25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Forma 1 2010



Írd ide hozzászólásod:

balays82
balays82 [14276]
Szerintem mindenki csak végső esetben nyúl a 9. motorhoz a 10 rajthelyes büntetés miatt. Inkább a régebbi motorokat kapják elő, azokból próbálnak meg kisajtolni még néhány 100 kilométert. Ezen a téren már a többiek sem állnak sokkal jobban, mint Alonso, Webber volt az, aki új motorral ment tegnap, és hát nem is rakott bele túl sok kört. Ebből a szempontból egy kicsit még szerencsés is volt, hogy korán esett ki. Vettel alatt egy 3 versenyes motor füstölt el, ez tényleg bárkivel előfordulhat a hátralévő két versenyen. Tudja ezt a Ferrari is, ezért is nyilatkoznak egyelőre óvatosan.
Mondjuk talán nem szerencsés, hogy a pilóták és az autók kvalitásai mellett, a szabályok adta korátok is ilyen jelentős mértékben befolyásolják a végeredményt, de ezzel mindenki tisztában volt már a szezon elején is. Vettel meg emlékeim szerint tavaly is a többször elfüstölő Renault motor miatt nem nyert VB címet, és most is egy motorhiba hozta nagyon nehéz helyzetbe őt.

Tegnap egyébként az jutott eszembe, hogy ez a szezon kezd nagyon hasonlítani a 2007-esre, amikor a Ferrari és Raikkönen szinte a semmiből nyert végül VB címet a véghajrában. Akkor a McLaren volt a legjobb autó, de a csapaton belüli hatalmi harc miatt végül Alonso és Hamilton egymástól rabolta a pontokat. Most ugyanez megy a Red Bullnál (ha nem is olyan látványosan, bár ki tudja, mi megy a színfalak mögött). Akkor Hamilton volt a csapat kis kedvence, most egyértelműen Vettel az. Hivatalosan azonban egyik esetben sem hirdettek első számú pilótát, aztán mindkét alkalommal az ebből a szempontból sokkal kíméletlenebb Ferrari húzta be a győzelmet. Nem mondom, hogy most is ez lesz, de ha mégis, akkor a történelem ismétli önmagát.
Előzmény:

Vissza