25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Kiakadt a Rebellion az AvP kritikákon

Több nagy lap is keményen lehúzta az új Aliens vs. Predatort.

Írta: Retee 76 hozzászólás

Első helyen debütált a brit eladási listákon a Rebellion által fejlesztett Aliens vs. Predator, ám több nagy külföldi site sem fogadta jól a régóta várt folytatást. Ettől viszont láthatóan kissé kiakadtak a fejlesztők, akik hozzátették, hogy az új AvP-ről a jövőben sem feledkeznek meg, folyamatosan próbálják majd javítani. "Hatalmas sikerre számítunk mind a piaci, mind a kritikai színen - a tesztek többnyire jók is, de néhány amerikai lap bemutatója egyszerűen sz**, baromságokat írnak a játékról" - nyilatkozta Jason Kingsley igazgató.
Pedig egyre több lap húzza le a harmadik epizódot, mely kapcsán a Rebellionnál valószínűleg a Gamespot értékelése (5,5/10) csaphatta ki a biztosítékot, akik egyedül a multiplayert dicsérték, ám összességében "rosszul irányítható, gyenge grafikájú" játéknak nevezték Predátorékat. Ugyanakkor más kritikák sem túl hízelgőek: még az IGN 7,3/10-es végeredménye elmegy, ám a Eurogamer már 6/10-zel, míg az AtomicGamer 67/100-zal "jutalmazta" az AvP-t.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Aliens vs Predator (2010)

Platform:

Fejlesztő: Rebellion

Kiadó: Sega

Forgalmazó: CD Projekt

Megjelenés:
2010. február 19. PC
n/a: PS3, X360

Minimális rendszerigény: Pentium IV 3,4 GHz, 1 GB RAM (Vista esetén 2 GB), GeForce 7900/Radeon X1800 vagy jobb videokártya 256 MB memóriával, 4,6 GB HDD

Ajánlott konfiguráció: Core2Duo E6400, 2 GB RAM, GeForce 8800/Radeon HD2900 Pro vagy jobb videokártya 512 MB memóriával

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Aryx
Aryx [3505]
Örülök, hogy tetszett. :) Bárcsak támogatnák is az ötletemet... :P
Madrac
Madrac [4263]
Ez kesz. :D
Aryx
Aryx [3505]
Nem is rossz ötlet...

A helyszín mondjuk legyen BP. Jóska és Pista, pisztollyal és Viperával felszerelt rendőrök, valamint Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor és Horváth Ágnes menekülnek az élienek karmai elől a városban. Lefoglalnak egy "épphogy-egy-darabban-van" Ikarus-buszt, Pista beletapos a gázba, ám ekkor egy baszomnagy kátyúba botlanak az úton, és felborul a járgány. A politikusok ekkor még könnyű helyzetben vannak: Horváth Ági a pár éve befolyt vizitdíj összeg maradékával bírja jobb belátásra az élieneket, Orbán Viktor megmutatja nekik, merre van a Parlament, ő ott úgysem szokott megfordulni, szabad vadászterület, Gyurcsány Feri meg a válságra hivatkozva nem ad lófaszt sem, de megígéri, hogy a jövőben mindenképpen segít eladni néhány kórházat az araboknak, hogy legyen mivel hálálkodnia az idegeneknek.
Jóskának és Pistának nincs ekkora mákja, kénytelenek elkötni egy másik BKV-buszt, ám az menet közben kigyullad. Kilövik a teljes tárat a rohadékokra, de minden lövés mellémegy, és végül felfalják őket az élienek.
Ekkor érkezik meg a színre a Predator. Ágyújával lekaszabolja a dögöket, majd odébbáll emberekre vadászni. El is megy a Blaha Lujza téri aluljáróba, ám ekkor a cigányok meglátják őt.
- Dííí, színesfím!! - kiáltanak fel a romák a Predator felszerelését meglátva, és gyakorlatilag lemeztelenítik őt.
A Predator nem bírja elviselni a szégyent és a vereséget, így végül a metró alá ugrik. Ezt a játszmát tehát a cigányok nyerték.

END
ötih
ötih [1]
Helló!

ez nem igazán ide fog illeni amit kérdezni szeretnék.
a kérdésem az : mit szólnátok egy AvP 3 filmhez ami Magyarországon játszódna? Várom a véleményeket
Reaper22
Reaper22 [16]
Nem, nem keverek semmit semmivel...
Az FPS, azaz First Person Shooter, a belső nézetű lövöldözős gamma...
És vaj mi lehet a TPS??? Ne izgassatok, hogy külső nézetű lövöldözős game??!!! Aztaaaa....
De ez nem is lényeges... Tudom, hogy más és más a "stílus", de egyben nagyon-nagyon hasonlítanak egymásra! Külső nézet! Csak összevontam a 2 stílust, nehogy már emiatt keverjek mindent mindennel. A lényeg a belső illetve külső nézet között van. Az AvP túlélő horror. Pörgős játékmenet, félelmetes hangulat, atmoszféra. Ezt FPS-ben jobban meg lehet oldani, és az irányítást is. Aliennel külső nézetben picit gebaszos lenne falakon mászkálni, egyikről másikra ugrani.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (76 db)