Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Kütyü

Új okosszemüveg az Epsontól – jön a Moverio BT-200

Májusban jelenik meg az egy évvel ezelőtti BT-100 kisebb és könnyebb utódja.

2014.01.16. 17:08 | szerző: Dino | kategória: Kütyü

Az okosszemüveg szóról valószínűleg a legtöbbeknek a Google Glass jut eszébe, de a böngészőjével naggyá nőtt cég mellett mások is dolgoznak hasonló eszközökön. Egyikük az Epson, amelytől egy évvel ezelőtt jelent meg a Moverio BT-100 névre keresztelt készülék. Most a CES keretében mutatták be ennek utódját, a májusban boltokba kerülő Moverio BT-200-at, amely a korábbi modell jelentősen továbbfejlesztett változata. Az új szemüveg fele akkora, mint az előző változat, ráadásul 58 százalékkal könnyebb, a fejünkön lévő rész mindössze 88 grammos. Az 1,2 GHz-es, kétmagos processzorával és 1 GB RAM-jával Android operációs rendszert futtató vezérlőegység kábelen csatlakozik a szemüveghez, 8 GB memóriája pedig microSD(HC) kártyával bővíthető, akár 32 gigabyte-tal. Szemeink elé két 0,42 hüvelykes, 960*540 LCD kijelző vetíti a képet, amely így olyan hatást biztosít, mintha 2,5 méterről néznénk egy 100 centis televíziót, vagy 20 méterről egy 8 méter képátlójú vetítést. A Moverióval használhatunk például Augmented Reality alkalmazásokat (tehát környezetünkre vetíthet rá a kütyü különböző hasznos információkat), de filmeket is nézhetünk, a két kijelzőnek köszönhetően akár 3D-ben is. A vezeték nélküli kapcsolódást wifi (802.11 b/g/n) és Bluetooth 4.0 modul segíti, a beépített akkumulátor akár 6 óra üzemidőre elegendő áramot biztosít, a vezérlés pedig egy kapacitív, többujjas érintőfelületen történik. A Moverio BT-200 699 eurós áron fog megjelenni, további információt az Epson weboldalán lehet találni róla. ■

hozzászólások (0)

további hírek

Renoir videoteszt

Kipróbáltuk az oldalnézetes noir platformert.

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!