Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Döbbenetesen kevés fogyott a PC-s Crysis 3-ból

Legalábbis Németországban, ahol alig 100 000 példány talált gazdára.

2013.12.15. 19:15 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Azok, akik előszeretettel temetik a PC-t, mint játékplatformot, most bizonyára elégedetten csettintenek, hiszen ők megmondták előre! Érdekes hírek érkeztek ugyanis Németországból a tavasszal megjelent Crysis 3 kapcsán. Ezek arról számolnak be, hogy az elmúlt közel egy év alatt döbbenetesen keveset értékesítettek a játék PC-s változatából az országban, mindössze alig 100 000 darab talált gazdára. Ilyen eladásokat az AAA kategóriás játékok általában az első hétvégén szoktak produkálni, nem pedig tíz hónap alatt. A csalódást keltő mutatók mögött persze könnyen ott állhat a nagyon vastag gépigény és az összességében a közepesnél alig jobb értékelések: sokan vélik úgy ugyanis, hogy a remek grafika mögött valójában csak egy gyenge tucat-FPS rejtőzik. Ugyanakkor tényleg nem lehet kivonni a képletből a szoftverkalózokat sem, hiszen bizonyára a fenti számnál sokkal többen próbálták ki a játék nem feltétlenül legális forrásból származó változatát.
Hogy a német székhelyű CryTek miként fog reagálni a gyenge szereplésre, nem lehet tudni, de remélhetőleg nem döntenek úgy, hogy a PC-s tábor nem éri meg a fáradozásaikat. ■

Crysis 3
A legutóbbi Crysis 3 cikkek, hírek

hozzászólások (31)

Slyder
Slyder 2013.12.17. 15:23
Az 1. rész jó volt annak aminek szánták. A 2. gyúrt valami történetet hozzá, de a 3. egy lelketlen alkotás. "Not just New York..." "They built everywhere" "EVERYWHERE". De úgy tűnik csak NEW YORK létezik ebben a játékban, pedig Oroszország tundrái és Afrika sivatagos területeit is betehették volna. Mint egy nagyobb hadjárat a Cetek ellen, vagy valami... A cryteknél tudnak programozni, de nem tudják hogyan kell jó játékot csinálni.
RAI*DEN
RAI*DEN 2013.12.17. 17:43
Köszönöm az "építő jellegű" kommentet, bár ha őszinte vagyok, rohadtul nem tud meghatni :). Egy szó mint száz, nekem nem jött be, és nem fogok itt kardoskodni mellette, hogy az én ízlésemnek miért szar. A korábban említett címeken kívül idehozhatnám akár a Bioshockot, a Bioshock Infinite-et(a kettőt nem véletlenül hagytam ki), a Half Life akármelyik részét, mindegyik maradandó alkotás a maga nemében valamiért. De ha már nyitott világú dzsungeles játékra áhítozik a nép, ott a Far Cry 3, ami bár nem tökéletes, de a témából a lehető legtöbbet hozta ki, nagyon ügyesen.

Személyes reakció: Ezért a kommentért tökéletesen felesleges volt benézned ide, ellenben ha van ellenvéleményed azt szívesen meghallgatnám, hogy legalább megbizonyosodjak róla, hogy nem csak egy 10 éves szintjén leledzel, aki próbál vicces lenni egy szarkasztikusnak szánt válaszüzenettel. BTW elismerem, hogy túl sokat használtam a hangulat szót, de teljesen biztos vagyok benne, hogy te magad is szoktál olykor sietős ütemben írni ami miatt kiveszik a mondanivalód lényege.
ufodani
ufodani 2013.12.17. 19:52
Már vártam, h ki fog előbb besértődni ha kap egy tockos szerűséget :)

Persze, érvek-ellenérvek, szubjektumok ütköztetése és ez rendben is van. Ahogy látom, senkit nem fogott meg úgy álltalában pont a kreativitás hiánya(így is van), és többek között a gyenge sztori miatt.
A 3. nekem sem jött be, pedig szeretem Robin Hood történeteit..:) Mert mi is van nagy álltalánosságban a 3.ban? RHood-ból pill alatt váltok bálnapénisz méretű mordályra és vissza, meghintve Rambo klisékkel és a nanokezeslábas fejlesztgetéseivel. Pont. Én azt mondom, ha vki kedveli a sci-fi-t, az egyszer biztos végigtolja, ahogy én is. Többször nem fogom az is biztos és ebben benne is van a bírálatom.
Meggyőződésem, h a ~10-15-ös korosztályt fel kellett mosni a gyönyörtől való beájjulásból. Akik már túl vannak pölö az alant is említett játékokon, szóval nekik nem jön be az érthető, álltalatok is említett okok miatt.

Olyan mint egy műköröm a puhatestűeknek. Felpakoltatják nem ócsóért és húú de csudi, gyönyörű a színe/mintája és hogy csillog wow! Fent van 1 hétig, elkezd töredezni, a kezdeti lendület alábbhagy és már talán meg is bánta, h megvette, pedig sokat várt tőle mert volt pár hasonló styl már rajta, de ismét csalódnia kellett. A többség így élte át.
harras125
harras125 2013.12.31. 10:46
Kétharmadánál tartok nagyjából.
Most néztem szét az értékelések között. Szerintem annak van igaza aki azt mondja, erről a játékról sokat fognak beszélni a grafika miatt, illetve sokan fognak hivatkozni rá. De csak ezért. Az a véleményem hogy egy játéknál a grafika nem cél hanem eszköz. Arra hogy ha jó a játék filozófiája, magával ragadó, akkor azt egy kiváló grafika tudja száz százalékban átadni. De ha nem igazán elvarázsolóak az alapötletek, a filozófia akkor hiába tökéletes a grafika. Nem véletlen, hogy sok technikailag nem igazán jó játék lett sikeres. Elhiszem hogy vannak szakavatott játékosok akik az élsimításra, lámpafényre meg hasonlókra buknak, ez az ő örömük, másnak meg más. Ennek a játéknak főleg a 2. és 3. részéből nekem hiányzik a spiritusz. Mintha egy plázacicát beöltöztettek volna a legdrágább ruhákba. Szép, szép, de nem játszanék vele újra....
harras125
harras125 2014.01.02. 08:10
A végefelé beszorultam a grafikába egy szikla meg egy idegen nemt'ommi közé, nem tudtam kijönni. Vissza kellett töltenem. 1998-ban ez előfordult párszor az akkori játékokkal, de 2013-ban ez vérciki.
további hírek

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.