25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Elrajtolt a Destiny bétája

Nagyszabású, de nem gondoktól mentes.

Írta: GeryG 14 hozzászólás

Ahogy azt a Bungie tervezte, tegnap elrajtolt a hatalmas várakozások övezte Destiny nyílt bétája. Az E3 utáni alfa változathoz képest ég és föld a különbség, hatalmas tartalmi bővítéssel vette kezdetét az új tesztidőszak. Először is új sztori küldetések kerültek bele, amelyek egy része az alfából már ismert előtt, másik része pedig az után játszódik, de mindegyik ugyanazon a helyszínen. A fejlesztők átdolgozták az automatikus célzást, mivel az sokak szerint túl meghatározó volt az alfa során. Visszavettek belőle, így most az újoncoknak picit talán nehézkesebb lesz a célzás, de legalább igazságosabbak az erőviszonyok egy-egy multiplayer összecsapás során. Ugyanígy csökkentették a páncél erejét is, amellyel sokkal nehezebbé, ezáltal élvezhetőbbé és nagyobb kihívássá tették a harcokat. A Bungie rengeteget dolgozott a játék motorján is, amely most már sokkal gyorsabban tölti be a pályákat. Sajnos, ahogy az manapság a nagy rajongói érdeklődéssel bíró játékoknál szinte mindig lenni szokott, a hirtelen jött terhelést nem bírják a szerverek. Ezt egyébként a teljes PlayStation Networkön érezni lehet.
A Destiny nyílt bétája egyelőre csak PlayStation 3-on és 4-en érhető el, az Xbox 360 és Xbox One tesztek csak július 23-án rajtolnak el. A fejlesztők idő közben megerősítették, hogy a béta egészen a játék őszi premierjéig futni fog. Végül álljon itt egy bő húszperces bemutató a bétából a VG24/7 magazin jóvoltából.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

RAI*DEN
RAI*DEN [3086]
Tegnap este végre én is kipróbálhattam a bétát Xbox One-on. Talán egyedül én játszom a Microsoft új gépén, de azért megosztom a tapasztalataimat.

Ahhoz képest, hogy én a Bungie-tól a Halo szériát a világ legmonotonabb és legunalmasabb FPS-ének gondolom, nagyon kellemeset szórakoztam a Destinyvel. Jó, mondjuk engem már a trailerek is kilóra megvettek, be is rendeltem a Limited editiont belőle, amit ár/érték/tartalom szempontjából a legjobb vételnek gondolok(na meg az a Ghost szobrocska egyáltalán nem mozgatja meg a fantáziámat). A 900p-s felbontást észre sem lehet venni, hogy nem 1080p, a játék menete egy kicsit lassabb mint amit vártam, de ettől függetlenül nagyon tetszetős. Az inventory rendszer is nagyon tetszik, valamint az a megoldás zseniális szerintem, hogy az inventory-ban tulajdonképpen a szétszedéssel eladást is lehet szimulálni, és nem szükséges 2 küldetés között visszamenni a Towerba, hogy az ember eladogassa a cuccait, szóval emiatt nálam egy hatalmas pluszt kap a játék, mert kivitelezésben első osztályú. A látványra meg szerintem egy panasza nem lehet a játékosoknak(főleg annak tekintetében, hogy előző generációs gépeken is tiszteletét teszi a játék), a töltő képernyők is rettenetesen szépek és hangulatosak.

Tegnap 2 haverommal játszottunk fireteamben a játékot, és egyből mindent hard szinten kezdtünk. Mondanom sem kell, hogy izzadtunk a játék alatt mint az állat, ugyanis úgy, hogy csak az első küldetést csináltuk meg és egyből mentünk 2-es szintű karakterekkel a hard főküldetésre amihez 5-ös szint volt ajánlott, eléggé sokat szívtunk, de végül is 2-3 próbálkozásra mindent sikerült összehozni :) Eddig is instant buy volt nálam ez a játék, és ezt az érzetemet csak tovább erősítette ez a tegnap 2-2,5 óra játék :) Izgatottan várom szeptember hónapot, hogy végre kezeim közé kaparintsam ezt a mesterművet :)
Raistlin666
Raistlin666 [4720]
Este kipróbáltam a PS3 bétát...

Azért látszik mely fejlesztők érik meg a pénzüket! A Bungie nem összelapátolta a PS3 verziót, hanem TÖRŐDÖTT vele. A kinézet persze nem PS4 szint (még jó), de így is kellemes ránézni (ellentétben mondjuk a BF4 felhozható mint igencsak rossz példa). Semmi akadozás, gyors töltés és béta verzióhoz képest stabil szerver kezelés.

A játék milyen? Jó kérdés. Egyenlőre 2-3 óra ismerkedés alapján a kezdő terület nagyon tetszik. A játékmenet tipikus MMO kezdés. Könnyű lvl1-4 ellenfelek, kevés képesség és fegyver, kissé sablon gyűjtögetős küldetések.

A zárásig még igyekszem bele tenni pár órát. Utána ha valakit érdekel akkor megosztom a véleményem újra... 8-)
balays82
balays82 [14276]
Szia! Megvan még, küldtem privát üzenetet.

Nayrobi:

Számomra is abszolút kellemes meglepetés, ráadásul már az alfához képest is sokat fejlődött. Láttam tegnap, hogy fent vagy, de akkor nem sok időm volt játszani. Később összefuthatunk, ha úgy adódik.
Raistlin666
Raistlin666 [4720]
Valaki esetleg próbálta a PS3 verziót? Megköszönnék egy kis beszámolót. Nem kimondottan a pixelek száma izgat (tudom mit várhatok), hanem hogy mennyit tölt és mennyire gördülékeny a régi vason.
Nayrobi
Nayrobi [2883]
Eddig nem izgatott a Destiny, de ezután a beta után tuti vétel lesz, nagyon jól néz ki ps4-en, a sztori rész tetszett eddig, a zene állat, összességében pozitív csalódás, csütörtök óta beletoltam pár órát és még fogok is, lentebb olvasható a psn id-m, vegyetek fel nyugodtan :)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (14 db)