25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ki mivel játszik mostanában?



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33599]
Maldita Castilla (kb. Elátkozott Kasztília)

Nem mai, hanem 2012-es játék, csak most találkoztam vele megint valahol, és eszembe jutott, hogy régen nem fejeztem be. Vagy talán ki sem jött még a teljes játék, csak egyfajta demóval játszottam akkoriban, már nem emlékszem. Mindenesetre most elővettem megint, és nagyon jó. Teljesen ingyenes, szabadon letölthető, mindenkinek ajánlom. Meg Locomalito játékait is úgy általában, aki amúgy egy indie fejlesztő, mert nagyon igényes műveket produkál. A recept általában az, hogy vesz egy klasszikus játékot, vagy játékstílust, vagy konzolt, és azt imitálja. A Maldita Castilla például nem titkoltan egy Ghosts 'n Goblins-koppintás, de a lehető legjobb értelemben, tisztelegve az előd előtt.

Emellett, amiért én különösen bírom, hogy minden játékának van egy egyedi hangulata. A Maldita Castilla például a spanyol lovagregények világát dolgozza fel. Anélkül, hogy itt irodalomtudományi mélységekbe kívánnék bocsátkozni, a lovagi történeteknek három korszaka különböztethető meg nagyjából: a legelső középkori történetek, amik még teljesen realisztikusak, és a klasszikus lovagi erényekről szólnak, mint a gyengék védelme, az elmaradhatatlan plátói szerelem stb.; aztán a középkor és az újkor fordulópontján ezekbe egyre több misztikus, fantasztikus, természetfeletti elem szövődött, és a történetek elszakadtak a valóságtól, hogy a szórakoztatásra helyezzék a hangsúlyt; végül ezután jött Cervantes, aki a Don Quijotével az eggyel korábbi kategóriát próbálta kifigurázni, amikor a főhőse szélmalmokkal harcol, meg mindenféle képtelen lázálmokba hajszolja magát. Na, a Maldita Castilla a középső korszakot veszi alapul (bár az intro szerint 1081-ben kezdődik, később pedig maga Don Quijote is tiszteletét teszi benne). A műfajhoz illően pedig számtalan szörnyeteget vonultat fel a spanyol, illetve az európai mondavilágból. Ezek között találhatók olyan megszokott lények, mint a hárpiák, trollok, stb. de kifejezetten csak Észak-Spanyolországban vagy Dél-Franciaországban ismert szörnyek is, mint például a Nuberu, vagy a Tarasque.

Maga a játék egyébként nem könnyű. De nem is frusztrálóan nehéz, szerintem pont jól eltalálta a nehézségi szintet. A legtöbb pályának azért jó párszor, akát több tucatszor is neki kell futni, de addig a pontig talán csak egyszer vagy kétszer jutottam el, hogy kezdtem elveszíteni a türelmemet. És akkor is inkább azért, mert nem úgy akartam az adott pályát megcsinálni, ahogy igazából kellett volna. Emellett még a nehézségi szint alakulása is rendben van, a későbbi pályák fokozatosan jelentenek egyre nagyobb kihívást, amit mondjuk a sztori előrehaladása is indokol.

A hivatalos oldalon egyébként 50 perc játékidőt ír, de ez erősen megtévesztő, mert szinte csak hibátlan végigjátszás esetén ennyi, valójában sok-sok óráig el lehet vele lenni. Szerencsére végtelen számú életed van, akárhányszor lehet próbálkozni minden pályán, nem kell az elejétől kezdeni minden alkalommal (bár ha viszonylag kevés continue-val viszed végig, az jobb befejezést ad). Ideális arra is, hogy például munkavégzés közben vegyed elő néhány percre. Nálam mostanában lent van a tálcán folyamatosan, és amikor van egy kis időm, haladok egy kicsit benne.

Külön szeretném kiemelni a zenét, ami természetesen chiptune, és eléggé fülbemászó. Illetve ahol az kell, mint az intrónál rögtön, ott pedig egyben epic.

Igazából szinte csak pici hibákat tudnék felhozni. Egy-egy főellenség meglepően könnyű, például Mourának az eredeti alakjával megszenvedtem alaposan, az ultimate-nek szánt alakját utána viszont elsőre vagy másodikra levertem. A fegyverek közül a sarló eléggé imba, mert oda-vissza üti az ellenségeket, így a főellenségek és azon szörnyek, amiknek nem egyetlen ütés kell, feleannyi idő alatt kivégezhetők vele. Ezzel szemben a fejszénél egyszer sem tudtam kihasználni, hogy a többi fegyvertől eltérő szögben száll, sőt, ez határozottan hátrányos volt végig. De ezek tényleg csak apróságok, illetve a megítélésük mindenkinél a saját játékstílusától is függhet.

Egyetlen igazán komoly problémát mégis tudok említeni. A jó befejezéshez nem elég minden, a pályákon elszórt, látható cuccot összegyűjteni, hanem legalább két ponton egy-egy titkos helyet is fel kéne fedezni. És ezek tényleg olyan titkos helyek, amikre normális ember walkthrough-videó nélkül nem jönne rá soha. Ezzel még talán nem is lenne akkora baj, ha annyiról lenne szó, hogy egy kicsit másfajta endinget kapunk így. A rossz befejezés azonban itt azt is jelenti, hogy a játéknak idő előtt vége szakad, és nem kevesebb mint az utolsó 1/3-a kimarad teljesen, egy csomó pályát nem játszhatunk le egyáltalán...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza