Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

gamescom 2013

gamescom 2013

Firefall bemutató a gamescomon

Lezárult a nyílt béta első fázisa, a fejlesztők a jövőre vonatkozó terveikről beszéltek.

2013.09.03. 16:00 | szerző: Zoo_Lee | kategória: gamescom 2013

Lassan egy éve játszom változó rendszerességgel az ígéretes MMO shooter, a Firefall bétájával, így kíváncsian vártam idei találkozómat a fejlesztőkkel, hiszen elképesztő fejlesztéseket és újításokat vezettek be az elmúlt év során. Bele sem mertem gondolni, milyen új elemekkel fogják bővíteni a bétát az elkövetkező hónapokban. Az alkalomhoz reggel lelkesen fel is vettem a tavaly kapott Firefall pólómat – ez azonban utólag nézve nem bizonyult túl jó ötletnek, ugyanis miközben a Red 5 standja körül szobroztam a beengedésre várva, három-négy újságíró és marketinges hitte rólam, hogy ott dolgozom, és jött oda névjegyet kérni vagy szabad időpont után érdeklődni. Sebaj, kis várakozást követően bejutottam, és az egyik fejlesztő bemutatta nekem az eddigi és a közelgő újításokat.

Firefall bemutató a gamescomon

A Red 5 most zárta le a nyílt béta első fázisát, amelynek során elsődlegesen a stabilitási kérdésekre koncentráltak. Még maguk a fejlesztők is elégedetlenek kissé a bejelentkezést követő lassú töltéssel és az inventory lassú megnyitásával kapcsolatosan, de ezeket a részeket az elmúlt hónapok során szinte nulláról újraírták, és most, hogy megoldották a problémákat, elkezdhetnek a közelgő második fázisra koncentrálni.

A prezentáció ezt követően két részből állt: előbb a hosszabb távú, egy évre vonatkozó tervekről és újításokról hallottam, majd végül egy kis hands-on előtt az elkövetkező két hétben következő bővítésekről.
A második fázis igen ambiciózus lesz. A bemutató során megtekinthettem a jelenlegi térkép maximumra kizoomolt változatát, ami nem más, mint az egész földgolyó. A játék következő lépése a visszavágás lesz a chosenek ellen, és a bolygónk folyamatos, permanens visszahódítása a Melding katasztrófájától. Ennek a menete a következő: időnként a játékosok értesítést kapnak egy közeli hotspot megjelenéséről, ahol a tudósok úgy vélik, a Melding kissé meggyengült, és sikeres hadművelet indítható a terület visszafoglalásáért. Első lépésként a játékosoknak nyersanyagot kell gyűjteniük egy hatalmas Melding Repulsor ágyú felépítéséhez, amely ideiglenesen eltakarítja a pusztító energiafelhőt a tájról. Miután ez felépült és sikeresen tüzelt, fordított invázió indul: a játékosoknak kell megtámadniuk a megnyitott területen épült hatalmas chosen erődítményt, és hosszas ostrom során megtisztítaniuk az ellenfelektől. Ha ez sikerült, az adott terület hozzáadódik a játékmezőhöz, megjelennek rajta az accord bázisai, rendes, történetalapú küldetéseket kaphatunk rajtuk, nem mellesleg pedig a visszafoglalás során legaktívabb szerepet vállaló játékosok karakterei örökre beíródnak a játék történelmébe – akár egy hatalmas szobor formájában is az új terület fő bázisának főterén. A bolygó visszahódítása hosszadalmas folyamat lesz, utunk során pedig rengeteg eltérő földrészre kerülhetünk, és számos új ellenféllel mérhetjük majd össze erőnket. A fejlesztők emellett folyamatosan dolgoznak az Open World PvP bevezetésén is.

Firefall bemutató a gamescomon

Ez a jövő, most pedig lássuk, mi is várható az elkövetkező napokban: bevezetésre kerül a VIP névre keresztelt „előfizetési rendszer”. Ezek a csomagok változó időtartamokra szólnak majd (egy hónap, fél év stb.), és a játékosokat különböző speciális előnyökhöz juttatják, menet közben pedig bármikor bővíthetőek, lecserélhetőek vagy meg is szüntethetőek. Az accord bázisokon megjelennek majd a nyeremény-automaták is. A hozzájuk használható érméknek két fajtája lesz: ezüst, amit a játékosok maguk képesek legyártani a begyűjtött nyersanyagokból, és arany, amit a játék Red Beans nevű, valós pénzért vásárolható valutájáért kaphatnak. A rendszer azért érdekes, mert az automatákkal elvileg bárki nyerhet olyan tárgyakat, amelyek csak a fizetős játékosok boltjában érhetőek el, sőt olyan nagyon ritka felszereléseket is, amelyek másképp egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán szerezhetőek be (az aranyérméknek természetesen egy kicsit magasabb esélyük lesz ilyen csodák nyerésére).

A bemutatót tartó fejlesztő végül büszkén mutatta be az egyik legnagyobb újdonságot: az Arsenal névre keresztelt új battleframe-et, amely hamarosan a játékban is elérhető lesz mindenki számára, és ezt ki is próbálhattam az egyik tesztszerveren. Az új páncél a nevének megfelelően vegytiszta offenzívára épül: speciális képességeinek nagy része a páncélhoz tartozó alapfegyvert változtatja át ideiglenesen különböző, eltérő sebzéstípussal rendelkező mordályokká (puska, rakétavető), így a páncél egy pillanat alatt képes bármilyen ellenfélhez alkalmazkodni, a képességek pedig, amelyek nem ezt a feladatot látják el, szintén harctéri manővereket tesznek lehetővé. A páncél például képes magát váratlanul több méter magasba kilőni, ha túl sok ellenfél jutna hozzá túl közel, egyik legdurvább ereje pedig szőnyegbombázást indít a hátára szerelt rakétákkal. Az Arsenal a Firefall legbrutálisabb támadóereje lesz, PvP meccsek során közel kerülni hozzá annyi, mint aláírni egy halálos ítéletet. A külön örömhír, hogy a battleframe megjelenését követően két teljes hétig mindenki számára ingyenesen elérhető és kipróbálható lesz, speciális események és küldetések keretében, ráadásul lesz hozzá egy külön zászló is, amit az Arsenalra tűzve gyorsabban fog fejlődni, így az aktívabb játékosok a tesztidő vége előtt kiélvezhetik minden pusztító képességét.

Firefall bemutató a gamescomon

Ennyi volt hát a Firefall gamescomos bemutatója, amely során gyakorlatilag minden fontos újdonságot megtudhattunk a várható fejlesztésekről. A prezentáció után még a kezembe nyomtak a fejlesztők egy köteg kódot, amelyeket a játékban beváltva (firefallthegame.com/redeem_code) új páncélszínezést (warpaintet), valamint 120 Red Beant kapunk (accountonként egy használható). Figyeljétek fórumunkat, valamint Facebook és Twitter oldalainkat, ugyanis ezeken a helyeken osztjuk majd szét a kódokat. Találkozunk a legközelebbi accord bázison! ■

Firefall
A játékhoz kapcsolódó legutóbbi cikkek, hírek

hozzászólások (3)

Dino
Dino 2013.09.03. 17:22
Az első öt kódot azok között osztjuk ki, akik holnap délig megírják itt egy hozzászólásban, hogy mit szeretnek legjobban a Firefallban.
arreat
arreat 2013.09.03. 22:34
Amivel engem totál megvett a játék az a jumpjet, nálam egy játéknál mára alaptétel lett, hogy lehessen ugrálni össze-vissza, de h még magasabbra is tudok ugrani és kb manőverezhetek is a levegpben ezáltal... így elsőre ez ugrana be, de maga battleframe-kaszt rendszer is kellemes meglepetést nyújtott, a többi játékban(pl. WoW) folyamatosan ki kell logolnom h egy másik kariba belépjek, itt meg egyszerűen ingame megváltoztathatom a "kasztomat".
Amihez viszont a legelején elég kétkedve álltam hozzá, az a craft rendszere volt, ugyanis egy hozzám hasonló WoW-ból szabadult szökevénynek kicsit bonyolult volt az a sok matéria, meg menüpont, amit a craftolás elém tett, de 2 hét után már kb. azt vártam, hogy mikor mehetek vissza egy városba egy-egy nagyobb farmolás után a craftoláshoz, hogy kiválasszam, mit fejlesszek tovább.
Most pedig jó volt olvasni, hogy végre kiterjesztik a határokat, ugyanis ez a Dél-Amerikai közeg már kezdett uncsi lenni, szóval remélem minél előbb jön a területbővítés :P
Kelta
Kelta 2013.09.04. 14:43
Egy kicsit elkéstem a leírással :) A játék engem a hangulatával vette meg, igaz nem rég találtam rá. Sok f2p mmo-t próbáltam már ki, de ebben igazán van valami amitől kedvem támad játszani vele. A kasztváltás ötletes megoldás ha lehetne választani az lenne ami tetszik elsőre, bízom benne 1-2 hét múlva többet is tudok majd írni.
további hírek

Renoir videoteszt

Kipróbáltuk az oldalnézetes noir platformert.

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!