25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Battlefield 4



Írd ide hozzászólásod:

LordMatteo
LordMatteo [29272]
Ezt kicsit beszólás-szerűnek éreztem, szóval kabbe (igazából a Witcher topik miatt ).

Szerintem a multinak nincsen komoly baja, játékmechanikailag. Illetve de, kettőt tudok mondani, de ezeken nem fognak változtatni úgysem.

Először is, a köd hiánya. Bf2-ben ott volt a pályákon a homokvihar, a köd, a pára, akármi, ami korlátozta a buzi sniperezést, meg a pixelvadászokat, akik mondjuk eléggé kivesztek bf3ra.

Elég csak Karkandra gondolni. Bf2-ben aki játszott, az tudja, hogy valami egészen más játékélmény volt Karkand attól, hogy Karkandon játszottál. Bf3-ban szar az egész, ugyanis verőfényes napsütés van a homokvihar helyett, így meg az egész pályát átlátni. Értem én, ez a 3dmark buzik miatt kell, csak így kb. a játéktörténelem egyik legtöbb órát megélt pályájából csináltak egy rakás szart.

A másik pedig a folyamatos balance-probléma. Először a jet volt OP, aztán emiatt a következőben az IGLA, aztán megint a jet, aztán a heli, aztán az IGLA, és így tovább...most ugye ott tartunk, hogy az iglát nem lehet lerázni flare-rel, a repülő meg instant megdöglik, ha szemből érkezik az AA-ra, és az megsorozza közben. Szóval kb patchenként változik az egész játék a visszájára, és ez a fegyverekre is igaz (FAMAS, M416, Abakan, Javelin, stb). De nyilván ez főleg a DLC-s fegyverekre igaz, aminek meg anyagi okai vannak (aki játszott folyamatosan, az tudja, hogy minden DLC-nél volt egy fegyver, ami a kijövetelkor hihetetlenül OP volt, vagy épp bugos, és ezt rendre csak egy hónappal utána javították ki, úgy, hogy előtte állítólag elég komoly tesztelés folyt).

Ez a publik része.

Az e-sport része meg az, hogy most eladják majd hatalmas újításként a battlerecordert, meg gyanítom, hogy a freecamet is vele együtt, meg vszg. a többi cuccot, ami a bf2-ben benne volt, a bf3-ban meg nem, ez meg undorító.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Előzmény:

Vissza