25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Romero: a PC-é a jövő

A játékvilág fenegyereke szerint a PC legyőzhetetlen.

Írta: Retee

Aki már régóta követi figyelemmel a játékvilág változásait és eseményeit az tudja, hogy nem csak legendás cégeknek, hanem legendás személyeknek is sokat köszönhet eme stílus, elég csak Carmackra, Peter Molyneux-re, vagy épp John Romerora gondolni. Az egykori id Software dizájnernek szokása időnként lesokkolni a játékos társadalmat, s most ismét csak érdekes, a jelenlegi trendeknek ellentmondó nyilatkozatot tett. Szerinte ugyanis a következő generációs konzolok túl sokat nem érnek - és élnek - meg, és bár becsületes iparosmunkák készülnek rájuk, de a következő öt év folyamán a PC-k vissza fogják venni domináns szerepüket eme világban. Véleményét arra alapozza, hogy gombamód terjednek a többmagos processzorok, egyre jobb és olcsóbb alkatrészek vásárolhatóak meg a személyi számítógépekhez, és ezek rövidesen felülemelkednek, sőt leverik a konzolok hardverösszeállítását. Szerinte ugyanis a PS3-as és Xbox 360-as játékok megjelenhetnének PC-n is, sok különbség nem lenne, így aztán az évek múlásával ezek már nem lesznek olyan teljesítményre képesek, mint manapság, új gépeket pedig nem lesz érdemes fejleszteni. Dicsérte viszont a Nintendo Wiit, fejtegetése szerint ugyanis erre olyan programok jelennek meg, amelyek nem a keményvonalas gémereket célozzák meg, épp ezért igazi alternatívát nyújtanak, és az ilyesmire mindig akad majd kereslet.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!