Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Konzol - Sony

December 13-án kerül a boltokba Magyarországon a PlayStation 4

Kiderült a Sony új konzoljának hazai ára is. FRISSÍTVE: PS4 kiegészítők és szoftverek, PS Vita árcsökkenés.

2013.10.10. 23:20 | szerző: Dino | kategória: Konzol - Sony

Megtörtént a hivatalos bejelentés: mégis lesz idén PlayStation 4 Magyarországon (valamint Csehországban és Szlovákiában is). A konzolszállítmány második hullámjára nem kell sokat várni, két héttel a külföldi, november 29-i megjelenést követően hazánkba is megérkezik a Sony új konzolja. Az ajánlott végfelhasználói ára bruttó 127990 forint lesz, a Killzone: Shadow Fallal együtt pedig 140990 forintért lehet majd a géphez hosszájutni. (Az alábbi fotó nem feltétlenül ezt a csomagot mutatja, ez valószínűleg egy bővebb csomag.)
A konzollal együtt érkezik pár kiegészítő is: boltokba kerül külön is az új DUALSHOCK 4 kontroller, kapható lesz hozzá töltő is, a géphez pedig függőleges állványt lehet vásárolni december 13-tól. A fekete, piros és kék színben kapható DS4 vezérlő 17990 forintba fog kerülni.
Szoftverek terén a géppel egy időben az alábbi játékok érkeznek a Sonytól: Killzone: Shadow Fall, Driveclub (PS Plus előfizetőknek ingyenes változattal), valamint Mark Cerny PS4-tervező Knackje. A SCEE fejlesztőcégeinél több mint 30 játék áll fejlesztés alatt, ezekből 20 a PlayStation 4 megjelenését követő egy évben fog megjelenni. Más kiadóktól olyan játékokra lehet számítani a jövőben, mint a Destiny, a Call of Duty: Ghosts, a Diablo III, az Assassin's Creed IV: Black Flag, a Watch_Dogs, a The Elder Scrolls Online vagy a Mad Max. Ahogy korábban írtuk, a Sony kiemelten támogatja a független fejlesztőket is, tőlük érkezik például a Volume, az N++ vagy a Hotline Miami 2: Wrong Number, de az indie fejlesztésekről a gamescomot követően egy nagyobb videócsokrot is összegyűjtöttünk. PS Plus előfizetők a már említett Driveclub PS Plus Edition mellett a Resogunt tölthetik majd le a konzol megjelenésekor ingyenes játékgyűjteményükbe (és ahogy korábban írtuk, a meglévő PS+ előfizetés automatikusan továbbmegy PS4-re).
Végül a sajtóközleményből kiderült még a PlayStation Vita hazai új ára is: a Sony kézikonzolja 60990 forintért vásárolható meg mostantól, de csökken a memóriakártyák ára is.
Na, kinél lesz a karácsonyfa alatt a PlayStation 4? ■

hozzászólások (10)

balays82
balays82 2013.10.11. 09:52
Egyetértek. Egyrészt talán tanult is a saját hibájából a Sony és a Microsoft, így jobban odafigyelnek, hogy ne legyen olyan sok hibás konzol az induláskor, másrészt pedig végső esetben ott van a hivatalos gyártói garancia, ami bár olyan macera, amit senki nem kíván magának, de végső soron mégis egy biztosíték. Az is biztos, hogy 70-80 ezerért senki nem fog jövőre új konzolt kapni, de még 2 év múlva sem. A PS3 pl. 4 év után került kb. ennyibe. Én is úgy tervezem, hogy decemberi vétel lesz, a Killzone bundle ráadásul tökéletesen megfelelő is lenne számomra.
Dino
Dino 2013.10.11. 09:53
A hírt jelentősen kibővítettük az időközben beérkezett egyéb információkkal (Dualshock 4 ára, játékok stb.)
-T0ng-
-T0ng- 2013.10.11. 10:27
Én sem arra várok elsősorban, hogy lemenjen az ára. Még mindig azt gondolom, ár-érték arányban ez az ár bőven jó érte, viszont engem a hibák mégis csak aggasztanak. Tudom, és balays82 neked legyen igazad a hibákkal kapcsolatban, hogy most jobban figyelnek, viszont a nagy verseny miatt a konzolgyártók között mégis csak aggódom, hogy nem figyeltek eléggé valamire, amivel kapcsolatban mégis gond lehet.

Ahhoz azért meg sok az a 130ezer forint, hogy 1 hónap után valami galiba legyen és én futkoshassak heteket, ne adj isten, hónapokat, hogy használhassam a konzolomat.
goodboy007
goodboy007 2013.10.11. 10:33
Ha lenne rá pénzem is kivárnék, ugyanezen okból.
Bár mivel itt már APU lesz a különálló chipek helyett, amit ugye egy cég (jelen esetben az AMD) tervezett -előző generációnál AMD+Intel, nVidia+Sony a kombináció-, nem hiszem, hogy még egyszer elkövetnék azt a hibát, hogy szar forrasztóanyagot használnának.
Jövő nyár környékén viszont simán benézhet nálam is egy PS4, ha normális állást találok államvizsga után.

A konzol ára szerintem megfelelő, nem a magyarokhoz, pláne nem a kispénzű magyarokhoz fogják belőni egy mondhatni LUXUSTERMÉK árát. Ha meg bebattyog az ember a TESCO, MediaMarkt és hasonló csúcsszuper üzletek valamelyikébe, ahol 90-100k-ért árulják az X360-at, akkor mindjárt nem tűnik olyan soknak +30k-ért az új generáció.

DS4 ára "megfelelő" ahhoz mérten, hogy az említett helyeken ugyanennyi most a DualShock 3, bár ezt az árat viszont magasnak tartom ahhoz képest, hogy akár Logitech gamepad is kapható megegyező tudással fele ennyiért, csak ugye az nem kompatibilis a PS3-mal és ezt ki is használják az árképzésnél.

Persze a DS4 már különbözni fog elődjétől a touchpad, a hangszóró, jack-csatlakozó miatt, így már ez az ár is elfogadhatóbb.

A játékok ára viszont nevetséges lesz, bár ebben az újdonság ereje is benne van. Ha meg azt is figyelembe veszem, hogy tegnap egy anyuka a tecsóban PS2-es FIFA 14-et vett 7990-ért a kisfiának, akkor teljesen rendben van :D
Másrészt ha minden sikeresebb játék GTAV kaliberű költségvetéssel készülne, akkor is bőven lenne rajt hasznuk, ha 12-13k-ért adnának egy címet (arról meg ugye szó sincs, hogy ennyit áldozzon minden részvényes a fejlesztésére).
balays82
balays82 2013.10.11. 10:39
A játékok árát még mindig nem tudjuk teljesen biztosan, de nagy valószínűséggel valóban emelkedni fognak. Viszont emlékeim szerint a PS3 indulásakor is drágábbak voltak a játékok, mint manapság, szóval ez szinte törvényszerű jelenség. Már csak azért is, mert a rendszerint nyomott áron értékesített konzolok által termelt veszteséget valahol kompenzálni kell.
további hírek

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.