25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Manchester United



Írd ide hozzászólásod:

Corvus5
Corvus5 [2011]
Az első gólt a sky sportson nagyon Valencia nyakába akarták varrni, pedig kb. a komplett védelem mondott csődöt. Először Smallingtól kérdezném meg, h ha Nasri holnap reggelig egy helyben áll a labdával, akkor sem támadja-e meg, aztán Valenciatól, h mégis mi a búbánatért állt meg, végül a 3 rézbaszótól középen, h vajon min gondolkodtak el anyira, h még zavaró közelségbe sem sikerült kerülni ahhoz az egyszem érkező csatárhoz. Mondjuk a 2. gól is gyönyörű volt, ahogy két Unitedes a labdától jó messze felugrik és leveri egymást. Az egész csapat borzalamasan helyezkedik, mind elől, mind hátul. Wellbeck úgy látszik keresi a védők társaságát, mint szabadulna tőlük. Még Rionak kell mutogatnia labda kihozatal közben, h ne csak álljanak már elől, mint a díszfaszok. Rooney legalább oda teszi magát, még ha ma neki se megy annyira, Fella is gyakran keresi a labdát, ill. Valencia is bevonható sokszor. Számomra a 3 leggyengébb lánszem Young, Carrick, Wellbeck. Az előbbi kettőről (a felállást nem látván) csak azért tudom, h a pályán vannak, mert 45 perc alatt talán 2x találkoztak a labdával. Ez így nagyon kevés lesz ma.

Amit viszont legjobban utálok minden meccsen, az a kritikán aluli kommentátori munka. Hogy ezek olyan bő nyállal szopták egész első félidőben a City faszát, hogy a gyomrom kifordult. Megállás nélkül arról pofáztak, h a City milyen superior, h életükben nem láttak még ennél jobb csapatot, s h a United milyen boldog lehet, h még csak két gólt kaptak ettől az überelhetetlen csapattól. Eddig azt hittem Nyilasi sport tv-s studiós munkáját a Chelsea meccseken nem lehet túlszárnyalni, de látom már Angliában is akadnak ilyen kretének.

Vissza