25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Planescape: Torment



Írd ide hozzászólásod:

Aribeth
Aribeth [2433]
"Int/wis/cha hármassal tolod, remélem!"

Alap. Semmi pénzért nem hagynám ki a bővített párbeszéd-lehetőségeket.

Hozzáteszem, hogy néha szájbarágós is tud lenni a játék, a Lady of Sigil, Sigil, mazed, ajtók, "bármi lehet egy kulcs: egy rongy, egy ékszer, egy gondolat, egy dallam, egy fing", True Death, collectors, dustmen, false life témaköröket már vagy tíz verzióban olvastam végig, és ezek közül legfeljebb másfél-kettő mondott olyat is, ami újdonságot jelentett.

Apropó, az Úrnő: olyan három-négy napja sikerült beteleportálnia az egyik kis kínzóeszközébe, és én ott majdnem agyvérzést kaptam, hogy ez nem lehet igaz, én innen soha nem jutok ki, vagy legalábbis addig nem, amíg nem sikerül ismét netközelbe jutnom. De végül sikerült kiszabadulni, bár ehhez kénytelen voltam még rajzolgatni is, és a stresszfaktort csak növelte, hogy megjelent egy árny, ami immunis volt a fizikai sebzésre, ezért még előle is folyton menekülni kellett, mialatt a portálokat teszteltem.

A lehetséges csapattársak közül eddig Morte, Annah és Dak'kon vannak meg.
Előzmény:

Vissza