Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Mozi

Gondosan motivált sorozatgyilkos lesz Hófehérke mostohája

Csak jövőre érzik a mozikba a rendhagyó Hófehérke film.

2011.07.27. 13:28 | szerző: Retee | kategória: Mozi

Egyre több részlet lát napvilágot az új Hófehérke-filmről (Snow White and the Huntsman), és egyre inkább úgy tűnik, a Grimm-testvérek nehezen ismernének rá az eredeti mesére. Hófehérke ugyanis harcos hajadon lett, a gonosz Királynő pedig nem egyszerűen elvetemült, hanem annál sokkal komolyabban felépített karakter.
-Tulajdonképpen sorozatgyilkos, aki örömét leli az ölésben – mutatja be az általa játszott figurát Charlize Theron. – Ugyanakkor meg lehet majd érteni, miért vált ilyenné. Ettől ugyan még nem válik kimondottan szerethetővé, de minden néző, akinek nehéz gyerekkora volt, egy kicsit együtt tud majd érezni vele.
Már azt is tudni lehet, hogy a Királynő nem a szépsége miatt akarja eltenni láb alól Hófehérkét, hanem politikai okokból. – Hófehérke a nép vezére, és a Királynő ezt nem tűrheti – magyarázza a hősnőt játszó Kristen Stewart. – Csakhogy az a gubanc, hogy a leányzó félelmetes harcos is, ezért nem olyan egyszerű kinyírni, ráadásul a ráküldött vadász, akit Chris Hemwsworth alakít, még bele is szeret.
(Snow White and the Huntsman – hazai bemutató: 2012. május) ■

Forrás: UIP

hozzászólások (8)

- Lizard -
- Lizard - 2011.07.30. 17:11
Azt uigye vágjátok ez nagyon gáz lesz. Viszont kíváncsi vagyok a hét törpével kapcsolatban én is. ( Beugrik a kép amint a hét törpe éppen full véresen láncingben és fejszével jönnek haza a munkából... )
Madrac
Madrac 2011.07.30. 18:08
Hentesek?
rootshaper
rootshaper 2011.07.30. 18:50
nem, a húshegy gyomrában dolgoznak!
- Lizard -
- Lizard - 2011.07.31. 10:12
Ja, és amikor a banya feltűnik, akkor meg ilyen gimli féle üvöltéssel nyomulnak és felszeletelik a mamit :-D Hazamennek, majd a Bosch hűtőben Pick téliszalámi, meg darált hús a vacsora.
Peace
Peace 2011.07.31. 11:18
"Hazamennek, majd a Bosch hűtőben Pick téliszalámi, meg darált hús a vacsora." :-D:-D:-D
további hírek

Renoir videoteszt

Kipróbáltuk az oldalnézetes noir platformert.

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!