Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Helyzetjelentés

51938 levél
Válasz 08.10.18. 21:53 #102255
Barthezz
Én nézem ezt a mostani szériát. Tény, hogy qrva idegesítő ez a hype-olás, ahogy ezt az egészet beadják a nézőknek, ez a szavazzunk és telefonáljunk dolog, baromi idegesítő az is, hogy adásonként 35-ször bemondják a Hyundai reklámját meg az egyéb nyereményeket, és a 2 műsorvezető (Till Attila meg az a cicababa) is vmi irtó gázak, de ennek ellenére a műsor célja tetszik, s az énekeseket is szívesen hallgatom. Persze nem mindennel értek egyet, mert Lüszi pl. sokkal jobb, mint Hien, de hát mivel ő kínai csaj, így őt kell jobban nyomni (). Mindenesetre azért szívesen elnézegetem, s még mindig a nézhetőbb műsorok közé tartoznak a Győzike, Celeb vagyok, meg Barátok Közt-ös mocskok között.
51938 levél
Válasz 08.10.18. 21:48 #102254
Barthezz
De nem égtem be, mert még időben leesett, hogy nem nekem szólt a nagy üdvözlés Mondjuk meg is lepődtem volna, ha igen

Amúgy válasz a korábbi kérdésre: Nem vagyok Orbán-fan, de Fidesz-es szavazó igen, s százszor inkább ők, mint Gyurcsány és a bagázsa. De ezzel politika téma off

Amúgy mikor megjelent, hangosan üdvözölte a közönség, s épp azon nevettünk haverral, hogy Gyurcsány ugyanilyen helyeztben alighanem füttyöt kapott volna Meg ő nem biztos, hogy testőr nélkül lófrálna egy stadionban
14026 levél
Válasz 08.10.18. 21:43 #102253
Martin 19
he te msnen fenn vagy épp?
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
16989 levél
Válasz 08.10.18. 21:38 #102252
KisCsirkee
OMG!

A szombat nekem is bekavart.... Nah mindegy, még egy GK részt megnézek aztán megnézem már azt a Beugrót... Egyet sem láttam még!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
3225 levél
Válasz 08.10.18. 21:35 #102251
sHarris
Utolsó mondat LOLZ! Bár én is majdnem csináltam már egyszer hasonlót (term. nem Orbánnal)

Ez eszembe juttatja egyik haverom dumáját, amikor áll a buszállomáson bérletért (nem ilyen stílusú, de beégésnek jó):
Jegyárus: "Sima vagy kombinált?"
Haverom: "Igen."
"A baribibasz söprögessen meg téged te barisutyi temető.Pieszmokáár te Gettlow."
29170 levél
Válasz 08.10.18. 21:32 #102250
Germinator
"már majdnem nyújtottam én is a kezem, mikor kiderült, hogy épp mögöttem jött vmi spanja és neki szólt az üdvözlés, váááá"

Ehehe, tipikus beégési sablon
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
14026 levél
Válasz 08.10.18. 21:32 #102249
Martin 19
Csak nem orbán fun vagy? amúgy lol
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
51938 levél
Válasz 08.10.18. 21:30 #102248
Barthezz
Nah itthon vok meccsről, nyert a Zete, szal jól sikerült Csank bemutatkozása. ^^ Meg haverral ittuk közben a söröket, zsír volt.

És... éééés... geccci, nem fogjátok elhinni, de ott volt a meccsen maga Orbán Viktor is!!! Nem tudom, hogy keveredett egy Zete - Székesfehérvár meccsre, mindenesetre a város polgármesetrével ültek a VIP-szektorban, de tök lazán közlekedett közöttünk, még csak testőr sem volt vele. Aztán amikor félidőben mentem ki sörért és megyek vissza, pont szembe jött velem, erre nyújtja a kezét és mondja szívélyesen , hogy "Jó estét kívánok!". Mondom magamban "VÁÁÁ, Orbán Viktor előre köszön nekem?" És már majdnem nyújtottam én is a kezem, mikor kiderült, hogy épp mögöttem jött vmi spanja és neki szólt az üdvözlés, váááá
29170 levél
Válasz 08.10.18. 21:26 #102247
Germinator
Nincs hétvégéééééém Mikor fogom kialudni magam? Ma suli volt, holnap szalagavatós táncpróba, kelhetek 8-kor... gráááhhh...
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
8700 levél
Válasz 08.10.18. 21:18 #102246
davkar9
Én már nem is bosszankodom miatta. Néha megnézem a Ken Lee-t ennek kapcsán, röhögök egy jót és elülök a gép előtt 10-ig aztán nézem a Beugrót.
Simple. Eternal. Beige.
4472 levél
Válasz 08.10.18. 21:10 #102245
-007-
Úgy mint a Móónika Sóó
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
8700 levél
Válasz 08.10.18. 21:08 #102244
davkar9
Ez kell a népnek... Viszont szombat=Beugró!
Simple. Eternal. Beige.
4472 levél
Válasz 08.10.18. 21:07 #102243
-007-
Ez a szombat nekem is bekavart
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
31990 levél
Válasz 08.10.18. 21:02 #102242
szbszig
Már megint Megaszar van?... Ez a szombati munkanap kissé felborította az időérzékemet.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
3225 levél
Válasz 08.10.18. 20:59 #102241
sHarris
Thx, bár én így gondoltam, hogy a szélességét lehessen állítgatni (elképzelhető hogy lehet, csak én vagyok hülye hozzá....).

Bár most hogy mondod... Lehet ki kéne próbálnom milyen a tálca ha oldalra van rakva...
"A baribibasz söprögessen meg téged te barisutyi temető.Pieszmokáár te Gettlow."
4472 levél
Válasz 08.10.18. 20:55 #102240
-007-
jobb klikk a tálcára, tálca zárolása--> utánna állítgathatod
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
3225 levél
Válasz 08.10.18. 20:49 #102239
sHarris
Bazz, még nagyobb hülyének fogtok nézni, de...
Le lehet kicsinyíteni a tálcát valahogy? Engem zavar ez a nagy tálca, az előző téma a klasszikus Win-stílust használta, azon emlékszem, hogy be tudtam valahol állítani, mekkora legyen, de most Istennek nem találom meg.
"A baribibasz söprögessen meg téged te barisutyi temető.Pieszmokáár te Gettlow."
14026 levél
Válasz 08.10.18. 20:47 #102238
Martin 19
Nem ismerted? én már egy sulis gépre is megkértem hogy tegyem fel, mert nem bírom azt a fos kéket
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
14026 levél
Válasz 08.10.18. 20:45 #102237
Martin 19
Nem tudok neked írni, illetve nekem fenn se vagy, próbálj már írni
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
27790 levél
Válasz 08.10.18. 20:43 #102236
LordMatteo
Köszcsi puszcsi
A kibaszás társas játék, sose feledd.
3225 levél
Válasz 08.10.18. 20:41 #102235
sHarris
Tudom, erre én is rájöttem, csak szerintem mindhárom unalmas.

ellenben:
Csrikee b+, ez k***a jó!
"A baribibasz söprögessen meg téged te barisutyi temető.Pieszmokáár te Gettlow."
4472 levél
Válasz 08.10.18. 20:40 #102234
-007-
1000. komment

A Mega4 Tóth Lüszi nagypapája Kazincbarcikai
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
16989 levél
Válasz 08.10.18. 20:37 #102233
KisCsirkee
Direct Link

Tessék szedni.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
4472 levél
Válasz 08.10.18. 20:35 #102232
-007-
A Mega4-ben Fridi kifejezetten tahó-bunkó. Vkinek fejbe kéne rúgnia
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
27790 levél
Válasz 08.10.18. 20:35 #102231
LordMatteo
Átdobod msn-en? Mondjuk most szar, mert akárkinek írok, nem kapja meg!

De azért küldjed
A kibaszás társas játék, sose feledd.
16989 levél
Válasz 08.10.18. 20:34 #102230
KisCsirkee
A Zune tálca verhetetlen!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
3225 levél
Válasz 08.10.18. 20:32 #102229
sHarris
Hmm... Style XP nekem is megvan... Thx!
"A baribibasz söprögessen meg téged te barisutyi temető.Pieszmokáár te Gettlow."
14026 levél
Válasz 08.10.18. 20:32 #102228
Martin 19
asztal, tulajdonságok, megjelenés
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
27790 levél
Válasz 08.10.18. 20:31 #102227
LordMatteo
Style XP nevű progi ( XP SP3-mal nem működik), vagy van vmi fasza kis narancssárga-fekete skin telepítés cucc, amit én is akarok.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
3225 levél
Válasz 08.10.18. 20:28 #102226
sHarris
Éppen az asztalomat tettem kicsit élvezhetőbbé, mikor eszembe jutott, hogy meg lehet-e változtatni a tálca színét?

Szóval núb kérdés, de:
Meg lehet-e változtatni a tálca színét? (És ha igen, hogy?)
"A baribibasz söprögessen meg téged te barisutyi temető.Pieszmokáár te Gettlow."
4472 levél
Válasz 08.10.18. 19:56 #102225
-007-
Lovak? Az igen

Gobiakos: hát nah. én ezt a tanáromtól halottam
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
12110 levél
Válasz 08.10.18. 19:52 #102224
Gobiakos
Hát én is éppen erről tépem a pofám!!! Szombat=kicsi pia (esetenént mértéktelen ), haverok vagy esetleg józanul a csajom mellettem!
16111 levél
Válasz 08.10.18. 19:52 #102223
david139
nemjön. marad a jégbor és a TV...

jóéjt.
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
16111 levél
Válasz 08.10.18. 19:47 #102222
david139
én inkább a lovakat szeretem

najó iszom egy pohár jégbort, mert azért szombat este nem lehet szesz nélkül.
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
12110 levél
Válasz 08.10.18. 19:46 #102221
Gobiakos
Az én ismereteim szerint:
"Egy sör nem sör. Két sör fél sör. Négy sör egy sör. (Ergo) Egy sör nem sör."
4472 levél
Válasz 08.10.18. 19:45 #102220
-007-
A kutyának?
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
16111 levél
Válasz 08.10.18. 19:42 #102219
david139
de amúgy, már írtam is neki (és majdnem egy másik csajnak küldtem el, ami azért elég kínos lett volna, főleg ha igent mond)

az enyém már megfelelő méretű, de inkább meghagyom másoknak
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
4472 levél
Válasz 08.10.18. 19:42 #102218
-007-
1ivás nem ivás, 2ivás fél ivás, 3ivás az igazi ivás

david139: akkor kabbe a sajátodat Vagy az is kisebb?
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
12110 levél
Válasz 08.10.18. 19:41 #102217
Gobiakos
Baszki (má' bocs), valamit valamiért! Szerintem megér egy próbákozást, nem?
12110 levél
Válasz 08.10.18. 19:39 #102216
Gobiakos
Akkor nem. Jah meg meló után Norbi (haver bátyja) megkínált minket erdélyi szilvapálinkával... Gyorsan kettőt kellett inni, mert hát nem vagyunk fél embererk, vagy mi... Utána a forró vizes fürdő... szóval no comment. Asszem beütött az agyba a cucc! pf
16111 levél
Válasz 08.10.18. 19:39 #102215
david139
nem kezdek nálam kisebbekkel
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
4472 levél
Válasz 08.10.18. 19:38 #102214
-007-
kabbete
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
4472 levél
Válasz 08.10.18. 19:35 #102213
-007-
"így fürdés után" Akkor fürdés közben nem csak a tökeiden folyt a víz
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
16111 levél
Válasz 08.10.18. 19:35 #102212
david139
de akkor meg a szobámban kéne rendetrakni... azért az kemény meló
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
16111 levél
Válasz 08.10.18. 19:34 #102211
david139
azt ami a nacidban fityeg, vagy másét
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
12110 levél
Válasz 08.10.18. 19:34 #102210
Gobiakos
Hát ha az asszony átmegy hozzád, akkor én a helyedben már SEHOVA sem mennék... Hajrá!
4472 levél
Válasz 08.10.18. 19:33 #102209
-007-
Mit?
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
12110 levél
Válasz 08.10.18. 19:32 #102208
Gobiakos
Kábé fél órája értem haza. Haver bátyjánál voltunk morzsolt kukoricát berakni a kamrába... Tökeimen is folyt a víz... De most, így fürdés után már jóóóóóó.... áááhh
16111 levél
Válasz 08.10.18. 19:32 #102207
david139
pedig de. 5ből 2őt nem enged anyu, 1 meg nem akar, 2en pedig már nem megyünk... szal marad a punnyadás.

bár az asszonyt még megkérdem, hátha átjön vagy tudom is én.
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
12110 levél
Válasz 08.10.18. 19:29 #102206
Gobiakos
Hát erre szokták azt mondani, hogy Í.J. (így járt)! Azért ti igyatok helyette is... Nehogy már egy emberke (anyukája) öljön meg egy szombat esti bulit... Naneeeeee!!!

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.