Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Helyzetjelentés

31987 levél
Válasz 08.04.23. 16:01 #80549
szbszig
Csak egyhez szólnék hozzá, lévén én sem, senki sem tudja megoldani ezeket a problémákat:

"Az idő előrefelé végtelen. ÉS visszafelé? Volt a big-bang, az ősrobbanás. Ez talán az idő kezdete is? Nah de nem lehet a kezdete, mert vminek kellett lennie előtte. De az az előtte lévő vmi sem lehet a kezdet, mert azelőtt is kellett lennie vminek! Visszafelé is végtelen akkor az idő? De ha ez így van, akkor elvileg sose juthattunk volna el mostanra, 2008-ra, nemde?

Ne így közelítsd meg a végtelent! Nyilván te is ismered a Zénó-féle paradoxont, amiben Akhilleusz meg a teknős futóversenyt rendeznek, és a világ legjobb futója soha nem tudja utolérni a teknőst, ha egy kis előnyt ad neki az elején, mert mindig amíg eléri az előző tartózkodási helyét, az is előrébb vánszorog egy kicsivel. A görögök idejében az emberek nem értették és nem tudták kezelni a végtelen összegeket. Ma már minden nem humán egyetemi szakon első félévben tanítják őket analízis 1-ből, sőt már a középiskolában is felbukkannak az egyszerűbb formáik, mint például a számtani--mértani sorok összegképlete.

Persze könnyen lehet, hogy totális baromság ezt ezzel egy lapon említeni, csak ez jutott róla elsőre eszembe.

--- ° --- ° --- ° --- ° --- ° --- ° --- ° --- ° ---

És persze hinni lehet továbbra is bármiben. Például elég logikus elképzelés, hogy amíg értjük a dolgokat, azokat elfogadjuk, utána pedig megoldjuk azzal a huszárvágással, hogy azért van úgy, mert Isten akkor és úgy teremtette. Ezzel én is így vagyok, szerintem ez teljesen természetes, a katolikus vallásba is beleilleszthető. Megjegyzem, vannak olyan vallások, amik egészen meglepően "modern" szemlélettel rendelkeznek ilyen szempontból. Például a szikhizmusban:

"The principal belief of Sikhism is faith in Vāhigurū—represented using the sacred symbol of ēk ōaṅkār, the Universal God. Sikhism advocates the pursuit of salvation through disciplined, personal meditation on the name and message of God. A key distinctive feature of Sikhism is a non-anthropomorphic concept of God, to the extent that one can interpret God as the Universe itself."

--- ° --- ° --- ° --- ° --- ° --- ° --- ° --- ° ---

És már megint két Wikipedia-link. Ki mondta tegnap, hogy biztos kiolvastam már legalább három nyelven?

Ja, és lassan át kéne menni a vallások vagy a csillagászat vagy valami hasonló topikba...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
5650 levél
Válasz 08.04.23. 15:49 #80548
Tamás82Bp
Melyiket?
Đr.Ke|$0 "Nem fából van,de adj egy percet!":-)))))) by łođ
14026 levél
Válasz 08.04.23. 15:37 #80547
Martin 19
Én azon agyaltam, hogy: van a föld az űrben, és az hol van? és az holvan? és ezaz egész miben van? és az hol fér el? ha nincs vége akkor mivel van vége? és hogy hogy nem lehet tovább menni? de mindegy erre sose lesz igazi válasz
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
31987 levél
Válasz 08.04.23. 15:31 #80546
szbszig
Kérjük vissza a buzulós topikunkat: +1

( Ezt nem mertem a moderátorok topikba írni... )
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
13840 levél
Válasz 08.04.23. 15:25 #80545
powerhouse
Ezen én is gondolkodtam már. Mert mi van akkor, ha ez az egész, amit világnak nevezünk, csak addig létezik, amíg az én tudatom? Lehet, hogy a világ akkor keletkezett, amikor én születtem?

túl sokat gondolkodunk, az az igazság. Akik az ilyen kérdésekrekeresték a választ, de nem találták meg, de mégis mondtak valamit a többieknek: na, szerintem ők találták ki a vallásokat. Vegyük a kereszténységet: Isten teremtette a világot, tehát volt egy kiinduló pont. Ez már válasz a végtelen időre, az élet és az anyagok létrejöttére. A pokol és a menny pedig azt szolgálja, hogy a tetteinknek legyen súlya, illetve a halál utáni lét megmagyarázása. Hiszen ha mindez csak illúzió, akkor mind1, hogy mit csinálsz, egyszer vége lesz.

Túl sokat gondolkodok én is, megyek inkább angolra.
If I look back I am lost
10536 levél
Válasz 08.04.23. 15:17 #80544
TcG|Rommel|Hun
Riise monnyon le.

Amúgy épp a Moha-t rakom fel, remélem elszórakoztat majd egy ideig.
14026 levél
Válasz 08.04.23. 14:50 #80543
Martin 19
Engemiiis szal osztály társak leszünk, vehehe
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
2440 levél
Válasz 08.04.23. 14:47 #80542
Malin-
Áh, de szép nap ez, felvettek az 1. helyen bejelölt suliba, és ráadásul arra a szakra is, amire menni akarok!
"Nem tudtam, hogy ennyi tudatlan ember van a világon, míg el nem kezdtem használni az internetet."
4431 levél
Válasz 08.04.23. 13:35 #80541
Lavar
Itthon. Hát a mai foci elhalasztva az idő miatt, de sebaj. Sokat kell tanulni, tz-k stb. Most megebédelek, játszok egy kicsit, aztán megyek tanulni. Holnapra csak matek házi van, de csinálok még mást is, mer a hétvégére nagyon sok lenne egyszerre, és még biciklizni & focizni is akartam menni.
51928 levél
Válasz 08.04.23. 13:29 #80540
Barthezz
Ne már, hogy eltűnt Miért nem lehetett csak simán bezárni, miért kellett törölni?
51928 levél
Válasz 08.04.23. 13:28 #80539
Barthezz
Itthon, megint csak szakad ez a rohadt eső, ráadásul a 149V megint baszott jönni (2 menetrend szerinti járat is kimaradt), így gyalogolhattam Fővám tértől Astoriáig 15 perc várakozás után, a szakadó esőben

Nemsokára ellépek Westendbe ebédelni, onnan pedig a mini Dome talira ^^
31987 levél
Válasz 08.04.23. 07:44 #80538
szbszig
De jó dolguk van egyeseknek...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
9513 levél
Válasz 08.04.23. 07:31 #80537
Mattmaster
Szülinapom alkalmából iskola helyett meglátogatom a kedvenc kis horgásztavacskám
4431 levél
Válasz 08.04.23. 07:06 #80536
Lavar
Reggelt!
Megyek suliba. Ma csak 5 órám lesz, ha az idő is jó, akkor megyünk focizni, de csak 1 órát.
18446 levél
Válasz 08.04.23. 06:49 #80535
LiT
Na megyek suliba. Vár a matekdoga
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
38328 levél
Válasz 08.04.23. 06:03 #80534
kopé
anyám megint tett róla, hogy jól induljon a napom...
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
38328 levél
Válasz 08.04.23. 05:47 #80533
kopé
looollll


Barthezz: látom sokat unatkoztatok
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
38328 levél
Válasz 08.04.23. 05:46 #80532
kopé
reggelt.
áhh, úúúútálok korán kellni, mind1 jó nap lesz, és du. meg minitali.
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
31987 levél
Válasz 08.04.23. 02:26 #80531
szbszig
Ne már, eltűnt a buzulós topik, pedig olyan jó képeket linkeltem megint bele...

Tudjátok mennyi kerestem például, hogy találjak egy képet a Fullmetal Alchemist: Conqueror of Shamballából Noah-ról, a cigánylányról?
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31987 levél
Válasz 08.04.23. 01:39 #80530
szbszig
Ha ezek közül csak egyre is megtalálod a választ bizonyítékkal együtt, akkor minimum kapsz minden lehetséges tudományterületen egy Nobel-díjat szerintem.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
51928 levél
Válasz 08.04.23. 01:30 #80529
Barthezz
Nah mégiscsak eddig fenn maradtam, elfürödtem én is az időt Meg elfilózgattunk 1-2 érdekes dolgon lakótársammal. Kérdések, melyek megőrjítik az embert, ha egyáltalán belegondol az egészbe:

- Mielőtt megszülettünk, mi volt a tudatunkkal? Csak úgy indult a semmiből? S addig az "ÉN" nem létezett?
- S mért pont én vagyok én? Minden ember azt gondolja, hogy ő maga ő. De mért nem lehetne ő én, én pedig ő? Miért pont ebbe a testbe kerültem, amiben vagyok? Olyan, mintha én lennék világ középpontja, hiszen azt tudja a tudatom, amit én érzékelek a világból. De ott a bibi, hogy mindenki így van ezzel, s akkor hogyan dől el, hogy az ÉN tudat az mégis én vagyok?
- Az idő előrefelé végtelen. ÉS visszafelé? Volt a big-bang, az ősrobbanás. Ez talán az idő kezdete is? Nah de nem lehet a kezdete, mert vminek kellett lennie előtte. De az az előtte lévő vmi sem lehet a kezdet, mert azelőtt is kellett lennie vminek! Visszafelé is végtelen akkor az idő? De ha ez így van, akkor elvileg sose juthattunk volna el mostanra, 2008-ra, nemde?
- A világegyetem anyagai, amikből a bolygók állnak, mégis honnan, miből keletkeztek? Ezek az anyagok csak úgy maguktól lettek? De ez mégis hogyan lehetne? A semmiből nem lesz anyag. De végtelenül sem lehettek meg ezek, mert vhogyan mégiscsak keletkezniük kellett!
- Szal nem lehet, hogy valójában nincs is semmi, és minden amit érzékelünk csak egy puszta illúzió? Egy tévedés a semmiben?

Ne nézzetek hülyének, ezek nagyon súlyos kérdések és rosszul vagyok, ha bele kell gondolnom, mert ezek sztem ép ésszel nem felfoghatók...


Nah filozófia/tudomány OFF, alvás ON.
4472 levél
Válasz 08.04.22. 23:50 #80528
-007-
Holnap 7-től 14:20-ig suli
aszem megyek aludni 5:45kor kelek. pá jóéjt
Asus K53SC / Nikon Coolpix P510
31987 levél
Válasz 08.04.22. 23:47 #80527
szbszig
Én is maradnék még, jó ez a buzi-topik, de még nincs kész a leckém, és reggel 8-ra kell...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
5463 levél
Válasz 08.04.22. 23:45 #80526
lordelrond
Na jó8 , lépek lassan, de az is lehet hogy gyorsan.
51928 levél
Válasz 08.04.22. 23:30 #80525
Barthezz
Nah lépek én is fürdeni, aztán alvás. Holnap reggel (9:40-kor suli), aztán pedig minifórumtali délután 3-tól ^^ Akinek van kedve, csatlakozzon kopé-hoz, etihez, eccsajhoz és hozzám, 3-tól a Megállóban leszünk

Jó 8 Dome!
2647 levél
Válasz 08.04.22. 23:12 #80524
riddick21
Who am I?
F*ck knows...
"Jeti, add ide a bőröd!"
31987 levél
Válasz 08.04.22. 23:03 #80523
szbszig
Meccs volt, ember, ez érthető ilyenkor.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
5463 levél
Válasz 08.04.22. 23:03 #80522
lordelrond
vok , de úgy tűnik ,csak egyedül.
18446 levél
Válasz 08.04.22. 23:02 #80521
LiT
Jó8 dome!
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
5463 levél
Válasz 08.04.22. 22:19 #80520
lordelrond
megyek gyorsan fürdeni.
5463 levél
Válasz 08.04.22. 22:08 #80519
lordelrond
megyek lassan fürdeni.
51928 levél
Válasz 08.04.22. 21:53 #80518
Barthezz
AZ előző napok után engem is meglep. Még egy átlagos Helyzetjelentés-topic esti forgalmat sem ér ez most messze el. De nem baj, inkább ez legyen, mint ami 2 napja volt
5463 levél
Válasz 08.04.22. 21:48 #80517
lordelrond
Mi ez a pangás?

Am sétáltam , futottam is , kajáltam.
38328 levél
Válasz 08.04.22. 21:45 #80516
kopé
fürdés aztán sztem sleep.
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
16989 levél
Válasz 08.04.22. 21:35 #80515
KisCsirkee
Byez dome! Megyek hajcsikálni!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
10536 levél
Válasz 08.04.22. 21:34 #80514
TcG|Rommel|Hun
Jó éjt Dome.
38328 levél
Válasz 08.04.22. 20:29 #80513
kopé
nem eredeti, otársamtól.
első két évad szinkronosan, 3. és negyedik fele pedig angol + felirat
majd ha ezekkel végeztem elkezdem a többit lekapni.
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
5463 levél
Válasz 08.04.22. 20:15 #80512
lordelrond
megyek mindjárt sétálok egyet ,utána vacsi.
51928 levél
Válasz 08.04.22. 20:13 #80511
Barthezz
Most csak suliban voltam, jogi gyakorlatok órán, szal nem állásügyben mozdultam ezúttal ki
51928 levél
Válasz 08.04.22. 20:12 #80510
Barthezz
Hát kb.... De most már legalább tudom, balatoni Dome-talin kit fogunk megfürdetni a Balatonban
5463 levél
Válasz 08.04.22. 20:12 #80509
lordelrond
29167 levél
Válasz 08.04.22. 20:11 #80508
Germinator
Hé, én tökre szeretek elázni Bár ahogy látom, kábé egyedül vagyok ezzel...
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
16989 levél
Válasz 08.04.22. 20:10 #80507
KisCsirkee
Diszkrét kérdés: Honna van a house? Magyar szinkronos? Eredeti?
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
51928 levél
Válasz 08.04.22. 20:06 #80506
Barthezz
Tossza szájba magát a rohadt időjárás, nem elkapott a legnagyobb zuhé hazafelé? AZ esernyő ellenére is szarrá ázott a gatyám, kurvaélet
38328 levél
Válasz 08.04.22. 19:51 #80505
kopé
nah, 02x08/09
ehh, ezek nem votlak a legjobbak.
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
5463 levél
Válasz 08.04.22. 18:43 #80504
lordelrond
Tanultam valamicskét , majd foytatom.
11786 levél
Válasz 08.04.22. 18:42 #80503
Star Wars
29167 levél
Válasz 08.04.22. 18:28 #80502
Germinator
Lehet, nekem is azt kéne; itt az utcában van egy-pár, szóval van miből válogatni... (löl?)
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
38328 levél
Válasz 08.04.22. 18:26 #80501
kopé
meglesek 1-2 House-t
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
5463 levél
Válasz 08.04.22. 18:20 #80500
lordelrond
Lassan elkezdek tanulni.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.