Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Mozi

Gran Torino a legjobb

Clint Eastwood utolsó filmjével is rekordokat döntöget.

2009.01.20. 16:46 | szerző: Retee | kategória: Mozi

Egy jó színész nemcsak bejönni tud jól. A távozása is hatásos. Clint Eastwood, többször nyilatkozta az utóbbi időben, hogy készen áll a nyugdíjra, utolsó filmje a Gran Torino (Gran Torino, hazai bemutató: április 16.) lesz. A történet szerint egy magányosan élő, koreai veterán a szomszédjában élő kínai család védelmében felveszi a harcot a környék bandáival: és úgy látszik, a 78 éves, négy Oscar-díjjal dekorált művész még most is pontosan tudja, mi kell a nézőknek. A Gran Torinot – melynek Eastwood rendezője, főszereplője, társ-zeneszerezője és producere is – a múlt hét óta vetítik az Egyesült Államok mozijaiban, és rögtön a sikerlista első helyére került: az első hétvégén 29 millió dollár bevételt hozott. Ez pedig azt jelenti, hogy a film át fogja lépni a 100 millió dolláros bevételi álomhatárt, és Eastwood hosszú rendezői pályájának legsikeresebb darabja lesz, még a Millió dolláros babyt is megelőzi majd. A színész tehát legsikeresebb filmjével búcsúzik. Ezt a kivételes eredményt csak egyféleképpen lehet még fokozni: az Oscar-díjjal… amelyre szintén van esélye. ■

Forrás: IC Press

hozzászólások (1)

Mr. Freeman
Mr. Freeman 2009.01.21. 10:51
Röviden, tömören: Eastwood egy Isten! Mint filmrendezőként, mint színészként.
további hírek

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.