Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Zene

Mike Magnini a Dream Theatre új dobosa

Április 29-én mutatták be hivatalosan Mike Portnoy utódját.

2011.05.07. 18:30 | szerző: GeryG | kategória: Zene

Mike Portnoy tavaly ősszel lépett ki némileg váratlanul a Dream Theatre-ből, döntését különböző konfliktusokkal indokolta. Azóta pedig arról hallani, hogy a Symphony X-szel készül egy közös projektre.
A Dream Theatre sem tétlenkedett sokáig, alig egy hónappal a dobos kiválása után már meg is tartották az első meghallgatást, mely három napig tartott és olyan ismert zenészek is részt vettek rajta, mint Peter Wildoer, Derek Roddy és Mike Magnini.
A meghallgatáson az együttes tagjai elsősorban a jelöltek zenéjére voltak kíváncsiak, de fontos szempont volt a szakmai felkészültség és a beilleszkedés miatt a személyiségi jegyek is. Végül Mike Magnini mellett tették le voksukat, így ő egészíti ki a bandát.
Magnini többek közt olyan együttesekben tette le névjegyét, mint az Annihilator és az Extreme, de közreműködött már Steve Vai és James LaBrie mögött is.
"Az első ütemtől az utolsó szám utolsó dallamáig, Mike játéka mindvégig pontos volt és megmutatkozott benne, hogy minden kétséget kizáróan nagy tehetség." - nyilatkozta a meghallgatások kapcsán Jordan Rudess billentyűs, majd csatlakozott hozzá John Myung basszusgitáros is - "Mike Magnini sok szempontból inspiráló lesz számunkra, magatartása és megjelenése is abszolút pozitív. Az elhivatottsága, hogy velünk zenéljen elvitathatatlan, a meghallgatás alatt végig éreztük, mennyire meghatározó személyiség és jó zenész. Emellett remekül együtt tudtunk működni, képes előhozni belőlünk a kreatív oldalunkat. Az volt a sorsunk, hogy benne találjuk meg a megfelelő embert a megfelelő időben."

hozzászólások (1)

predator
predator 2011.05.07. 21:35
Amerikai a banda, jó lesz az Dream Theater-nek is ;-)
további hírek

Év játéka 2016. szavazás

Ismét olvasóink szavazatai döntenek a díjak sorsáról.

Nyereményjáték gamescomos lootért!

Pólók, pendrive, párna és sok más jóság vár Rátok.

Injustice 2 sztori trailer Brainiac tálalásában

A második rész épp ott veszi fel a fonalat, ahol az első letette.

Idegenvezetés a Mass Effect: Andromeda hajóján

Új előzetes mutatja be a Tempestet és a gyomrában pihenő Nomadot.

Nintendo Switch részletek: március 3-án érkezik az új konzol

Az új Zelda játék is a nyitócímek között lesz.