Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

E3 2014

PlayStation 4-re jön a No Man's Sky

Új trailerrel jelentkezett a Hello Games ambiciózus játéka.

2014.06.10. 12:01 | szerző: GeryG | kategória: E3 2014

Kissé váratlanul érhette a játékosokat, hogy a tavaly decemberben bejelentett No Man's Sky a Sony E3-as sajtókonferenciáján bukkant fel. A Hello Games alkotásáról kiderült, hogy PlayStation 4-re is készül, ebből a változatból pedig mindjárt egy nagyon látványos trailert is kaptunk. A video elején egy paradicsomi bolygó felszínén találjuk magunkat, ahol mindenféle állattal találkozhatunk az őshüllőktől a különféle patásokig. Idővel bepattanunk űrhajónkba, amellyel pillanatok alatt elérjük a világűrt, hogy ott egy kis csetepatéba keveredjünk a galaxisba frissen érkezett űrhajókkal. Végül egy másik, sivatagos bolygón teszünk látogatást, amely az előző szöges ellentéte: szinte semmi élet nincs a felszínén. Ez is azt mutatja, hogy a No Man's Sky-ban tényleg nem lesz két egyforma világ.
A játék egyelőre nem kapott pontos megjelenési dátumot, és az sem tisztázott, hogy PlayStation 4 mellett milyen platformokon számíthatunk még rá. ■

előző
következő
PlayStation 4-re jön a No Man's Sky
PlayStation 4-re jön a No Man's SkyPlayStation 4-re jön a No Man's SkyPlayStation 4-re jön a No Man's SkyPlayStation 4-re jön a No Man's Sky
No Man's Sky
A legutóbbi No Man's Sky cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

Injustice 2 sztori trailer Brainiac tálalásában

A második rész épp ott veszi fel a fonalat, ahol az első letette.

Idegenvezetés a Mass Effect: Andromeda hajóján

Új előzetes mutatja be a Tempestet és a gyomrában pihenő Nomadot.

Nintendo Switch részletek: március 3-án érkezik az új konzol

Az új Zelda játék is a nyitócímek között lesz.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #7

Végigvittük az ötödik küldetést. Legyezőt is nyerhetsz!

Sztoritrailert kapott a Horizon: Zero Dawn

Azt eddig is tudtuk, hogy szép lesz, de most már azt is, hogy izgalmas is!