Esküszünk!
Esküszünk a nemzet Magyar Istenére:
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Õsi országunkat együtt vesszük vissza!
Büszke szemmel nézzük Nimród király fényét:
Az égen gyõzi le örök ellenségét
Csodaszarvasunknak követjük futását,
Hunort s Magyart hívó égi vágtatását.
Attila kardjáról csodákat mesélünk,
Ha e kard kezünkben senkitõl se félünk;
Csaba ifjú király, meghajlunk elõtted,
Fényes csillagösvényt az égre te szõtted.
Esztergomi falra festett oroszlánok,
Mint apáink régen: törjük szét a láncot;
Figyeljük a Turulmadár érkezését:
A Tudás Népének újjászületését!
Szeretett hazánkat körbeveszi Kárpát,
Ide tértek vissza Álmos, s fia Árpád;
Áhítjuk óvó, Szent Magyar koronánkat,
Ha királyunk fején, ránk senki se támad.
Nagy-Magyarország te sosem leszel árva,
Mindig szívünkben élsz szeretetbe zárva;
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Õsi országunkat együtt vesszük vissza!
Esküszünk a nemzet Magyar Istenére:
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
ÕSI ORSZÁGUNKAT EGYÜTT VESSZÜK VISSZA !
_________________________________________
Juhász Gyula
Trianon
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erõ szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes mûveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derût.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsõket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsõket, magyar sírokat,
Dicsõség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tûnt a dicsõség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petõfi Sándor!
Õ egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha õt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is gyõzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcsõ,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi õskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?
Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S õszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendõ hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.
Nem kell beszélni róla sohasem?
De mindig, mindig gondoljunk reá!
Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.