25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Újságírói etika



Írd ide hozzászólásod:

szedrencs
szedrencs [4695]
Na, kedves fórumozók, megint egy "shooting-star" témát dobok fel rossz szokásomhoz híven. Lesz benne politika is, hogy kicsit borzoljuk az idegeket (de még tűréshatáron belül) illetve remélem jópár hozzászólás egy pár napig.

Aztán persze süllyesztő lesz a vége, de addig is dumálunk egy jót.


Szóval álljon itt a mese (majd a végén kiderül miért ragadtatom magam ilyen stílusú irományra):

Piciny hazánkban a jelenlegi (még?) kormányon lévő nagy párt látván, hogy szénája nem áll túl jól a pórnép körében, egyszer csak előkapta tarsolyából titkos szuperfegyverét, a kipróbált kampánygurut, (névrokona felfedezhető itt a dome-on) és felélesztette fiatal "káderprogramját", hogy sikerrel mérkőzhessen meg az EU-s választásokon kihívójával. (Ha már nem akarnak közöslistázni az ebadták!)

Hirtelenjében össze is hívták a vármegyék ifjait - jövő reményei - hogy gyüjjenek a távolból jött "varázsló" színe elé.

Igen ám, de a 4. hatalmi ág képviselői meghallván ezt egyszerű - de kipróbált - gyermeküket elküldték a szeánszra, ahol ő több mint érdekes dolgokatt hallot, majd (a fórumosok egy része által anarchistának titulált, mellesleg a) legolvasottabb magyar hálós hírharsona megjelentette papírra vetett megfigyeléseit.

Természetesen a király emberei éktelen haragra gerjedtek, és kígyóbékát, álbajuszt, hazugot és mindent kiáltottak szegény deákra, aki végülis csak a dolgát tette, illetve a hírharsonára.

Azóta volt néhány pengeváltás, de szerintem még az operenciás tavon lesz néhány fodra az ügynek.


Aki nem vette volna le, hogy miről írok, annak álljanak itt az előzmények/fejlemények:

http://index.hu/politika/belfold/mszp0407/
http://index.hu/politika/belfold/werb0409/
http://index.hu/velemeny/imho/kov040410/

És most a kérdések:

Szerintetek etikátlan, ha egy újságíró megírja a frankót úgy, hogy egyszerűen csak besétál egy zártkörű rendezvényre?

Kell-e a sajtó képviselőire szájkosár?


És a végére még egy jó demagógot:

Akkor Mátyás király is egy etikátlan, hazug személy volt, hogy inkognitóban járta az országot?

(Igen, tudo, hogy ez az országjárós nem igaz róla, de most jól lehet vele érvelni.)

Vissza