a Q3-al, bár a hangulat alapvetősen más volt.

Azért nagyon jó játék ez a SFC3, nagyon jó..