25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Folytasd !



Írd ide hozzászólásod:

LiT
LiT [20136]
Múlt héten elmentem a szomszéd házibulijára, és helikoptert kaptam ajándékba a nagymamámtól amivel elutaztam Burmába gigákat kivágni, úgy, hogy szépen hazautaztam utána egy új házibuliba mentem, ahol jót aludtam, aztán reggel befogtak takarítani mert összehánytam mindent és rámfogták,hogy alkoholista vagyok, de már kezdek leszokni a sörről, pálinkát továbbra is iszom, finom Szatmárit is, de arról lekéstem mert, már megitták az apácák a sztriptíz clubból, és kurvára ideges lettem,hogy miért iszák meg a jó piákat előlem, ezért elővettem egy légycsapót és jól pofoncsaptam ezeket a fekete fehér luvnyákat aztán szájbaszexuáltam őket, aztán valaki, beleszart a kádba, amit megettem, mert Lit a nevem és egy nindzsa vagyok aki bármikor képes megölni Rohamosztit csak nem képes rá mert valami titkos erő ismét szarevésre kényszeríti, hiszen Rohamoszti már halott,egy másik dimenzióban kezte meg a tervét, hogy bocsánatot kérjen a dimenziótol amit ott hagyott, mert nem érdemelte meg, hogy így bánjanak vele miután elviselte Lit szokásait amiért őt megverték a Fox River börtönben és egy szigetre dobták, ahol Jack Bauer megkínozta a többieket a vadiúj dream of the evil vibrátorral, amely elég fura kisfoszforeszkáló bordákkal szaggatta szét a sziget minden élőnyét,ám ekkor megjelent RAMBO aki egy buzi és amúgy se szereti a lókolbászt, és gyorsan odahívta Chuck Norrist, aki valami hihetetlen nagy körbepörgőrugással elküldte Jack Bauert és Rambo-t a b*zit egy Las Vegas-i kaszinóba ahol pókereztek és ittak, aztán erekciót kapván egymással játszottak majd tejszínhabot nyalogattak egymársól ,de rájöttek, hogy ez nem valami jó móka, ezért megpróbálták megölni egymást. Egy pár év múlva valami eszébe jutott: El kelett volna venni Rambo-tól a szekrénykulcsot, ezért úgy döntött vesz egy sodrofát és multifunkcionális robotgéppé alakítva fogja használni maszturbálásra, mert az oxigén kihasználása nagyon kedvező ezáltal hiszen nagy orgazmusra tehet szert. Ellenben ha kávézik,nem éri akkora élmény mintha felnyomná azt a foszforeszkáló banán alakú vibrátort a seggébe aztán meghámozta és megette, mindezek után azonban kényes szituációba került, mivel meglátták a paparazzik. Ezek után ott termedt Szálasi Ferenc, de nem csak ő hanem a nyilasok is akik bekísértek néhány cigányt a nyolcadik kerületi gázkamrába, ahol a hosszú és pálinkaszagú füst szállt a krematórium zyklon b-vel telített helyiségében, de cserébe igaz cigány pecsenyét is felszolgáltak Führer módra, de ettől az egész város beteg lett, s ezért karanténba zárták győzikét, aki zebratámadást szervezett az egész világ ellen de szerencsére felakasztották, s ennek örömére Kovács Pistike és Fekete "forrsztó" Pákó nyílvánosan megölték egymást Jigsaw gonosz játékai pedig a segítségükre voltak ezért kiherélték egymást de ennek láttán Győzike zebrái betámadták a nyolcadik kerületet, aminek eredményeként az egész világ pánikba esett és a Skynet mitatt kitört az aztomhátború. Ekkor a Terminátor úgy döntött, hogy meglép és könyörtelenül darabokra tép mindenkit, aztán pedig bekap valamit, hogy erősítse magát és felpörögjön, mert az ellenségei az S.A.S elitkommandósai, akiknek a felszerelése közt csak mézes barackpálinka és elhasznált guminő található, de ennek ellenére azért inkább vizipisztolyokkal voltak felszerelkezve és nuklerális Kiscsirkék ellen hatástalan gumibugyikkal vették fel a harcot, aminek az lett az eredménye, hogy a fejük helyett egy szakállas szmájli vigyorgott a gonosz felé. Ő Nem szokott pcdome-zni ezért Dino, akinek egész rakás gyilkos tömegmanó rabszolgája van, támadást kezdeményezett Szarumán ellen, de szerencsére Picard kapitány a segítségére sietett. Ám ekkor Harry Potter és az azkabani fogoly elővették

We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...

Előzmény:

Vissza