25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on



Írd ide hozzászólásod:

McAnt
McAnt [332]
De imádom, hogy egyetlen ilyen szervezetben sem mondják ki, hogy mi igenis rühellünk minden zsidót, hanem szépen körülírják, hogy kiket útálnak, kiket nem. zebejött volna egy csákó, és aszonyga, hogy ő neológ zsidó, akkor biztos a nyakába esnek szerettel, hogy "testvér". Legalábbis abból amit elmondtak, ez következik
A törileckét is szépen megtanulták: újabban ez a "turáni" származás a menő: már nem elég a szintén nem létező hun rokonság, nem elég a szittyásított szkíták birodalma, hanem már kollektíve "turáűni ősnép" volt, amely ha nem csalódom, egész Európát uralta, csak aztán szétszakadt atomjaira a csúnya gonosz népek ármánykodás miatt Írott forrás és lelet nincs rá, de ott volt, szívcsakránkal érezzük ezt jól
Namost ahogy látom, annál nagyobb magyar valaki, minél több történelmi és régészeti sületlenséget felsorol: minél dicsőbb magyar multat talál ki (sumerek rulez: igaz, azt elfelejtette említei a csóka, hogy azt a 900 szót ami a finnugor rokonságot bizonyítjaa hangtanon és rendszeren kívül) neves kutatók következtették ki, míg a nagysum,er rokonságot egy iciripicirit kevésbé jegyzettek..bár szegény sumerokkal már úgyis minden népet összekötöttek már kínaitól az inkákig, beleférünk mi is ). Viszont ha a minél dicsőbb múlt kreálása a cél, akkor én aszonydom, hogy lélekben Isten is magyar: ezt próbálják meg überelni ilyen csenevész hunokkal, szkítákkal, turáni népekkel, azzal, hogy Jézus magyar volt, amagyar atlantiszi kultúrával, meg minden mással. Megyek is előadókörútra..

A szent tehenekből lesz a legjobb hamburger.

Előzmény:

Vissza