Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Hardware

»» Playstation 3

607 levél
02.09.07. 18:22 #2
loud
Vagy itt van még egy hír ugyanonnan:

Miközben a japán Sony egyelőre még a PlayStation 2 játékkonzol óriási sikerét lovagolja az évi 30 milliárd dolláros konzolpiacon, egyre többet lehet hallani a készülék fejlesztés alatt álló utódjáról.

A Sony egyelőre meglehetősen szűkszavú a PlayStation következő generációjával kapcsolatban, néhány információra azonban így is fény derült.

"Nem hardverben gondolkodunk" - mondta Kenichi Fukunaga, a Sony Computer Entertainment (SCE) szóvivője. "Az ideális megoldás egy olyan operációs rendszer lenne, amely különféle szórakoztatóelektronikai eszközökre telepítve lehetővé tenné a játékszoftverek futtatását."

A 2005-ös megjelenést egy olyan mikrochip projekt valószínűsíti, amely 2005-ben fejeződik be, és az SCE, Toshiba, és IBM cégek közös munkájával folyik. A "cell" (sejt) kódnevű négy éves projekt 2005 tavaszára ér véget, célja pedig olyan, nagyteljesítményű szórakoztatóelektronikai eszközökbe építhető processzorok kifejlesztése, amelyek segítségével a nagysebességű internetkapcsolatokon keresztül lehetővé válna a nagyfelbontású mozgóképek továbbítása.

- Elképzelhető, hogy a PlayStation 3 2005-ben jelenik meg, hiszen a "cell" projekt ekkorra ér véget - mondta Kazuharu Miura, a Daiwa Institute of Research Ltd. egyik elemzője hozzátéve, hogy Japán broadband internetes hálózata ekkorra készen lesz, a Sony pedig pontosan tudni fogja, milyen online játékok érdeklik a felhasználókat.

Az SCE szóvivője szerint a társaság egyelőre nem döntötte el, hogyan integrálja a "sejt" chipet a következő generációs konzolba, de az alapötlet a számítási feladatokat központilag elvégző internetes szerverek alkalmazása.

"Külön konzolokkal kezdtük, de ha van egy ilyen erőteljes chip, miért ne építhetnénk be azt minden eszközbe? Ez a megszokotthoz képest éppen fordított gondolkodás" - mondta Fukunaga.

Supergamez
ASUS P4P800-E, P4 2,8 1MB L2, Asus A9600XT, Audigy 2
607 levél
02.09.07. 18:20 #1
loud
A Playstation 3 nem konzol lesz?

A napokban nyilvánosságra került, hogy a Playstation 3 konzol valamikor 2005 folyamán fog megjelenni. Azóta azonban kiderült, hogy a Playstation 3 gyakorlatilag nem is konzol lesz. A Sony szóvivője szerint a Playstation 3-ra egyáltalán nem úgy gondolnak, mint egy dobozra, inkább egy olyan operációs rendszert szeretnének megvalósítani, amelyet több szórakoztató elektronikai készülékre is telepíteni lehetne. A Sony meglehetősen nagy váltásra szánta el magát, és érdekes az ötlet, kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz a megvalósítás
supergamez

Valaki nem akar PS3-at venni?
Van valakinek valamilyen újabb konzolja?
ASUS P4P800-E, P4 2,8 1MB L2, Asus A9600XT, Audigy 2

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.