Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Nyáron érkezik a Horizon

Az emberiség meghódítani készül a távoli galaxisokat ebben az űrstratégiában, ám természetesen ez nem olyan egyszerű.

2013.03.20. 16:38 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Az Iceberg Interactive bejelentette, hogy megállapodásra jutottak a torontói illetőségű L3O Interactive-val, a csapat készülő körökre osztott űrstratégiai játékának kiadásáról. A Horizon című alkotásban az emberiség eljutott arra a technológiai fejlettségi szintre, hogy megkísérelheti felfedezni a távoli világűrt. Hamar kiderül, hogy nem vagyunk egyedül, kalandjaink során 10 különféle civilizációval ismerkedhetünk meg, amelyek mind saját történelemmel, kultúrával és szokásokkal rendelkeznek, ennek fényében nem mindenki fogad majd minket békével.
"A teljesen interaktív világegyetemben szabadon barangolhatunk a csillagok és bolygók között. Birodalmunk határain járőrözve bármikor ellenségbe botolhatunk, ilyenkor taktikai nézetbe váltva küzdhet meg hajó a hajó ellen. Új kolóniákat alapítva azok egy idő után a galaxis kereskedelmi-, ipari-, vagy épp tudományos központjává válnak. De katonai bázisokat és űrkikötőket is emelnünk kell, hogy felépíthessük galaktikus flottánkat" - olvasható a fejlesztők leírása a játékról.
Már elérhető a Horizon hivatalos oldala is, ahol részletesen olvashattok a civilizációkról, az űrhajókról és a galaxisokról. Bár pontos megjelenési dátummal egyelőre nem rendelkezik a játék, de annyi bizonyos, hogy még idén nyáron megjelenik. ■

előző
következő
Nyáron érkezik a Horizon
Nyáron érkezik a HorizonNyáron érkezik a HorizonNyáron érkezik a HorizonNyáron érkezik a HorizonNyáron érkezik a HorizonNyáron érkezik a HorizonNyáron érkezik a HorizonNyáron érkezik a Horizon
Horizon
A legutóbbi Horizon cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.

Death Stranding trailer a The Game Awardsról

Hideo Kojima nyerte az Industry Icon díjat, köszönetképpen pedig új előzetest villantott készülő játékából.