Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Konzol - Sony

Véget ér a PSP korszak

A Sony tíz év után leállítja a hordozható konzol szállításait előbb Japánban, majd később Európában is.

2014.06.09. 12:11 | szerző: GeryG | kategória: Konzol - Sony

2004 decemberében debütált a Sony hordozható játékkonzolja, a PlayStation Portable Japánban, majd közel egy évre rá Európában is. A konzol az ezt követő tíz évben nagy népszerűségnek örvendett, több generációváltást is megélt és több száz játék jelent meg rá. 2012-ig összesen 76,3 millió darabot értékesítettek belől világszerte. A távozás szele 2012-ben kezdett fújdogálni, ugyanis ekkor jelent meg az utódnak szánt PlayStation Vita, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy iránta már csekélyebb a játékosok érdeklődése. A Sony mégis elérkezettnek látta az időt, hogy elköszönjön a PSP-től, így idén januárban leállította annak támogatását az Egyesült Államokban, valamint le fogja állítani még ebben a hónapban Japánban is. A támogatást mi élvezhetjük a legtovább, ugyanis Európába még várhatóan az év végéig érkeznek újabb szállítmányok. A cég bejelentése szerint készül egy olyan program, amelynek keretében a PSP tulajdonosok kedvezményes áron cserélhetik le készüléküket PS Vitára, de az egyelőre nem tisztázott, hogy ez mely régiókra érvényes. ■

hozzászólások (0)

további hírek

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.