25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Final Fantasy



Írd ide hozzászólásod:

Zizz
Zizz [892]
Miután ilyen szépen leírta Norad és Cloud is véleményét, nekem már igazán nincs mit hozzáfűznöm, mert elmondtak mindent, amit lehetett, sarkosítva is és nem is.

Én csak annyit hűznék hozzá, hogy én a 2 vélemény által feltárt életfilozófia között örlődöm, mert én sem voltam mindig, ilyen gép elött űlő, és nekem is volt egy szép nagy bandám még amikor általánosba jártam, meg elötte , és nagyon élveztem a barátaim társaságát. De aztán az év különbség (vagy jó 2 évvel voltam idősebb a barátaimnál) és a suli lassan elválasztott minket egymástól, mert már nem volt elég időnk együtt lógni. Utánna pedig a gimi jött, és akkor már csak köszönő viszonyban voltunk, és szinte alig láttam őket 1 héten (max 2x-3x). El is költöztünk, szal volt egy két törés az életemben, ami persze nem volt krízis, de soha azután nem voltak többet olyan jó és olyan sok barátom egyszerre. Azóta csak szűk baráti kört tartok fent, mert csak azokkal barátkozom, akikkel vmilyen szinten megértjük egymást, de miután Érdre költöztünk Debrecenből, nem maradt senkim sem akivel nap mint nap találkozhatnék, és az egytemisták... egészen mások mint én Szal azóta csak ti vagytok nekem a barátaim, haverjaim, és azért sürgetem annyiszor a találkozókat, mert én amugy normális életet is szeretnék élni. Belátom, hogy úgy sokkal könnyebb az élet ahogy Norad elképzeli, de nem ez a követendő, úgyhogy minden erőmmel küzdök az ellen az énem ellen ami azt mondja, hogy minek, és próbálok vmi olyasmit megvalósítani mint amiről Cloud beszél.

No Limits to Fantasy!

Vissza