25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

IL-2 Sturmovik



Írd ide hozzászólásod:

razgon
razgon [60]
Nekem nagyon tetszett a program, tartalmasra sikerült. Vasárnap voltam kint, és bár jó meleg volt, legalább ez tényleg "repülőidő" volt.

A vérnyomásom már a LI-2 től is emelkedni kezdett, gyönyörű lett az a gép!

Ott álltam, ahol a bemutatón repülő Gripenek is (azaz szemben a kerítés mögött , és állíthatom, hogy tényleg az F-15 volt a leghangosabb! Még amikor csak taxizott, majd' be kellett fognom a fülemet.

Amit pedig a levegőben művelt, az "kegyetlen" volt.

A magyar pilóták a csúcson voltak, bár infracsapda kilövést most láttam élőben először, hmmm tetszett.

A német helikopter, na az nem semmi, eddig élőben helikoptertől ilyen manővereket nem láttam.


A műrepülő kötelékek között igazán nem tudnék rangsort felállítani, nekem mindegyik tetszett.

Megemlíteném a Mirage 2000-et is, az is nagyon kemény bemutatót repült.

Szóval bejött az egész, és végre volt elegendő WC is, így nem kellett sorba állni (lehet hogy mindenki kiizzadta, amit megivott?).

Az egyik újságban azt olvastam, hogy mostmár 2 évente mindig lesz repülőnap Kecskeméten. Az érdeklődésre biztosan nem lehet panasz, szerintem többen voltak kint, mint amennyien a Forma-1 re kimennek, mondjuk olcsóbb is, meg a látnivaló is több. Jóval erősebb a médiaereje, mint bármilyen hirdetésnek.

Az index.hu nem osztja a lelkesedésünket, most olvastam a repnapi cikküket, eléggé rosszindulatú, amit írnak.

De hát, aki csak légkondis irodában, kényelmes bőrfotelben tud létezni, az ne járjon repülőnapra!

Vissza