Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Mozi

Bemutatták PiROSSZkát

2006.03.02. 20:57 | szerző: Dino | kategória: Mozi

Március 1-jén tartották a nagyreményű PiROSSZka című animációs meseparódia hivatalos díszbemutatóját. Budapest legnagyobb forgalmú mozijában szép számmal gyűltek össze híres és ismert emberek, a film szinkronjában közreműködők, valamint azon szerencsés játékosok, akik belépőjegyet nyertek erre az alkalomra. Az est házigazdája István Dániel volt, aki profi módon megalapozta a vidám hangulatot, majd levezényelte a három hétig zajló Pirosszka-hasonmás verseny döntőjét. Az öt roppant csinos lány közül Magyarország egyik legelismertebb lemezlovasának, DJ Sterbinszkynek, a verseny kitalálójának, Fellner Krisztiánnak, valamint a film két szinkronhangjának, a géppuskaszájú Jáksó Lászlónak és a bérgyilkos Majkának kellett választania. A fiúk rövid, ám annál humorosabb tanácskozás után kiválasztották a legbelemenőbb Pirosszkát, azaz Berényi Juditot, aki mind külsőleg, mind belsőleg közel áll a filmbéli Pirosszkához: kedves, bájos, ugyanakkor nagyszájú, rátermett, vagány leányzó. Az animációs vígjáték igen nagy sikert aratott, amely legfőképpen a parádés szinkronhangoknak (Ónodi Eszter, Csuja Imre, Reviczky Gábor, Szombathy Gyula, Stohl András, stb.), valamint a hasizmokat nem kímélő vicceknek tulajdonítható. ■

előző
következő
Bemutatták PiROSSZkát
Bemutatták PiROSSZkátBemutatták PiROSSZkát

hozzászólások (0)

további hírek

Nyereményjáték gamescomos lootért!

Pólók, pendrive, párna és sok más jóság vár Rátok.

Injustice 2 sztori trailer Brainiac tálalásában

A második rész épp ott veszi fel a fonalat, ahol az első letette.

Idegenvezetés a Mass Effect: Andromeda hajóján

Új előzetes mutatja be a Tempestet és a gyomrában pihenő Nomadot.

Nintendo Switch részletek: március 3-án érkezik az új konzol

Az új Zelda játék is a nyitócímek között lesz.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #7

Végigvittük az ötödik küldetést. Legyezőt is nyerhetsz!