25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

HBO - A Song of Ice and Fire



Írd ide hozzászólásod:

Juraviel.Ihuan.Bedvin
Juraviel.Ihuan.Bedvin [5109]
A sorozat ötödik része

Most kivételesen a részösszegzőmet csak azok olvassák el, akik túl vannak minkét könyvön, tehát a Királyok csatáján is, mert van pár megjegyzésem, ami spoileres (az első részre vonatkozóan is!, nem is kicsit). Uff!

SPOILER
Először is rohadt jó volt, már bocsánat. A végét kitaláltam. Szegény Jory Cassel, durva vég. :'( Az összecsapást szerintem remekül oldották meg sorozatos keretek között, bár, ha jól emlékszem az eső esett, drámaibb volt egy kicsivel.

Másodszor egy kicsit spoileresek voltak az olvasók irányába is (márpedig azok irányba, akik csak az első regényt olvasták), mert picit kitekintettek a második könyv irányába:

- Nos egyrészt, bár kitalálható a könyvben is, de itt konkrétan -Martin által szerintem jóváhagyottan- egyértelművé tették, hogy Varys és Illyrio találkoztak, a szegecses páncélruhában csak a második részben tűnik fel úgy Varys, hogy ez egyértelművé válik. Itt meg köpenyben volt, na de ez nem kukacoskodás.

- Loras és Renly közötti jelenet kitekintés arra, hogy Égikert kit fog majd támogatni, meg egyértelművé tették, hogy mi van itten közöttük. Nekem pl. a könyvben nem esett le elsőre, míg a Tolkien fórumon fel nem hívták erre a figyelmem. [Jut eszembe, Petyr szépen beszólt Renlynek. Hihi! ]

Mondjuk lehet, hogy csak felvázolták az ACoK viszonyait előre, mert a nézőkre így is hatalmas információözön zúdul majd, ami messze töredéke annak, ami regényben van.

Nos, a Varys-Petyr jelenet fantasztikus volt, viszont egy kicsit túlinformálttá tették Kisujjat, mégpedig azért, mert nem hiszem, hogy akárcsak sejtése lett volna arról, hogy Varys Illyrióval beszélt volna, ettől azért a Pók ügyesebb. Ez az egy nem tetszett a jelenetben. Ettől függetlenül a két nagy kártyás ütköztetése a rész egyik csúcspontja.

Nos, a hegyi út és utazás mellett kicsit lerövidítették a tornát is. Nem voltak meg Myri Thoros lángoló pallosküzdelmei, ehelyett inkább az időt arra szánták, hogy pl. beszúrjanak egy, szerintem olyan furcsa jelenetet Cersei és Robert között, ami igen nehezen értelmezhető az olvasóknak annak tükrében, hogy mennyire el vannak hidegülve egymástól, és tudjuk mi lesz a vége.

A Sasfészek elég extravagánsra sikeredett, mondhatni furcsára, nem így képzeltem el. Eléggé lerövidíttették ezt a szálat, kíváncsi lettem volna, hogy másznak felfelé szamárral meg egyebekkel. A végén az egészet megmentette Tyrion, ahogy Lysa -aki szintén remekül alakította a szerepét- elmebeli állapotát az arcával konstatálta. A cellák is jól meg lettek csinálva.

Hiányoltam Ser Barristant, ahogy kiállt Ned mellett. Hiányoltam a Fekete Halat is.

Arya továbbra is remek. Aranyosan oltja le az őröket.

Nos, a véleményem alapján úgy tűnhet, hogy tetszhetett mégis, de azt kell mondjam, hogy az egész rendben volt, tele volt feszültséggel, érezni lehetett a készülő vihart. Fel sem tűnt Jon és Dany hiánya. Szóval.

Amikor Varys Nednél volt és megkérdezte egy apró kifinomult mozdulattal, hogy May I?, és amilyen morc képet vágott ehhez Ned, nos, ez az apróság volt a legviccesebb a részben.

Ja, és ahogy Bran láthatóan unottan sorolja a házak ismertetőjeleit, jelmondatait, és a Lannistereknél elmondja a Martellekét, áááá.

Vissza