Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Hardver

Újabb NVIDIA konkurencia?

2002.04.29. 22:04 | szerző: Blade Runner | kategória: Hardver

Újabb résztvevővel gazdagodott az NVIDIA trónkövetelőinek sora. Egy éve még úgy látszott, hogy a 3dfx halálával két résztvevősre (ATI és NVIDIA) csökkent a verseny a videokártyák piacán, ám először a Kyro sorozat megjelenése zavarta meg a két nagy csatáját, majd ez év márciusában jött a hír arról, hogy az alaplap chipsetet gyártó SIS is beszáll a legfejletteb videókártyák versenyébe. Már most is elég sokat tudunk a jövendő kártyáról, így biztosan állíthatjuk, hogy a kártya a legfejletteb NVIDIA és ATI kártyák ellen száll versenybe. A Xabre400 elnevezésű grafikus processzor az első "8x8 támogatású" chip, ami a gyártó terminológiájával az AGP8X és DirectX 8.1 együttes támogatását jelenti. A memória 250 MHz-en (azaz DDR memóriával 500-on) ketyeg. Remélhetőleg a csúcsteljesítményhez még kedvező ár is párosul, és akkor szinte biztosan nagy csata várható az év második felében. (A Xabre első szériáit május vége felé kezdik szállítani.)

Egyébként az év második felében több kártya is csatába száll, a Matrox, a Kyro III és valamilyen komoly erőmű várható a Creative-tól is. A fentiek alapján azt hiszem, a video kártyák ára esni, a teljesítmény pedig nagymértékben növekedni fog az év végéig. Karácsonykor pedig már csak nevetünk a GeForce4-es kártyák mai árain és teljesítményén. ■

hozzászólások (14)

Hubert
Hubert 2002.04.30. 12:02
A cikkel kapcsolatban:
Én meg azon nevetek, aki azt állítja, hogy karácsonykor nevetni fogunk a G4-en.
Ez annyi mintha most nevetnénk a G3-on, nemde ?
Szerintem nem nevetnivaló, fõleg, hogy legtöbben akinek egy "gagyi" G3 is sokat jelentene.
Szóval egy 128 Mb-os, két vertex-shader egységgel rendelkezõ kártya tuljdonosának lenni szerintem nem karácsonykor, de jövõ ilyenkor sem lesz szégyen.
Persze akinek mindig a legutolsó csoda kell, az fizesse meg az árát, de ne nevesse ki azt akinek erre nincs módja, kedve.
Hubert
Hubert 2002.04.30. 12:04
Bocsi, kimaradt egy-két szó, de azért azt hiszem érthetõ, mit is akartam mondani...
typhoon
typhoon 2002.04.30. 12:15
Egyreszt Hubertnek teljesen igaza van, masreszt en abbol indultam ki, hogy Eric felemlegette a 150e-es kartyakat.

Okoska3000!
Azt irtad lehet olcsobban is NVidiat venni, ez ok, de mindez megvan a tobbieknel is. Vagyis mindossze az osszeg modosul. Az NVidia es a tobbiek kozott mindig is igen jelentos arkulonbseg lesz, es ez FOKENT a megjelenesi idokulonbseg miatt van, es meg egyeb marketing dologok miatt, de ezt most hagyjuk. Ha mar a Te peldadnal vagyunk: GF3 Ti200 55e-ert, de az ATI ami ugyanennyit tud az 30-33e.

ATI rulez!
okoska3000
okoska3000 2002.04.30. 12:56
Nem vitatkozni akarok, de szerintem DirectX8-as ATI-t nem kapsz 30-33 ezerért...

Videokártya ATI Radeon 8500LE 64MB DDR 55 615 Ft...Kb.ez a szint, ugyanannyiba kerül...

A 7500-as Radeonok a Geforce2 Ti-k megfelelői teljesítményben...
okoska3000
okoska3000 2002.04.30. 13:00
Félreértés végett ne kezdjünk egymásra köpködni, nem ATI ellenes volt a hozzászólásom, nem is volt még ATI kártyához szerencsém, csak az árlistát böngésztem, nameg teszteket, azért mondom, annyira nincs különbség a Geforce-ATI megfelelői között...
további hírek

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.