25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on



Írd ide hozzászólásod:

goodboy007
goodboy007 [9169]
Most, hogy a Fidesz van kormányon Viktorkával az élen jobb lett bármi is a nyolc-négy-egy évvel ezelőtti viszonyokhoz képest? Nem.

Nem azt várom, hogy egyből lenyomjuk Kínát a GDP-növekedés mértékének tekintetében, mert szarból nem lehet egyből várat építeni, de én azt mondom, hogy ez a négy év ugyanúgy fog eltelni, mint az előző nyolc, meg az azt megelőző négy, meg az azt megelőző x év.
Látszatintézkedésekkel próbálják feledtetni az ország gondjait, közben a hajó ugyanúgy süllyed, mint eddig. Ráadásul néha nemhogy betömnék rajta a lyukakat, hanem újakat csinálnak. Itt az ominózus "bármikor államcsőd lehet" beszédre gondolok.
Egy felelős kormánynak nem így kéne gondolkodnia. Nem szabadna ilyen meggondolatlan kijelentéseket tenniük és igenis, ha kell álljanak ki és mondják meg a frankót a népnek, hogy adót kell növelni, drágábban kell adni mindent, hogy ebből is valamiféle bevételt csikarjanak ki.
DE!
Mindenkit érintsen az elvonás, a cigányok igenis menjenek el dolgozni, ha segélyt akarnak. Még ha nincs munka, akkoris lehetne velük füvet nyíratni és minden települést rendbetetetni. Ha munka után hazaérnének, nem lenne talán kedvük lopni menni a fáradtság miatt.
És a segély igenis alapvető dolgok megvásárlásához jár, úgy, mint alapvető élelmiszerek, ruha, tanszerek, szerszámok és nem arra, hogy elgépezzék, eligyák, eluzsorázzák, elplazmatévézzék.
Aki meg ezeket nem tudja betartani és bűncselekményt követ el, azt börtönbe zárni egy életre, hadd menjen el a többinek a kedve.
És itt senki ne jöjjön az unió elveivel meg a rasszizmussal.
A franciák megtehetik, amit mi nem? Meg a finnek, olaszok is?
Itt ha betörnek hozzád nem azon kell gondolkodnod, hogy hogy fogod kimosni a lepuffantott korcs agyvelejét a szőnyegből, hanem azon, hogy hogy üsd meg, hogy véletlenül se essen komojabb baja, mert téged basznak meg.
Hát hol élünk mi kérem szépen? Milyen világ ez? Lassan nincs egy park vagy játszótér, ahova el lehetne menni kikapcsolódni, mert mindenhol belédkötnek. És a Fidesz sem tesz és nem is fog tenni semmi.

Én átéltem a cigányok általi megszégyenülést, verést szinte napi rendszerességgel általánosban és persze ha visszaütök már lehet nem itt ülnék és írnék és ez semmit nem változott.
Ha ez így marad, akkor rövid időn belül mi leszünk a kisebbség. Bár már most is az vagyunk szinte.


Aláírom, hogy a Jobbik sem váltaná meg a világot, de ha minden ugyanígy maradna, csak annyi változna, hogy csökkenne a bűnözés, már elégedett lennék, mert ez így nem haza, csak lakóhely és lassan minden épeszű ember elhúz innen, aki megteheti.

Vissza