Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Hardver

Megújuló MacBook Air 11 és 13 hüvelykes kijelzővel

Továbbfejlesztették az Apple subnotebookját.

2010.10.25. 11:20 | szerző: Dino | kategória: Hardver

Két évvel ezelőtt, a tesztelést követően igen fájó szívvel adtam vissza az ügynökségnek az Apple MacBook Air noteszgépet. A könnyű kis gép nagyon jól használhatónak bizonyult, és bár Windowsos felhasználóként néhány funkció elérése elsőre nehézkesnek tűnt, biztos voltam benne, hogy minden csak megszokás kérdése. Az Apple a napokban jelentette be, hogy megújítja a subnotebook kategóriába sorolható noteszgépét, amely immáron kétféle méretben, 11,6 és 13,3 collos kijelzővel lesz megvásárolható. Hagyományos merevlemez helyett most már csak SSD-vel szállítják, amelynek köszönhetően adataink nagyobb biztonságban vannak, és a tömeg és a fogyasztás is csökkent. Az új MacBook Air mindössze 1,06 ill. 1,32 kilogrammos (11 ill. 13 hüvelykes kijelzőjű változat) és akár 7 órás üzemidőt biztosít. A legvékonyabb ponton 0,3 centi, a legvastagabb helyen pedig 1,7 cm-es a unibody, azaz egyetlen alumíniumtömbből kialakított váz. Nagyméretű, üveg Multi-Touch touchpad került rá, amely kényelmes használatot biztosít. Hangszóróból ezúttal már sztereót építettek a notebookba.
Hardverét tekintve Intel Core 2 Duo processzor és NVIDIA GeForce 320M GPU található az új MacBook Airben. Mini DisplayPortján keresztül külső kijelzőt is csatlakoztathatunk rá, 802.11n szabványú wifi és 2.1+EDR Bluetooth került bele, a korábbi változat egyetlen USB portja helyett pedig ezúttal kettő is található a gépen (2.0-ás). A 13 collos változat SD kártyaolvasót is tartalmaz. Operációs rendszernek a Mac OS X Snow Leopard változata került rá, az új, iLife 11 programcsomaggal együtt.
A megújult MacBook Air négyféle alapváltozatban lesz hamarosan kapható, várhatóan az alábbi bruttó kisker árakkal:

    • 11" kijelző, 1,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, 64 GB SSD - 300 ezer Ft
    • 11" kijelző, 1,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, 128 GB SSD - 350 ezer Ft
    • 13" kijelző, 1,86 GHz-es processzor, 2 GB RAM, 128 GB SSD - 390 ezer Ft
    • 13" kijelző, 1,86 GHz-es processzor, 2 GB RAM, 256 GB SSD - 490 ezer Ft
      Elérhetőek lesznek ezen kívül személyre szabott konfigurációs lehetőségek és tartozékok is: 4 GB memória, MacBook Air SuperDrive, USB-s Ethernet adapter.

    További információk az Apple MacBook Air weboldalán érhetőek el. ■

hozzászólások (0)

további hírek

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.

Death Stranding trailer a The Game Awardsról

Hideo Kojima nyerte az Industry Icon díjat, köszönetképpen pedig új előzetest villantott készülő játékából.

Várható megjelenések - 2016. december

Bár lecsengett az őszi főszezon, az utolsó hónapra is jutott néhány ígéretes premier.

Ingyenes Neverwinter Nightsszal indult el a GoG téli akciója

48 órán át szerezhető be ingyen az RPG Diamond Edition verziója.

JátszóDome: Killing Floor 2

Zoo_Lee a zombigyilkolós co-op játékba vetette bele magát.