25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Konzol - Sony

Itthon is elrajtolt a PlayStation 4

Szinte a teljes hazánkba érkezett mennyiség elfogyott előrendelésben.

Írta: Dino

Tegnap este 10 órától az Allee bevásárlóközpontban zajlott a PlayStation 4 magyarországi megjelenési eseménye (avagy launch partyja), amelyen aztán éjfélkor az első vásárló (és természetesen a rendezetten sorban álló többiek is) kézbe is kaphatta az új konzolt. A rendezvény során kipróbálható volt a PS4, a színpadon BZ szórakoztatta a közönséget, a kvízkérdésekre válaszolók pedig különböző ajándékokkal térhettek haza. Mint Sándor Csabától, a Sony hazai képviselőjétől megtudtuk, nem számítottak olyan lökdösődésre, mint amilyet a németországi eladásokról láthattunk pár héttel ezelőtt az interneten, mivel a hazánkba érkezett szállítmány gyakorlatilag már előrendelésben elfogyott (szerencsére pár extra darab azért még érkezett az utolsó pillanatban, így aki a tegnapi launch party során gondolta meg magát, hogy megvenné a konzolt, a hostessektől sorszámot kérve hozzájuthatott a géphez). A következő adag PlayStation 4 január második felében várható, így aki most lemaradt róla, kb. egy-másfél hónapot kell, hogy várjon rá.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Itthon is elrajtolt a PlayStation 4
  • Itthon is elrajtolt a PlayStation 4
  • Itthon is elrajtolt a PlayStation 4
  • Itthon is elrajtolt a PlayStation 4
  • Itthon is elrajtolt a PlayStation 4
  • Itthon is elrajtolt a PlayStation 4
  • Itthon is elrajtolt a PlayStation 4
  • Itthon is elrajtolt a PlayStation 4
  • Itthon is elrajtolt a PlayStation 4
  • Itthon is elrajtolt a PlayStation 4
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!