Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

E3 2009

Paradox E3-as játékok

Már érkeznek az E3-as tervek

2009.05.09. 13:40 | szerző: Madrac | kategória: E3 2009

A Paradox három játékkal érkezik majd a kiállításra: A Hearts of Iron III a harmadik darabja a cég második világháborús stratégiájuknak, mely sok olyan elemmel rendelkezik majd, mely izgalmas lesz a régi és új játékosoknak is. A játék producere, Johan Andersson, személyesen mutatja majd be a programban rejlő lehetőségeket. Kiadása a harmadik negyedévben esedékes.
A Majesty 2: The Fantasy Kingdom Sim egy egészen rendhagyó stratégia lesz sok humorral. Az egységekre csak közvetetten lesz hatásunk, fejpénzekkel próbálhatjuk meghozni a kedvüket egy-egy feladathoz. A játékot a harmadik negyedévben vásárolhatjuk majd meg, a kiállításon pedig a fejlesztők mutatják be.
A harmadik játékok is egy stratégia, az East India Company. A világ egyik legerősebb kereskedelmi szövetségét kell majd irányítanunk, komoly kihívásokat jelent majd az egy- és a többjátékos részben is. Feladataink a monumentális vállalat irányításától egészen a tengeri csatába bonyolódott egyetlen hajó küzdelméig terjednek majd. A tengeri csaták eddig sosem látott részletességgel lesznek kidolgozva, de természetesen igen fontos lesz a diplomácia és a kereskedelem is. ■

hozzászólások (1)

BigHairMan
BigHairMan 2009.05.13. 08:43
Most láttam videót az East India Company-ről. Ha lesz olyan jó, mint a Port royale 2, akkor nálam nyert, sőt!
további hírek

Íme, a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands szóló módja

Az eddigi előzetesek rendre a kooperatív módot promózták, hát most megnézhetjük, milyen lesz egyedül játszani.

Már elérhető a Might & Magic Showdown korai változata

Megelevenednek az asztali szerepjátékok csatái.

For Honor harcosok és béta részletek

Hamarosan elrajtol a játék zárt bétája, ennek apropóján összegyűjtöttük az összes harcos bemutatkozó videóját. Garantált lehetőség van a bétában való részvételre is!

Év játéka 2016. szavazás

Ismét olvasóink szavazatai döntenek a díjak sorsáról.

Nyereményjáték gamescomos lootért!

Pólók, pendrive, párna és sok más jóság vár Rátok.