Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

November közepén érkezik a Wii Music

Több mint 60 hangszerrel kísérletezhetünk.

2008.11.01. 18:59 | szerző: Dino | kategória: Játék

Bár egyes részleteiről már a Wii konzol első bemutatóin láthattunk ízelítőt, Shigeru Miyamoto, a Nintendo legendás játéktervezője az idei E3-on prezentálta teljes valójában a Wii Music programot, mely november 14-én érkezik Európába. Ebben a Wii Remote (és esetenként ezzel együtt a Nunchuk) használatával szólaltathatunk meg különböző hangszereket, szám szerint több mint hatvanat, a szaxofontól a basszusgitáron át a dobig, vagy akár olyan elvadult ötletekig, mint a kutyaugatás. A zenélés abból áll, hogy a kontrollert a valós hangszerekhez hasonlóan tartva imitáljuk azok használatát. Mindehhez 50 zeneszám adja az alapot, vegyesen klasszikus és populáris zenéket felvonultatva, de videojátékok - például a Super Mario Bros - zenéivel is találkozhatunk benne. Egy együttes tagjaként szólaltathatjuk meg ezeket a számokat, a választott, vagy a program által kijelölt hangszerrel. A zenélgetéseket vissza is játszhatjuk, el is menthetjük, az internetre feltöltve pedig másokkal meg is oszthatjuk.
A Wii Music külön dobolási részt is tartalmaz, ebben a Wii Remote és a Nunchuk szolgálnak dobütőként, míg egy Wii Balance Boardot használhatunk a basszusdob lábpedáljaként. Szintén külön játékmódként került a programba a vezénylés: a kontrollerek karmesteri pálcához hasonló használatával irányíthatjuk virtuális zenekarunkat, a tempót és a hangerőt jelezve számukra. Akár egyszerre négyen is vezényelhetnek, ilyenkor a kihívást az egyező ritmus eltalálása jelenti. Végül zenei kvízt is találunk a Wii Musicben, változatos kérdésekkel. ■

előző
következő
November közepén érkezik a Wii Music
November közepén érkezik a Wii MusicNovember közepén érkezik a Wii MusicNovember közepén érkezik a Wii MusicNovember közepén érkezik a Wii MusicNovember közepén érkezik a Wii MusicNovember közepén érkezik a Wii MusicNovember közepén érkezik a Wii MusicNovember közepén érkezik a Wii MusicNovember közepén érkezik a Wii MusicNovember közepén érkezik a Wii MusicNovember közepén érkezik a Wii MusicNovember közepén érkezik a Wii Music
Wii Music
A legutóbbi Wii Music cikkek, hírek
  • 2009.01.25. | Cikk » Ismertető/teszt
    Wii Music

hozzászólások (2)

Zookhaarh
Zookhaarh 2008.11.01. 21:35
ez lehet jó lesz.... persze red 3 ra is azt hittem :(
Lacko
Lacko 2008.11.03. 10:55
Jó is lehet. Bár amennyire pontatlan a remote, rendesen nem lehet majd zenélni. Inkább buli-játék lesz, amikor egymáson röhögünk, ahogy szólózgatunk.... ;)
további hírek

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.

Death Stranding trailer a The Game Awardsról

Hideo Kojima nyerte az Industry Icon díjat, köszönetképpen pedig új előzetest villantott készülő játékából.