25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Torchlight II - felszíni területek

Lerántotta a leplet a fejlesztőcsapat a játékuk "felszínéről".

Írta: rootshaper 22 hozzászólás

A Runic Games már bőven fejleszti a nagy sikert aratott Torchlight játékuk folytatását, mely egy, a Diablo játékmenetét, mechanizmusát és a Warcraft képi világát ötvözi egy kimondottan kellemes akció-szerepjátékban.
A részletekről Patrick Blank számolt be egy blogbejegyzésében. Most leginkább a szabadtéri területekről szólt a nyilatkozat - de az E3-ig szinte minden nap elő fog kerülni a játék, pár információ morzsával -, melyekből kétfélét fogunk találni a játékban: az úgynevezett Overworld-öt és a Pass-okat. Az előbbi a teljesen nyitott területekre utal - ezek lesznek a Torchlight 2 "nagy játszóterei", ahogy Patrick fogalmazott -, míg az utóbbi ezeket fogja összekotni, hegyek gyomrán keresztül, ahogyan a Diablo 2-ben már láthattuk. Ezek a "pass" (átjáró) területek sokkal inkább tematikusak lesznek és 'A' pontból 'B' pontba vezetnek, de ugyan úgy véletlenszerűen generált tartalmat és küllemet kapnak majd.
Minden terület sokkal nagyobb lesz, mint az első rész területei, amit valahogy úgy lehet elképzelni Patrick szerint, hogy míg az első rész legelső területe "6-7 falatka" méretű volt, addig az új epizód kezdőterülete "18-23 falatka" lesz. Jelentsen a szó bármit is.
Feltételezhetően még többet megtudhatunk majd a Runic Games új üdvöskéjéről az E3-on, de addig is csekkoljátok le a játék hivatalos blogját is, ami elég sűrűn frissül az utóbbi napokban.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Torchlight II

Platform:

Fejlesztő: Runic Games

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2012. október 5. PC
n/a: X360

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

rootshaper
rootshaper [1614]
ja, hogy az nem Icewind Ale? :DDD
bocs, ezzel régen rengeteget poénkodtunk, bennem is előjött a nosztalgia :D
powerhouse
powerhouse [13850]
Diablo 2-ben is voltak már zsoldosok...
gothmog
gothmog [4831]
Öö... mondjuk Icewind Dale?
Totálisan lineáris játék, melyben kötött sorrendben tárulnak fel előtted a területek, s mégis ízig-vérig rpg. Még akkor is, ha részben a linearitása, részben pedig a felfogadható NPC-k hiánya miatt anno sokan visszalépésként és "akciójátékosodásként" értékelték a Baldur's Gate után (pedig néhány dologban többet tudott annál). S mindebben csak az a szép, hogy a mai mezőnyben bizony hardcore rpg-nek számítana

Nálam különben, nagy kedvenc; néha nosztalgiából előveszem a mai napig. Mindig olyan, mintha egy saját partival kalandoznék egy egyszerű, de végtelenül hangulatosan elregélt mesében, s az audiovizuális élmény pedig, amit nyújtani képes (Jeremy Soule zenéje és a kézzel rajzolt, gyönyörű játéktér), a mai napig odab*sz, de keményen! Tényleg odarepíti az embert a Jeges Szelek Völgyébe.:-)
McCl@ne
McCl@ne [13401]
Witcher, Final Fantasy... így hirtelen a kedvenceim. Ezek maximum a sandbox jelleg halvány illúziója van meg, vagy az sem. Ezek a legjobbak.
Dark Archon
Dark Archon [11464]
Há' mondj már egy lineáris RPG-t.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (22 db)