Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

gamescom 2010

Gamescom 2010: Sony sajtótájékoztató

Hamarosan itt a Move, készül a Resistance 3.

2010.08.18. 08:31 | szerző: Dino | kategória: gamescom 2010

Másfél óránál is többet kellett várakoznunk, hogy bejuthassunk a Sony sajtótájékoztatójára, és hogy őszinte legyek, nem mondanám, hogy teljesen megérte a várakozást a rendezvény. Az E-Werk nagyterme tavaly még székekkel volt tele (és úgy is alig fért el a sok újságíró), idén azonban mindössze mintegy 70-80 fő részére volt elegendő ülőalkalmatosság, a többieknek állva kellett végighallgatniuk mindent. Igaz, cserébe körben ott volt kipróbálhatóan számos játékújdonság, legfőképp a szeptember közepén érkező új, mozgásérzékelős Move kontrollerhez kapcsolódó játékok.
Az előadás szokás szerint számadatokkal kezdődött (amit sajnos a pár évvel ezelőtti, LittleBigPlanetes megoldású prezentáció óta nem tudtak érdekessé tenni), majd a PS3, PS2 és PSP platformokra érkező játékokról, valamint a Move-ról esett szó. Jelentős újdonság azonban nem került szóba. Megtudhattuk, hogy a szeptember 15-én érkező Move-hoz kapcsolódóan 349 fontos áron új csomag kerül a boltokba, 320 GB-os winchesterrel és a Move alapcsomaggal, emellett az alapmodell winchestere 120 GB-ról 160-ra nő, miközben az ár változatlan marad. Új filmes szolgáltatás is indul Mubi néven, leginkább klasszikus és független filmekkel, azonban a 18 ország között, ahol ez elérhető lesz, hazánk ezúttal sincs bent. Az EA Medal of Honorjából is tartottak egy kisebb gameplay bemutatót, amelyet a Linkin Park egyik tagja játszott a helyszínen. (Egy helikopterből lődözte az ellenséget és az épületeket.) Fontos része volt még az eseménynek a 3D játékok bemutatása is, amelyhez mindenkinek LCD shutteres szemüveget biztosítottak (csak valami letétet kellett leadni a bemutató idejére, például útlevelet.)
A sajtótájékoztató végére azért tartogattak némi új bejelentést: az Insomniac csapata két játékon is dolgozik. Az egyik a Ratchet & Clank: All for One, amelyben a népszerű párost két további karakter egészíti ki, akiket irányítani is lehet, így egyszerre akár négyen lehet majd játszani. A másik új bejelentést mindössze egy élőszereplős video kísérte, a játékról nem sok derült ki egyelőre, mindössze a címe: készül a Resistance 3.
A Move-ról majd később fogok írni, az eddig látottak alapján leginkább azt lehet mondani, hogy a Wii-n már régóta megjelent játékok megfelelői készülnek gyakorlatilag el első körben (box, tenisz, lövöldözés akár pisztollyal stb.), azonban a Sony kontrollere a kamerával együtt jobb pontosságot biztosít. Ez utóbbiról azonban inkább csak alaposabb tesztelés után szeretnék nyilatkozni, az este folyamán nem volt elég lehetőség a kísérletezgetésre. ■

előző
következő
Gamescom 2010: Sony sajtótájékoztató
Gamescom 2010: Sony sajtótájékoztatóGamescom 2010: Sony sajtótájékoztatóGamescom 2010: Sony sajtótájékoztatóGamescom 2010: Sony sajtótájékoztatóGamescom 2010: Sony sajtótájékoztatóGamescom 2010: Sony sajtótájékoztatóGamescom 2010: Sony sajtótájékoztatóGamescom 2010: Sony sajtótájékoztató

hozzászólások (0)

további hírek

Renoir videoteszt

Kipróbáltuk az oldalnézetes noir platformert.

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!