16 éves a PC Dome/PlayDome
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Filmek - mozi, TV, DVD

»» Barátok Közt



Írd ide hozzászólásod:

20007 levél
02.03.30. 16:29
Pyrogate
torte-net.ashole.hu
innen szereztem!

amúgy ez a kedvencem:

Boccs a hosszáéert.
Ha nem tetszik ez a sok bekopizás, akkor szóljatok, inkább linkeket rakok ki!
"A feleségem, a fiam, a lányom és én, nagyon fáradtak voltunk. Egész délután hegyet másztunk, aztán felállítottuk a sátrunkat éjszakára. A fiammal együtt nagyon szép sátrat húztunk fel, megfeleloen felszereltük, amíg a feleségem és a lányom elkészítették a vacsorát. Fagyasztott és félkész étel volt, de tudtuk, hogy nagyon fog ízleni a kemény, 25 km hosszú séta után. Ízlett.
Éppen befejeztük a vacsorát és pihentettük fájó izmainkat, élvezve a viszonylag meleg éjszakai levegot a tuz körül, amikor elkezdett esni. Felhoszakadás volt, mintha dézsából öntötték volna, és arra kényszerített bennünket, hogy mindent bepakoljunk a hatalmas családi sátorba. A zuhi csak 10 percig tartott, de ez elég volt ahhoz, hogy borig ázzunk. Amikorra a sátorban voltunk, teljesen elzárva az elemektol, az eso is csepergéssé enyhült. Túl késo volt, hogy átöltözzünk. Mindannyian fáztunk, vizesek voltunk és pocsékul éreztük magunkat.
- Minél elobb le kell vetnünk ezeket a vizes holmikat, - mondta a feleségem - vagy nagyon meg fogunk fázni.
- Nem vitatkozom, - határoztam és a gyerekek is egyetértettek.
- Akkor kezdjük el - mondta a feleségem.
- Oké, - válaszoltam. - Had segítsek felállítani a válaszfalat.
A feleségem Claire és én eloszedtük a válaszfalat és kifeszítettük a sátor közepére. A fiam Danny megkereste az anyja és a húga hátizsákját és áttette oket a túloldalra, majd kiterítette a hálózsákokat is, amíg mi dolgoztunk. A lányom Janelle csak álldogált és remegett, közben egy tócsa kezdett kialakulni alatta a sátor ajtajánál. Nem tudtam nem észrevenni ahogy a mellbimbói látszottak a nedves melltartó és póló alatt. Istenem, mennyit nott! Igazán jól nézett ki: hosszú, bársonyos szoke haj, nagy és formás mellek, vékony csípo és feszes, kerek fenék jellemezte.
Miután felállítottuk az elválasztót a lányok átmentek a saját oldalukra és elkezdtek vetkozni, amíg én és Danny a mi felünkön csináltuk ugyanazt.
- Nem bánjátok fiúk, ha használjuk a lámpást? - kérdezte a feleségem - Itt túl sötét van, ahhoz, hogy bármit is lássunk.
Felkaptam és átnyújtottam a válaszfalon a feleségemnek.
- Köszi.
Begyújtotta, de valószínuleg a sátor túlsó fala mellé rakta le, mert a lányok árnyékai rávetültek az elválasztóra. Eloször észre se vettem. A fiam és én elkezdtünk levenni a vizes ruhánkat. Azt észrevettem, hogy amikor már mindketten alsógatyában voltunk, elfordult tolem. Általában nem szégyellte magát elottem, és én sem o elotte. Aztán észrevettem az árnyakat az elválasztón, és láttam a feleségem és a lányom körvonalát. Két meztelen szépség. Olyan volt mint valami "árnyék-erotika", egy méterre tolem és a fiamtól. Ahogy bámultam, éreztem, hogy elkezdek keményedni, ezért gyorsan hátat fordítottam a fiamnak, ahogy o is ezt tette velem. Hát a szegény gyerek ezért volt szégyellos. Nincs mese, kölyök, ugyanúgy reagáltunk.
Gyorsan kivertem a fejembol a dolgot és levetettem az alsógatyámat, aztán felvettem a szabadidoalsómat, és egy pólót. A száraz ruhától azonnal jobban éreztem magam, de még mindig csontig át voltam fagyva.
- Hé, kedvesem. Hoztál egy kis itókát? - kérdeztem. Általában, viszünk magunkkal egy kis brandyt vagy whiskeyt. A folyadékot nehéz volt hurcolni, a súlya miatt, ezért inkább az erosebb italokat kedveltük... minél erosebb, annál kevesebb a súly. Nagyon jól jött ha elsosegély szempontjából volt rá szükségünk, de általában éjszakánként iszogattuk és egy kis élvezetet hozott a kirándulásunkhoz.
- Olvasol a gondolataimban - válaszolt a feleségem. - A te zsákod külso zsebében van.
- Kösz! Idehozzam?
- Ez az egyetlen módja, hogy igyunk belole, kedvesem.
Grimaszokat vágtam a kioktatásom miatt, aztán köszönetet mondtam neki amikor négy üveg whiskeyt találtam a zoknijaim és az alsógatyáim között.
- Huh, te nem szórakozol. Party-t terveztél vagy mit? - kérdeztem amikor megtaláltam az üvegeket.
- Hát, elorejelezték ezt az esot és gondoltam jól jön ha elér minket. Egy kicsit felmelegít minket, nem gondolod?
- Minket? Úgy érted a gyerekeket is?
A fiam éppen felhúzta a pólóját, és hatalmas szemekkel nézett rám.
- Hát, úgy gondolom egy kicsi nem árt meg, - érvelt a feleségem. - Szerinted?
- Biztos hogy nem, apa - tette hozzá Janelle. - Danny és én ugyanúgy át vagyunk fázva, mint ti. Ez így fair.
Ránéztem a fiamra és mosolyogtam.
- Oké. Azt hiszem mindannyian megérdemlünk egy kortyot. Ez a díj a hegymászásért. De legyetek óvatosak. - mondtam Dannyre nézve. - Nem akarok felelos lenni azért, hogy berúgtok. És nem akarom, de azt se hogy bárki is megbetegedjen.
- Nem fogunk, apa - szólt Janelle az elválasztó túloldaláról.
Kivettem egy üveget aztán kinyitottam a táskámat. Ahogy fordultam, láttam a lányom meztelen körvonalát. Kinyomta a mellkasát és meghajlította a hátát, miközben magárahúzta a hálóingjét. Rápillantottam Dannyre, és észrevettem, hogy o is bámulta, de a feleségem körvonalát. Aztán felismertem Claire árnyékát, ahogy a zsákja fölé hajol, a hatalmas, meztelen mellei rázkódnak, ahogy pakolta a ruháit. Istenem, szegény kölyök, gondoltam. Ez valami tortúra kell, hogy legyen. Aztán tudatosult bennem a saját növekvo erekcióm, ezért leültem mielott a fiam észrevette volna. A hirelen mozdulatom bizonyára megzavarta, mert gyorsan rámnézett és idegesen nevetett, miközben o is leült.
- Micsoda musor, nem? - suttogtam.
- Nem semmi - válaszolta gyorsan és halkan. Aztán idegesen megpróbálta kimagyarázni magát. - Úgy értem, hogy... hogy...
Csak rácsaptam a vállára és kinyitottam a whiskeys üveget.
- Tessék, - mondtam neki. - Úgy néz ki szükséged van rá, de csak egy nagyon kicsi kortyot igyál.
Kortyolt egyet, aztán csodálkozott.
- Huh. Ez aztán éget.
- Melegít belülrol, igaz?
- Igen, - mosolygott Danny. - Igazán nagyszeru, ahogy melegít. De nincs túl jó íze.
- Majd gondolj erre a rossz ízre, amikor idosebb leszel. - tanácsoltam neki, aztán elvettem tole az üveget és ráhúztam egyet. Istenem de jól esett. A hideg egyszerre eltunt és valami meleg kellemes érzés lett helyette. Janelle elojött az elválasztó alól, hogy leüljön hozzánk a hálózsákjainkra. Átadtam neki az üveget és neki is elmondtam amit Dannynek. O is felmelegedett tole, de nem ízlett neki. Nem sokkal késobb, Claire levette az elválasztót, így sokkal nagyobb helyünk lett. Már egyáltalán nem fáztunk, de rendesen el voltunk fáradva, úgyhogy végignyúltunk a hálózsákjainkon és beszélgettünk, közben ittunk a whiskeyt, és élveztük a meleg ruhákat és a puha hálózsákokat. A gyerekek beszédes kedvükben voltak, ami igazán szokatlan a tizenévesek között, és ennek nagyon örültünk Claire-rel. Láttam a szemében, hogy velem együtt o is újra felfedezi a gyerekeit... vagy megismeri oket, hogy milyen felnottek is lesznek hamarosan. Bármelyik volt is, fantasztikus volt és nagyon élveztük a társaságukat.
Mielott rájöttünk volna, az üveg üres lett és mindenki megkért, hogy bontsak föl még egyet. Úgy gondolom, mindannyian élveztük az estét és nem akartuk, hogy befejezodjön. Éppen elkezdtünk annyira felmelegedni, hogy elfelejtsük mennyire fáztunk korábban. Észre se vettem, és már a harmadik üveget bontottam. Körbeadva a whiskey-t nagyon jól éreztük magunkat, akármirol beszélgettünk és mindenrol. Nyilvánvaló volt, hogy a gyerekek felnotteknek érezték magukat, és egyre jobban kivetkoztek magukból. Valószínunek tartottam, hogy be is rúgtak. A lényeg az volt, hogy teljesen megnyíltak elottünk, nagyon kellemes változás volt, sem Claire, sem én nem akartuk, hogy vége legyen. Azt hiszem, ezért nem emlékszem rá, hogy mikor vettem elo az utolsó üveget. És az is lehet, hogy Claire-rel együtt én is becsíptem egy kicsit.
Végül kikövetkeztettem, hogy a "becsíptem" nem megfelelo kifejezés. A whiskey rendesen megütött, késobb rájöttem, csak egy hajszál választott el a teljes, gyakorlatilag totális részegségtol. Miközben néztem, ahogy Claire beszél, rájöttem, hogy o is szakadék szélén áll, de nagyon jól palástolja a dolgot a gyerekek elott. Azon viszont csodálkoztam, hogy nem tudom megmondani, hogy a gyerekek berúgtak-e, vagy sem. Danny az iskolájáról fecsegett, Janelle pedig megállás nélkül a barátnoirol és a legújabb divatról beszélt. Aztán valami olyasmit mondott, ami felkeltette az érdeklodésem.
- Nem anyu, én nem vagyok olyan szép lány, úgy értem nagyon érdekelnek a fiúk, de...
- Dehogynem kislányom - válaszolt Claire. - Te egy nagyszeru lány vagy. Biztos vagyok benne, hogy minden fiú vonzónak talál. Gyönyöru kék szemeid vannak, szép hajad és iszonyatosan jó alakod van. Nem így gondolod, Steve?
Hálaistennek, figyeltem.
- De - talán egy kicsit túl hamar válaszoltam. - Figyelj Janelle. Egy rettentoen szexi lánnyá váltál és bármelyik fiú amelyik megkap, nagyon hálás lehet.
- Oh, apa. Te részeg vagy.
- Lehet. - Mindenki nevetett, miközben hanyattfeküdtem és összekulcsoltam a kezem a fejem fölött. - De még mindig úgy gondolom, hogy egy nagyon tüzes kislány vagy.
Kínos szünet következett, miközben Janelle elpirult, és elfordult. Nem tehet róla, de nem tudtam nem észrevenni a nagy, kerek melleit a pamut hálóinge alatt, miközben mélyeket lélegzett. Igazam volt, az istenit. Tüzes volt, kétségtelenül.
- És velem mi van? - kérdezte Danny. - A lányok engem sem fognak szeretni, ugye? - nyafogott.
Hát igen, a fiam is berúgott, de csak én tehetek róla. Nem fogja befejezni a beszélgetést. A saját útját járja... mintha annyira kellett volna könyörögnie egy kis noi szánalomért.
- Kisfiam, - turbékolta a feleségem. - Gyere ide. Ülj ide mellém te jóképu ördög. Szükséged van egy kis szeretetre.
Danny odagurult az anyjához, és a kitárt karjai közé borult. Észre vettem, hogy a fejét a hálóinggel takart mellekre rakta. Ha nem lettem volna olyan részeg, fogadtam volna rá, hogy a fiam rám mosolygott.
- Komolyan mondtad az elobb, apa? - nézett fel rám Janell, lebiggyesztett ajakkal és az ozike szemeivel.
- Teljesem, aranyom. Te egy csodálatos no vagy... érzéki. A fiúk meghalnának, hogy veled lehessenek.
Négykézlábra állt, és lassan felém mászott.
- De hogy-hogy nem akarnak? Úgy értem, ha szép vagyok, miért nem akarnak velem lenni?
- Hát talán idegesek - mint én, gondoltam magamban. Jézus, ha az a hálóing egy kicsit lazább lenne a nyakánál, láthatnám a mellbimbóit. Istenem, de szép mellei vannak.
- Ideges? Hogy tehetnék én valakit idegessé? - kérdezte, miközben mellém mászott.
- Hát, mert olyan szép vagy. Úgy értem a fiúkat meg tudja orjíteni... vagy akár meg is félemlítheti egy szexi no. - mondtam, miközben egyre lejjebb néztem a hálóingének a nyakkivágását. - A fiúk a te korodban a szexre gondolnak. És könnyen megrémülnek, ha egy olyan lánnyal kerülnek szembe, mint amilyen te vagy. Csodálatos tested van, és a fiatal fiúk, akiknek tele van a feje szexszel, általában nem tudják kezelni ezt a fajta megfélemlítést.
- Úgy érted én tényleg úgy vagyok szexi mint egy no? Úgy értem, mint egy felnott no? - Janelle már fölöttem volt és keményen szemembe nézett.
- Igen drágám, te egy csodálatos, felnott, szexi no vagy.
Átölelt a nyakamnál fogva, ezért én is átöleltem.
- Oh, köszönöm apa - mondta megkönnyebbüléssel a hangjában. Valószínuleg teljesen odavolt emiatt és ez a számára valami katarzis vagy kinyilatkoztatás lehetett... vagy csak szimplán részeg volt. A pillanat komolysága ellenére, az egyetlen dolog amire gondolni tudtam azok a puha mellei voltak, amelyek gyengéden a mellkasomhoz nyomódtak és a selymes hajának édes illatára amely az arcomban volt.
Szorosan fogott, és nem akart elengedni, ezért hagytam, had öleljen, és én is tovább öleltem. Eközben egyre jobban éreztem a testét... a nagy, kerek, puha melleit... a vékony derekát... a formás, kerek, feszes fenekét a levegoben ahogy fölém hajolt. Kezdtem elveszni a pillanatban és simogattam a hátát, miközben szorítottam a vékony és fiatal testét. Fel és le simogattam a hátát, mindig egy kicsit lejjebb, majd az oldalát egyre feljebb... alig érintve a puha gömbjeinek az oldalát.
Késobb átrakta rajtam a lábát, és rám feküdt, még mindig ölelve, de én megrémültem. Erekcióm volt, amit eddig nem is vettem észre. De most a farkam hozzányomódott a fiatal szeméremdombjához, és biztos voltam benne, hogy o is érezte. És még biztosabb lettem a dologban amikor széttárta lábát, és a térdeit a lábaim mellé tette, és egy kicsit hozzányomta a dombocskáját a kemény farkamhoz.
Istenem! Ez nem helyes! A saját lányom nyomta a punciját a farkamhoz... vagy nem? Csak az én képzeletem játszott... a részegségem?
És újból éreztem. Egy kicsit erosebben nyomta hozzám. Hozzám dörzsölte! A saját lányom akarta a punciját hozzádörzsölni a farkamhoz! Ez nem lehet igaz!
Megsimogattam a hátát, és finoman megpaskoltam a fenekét, mintegy jelzésként, hogy vége az ölelkezésnek. De nem volt vége. - Oh apa - suttogott. Megsimogatta a fejemet, a nyakamhoz dörzsölte az orrát, és még erosebben nyomta az altestét a lükteto farkamhoz.
A kezemet a fenekén hagytam a paskolás után, és azt vettem észre, hogy simogatom. Istenem, olyan fantasztikus érzés volt... puha, kerek, éppen megfelelo. A feneke finom dombjait masszíroztam. Olyan jó érzés volt, annyira puha, kerek, hívogató. Egyre erosebben és erosebben gyúrtam oket, ezért Janelle egyre jobban nyomta nekem a kis punciját. Aztán megráztam a fenekét miközben hozzányomtam a duzzadó farkamat.
Hirtelen rájöttem hol is vagyok. Claire! Danny! Oh Istenem, gondoltam, mi a fenét csinálok? Rettentoen részeg lehetek... vagy megorültem. Gyorsan megráztam a fejem, lerázva az arcomról Janelle haját, és átnéztem a másik oldalra.
Elkábultam.
Danny letolta Claire hálóingjének a nyakát... és szopta a melleit! Claire hátradolt a kezeire és hagyta, hogy a saját fia szopja a meztelen melleit! Az Isten szerelmére, mit csinálunk mi!?
Danny a nyelvével birizgálta az anyja mellbimbóit (éppenséggel elég szakképzetten), aztán láttam, ahogy felnyúl a hálóinge szegélyénél... keresve az anyja punciját. Valószínu, hogy megtalálta, mivel Claire felsóhajtott, és hátradolt teljesen széttárva a lábait. A fiam feltolta a hálóing alját a kézfejével, és láttam amint simogatja a bugyival fedett puncit. Láttam a feleségem szemében, hogy teljesen magán kívül van a whiskey-tol, és fel van izgulva. Gyanítottam, hagyni fogja a fiunkat, hogy azt csinálja amit csak akar.
Aztán éreztem Janelle punciját, ahogy lassan és erosen dörzsöli magát a lükteto farkamhoz. Oh Istenem, rohadtul jó érzés volt. Átkaroltam és megfogtam a feneke félgömbjeit, miközben feltoltam a csípomet és odatoltam a duzzadó farkamat a fiatal és forró puncihoz. Néztem amint Danny félretolta az anyja bugyiját, ezzel elovillantva a szeméremajkait. Aztán a fiam két ujját becsúsztatta a hüvelyébe és elkezdte ki-be mozgatni miközben még mindig az anyja mellét szopta.
- Oh Istenem, apa - zihálta Janelle közvetlenül a fülembe. Újra elkezdte dörzsölni a punciját a farkamhoz... jobban széttárta a lábait mint én, és felhúzta a térdeit, hogy jobban hozzám tudjon dörgölozni. Imádtam, ahogy a lányom ezt csinálta. Lassan fölém emelte a fejét, én pedig felemeltem a fejem, hogy megcsókoljam. Kinyitotta a száját. Amint az ajkaink érintkeztek, visszatolta az arcomat, miközben átdugta a nyelvét a számba, és sóhajtozni kezdett. Isten, de forró volt. Körbe-körbe mozgatta a nyelvét a számban, aztán a nyelvemet kezdte el szívni, amikor átdugtam a szájába. Még jobban felhúzta a térdeit, és ráguggolt a farkamra... izgatott a hálóingjén és a gatyámon keresztül. A ruháinkon keresztül éreztem a puncija melegét és éreztem a szeméremajkait ahogy szétnyílnak a farkamon. Felnyúltam magunk között, és megtaláltam a melleit.
Nem volt rajta melltartó... én a mennyországban éreztem magam. Istenem, olyan puha volt és hatalmas. A mellbimbói olyanok voltak mint két kis kavics a hálóinge alatt. Megszorítottam a cicijét, és elkezdtem masszírozni a hálóingen keresztül miközben a nyelvünk összefonódott. A mozgása a farkamon arra kényszerített, hogy hátrahúzzam a csípomet a forró, dörzsölo puncijától. Istenem, de forró volt... mint a tuz, ifjú hév.
Eltoltam magamtól... megszakítva a csókunkat. Hátradolt és a kezét a mellkasomra tette. A szemünk találkozott. A lányom szinte szemtelenül gyorsan és keményen mozgott rajtam, miközben a szemembe nézett. A hálóinge alá nyúltam és felemeltem a kezeimmel... megmutatva a melleit a forró éjszakának. Megráztam és addig gyúrtam oket amíg a punciját rám helyezte. Istenem, nagyon meg akartam dugni ot. Egy kicsit elore dolt, ami elég volt hozzá, hogy a melleit az arcomba lógassa. Az egyik mellbimbóját a számba vettem és elkezdtem szívni. Igazából, meg tudtam volna zabálni. Végigcsókoltam a meztelen mellét, eloször az egyiket, aztán a másikat vettem a számba, és végigsimogattam az arcomat velük miközben nyalogattam oket. Aztán hátradoltem és csak csodáltam oket. A lányom mellei tökéletesek voltak, minden szempontból... és meztelenek... és játszhattam velük. Istenem, mennyire zamatosak voltak! Csak szopni akartam oket, esetleg a farkamat csúsztattam volna közéjük, de majdnem megijedtem a hangoktól, amiket nem mi adtunk ki.
Átnéztem Claire-re és Dannyre. Mindketten teljesen meztelenek voltak. Danny az ülo anyja mellett állt. A fiú szopatta az anyját, a fiatal, kemény farkával, az anyja pedig úgy szopott, mint egy kurva... miközben szürcsölo hangot adott ki miközben a fia farka csúszott be és ki a szájából. O is tüzes volt. A meztelen mellei rázkódtak, ahogy a fejét fel és le mozgatta a fia farkán. Felnéztem Janellre aki lenyúlt és áthúzta a fején a hálóinget és teljesen levetette. Én is levettem a pólómat. Janelle négykézlábra állt és megfogta az alsógatyám végét. Gyorsan lehúzta, én kibújtam belole, o pedig félredobta. Aztán fölém állt és lehúzta a bugyiját. Teljesen felizgatott, hogy a lányom terpeszben állt a meztelen testem fölött és nekem mutatja a punciját. Teljesen letolta a bugyiját, az arcomba lógatva a hatalmas melleit, aztán kilépett belole. A szoke, fiatal puncija csillogott a nedveitol. A kisajkai érettek voltak, és rózsaszínek. Olyan volt, mint egy tökéletes nedves álom.
Lassan letérdelt, egészen addig, amíg a puncija a farkam fölé ért. Néztem, ahogy kiveszi a farkamat a kezembol, és a sajátjába veszi... majd odavezeti a hüvelye bejáratához. A szeméremajkai érintése lángokba borította a testem. Forró volt, miközben a puncija gyengéden körbeölelte a farkam végét. Lassan ráereszkedett... finoman, óvatosan engedte magába apuci farkát. Oh igen! Istenem, a puncija olyan szuk volt és forró és nedves, ahogy körülfogta a duzzadó farkamat. Azt hittem azonnal beleélvezek... de mégsem. Felnyögött, amikor az egész farkamat befogadta, aztán szépen lassan elkezdett lovagolni rajta, miközben felnyúltam és elkezdtem játszani a hatalmas, meztelen melleivel.
Szentatyám, gondoltam. A saját lányomat baszom. Pumpálom a kemény farkamat a forró kis puncijába, miközben a melleivel játszom és azokba a gyönyöru szemekbe nézek. Jézus, csodálatosan nézett ki, ahogy lovagolt rajtam. O lihegett, én nyögtem.
Aztán Claire-t hallottam:
- Oh istenem, Danny, basszál! Igen baby, nyomd belém a farkadat. Basszál édesem! Jól bazd meg anyucit!
Claire négykézlábon állt, Danny kutyapózban, hátulról dugta. A medencéje az anyja seggéhez csapódott, miközben o a csipojénél fogta és kicsit hátradolt... csodálta a saját farkát amint ki és be járkál anyuci puncijában. Claire mellei szélesen himbálóztak, miközben a fia baszta ot. Teljesen olyan volt, mint egy kurva... négykézlábon, a fia vadul lökte, a mellei lengedeztek, és csúnya beszéddel, közben bele-bele nyögve bátorította a fiát, hogy még piszkosabb dolgokat csináljon vele.
- Igen, baby. Bazd meg anyuci punciját. Nyomd belém a farkad. Lökd belém keményen édesem.
- Oh, apa. - lihegte Janelle a fülembe. - Ez rohadtul piszkos dolog. Mit csinálunk mi?
- Amit mindig is akartunk - mondtam, és fogtam a melleit, o meg lovagolt a farkamon.
- Ez rossz apu, de én annyira akarlak. És nézd meg oket is. - mondta és ránézett az anyjára és a bátyjára. - Ok betegek. Mi is betegek vagyunk. Rohadt perverzek vagyunk vagy valami ilyesmi. - lihegte, gyorsan fel és le mozogva a puncijával a farkamon.
- Oh istenem - kiáltott fel Claire - Gyerünk Danny élvezz el. Élvezz anyuciba... érzem, hogy mindjárt jössz.
- Oh igen anya! - Danny majdnem kiabált, ahogy tövig nyomta a farkát az anyjába. - A puncidba fogom engedni az összes magomat. Itt jön anya. Bele fogok élvezni a forró puncidba. - ezzel hátra dolt egy kicsit és amennyire csak tudta belenyomta az anyjába a farkát, és alányúlt hogy megfoghassa az anyja rengo melleit.
- Uhh - nyögte Danny, megmerevedett, miközben teleélvezte az anyja punciját.
- Ahhhhh.
- Oh Istenem, érzem Danny, érzem a gecidet magamban. Engedd belém baby. Töltsd meg anyuci punciját a geciddel.
Felnéztem Janelle szemébe.
- Istenem, hogy én mennyire szeretlek. Lovagolj apuci farkán. - nyögtem.
- Szeretném, ha belém élveznél apuci. Szeretném magamban érezni, ahogy ok is csinálták.
Megragadtam a lányom meztelen csípojét, és végigsimítottam ahogy fel és le mozgott a farkamon. Aztán éreztem a farkamat feszülni és duzzadni a forró és nedves puncijában és akkor elélveztem. Csak lottem és lottem a gecit a lányom puncijába.
- Oh Istenem, igen. Apuci jön... beléd. Oh édesem.
- Érzem én is apa. Oh, olyan forró. Én is élvezeeeek.
Az egész teste remegett. Felnyúltam, és megmarkoltam azokat a zamatos melleket, aztán felemeltem a fejem, és a számba vettem az egyik mellbimbóját.
- Uuuuuuhhhhhh, uuuuuuhhhhh, - sikoltott a lányom, és remegett ahogy elélvezett a farkamon, miközben szoptam a mellét. - Oh apuci, basszál még. Baaaaaaasszzzzzzzzzáááááál.
- Mmmmm - nyögtem. - Lovagold meg a farkam, baby. Mélyen beléd élvezek. Istenem, Janelle, mindig is meg akartalak baszni. Olyan tüzes, olyan tökéletes vagy.
Janelle azonnal magához húzta a fejemet, bedugta a nyelvét a számba, és csak nyögött... ahogy együtt élveztünk. A farkam lüktetett, és éreztem ahogy a görcs a testében oldódik és az izmai az utolsó csep gecimet is kiszívják. Végül az ölemben ült, a lábaival átkarolt, a puha farkam még a puncijában volt, és összefontuk a nyelveinket egymás szájában, mint két iskolás gyerek.
A szemem sarkából rápillantottam Dannyre és Claire-re. Claire Danny újból merev farkát szopta, aki hátradolt és mosolyogva nézett bennünket.
Néztem a feleségemet, miközben lassan szopta a fiúnk farkát, ki és becsúsztatva a szájába. Danny közben hátradolve figyelte az eseményeket. Claire meztelen segge a levegoben volt, és felénk nézett. A mellei alatta ugráltak, ahogy a feje le és fel csúszkált Danny farkán.
A lányom melle a mellkasomhoz ért, puhának, melegnek és lágynak éreztem... a lábait körém zárta. Az ülohelyzet kényelmetlen volt, legalábbis az én öreg csontjaimnak, ezért a hátára döntöttem és ráfeküdtem.
- Istenem, apuci - lihegte Janelle. - Az egész testem remeg. A mellkasa emelkedett és lesüllyedt, ahogy lihegett, a húsos cicijei, meg-meginogtak minden egyes lélegzetvételnél.
Éreztem, hogy gyorsan keményedek újra a lábai között. Éreztem a szexuális energiáját a medencémnél és a mély lélegzetei betöltötték a fülemet.
Átnéztünk Claire-re és Dannyre. Most emelgette a csípojét, az anyja száját dugta, miközben Claire Danny csupasz mellbimbóját birizgálta.
Visszanéztem a lányomra.
- Janelle, remélem nem teszem tönkre az életedet. Jézus, nem tudom elhinni, hogy mit tettünk. Azt sem tudom elhinni, hogy az anyád megbaszta a bátyádat... és éppen szopja a farkát. Istenem! Mit csinálunk?
A lányom felnézett a szemembe és egy pajkos fintor vágott.
- Úgy néz ki, hogy szétbasszuk az agyunkat. - mondta, és lenyúlt közöttünk, majd megfogta a keményedo farkamat.
- Ezt szeretem apuci. Szeretem ahogy bennem van. Nem hiszem, hogy tönkreteszel. Igazából, már régóta vágytam rá.
A puha, aranyos kis keze fel és alá járkált a meztelen férfiasságomon. Miközben a szememet fogva tartotta a szemeivel.
- Arról álmodoztam, hogy megdugsz. Annyiszor hallottam, hogy te és anya szeretkeztek éjszaka... és mindig azon gondolkoztam, hogy milyen lehet. Elképzeltem, hogy pumpálsz ezzel a hatalmas, duzzadt farokkal, ugyanazzal, amivel engem csináltál.
Odahúzta a farkamat a nedves hüvelybejáratához.
- És ez jobb, mint amire gondoltam, amirol álmodoztam... és többet akarok. Azt akarom, hogy belém döfd újra ezt a hatalmas fasz, apu. Lehet, hogy nagyon piszkos dolog, de nem tehetek róla. Azt szeretném, ha megdugnál. Dugj meg, apa.
Szélesre tárta a lábait, amikor a farkam megérintette a kisajkait.
- Dugd meg a kicsi lányod - mondta, és a szemembe nézett. Újra becsúsztattam a duzzadt farkamat Janelle nedvességébe, és visszapillantottam azokba a fényes, kék szemekbe. A hüvelyizmaival körbezárta a farkamat, mint valami biztonsági zár... mintegy üdvözölve, újra bent. Gyengéden és finoman kezdtem szeretkezni vele, ki és be csúsztattam a lükteto farkam. Megfogta a meztelen seggemet és megszorította, lefele kezdett húzni... arra kényszerítve, hogy keményebben kezdjem el döfködni.
Végül teljesen erore kaptam az elozo elélvezésbol. Akartam ot. Nagyon akartam ot.
A kezeimmre támaszkodtam, és misszionárius pózban kezdtem lökni belé a farkamat, ízléssel, közben o széttárta a lábait és átkulcsolta a derekamon. Néztem a hatalmas, meztelen melleit, ahogy elore és hátra ugrálnak, mintha valami kocsonya lenne alattam. Ide-oda mozogtak, minden egyes lökésemnél.
- Oh igen apa! Igen! Basszál meg! Bazd meg a mocskos kislányod. Oh annyira akarom a farkadat magamban érezni.
Egyre gyorsabban, és keményebben kezdtem el pumpálni... és hörögtem mint egy állat. A farkam cuppogó hangott adott, ahogy ki és be mozgott a fiatal, nedves punciban.
- Oh baby. Imádom beléd rakni a faszom, édes. Istenien forró vagy.
- Csináld apu. Basszál keményen. Nyomd azt a hatalmas szerszámot a kicsi kis lyukamba.
- Oh igen - nyögtem. Úgy dugtam a lányom punciját mint egy szörnyeteg... lihegés, hörögés, a nedves puncijának a cuppogása, miközben a farkam ki-be jár a fiatal, nedves lyukából.
- Oh basszál apuci. Vágd belém a farkad. Lökd a piszkos kis puncimba. Istenem, annyira akarom a farkadat. Vágd belém, apa. Bassz meg jól.
Becsuktam a szememet, ahogy löktem a farkam lányomba, mint egy orült állat. Éreztem a nedvességét, mintha rám fröccsenne minden egyes lökésnél, mégis a forró, fiatal puncija olyan szorosan fogta körbe a farkamat, hogy attól féltem, kárt teszek benne... ha nem lett volna az a mocskos, szennyes beszéd amivel beszélt hozzám.
- Basszál meg apa. Vágd belém a farkad. Istenem, de szeretem. Add nekem a hatalamas farkadat.
Ez csak még jobban felizgatott. Olyan mélyre akartam belényomni a farkamat, amennyire csak lehet. Pumpáltam... gyorsan, keményen... hörögve minden egyes lökésnél, és próbáltam minél mélyebbre lökni minden egyes alkalommal.
Aztán kinyitottam a szemem.
A fiam, Danny, a fejem mellett volt a bal oldalon, és a fiatal farkával simogatta Janelle száját. O lelkesen nyalta, miközben a fiú végig simogatta vele az egész gyönyöru arcát.
- Nyaljad Janelle, nyaljad a farkamat - suttogta mélyen a fiam a húgának.
- Eddig jól szórakoztunk, nem?
Jobbra néztem és észrevettem a feleségemet. Négykézlábon állt és nyilvánvalóan teljesen részeg volt.
- Szereted ezt? - kérdeztem ... pumpálva a farkamat ki-be a lányom szuk kis puncijából.
- Oh igen - válaszolta a feleségem. Közénk nyúlva miközben éreztem a farkamat ahogy ki és be járkál a lányom puncijában. - Azt akarom, hogy szopd a mellem, amíg basztok. Akarod?
Nem várt válaszra. Odatérdelt elém és az egyik súlyos, hatalmas mellét a számhoz emelte. Beszívtam a mellbimbóját miközben pumpáltam a lányom nedves punciját.
- Szopjad a mellem, kedvesem. Szopjad miközben dugtok - könyörgött a feleségem.
Szoptam a mellét, közben tömtem a lányomat. Rápillantottam a lányomra, alattam, közben a számban tartva a feleségem bimbóját, és láttam, ahogy Jenelle szopja a bátyja farkát miközben én baszom. Danny négykézláb állt az arca fölött, olyan közel, hogy éreztem a teste melegét. Ki és be lökte a farkát a húga szájába, és nézte ahogy én az anyja mellét szopom, miközben a húga punciját döfködöm a farkammal.
Találkozott a pillantásunk.
- Szopjad - mondta. Nem tudom, hogy engem utasított, hogy szívjam az anyja mellét, vagy a húgát, hogy ot cumizza. Lehet, hogy mindkettonket.
Folytattam a lányom puncijának a tömését, a feleségem egyre közelebb ment a fiam arcához. Folytattam a jobb mellének a cumizását, Danny odahajolt és a bal mellét kezdte szopni. Az arcunk egymás mellett volt, miközben a húga punciját basztam, o pedig a száját dugta. Mindketten cumiztuk az anyja mellét, közben a húga kiszolgálta a farkunkat. Néhány másodperccel késobb, az anyja elkezdte saját magát ujjazni, térdelve, hogy azért szopni is tudjuk. Danny az anyja háta mögé nyúlt, valószínuleg elérte azt amit akart, mert éreztem, hogy Claire megremeg a nyelveink alatt.
- Oh igen baby. Dugd fel a seggembe.
Danny nyilvánvalóan ujjazta az anyja seggét, amíg mi szoptuk a melleit és tömtük Janelle lyukait. Nem tudtam elhinni! Ez az egész nem volt reális! Baszom a lányomat, közben szopom a feleségem mellét. A lányom szopta a bátyja farkát o szopta az anyja mellét és ujjazta az anyja seggét, aki közben még többért könyörgött.
Claire nekem soha nem engedte meg, hogy játszak a seggével. Mindig nagyon érzékeny volt rá. Most engedi, hogy a saját fia feldugja neki az ujját és még bátorítja is.
Nem hagyhattam elszalasztani ezt az alkalmas pillanatot. Levettem a számat a mellérol, és a szemébe néztem... az orrunk egymás elott volt.
- Szereted a seggedben, igaz? - kérdeztem.
A szeme nem hagyta el az enyémet... és nem hagyta abba a puncija ujjazását.
- Igen szeretem... különösen ha egy nagy fasz van benne.
A jobb kezemmmel a háta mögé nyúltam és elore löketem. Négykézlábra állt.. majdnem ellökte Dannyt. Ekkor kivette a farkát a húga szájából és felállt, közben én kihúztam a farkam a szuk, fiatal puncijából és a feleségem mögé térdeltem. A kezemben tartottam a nedves farkamat, majd a segge halmai közt simogattam fel és le, közben Danny befeküdt a húga széttárt lábai közé.
- Igen édesem - mondta Claire. - Rakd bele a seggembe. Baszd meg a seggem azzal a nagy farkaddal.
Danny lejjebb engedte magát és elhelyezte a fiatal, kemény farkát Janelle hüvelyének a bejáratánál.
Én odahelyeztem a farkam végét Claire tátogó segglyukához, és finoman toltam elore. Könnyebben becsúszott, mint gondoltam. A makkom már becsúszott.
- Oh jézusom. Gyerünk dugd be. Dugd be a seggembe - mondta a feleségem.
A fiam belevágta a farkát a lányomba, aki hangosan felnyögött.
- Oh, istenem Danny! Bassz meg ezzel a farokkal. Basszál meg úgy, ahogy apa. Basszál.
Danny könyörtelenült dugta a húgát. Hallottam a cuppogást, ahogy ki és be mozog, mint ahogy saját magamat hallottam, néhány pillanattal ezelott.
Claire ráhúzta magát a farkamra... mélyebbre eroszakolta a farkamat a seggébe. Megfogtam a csípojét és eloretoltam, majd hirtelen tövig nyomtam.
- Az istenit - mondtam. - Baszom a seggedet, baby. Tényleg a seggedben van a farkam.
- Csináld édesem - válaszolta a feleségem. - Basszál jó mélyen... és engedd, hogy Danny lássa.
Danny azonban feledékeny volt. A húgát dugta orült iramban. Odanéztem és láttam a farkát villámgyorsan ki-be járni a húga puncijából. Tudtam, hogy hamarosan belélövi a gecijét, de nem érdekelt. Végülis a feleségemet baszom seggbe... és ez szukebb és puhább volt mint bármi amit eddig valaha is éreztem.
- Bassz meg Danny! Oh Istenem. Igen. Dugd a nedves puncimba a farkad - sikította Janelle.
Claire elorébb mozdult Janelle felé, miközben én ki és be mozogtam a seggében. Odadolt Janellehez... a mellei odacsüngtek a lányunk arcába. Danny folyamatosan dugta a húgát és én is dugtam a feleségem seggét, közben a lányunk kinyitotta a száját. Clarie még elorébb dolt és beleengedte az egyik mellét Janelle nyitott szájába. Janelle szopta az anyja mellét, közben a bátyja keményen és gyorsan baszta. Én továbbra is löktem a feleségem seggét, fogtam a csípojét és tövig nyomtam belé minden lökésnél. Éreztem a golyóimat, ahogy odacsapódnak a feleségem csöpögo puncijához...
- A francba, el fogok menni - szólt Danny.
- Csináld baby - válaszolta a feleségem. - Lodd bele magad a nedves puncijába.
- Oh Krisztus - nyögtem. - Engedd fel a szuk és forró seggedbe a farkamat, te kis kurva. Tudom, hogy szereted. Mindig is ezt akartad, ugye? Érezd ahogy forró farkam bassza a segged, baby.
Hallottam, ahogy a feleségem alatt Janelle cumizik.
- Oh igen - válaszolta a feleségem. - Bazd meg a seggem. A segglyukamban akarom érezni a farkadat. Ez olyan piszkos, drágám. Keményen lökd belém. Hadd nézzék a gyerekek. Azt akarom, hogy nézzék, ahogy megbaszod anyuci seggét.
Gyorsan és keményen vágtam be Claire-be. Nem érdekelt, hogy fáj-e neki. Csak tartottam a csupasz, meztelen csípojét és pumpáltam a farkamat a segglyukába olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, miközben néztem a fiamat ahogy telelövi a lányom punciját.
- A francba - nyögött Danny. - Fogadd be, hugi. Élvezek, baby.
Láttam a fiam fenekét ahogy összehúzódik és keményen benyomja a farkát és ott tartja mielott tovább folytatná a pumpálást.
- A seggedbe fogok élvezni - mondtam Claire-nek. - Érzem a golyóimon.. olyan szukek lettek, mint a segge a farkam körül. És akkor jött.
- Oh istenem. Belelottem a seggedbe, baby. Érzed ezt? Érzed ahogy a farkammal belelövök a seggedbe?
Tövig nyomtam a farkam a feleségem hátsójába, a seggéhez nyomtam a csipomet és szorosan magamhoz szorítottam... addig tartottam, amíg jó mélyen bele nem lottem az összes gecimet. Tartottam a puha seggét, szorosan magam elott, közben a farkam rázkódott és lüktetett a szuk lyukában, teletöltve gecivel az egészet.
- A francba - magyaráztam. - Fogadd a seggedbe az összes gecimet, baby. Oh igen... belelövöm a seggedbe.
- Csináld csak, édesem. Érzem! Lodd azt az édes nedvedet a piszkos seggembe, amíg a kislányunk szopja a mellemet. - kiáltotta Claire.
Rángatott a görcs, amíg teletöltöttem a feleségem seggét, de közben Danny ugyanezt csinálta a lányom forró és nedves puncijával.
Még mindig hallottam ahogy Janelle szopja az anyja mellét, amikor én élveztem. Claire hangosan kiáltozott.
- Istenem, ez nagyszeru - mondta Danny. - Imádom baszni ezeket a forró puncikat. Jézus, csinálhatnánk ezt egész ido alatt?
Claire hátranézett ránk, miközben Janelle tovább cumizott az anyja mellén.
- Akkor baszod meg anyuci punciját amikor csak akarod, édesem. Csak elorántjátok és én szétnyitom a lábaimat. Még a seggemben is megdughatsz, úgy mint apuci, ha akarod.
- Megígéred? - kérdezte a fiam.
- megígérem! - válaszolta az anyja.
Ezzel kivettem a farkam a seggébol, felálltam, odasétáltam és letérdeltem elé.
- Gyerünk nyald le. - mondtam... odatartva a farkamat az arca elé, majd elkezdtem simogatni. Kinyitotta a száját, és elkezdte nyalni le föl a nyelvével. Janelle továbbra is szopta a melleit. A fiam letérdelt mellém, a feleségem odahajolt, és lenyalta Janelle nedvét a fia farkáról. A fiam és én egymás mellett térdeltünk, a feleségem pedig felválta szopta és nyalta a farkunkat. Amikor engem szopott, lepillantottam a lányomra, aki ujjazta magát, és továbbra is szívta az anyja mellét.
Danny felkelt és az anyja mögé ment, széthúzta a seggét és közé dörzsölte a farkát fel és le, amíg a feleségem tovább folytatta a farkam tisztítását az ajkaival és a nyelvével. Aztán a fiam keményen bevágta a farkát a feleségem segglyukába, a feleségem felnyögött és eloreesett. Janelle kijött alóla, én elorehajoltam, hogy a lányom szájába adjam a farkamat. Vadul bekapta és elkezdte nyalni a makkomat. A szája olyan puha, meleg és lágy volt, miközben kivette a szájából, majd beszívta a farkam végét.
És ekkor elkezdodött minden elorol. "

Vissza