25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Egyéb

Közösségi web2 térkép

Elindult az ittvoltam.hu második verziója.

Írta: Retee

Elindult az ittvoltam.hu második verziója, mely számos új szolgáltatást nyújt a felhasználók számára, a 2007. májusában indult első verzióhoz képest. A Google Maps térképre épülő közösségi webhelyen immáron nem csak azt mutathatjuk meg mások számára, hogy hol voltunk, hanem akár ismerősöket, útitársakat is szerezhetünk a következő utazásunkhoz. Az ismerősként megjelölt és visszaigazolt kapcsolatok rögtön a térképen is megjelennek a megadott tartózkodási hely alapján. Természetesen az ismerősök gyűjtése mellett továbbra is fontos a különféle helyszínek bemutatása. A bemutatott hely szöveges leírásához fényképeket, videókat, címkéket és webcímet is lehet társítani. A látogatók szavazhatnak, hogy mennyire tetszik nekik az adott hely, illetve megjegyzéseket is írhatnak hozzá. A megadott információkon felül alaposan szemügyre vehetjük madártávlatból a bemutatott hely környékét is a nagyfelbontású műholdképeken. Minden felhasználó automatikusan kap egy térképes blogot, ahol csak az általa feltett helyszínek jelennek meg a térképen. Az Itt voltam! webhely további érdekes újdonsága a földrengésfigyelő. Itt egyetlen térképen megfigyelhetjük a Földön található több mint 13000 szeizmográf által regisztrált különféle erősségű földrengéseket. A földrengésfigyelőn kívül találhat még az érdeklődő számos hasznos szolgáltatást, mint például egy komplett útvonaltervezőt, mely tetszőleges számú hely között képes útvonalat tervezni, nem csak magyarországi címekkel, hanem az egész Földre nézve bárhol. Találhatunk még utcakereső szolgáltatást, aktuális időjárási helyzetet bemutató térképet, kereső és üzenetkezelő rendszert, és még egy nyereményjátékot is.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Közösségi web2 térkép
  • Közösségi web2 térkép

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!