Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Iron Sky: Invasion bejelentés

Videojáték készül az érdekes témájú filmből. A nácik a vesztes háború után a Holdra menekültek, ahol az eltelt hatvan évben szövögették bosszújukat. Most eljött az idő, hogy támadásba lendüljenek a számítógépeken is.

2012.09.05. 20:21 | szerző: GeryG | kategória: Játék

A Reality Pump csapata sajtóközleményben adta hírül, hogy új játék fejlesztésébe fogtak, mely az Iron Sky: Invasion címet kapta. A játék a közel azonos című film alapján készül, melynek története szerint a vesztes háború után a nácik a Holdra menekülnek, ahol a következő hatvan évben a bosszú és a Föld leigázásának terveit szövögetik. A játékban egy a Földet védelmező pilóta bőrébe bújhatunk, feladatunk pedig különböző űrjárgányok segítségével felvenni a harcot a támadó nácikkal, tehát tulajdonképpen egy űrszimulátorról van szó. A grafikáért, fizikáért és mesterséges intelligenciáért a csapat saját készítésű motorja, a Grace2 felel majd, mely képes lesz gördülékenyen megjeleníteni a legnagyobb űrbéli összecsapásokat is, valamint 3D-támogatással is rendelkezik. A megjelenésre november 30-án lehet számítani PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra. ■

előző
következő
Iron Sky: Invasion bejelentés
Iron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentésIron Sky: Invasion bejelentés
Iron Sky: Invasion
A legutóbbi Iron Sky: Invasion cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

Íme, a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands szóló módja

Az eddigi előzetesek rendre a kooperatív módot promózták, hát most megnézhetjük, milyen lesz egyedül játszani.

Már elérhető a Might & Magic Showdown korai változata

Megelevenednek az asztali szerepjátékok csatái.

For Honor harcosok és béta részletek

Hamarosan elrajtol a játék zárt bétája, ennek apropóján összegyűjtöttük az összes harcos bemutatkozó videóját. Garantált lehetőség van a bétában való részvételre is!

Év játéka 2016. szavazás

Ismét olvasóink szavazatai döntenek a díjak sorsáról.

Nyereményjáték gamescomos lootért!

Pólók, pendrive, párna és sok más jóság vár Rátok.