Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Sniper Elite III

Sniper Elite 3 - fókuszban az X-Ray Killcam

Az új trailerben a brutális röntgenkameráról és annak evolúciójáról mesélnek a fejlesztők.

2014.02.16. 16:32 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Ismét új trailer érkezett a Sniper Elite 3-ból, amely ezúttal a röntgenkamerát helyezi a középpontba. A fejlesztők elárulták, hogy sajátos evolúción ment keresztül a Killcam, amely már 2005-ös első részben is jelen volt, de ott csak egy lassított felvételt láthattunk a kilőtt golyó útjáról (mint a Max Payne 2-ben is). Aztán a 2012-ben megjelent második részben már megjelent a röntgen mód is, amely akkor még elsősorban csak a csontvázat, esetleg az éppen eltalált szervet mutatta. A készítők komoly figyelmet szentelnek ennek a résznek, így több fontos újítást is bevezetnek az idén érkező harmadik részben: a csontváz körül most már az izomzat és a főbb erek is megjelennek és szerepet játszanak a lövedék becsapódásánál. A lassított felvételek elkészítéséhez egészen meglepő forrásokból szedték össze a hangokat: sportkocsik és repülők zaját keverték össze, hogy megkapják a jellegzetes süvítő hatást, míg a becsapódáshoz gyümölcsöket törtek össze. Sokan kérdezhetik, hogy miért fordítanak ilyen nagy figyelmet egy ilyen - lényegében másodlagos, hangulatfokozó - elemre. Erre is van válasz: ezzel is szeretnék éreztetni, hogy miért is voltak a világháború talán legrettegettebb gyalogosai a mesterlövészek. Szintén újdonság, hogy megjelenik az úgynevezett Vehicle Killcam, vagyis a járműveket ért kritikus találatokat is hasonló módon jeleníti meg a játék. Éppen ezért a járművek motorterét is részletesen lemodellezik, hogy a becsapódáskor a lehető legrealisztikusabb képet kapjuk a motor szétroncsolódásáról és felrobbanásáról.
A Sniper Elite 3 a tervek szerint valamikor a második negyedévben jelenhet meg PC-re, PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra, valamint PlayStation 4-re és Xbox One-ra. ■

Sniper Elite III
A legutóbbi Sniper Elite III cikkek, hírek

hozzászólások (2)

Skorpio90
Skorpio90 2014.02.16. 17:02
Az első rész 2005-ös, nem 2003-as. Csak azért kötekedek, mert egyik kedvenc játékom :) Ezt a részt meg még mindig nagyon várom.
GeryG
GeryG 2014.02.16. 17:44
Jogos. :)
Én az itteni adatbázisból lestem, ott még 2003 IV. negyedév szerepelt. :D
Javítom mindkettőt. :)
A játékra meg én is kíváncsi vagyok, a V2-vel egész jól szórakoztam anno.
további hírek

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.