Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Titanfall

Titanfall Swamplands trailer

Bemutatták az Expedition DLC harmadik, talán legérdekesebb pályáját is.

2014.05.09. 12:49 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Néhány nappal ezelőtt mi is összeszedtük, hogy mit lehet tudni a Titanfall első DLC-je, az Expedition új pályáiról. Akkor a háromból még csak az első kettő, a Runoff és a War Games részletei voltak nyilvánosak, mostanra viszont bemutatták a Swamplands névre keresztelt térképet is. Mint arról a játék hivatalos oldalán Chris Dionne, a térkép tervezője is beszámol, a térkép első változata már 2011-ben elkészült, ám akkor még egy teljesen sík terepben gondolkozott, amelyet sárgás köd borított. Később IMC épületekkel és ősi templomokkal bővítette ki, de ezzel elveszítette egyedi jellegét. Ezért a hatalmas fákat inkább a térkép közepére helyezte, az épületeket pedig a peremre.
"A Swamplands esetében igyekeztem egyedi Titanfall élményt biztosítani, miközben hű maradtam a térkép eredeti koncepciójához, vagyis a természet és a technológia sajátos találkozásához. Hosszú próbálgatások és tapasztalatszerzés útján született meg a térkép." - nyilatkozta Dionne.
A Swamplands egyik érdekessége, hogy a fákon is lehet közlekedni, ez mindenképpen új élményt nyújthat a játék többi pályájára jellemző modern környezethez képest. A térkép születéséről egy trailer is készült, ezt és még néhány képet a többi pályáról lent megtaláljátok. Az Expedition DLC a tervek szerint még májusban megérkezik. ■

előző
következő
Titanfall Swamplands trailer
Titanfall Swamplands trailerTitanfall Swamplands trailerTitanfall Swamplands trailerTitanfall Swamplands trailerTitanfall Swamplands trailer
Titanfall
A legutóbbi Titanfall cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

Íme, a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands szóló módja

Az eddigi előzetesek rendre a kooperatív módot promózták, hát most megnézhetjük, milyen lesz egyedül játszani.

Már elérhető a Might & Magic Showdown korai változata

Megelevenednek az asztali szerepjátékok csatái.

For Honor harcosok és béta részletek

Hamarosan elrajtol a játék zárt bétája, ennek apropóján összegyűjtöttük az összes harcos bemutatkozó videóját. Garantált lehetőség van a bétában való részvételre is!

Év játéka 2016. szavazás

Ismét olvasóink szavazatai döntenek a díjak sorsáról.

Nyereményjáték gamescomos lootért!

Pólók, pendrive, párna és sok más jóság vár Rátok.