Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Mozi

Japán film Amerikából

2007.01.11. 18:40 | szerző: Retee | kategória: Mozi

Ritka színészi húzással Ken Watanabe nem akart egy főszerepet. Sőt, a rendezőt is megpróbálta lebeszélni a filmről.
Két évvel ezelőtt Clint Eastwood azzal kereste fel az egyik legismertebb japán színészt, hogy filmet készítene a japán hadsereg legvéresebb II. világháborús csatájáról, Ivo Dzsima szigetének védelméről. Watanabe azonban ahelyett, hogy örömmel fogadta volna a felkérést, megpróbálta meggyőzni az Oscar-díjas színész-rendezőt, hogy hagyjon fel a tervvel. Határozott véleménye volt, hogy ezzel a történetet csak japán stábnak és japán rendezőnek szabad foglalkoznia.
Eastwood azonban nem adta fel könnyen. Döntő érve az volt, hogy ha a Levelek Ivo Dzsimából (Letters from Iwo Djima, hazai bemutató: március 15.) nem készülhet el, akkor másik tervezett filmjét, A dicsőség zászlaja (Flags of Our Fathers, hazai bemutató: március 1.) címűt sem forgatja le – ez ugyanis az előző párdarabja: a kegyetlen csata amerikai oldalát mutatja be.
– Nem akartam, hogy rögtön két film sorsa múljon rajtam, úgyhogy elvállaltam – mondta Watanabe. – És végül is, nagyon örülök, hogy így alakult: Clint japán volt, amikor arra volt szükség, és amerikai, amikor arra. ■

Forrás: IC Press

hozzászólások (0)

további hírek

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.