25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Dragonlance



Írd ide hozzászólásod:

Juraviel.Ihuan.Bedvin
Juraviel.Ihuan.Bedvin [5105]
Nos...

Egyrészt a Sárkánydárda világa Krynn, azon belül Ansalon kontinensén (igazából van egy másik is, de azon kevés regény játszódik) játszódnak a történetek. Tudni kell, hogy ez egy AD&D regény, a jobbik fajtából. Azaz, a kiadó annak idején felkérte őket, hogy alkossanak meg egy másik világot az AD&D szabályrendszeréhez, és a Krónikák eme kezdeti próbálkozásokból nőtték ki magukat regénnyé, vagyis amikor a két író a és baráti társaságuk az asztal körül játszottak.

Főleg az első köteten érződik, hogy a trilógia az asztali élmények leírása. Ez abból is látszik, hogy apróbb történeti ugrások vannak a klasszikus trilógiában. Pl. és ez még nem is lesz spoiler, lesz egy bizonyos szent ereklyéjük a törpéknek, aminek átadásával kezdődik a második regény. Ezt anno nem írták le (mármint, hogy került a hősök birtokába), csak a 2000-es években megjelent másik trilógiában, az Elveszett Krónikákban, ahol vannak logikai bukfencek a klasszikus történethez képest, de betoldoznak pár hiányzó foltot.

Nagyon sok olyan dolog van, pl. a varázslások bevetése, harcok, stb. amiken egy az egyben érzeni, mintha ez a kaland, a mesélő által elmondottak leírása lenne párbeszédekkel kiegészítve.

Mégis, ezen apróságok ellenére, amik furcsán hatnak, az első trilógiában előre haladva, egyre kevésbé egyértelműek, a második kötet közepe-vége felé már egyáltalán nem látszódik. A karakterek is egyre jobban elmélyülnek, főleg Félelf Tanis és Raistlin Majere, a két legösszetettebb szereplő esetében.

A legelső regényben érződött gyengeségek csak a nyolcadik kötetben térnek vissza, ahol meg egy korszak zárul le, amihez meg a kiadó miatt kellett kötni magukat.

Az ezt követő trilógiában ezeket már egyáltalán nem érzeni, ami szerintem még zseniálisabb, mint a Krónikák, főleg a befejező kötet.

Másrészt, ha be kellene sorolni, a DragonLance a tipikus heroikus fantasy archetípusa, vagyis van egy kis csapat, amiben van varázsló, harcos, lovag, íjász, törp, surranó (humoros és kifordított tolvaj-féle "hobbit" népség), akik már ifjú korukban belekeverednek abba az eseménysorba, rálépnek arra az útra, aminek a végén az ősi gonosz elleni küzdelem áll.

Tehát, van benne mélység, változatos és fantasztikus karakterek, humor, dráma, bánat, feszültség, és ezt már a klasszikus trilógiában csúcsra jut, a harmadik kötet kész depresszió, olyan sötét ösvényre viszi a karaktereket, hogy az ember nem is lát kiutat. Sőt, a lezárás szokatlan.

És persze a közepére-végére jóval több lesz, mint egy sablonos öldmegazősigonoszt-eposz.

Nyugodtan kezdj bele, az olvasási javaslatom a következő.

Klasszikus Trilógia

I. Az őszi alkony sárkányai
II. A téli éj sárkányai
III. A tavaszi hajnal sárkányai

Legendák

I. Az ikrek ideje
II. Az ikrek háborúja
III. Az ikre próbája (Ez a legjobb kötet az összes közül számomra, olyan szinten briliáns, hogy ihaj meg csuhaj.)

Ez a trilógia szinte egyáltalán nem AD&D regény.

Második generáció - a Krónikák hőseinek gyermekeiről is szól

I. Második generáció
II. A nyári tűz sárkányai (ez a korszakzáró kötet, ez is nagyon jó, de ezen is érződik az, mint a "őszin", hogy az AD&D-szabálykönyvhöz -jelen esetben egy új korszak nyitányához- íródott, részben)

Elveszett krónikák - ez a kakukk tojás, mert ezt a hármat írták meg utoljára, mint mondtam, ez a trilógia számos választ ad olyan kérdésekre, amikre homályosan utalnak a klasszikus regényekben, vagy párhuzamosan futottak.

I. A törpetárnák sárkányai - Teljes mértékben ott kezdődik -ezt szó szerint vedd, mert rögtön másnap-, ahol az Őszi sárkányok befejeződött és ott záródik nagyjából, ahol a Téli éj prológusa kezdődik.
II. A sötét égbolt sárkányai- Bár picit spoiler, de várható, hogy csapat külön utakra válik -lásd Gyűrűk Ura-, és a Téli éjben az egyik részükkel történt eseményekről csak egy versből fogunk értesülni, azt követően pedig már kész tényekként vannak előttünk a dolgok. Ez az egyik, ezt magyarázza el majd a regény. A másik, hogy van benne egy másik szereplő, akit csak a háttérben látunk, viszont itt megismerjük a cselekedeteit, motivációit.
III. Az aranyszemű mágus sárkányai - Ez az egyik főszereplő azon útját követi végig, ami a Tavaszi sárkányokban válik el, és szinte alig tudunk meg valamit róla ott, itt meg... .

Ez a trilógia valójában csemege a rajongóknak, tehát érdemes ezt is elolvasni,d e nem elsőre, csak az első nyolc után. Kronológiailag, igaz, a Legendák előtt játszódik, értelemszerűen, de én mindenképp későbbre javaslom, már csak azért is, mert a klasszikus trilógia utána a Legendákat érdemes elolvasni.

Lelkek háborúja Időben ez jóval a Nyári tűz után játszódik és megmondom őszintén, mivel összes imádott és kedvelt karakterem eltűnt már, nem érdekelt. A rajongók egy része szerint is gyengébbre sikeredett. Ezt javaslom legutoljára vagy egyáltalán nem.

I. A hanyatló nap sárkányai
II. Az elveszett csillag sárkányai
III. A lenyugvó hold sárkányai

Az általam itt említett összes regényt Margaret Weis és Tracy Hickman írta, a Dragonlance világában írt regények közül szinte csak az övék mondhatóak csak kimagasló minőségnek.

És egy utolsó megjegyzés: ő ketten alkották meg a fantasy irodalom egyik legfantasztikusabb karakterét, Raistlin Majerét. Nem lehet nem szeretni.

____________________________

LovyTommy, mit szólsz az összefoglalóhoz? Gothmog?
Előzmény:

Vissza