Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

E3 2014

Alien: Isolation Alien: Isolation

Alien: Isolation E3 képek és trailer

Az idegenek is ellátogattak Los Angelesbe.

2014.06.14. 12:54 | szerző: GeryG | kategória: E3 2014

Milliók várják, mint a messiást a Creative Assembly új játékát, az Alien: Isolationt. Ez már csak azért is igaz, mivel a mozivásznon rendre kirobbanó sikereket arató idegenek valahogy a videojátékok piacán nem tudják stabilan megvetni a lábukat. Önálló játékkal legutóbb tavaly jelentkeztek, de az Aliens: Colonial Marines legfeljebb arra volt jó, hogy példázza, hogyan nem szabad játékot készíteni (hosszú évek ígérgetése és halasztgatása után egy legnagyobb jóindulattal is csak elégséges osztályzatot érdemlő végeredményt kaptunk), de a 2010-es Aliens vs. Predator remake sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A Total War szériáról ismert stúdió játéka viszont az eddig látott képek és trailerek, valamint az eddig ismert részletek alapján képes lehet arra, hogy helyre állítsa a savas vérű lények reputációját. A fejlesztők ugyanis nem az eddigi trend szerint állnak a témához, vagyis ezúttal nem pörgős akcióra, hanem bizony az első Alien film hangulatát idéző bujkálásra és menekülésre helyezik a hangsúlyt. Ezt példázza az E3-ra magukkal vitt trailer is, amelynek kulcsszavai: fuss, bújj el, éld túl! Ráadásul a videóból (és az alábbi képekből) az is kiderül, hogy nem csak az idegentől kell majd tartanunk. Szintén az E3-on jelentették be, hogy a játék támogatni fogja az Oculus Riftet is, amely még egy talicskányi hangulatfokozást jelenthet, hiszen óriási élmény lehet majd VR technológiával a fejünkön menekülni a szűk folyosókon.
Az IGN jóvoltából egy negyedórás játékmenet-bemutató is felkerült a világhálóra, amely szintén megtekinthető itt lent. Az Alien: Isolation a tervek szerint október 7-én jelenik meg PC-re, PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re, valamint Xbox 360-ra és Xbox One-ra. ■


előző
következő
Alien: Isolation E3 képek és trailer
Alien: Isolation E3 képek és trailerAlien: Isolation E3 képek és trailerAlien: Isolation E3 képek és trailerAlien: Isolation E3 képek és trailerAlien: Isolation E3 képek és trailerAlien: Isolation E3 képek és trailerAlien: Isolation E3 képek és trailerAlien: Isolation E3 képek és trailerAlien: Isolation E3 képek és trailerAlien: Isolation E3 képek és trailer
Alien: Isolation
A legutóbbi Alien: Isolation cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

Renoir videoteszt

Kipróbáltuk az oldalnézetes noir platformert.

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!